Minden napra egy film

All American

2. évad

2020. május 16. - BBerni86

Sportos, környéken rendet tartó, kamaszos, szerelmes.
Spencer élete nem lesz könnyebb: helyt akar állni a csapatban, bajnoknak lenni, miközben a szülővárosát sem akarja maga mögött hagyni. A visszatérő apja pedig mindent felkavar benne: újra annak a fiúnak érzi magát, aki nem volt elég jó az apjának, ezért elhagyták. Az igazság kiderül, és most az öccsét is meg kell védenie – az anyjuk miatt ment el az apjuk, de helyre lehet-e hozni a kihagyott éveket? Layla körül sem stimmel valami, és Spencer 5_16all_american.jpghiába igyekszik segíteni a barátnőjének, Layla egyre messzebb löki magától. A depressziója kezd veszélyes mértéket ölteni. Coop közben igyekszik a zenei karrierjét beindítani, miközben van egy barátnője, akit lassan az anyja is elfogad. A féltékenység és a bandák azonban rossz útra terelhetik az életét. Olivia és Jordan szerelmi életében is akadnak gondok, miközben a szüleik ennyire közel még nem álltak a váláshoz.
Most már az kezd rejtély lenni, minek nézem még ezt a sorozatot. Az első évadot annyira rühelltem, hogy ezt az évadot is csak halogattam. Ott volt a lejátszási listámon, de nagyon nehezen álltam neki tényleg meg is nézni. Aztán azt vettem észre magamon, hogy egyik rész után nézem a másikat.
De miért? Ennyit javult volna tavaly óta?
Azt kell mondanom, nem. Most kevesebb benne a sport, mint tavaly, így azt sem tudom mondani, hogy a Friday Night Lights pótlékaként nézem. Már abszolút követhetetlen, hol tartanak éppen a szezonban és milyen címekért játszanak. Közben egy-egy meccsbe belemutatnak, és a srácok járnak edzésre is, de már alig maradt benne ténylegesen sport. Inkább csak azért fontos, mert a főszereplő srácok az iskola sztár játékosai, és ez ad nekik státuszt, ami meghatározza az iskolai életüket és a továbbtanulási lehetőségeiket.
Még mindig igyekeznek a sorozat mindkét oldalát futtatni: a gazdagok és kiváltságosok elit életét, amiben az a legnagyobb kérdés, hogy Layla melyik klinikára menjen pihenni, Olivia és Asher meddig kerülgetik egymást, míg elcsattan egy csók is. Amiben mindenki szép és gazdag, és mesebeli az egész, még a konfliktusaik is. Egy tipikus guilty pleasure sorozat. A legtöbb fordulaton ráadásul felhúzom magam. Minek jön össze Jordan egy lánnyal, aki mástól terhes és rá akarta sózni az apaságot? Olivia és Asher is, egyik részben együtt vannak és nagy a szerelem, utána szakítanak. Aztán kezdik elölről. Röhejes. Azzal is nehéz együttérezni, hogy Layla abba rokkan bele, hogy a kis álomélete csak kívülről tökéletes – játssza a suli hercegnőjét, miközben az apja viselkedése fáj neki. De nem ám szólna valakinek…
De ez még hagyján. Szép emberek, luxus környezetben és kavarnak. Tipikus guilty pleasure, ezt valahol értem, miért köt le, ha nem is örülök neki. De a gettó? Az a röhej csúcsa. Coop abszolút az agyamra megy, én már díjaznám, ha egy bandaháborúba belehalna. Rühellem a zenéjét, a féltékenykedését, meg ahogy toporog, aztán mások szívnak miatta. Meg az is irritál, ahogy Spencer játssza a környék megmentőjét. Képtelen innen elszakadni, mindenbe beleszól és ügyködik, miközben van egy más élete a gazdagok és szépek világában.
Spencer, ő a főszereplő és talán ő az, akit leginkább rühellek. Nem, ez így nem igaz. Az Coop. De Spencer ott van szorosan mögötte. Daniel Ezra szerintem pocsékul játssza, néha abszolút úgy néz ki, mint akinek szorulása van. De alapvetően irritál a szuperhős komplexusa, és ahogy egy-egy részben nyavalyogni tud.
De most komolyan, miért is néztem ezt az évadot kifejezetten lelkesen? Fogalmam sincs. Azt leszámítva, hogy szép emberek gazdag környezetben oldogatják meg a problémáikat, nem egyszer bulváros szinten, vagyis a guilty pleasure élmény, nem találok benne semmit.
Már törhetem azon a fejem, hogy a 3. évadnak majd nekiálljak-e. Mert folytatják még.

5/3,5 kezd guilty pleasure lenni. Se a történet, se a szereplők nem tetszenek, de nézem.
https://www.youtube.com/watch?v=1gFAyRWDo9Q

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5815700386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.