Ha hetiben nézném, akkor most jönne az a sor, hogy nagyon nem tudok mit mondani róla. Mert annyira olyan, mint a korábbi részek, hogy csak ugyanazt tudom ismételni. De mivel egész évadról van szó, megpróbálom kicsit bővebben.
Az első, hogy elkezdtek sakkozni a szereplőkkel. A 19-eseknél tele van minden hely, de Andy lóg a levegőben. Vagyis, nem tud igazából visszamenni, de a másik állomást zárják, ezért elkezdtek azzal játszani, hogy időlegesen egy-egy ember távol van, hogy jusson mindig hely minden állandó szereplőnek. Kezdetben - Jack beadta a felmondását, ezzel zárult az előző évad. Andy most az ő helyén kezdett, fél évet ugrunk, és nagyon próbálja elérni Jacket, mégis mi van vele, mikor jön vissza. Ahogy őt összekaparják - mert az első átívelés Jack lelki katasztrófája - kiesik majd Ben egy sérülés miatt. Aztán a kapitányuknak kell kényszerpihenőt tartani, mert megint eluralkodik rajta az alkoholprobléma és elég nagy bajok lesznek ebből. Röviden - sakkoztak a szereplőkkel, hogy Andy visszakerülhessen és minden állandó szereplő meg is maradjon.
Az évad nagy változásai közül Jack feléledése volt az első. Majd következett Sullivan kapcsolata a parancsnok asszonnyal, amiben azon ment állandóan a libikóka, hogy titkolni kell a kapcsolatot, noha boldogok együtt és fel is vállalnák, hogy együtt vannak.
Aztán, ott volt Travis kampánya, hogy polgármester lehessen. Egy fiatal angol jelentkezett kampányfőnöknek, és ezzel adtak Andy mellé egy pasit, akivel flörtölhet. A lehető legfurábban vetettek annak véget: mire Andy beadta volna a derekát, és kipróbált volna egy öltönyöst a szokásos zsánere helyett, Travis jött össze Eli-jal. Az elég fura volt. Andy után Travis...
Ami még elég nagy lépcső, hogy Maya mennyire szétesett, majd hogyan kezdte el némi pszichológiai támogatással megint összerakni magát. Úgy tűnik, Carina miatt képes arra, hogy szembenézzen a saját rossz neveltetésével, a sérüléseivel. Nem volt egyszerű menet, abban annyira durva epizódok voltak, hogy néha fel nem fogta az ember, hogy egy különben intelligens nő hogyan tud ilyen őrültségeket csinálni.
Az még mindig áll, hogy bár egyre fontosabb a magánéleti szappan, itt azért lehet emlékezni mentésekre, nehéz pillanatokra és a mentő - tűzoltó feladatok között is van egyensúly. Kifejezetten érdekes volt, amit a pusztulni hagyott környék kapcsán nyomoztak és tevékenykedtek. Brutális volt az a tűz is, amelyben Ben megsérült, ami után pihennie kellett és ami ugyancsak drámát indított el. Viszik tovább azt a szálat is, hogy a rendőrség túlkapásait a krízis csapat miképpen igyekszik nyirbálni.
Amit sajnálok, még mindig, hogy ez az évad is minimális összekapcsolással ment a másik sorozattal. Hiába értem, hogy az van mögötte, hogy senki ne érezze úgy, hogy mindkét sorozatot néznie kell. Ha csak az egyik érdekli, elég azt nézni, és mindent érteni fog. Csak éppen, aki hozzám hasonlóan mindkettővel halad, annak volt egy olyan plusz élménye az átcsúszásokkal, ami most már nincs.
De már lassan végjáték, érdeklődve várom, kinek mit adnak a végére. Mert bizony ez az utolsó előtti évad volt, és vannak, akiknek már látszik egy más út. Pl. Jack sérülése nagyon nem olyasminek tűnik az évad végén, amivel visszamehet majd dolgozni. Vic megint egyetemre jár. Szóval... lassan vége.