Minden napra egy film

Addams Family

A galád család (2019)

2020. március 21. - BBerni86

Családos, beilleszkedős, ijesztgető, egymást elfogadó.

Éppen esküvőt tartottak, amikor a hétköznapi emberek rajtaütöttek az Addams családon, és el akarták űzni őket maguk közül, újfent. A fiatal pár együtt menekült, és Hortenzia arról álmodott, hogy találnak egy otthont, ahol nem kell az emberektől tartaniuk többé. Az autójuk éppen egy mocsár mellett robbant le, fent a hegyen pedig egy elhagyatott elmegyógyintézet állt, melynek utolsó lakóját ők szabadították ki a kényszerzubbonyból és azonnal 3_21addams.jpginasukká fogadták. Beköltöztek, és még a ház szellemét is mókásnak tartották. Ide született meg két gyermekük, és itt készültek a fiuk felnőtté válási ünnepségére. Lányuk, Szerda azonban egyre jobban unatkozott, és érdekelni kezdte, mi lehet a birtok falain túl. A köd felszáll, és rá kell döbbenniük, a mocsár lecsápolva, és egy kisváros települt melléjük. Ezúttal nem üldözik őket, mindenki megpróbál alkalmazkodni. Vagy, majdnem mindenki. Mert a várost felépítő, tökéletességet hajszoló zsarnok lakberendezőnek nagyon nem tetszik, hogy az Addams család közelsége ronthatja az ingatlanok árát…

Az egyik kedvenc komédiám volt az Addams Family. A mai gyerekeknek is készült egy változat, senki se maradjon ki e rémes család kalandjaiból! Ám most nem élőszereplőkkel készítették el, elég nehéz lenne megint annyira a szerephez illő színészeket találni, mint anno. Így animálva érkeznek a családtagok, eredetiben csupa híres színész hangján. Pl. Hortenzia Charlize Theron volt, akinek még az arcjátékából is sikerült valamennyit leanimálni a karaktere számára.

A történet gyerekesebb, egyszerűbb, de könnyen feldolgozható és érthető konfliktust kínál. A másság elfogadásáról szól, nem mondhatni, hogy nagyon elrejtve a történetben. Szerda a végén ki is mondja, hogy ne ítéljünk el másokat csak azért, mert mások, mint mi. Igaz, ez a mese arra alapozza a poénokat, hogy a számunkra deviáns Addams család az, akiknek különösek és ijesztőek a számunkra normális emberek.

A karaktereknek meghagyták a hagyományos küllemét, bár Szerda hosszúkás arcát nagyon eltúlzottnak éreztem. Meghagyták azt a nagy családi összetartást, ami megvan az Addams körben. Ha azzal is szórakoznak, hogy mérgezik és elássák egymást élve, készek bárkivel leszámolni, aki az övék ellen mer fordulni. Összetartanak, szeretik egymást, egy család. Talán kissé horror díszletek között mozognak és néznek ki, de ez csak a felszín. Belül mintacsalád, ahol még a különböző generációk is szorosan kapcsolódnak.

Elég sok karakter van a mesében, hogy minden gyerek megtalálhassa, akivel tud azonosulni. Szerda, aki feszegeti a határait és kezd lázadni a szülei ellen. Az öccse, akinek a családi hagyománynak kellene megfelelnie, miközben ő maga más, és hiába próbálkozik, nem lehet olyan, mint a régiek voltak. Az ő fegyvere a bomba, nem a kard. Különben ötletes, ahogy a család megmentésekor ugyanazt a koreográfiát tartja, amit a szablyával kellett volna, csak nem a szablyát dobálja, hanem a bombákat. Azok a mozdulatok, amelyek az egyikkel nem mentek, más fegyverrel természetesek. Pedig különben ugyanaz. Ebben is az nyilvánul meg, hogy annak kell lenni, akik vagyunk. A megjátszás, más tettetése csak katasztrófához vezet.

A film grafikáját viszont szokni kellett. Nem egy hagyományosan szép mese. Még az úgymond normális emberek is plasztiknak tűnnek, nagyon műnek. Az Addams család tagjai meg eleve különösek, de nekik ez a bájuk. Ha azonban ráállt az ember szeme, már lehet jókat mosolyogni a vizuális megoldásain.

A zenéjét is modernizálták. A híres főcímdal is új hangszerelést kapott. Több a popzene az egészben. Díjaztam, amikor a beköltözéskor visszanyúltak a klasszikusokhoz, de ok így is.

Gyerekmesére lett szabva a sztori, a karakterek nagyja, de azért Addams Family maradt.

 

Addams Family - 5/4 benne az eredeti szellemisége, miközben gyerekeknek is nézhető. Szórakoztatóan rémes.

https://www.youtube.com/watch?v=3u2xlfL1HDY

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7215541460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.