A helyzet az, hogy ez egyike azon Disney meséknek, amiket simán tudok oda és vissza nézni. Anno, amikor nagyon rég először láttam, az ember ábrázolását nagyon nem szerettem, de változott a világ.

Azóta sok olyan mese jött ki, amelyek ehhez képest rondák. Voltak köztük jobbak, rosszabbak is, de elérték, hogy más szemmel tudjak nézni Lilóra és a nővére. Eddig csak Stitch miatt szerettem ezt a mesét, de már elfogadtam Hawaii és a helyiek megjelenítését is.

Most meg újranéztem párszor - amikor lebetegedtem, előszedtem régi meséket is, ez volt az egyik. Már csak azért is, mert jön az élőszereplős változat. Várom is, most pláne, hogy felfrissítettem a Stitch tudásom és az első moziból jeleneteket kezdek tudni fejből idézni. Visszajön a régi tudásom... A másik ilyen szinten fejből tudott mesém az Így neveld a sárkányodat első része. Valahol érdekes is, hogy pont az a másik mese, ami 2025-ben jön élőszereplősen, de az már egy másik történet.

Most Lilo és Stitch. Ami a Disney hagyományos értékeit tolja, nagyon. A család, amit itt Ohanának neveznek. Aki senkit nem hagy hátra. Ami, ha kicsi és csonka is, de jó. Ami a mese folyamán aztán kibővül: Nani udvarlójával, Daviddel. A Stitch nyomában járó űrlényekkel. Egymás segítése, elfogadása, ez a varázsrecept ebben a meséjükben is. Szépen megfogalmazva, idézhető egysorosban.

A pláne, amiért megmarad, az maga Stitch. A kísérlet, amelynek egyetlen célja a pusztítás. Egy gyilkos fenevad egy édes, plüssállatot idéző testben. Iszonyat vicces, ahogy Hawaii semmire nem ad neki lehetőséget és kiakad. Az egyik kedvenc jelenetem máig, amikor városmakettet épít, majd szörnyet játszva élvezettel lerombolja az egészet. De Stitch fejlődik. Szívszorító, amikor kiül a fák közé és várja a családját. Szegényemnek el kell magyarázni, hogy mivel ő egy kísérlet eredménye, neki nincs családja, mint a rút kiskacsának.

A humor, az végig benne van. Stitch természetéből fakadóan, ahogy üldözik, vagy éppen Lilo kísérletei, hogy jó kutyát neveljen belőle. A moszkítók, az is ennek a mesének a klasszikusa.

Stitch iszonyat édes egy pofa lett. Bár csillagkutya, azért meg kell jegyeznem, mennyire találó, amikor Nani a telefonban panaszkodik róla, és megállapítja, hogy inkább hasonlít koalára, mint kutyára. Sok igazság van benne. Kitalált, rendkívül cuki állatka és valóban a koalára emlékeztet, engem is. Az emberi alakok hozzá képest furák, ebben a mesében az űrlények néznek ki jobban. De a tájak, az egésznek a dinamikája, az akciók, szépen összeáll.

Újítás volt annak idején azzal is, hogy ezek a szereplők nem fakadtak dalra. Lilo Elvis rajongója, így ő gyakran megy a háttérben, de se a lányok, de Stitch nem mondja el dalban az érzéseit. Nem hiányzik, kerek így is - ha aztán a Disney vissza is tért más mesékkel a musicales formátum felé is.

Az biztos, bármilyenre is sikerül az új verziója, ez már klasszikus. Nem is érdekel, hány éves mese már, én máig jókat vigyorgok rajta.