Minden napra egy film

The Umbrella Academy

2. évad

2020. szeptember 13. - BBerni86

Világmentő, képességes, családi problémás, időutazó.

Ötös legalább a családját meg akarta menteni az Apokalipszistől, ezért időutazásba fogott velük. Azonban balul sült el a terv, 2-3 éves körbe szóródtak szét a hatvanas évek elején. Amikor őt is kidobja az átjáró, döbbenten látja, hogy a világvége most is eljön. Atomháború az Államok és a szovjetek között, és látja magukat is elpusztulni. 10 nappal korábbra ugrik vissza, és gyorsan össze kell szedni a családot, hogy mindennek elejét vegyék. Diego 9_13the_umbrella_academy.jpgéppen szanatóriumban van, mert Kennedy életét akarja megmenteni Dallasban. Vanya amnéziásan egy farmon éldegél, Luther egy maffiafőnök verőembere és harcosa lett. Allison egy aktivista felesége, míg Klaus szektavezér. Már összehozni is nagy feladat a testvéreket, az időügynökségbe visszatérő Kezelő ügyködéseinek kivédése még nagyobb feladat. De választás nincs: csinálják, vagy belehalnak a világgal együtt.

Kicsit nehezen álltam neki, mert az első évad felemás érzelmeket hagyott maga mögött. Volt benne lehetőség, de nem igazán szerettem meg a sorozatot. A képregényekkel is így vagyok különben – nem teljesen az én világom. De a trailer tetszett, kapott egy esélyt.

Mit vettem észre? Néztem egyik részt a másik után, sodort magával az egész, és jól szórakoztam. Ha az első évadot – Ötös visszatér az apokaliptikus jövőből, és a szétesett családot igyekszik összetákolni, hogy megakadályozzák a véget – lehetőséggel telinek neveztem, a második évad volt, ami megragadta és élt is a lehetőségekkel.

Azért egy mondat erejéig megjegyzem, hogy jócskán bővítették és változtatták a képregény cselekményét, és jól tették. Sokkal inkább tetszett ez, mint a képregény, minden tekintetben.

A cselekmény az elejétől a végéig pörög. Már az, ahogy belecsöppenünk egy látványos apokalipszisbe, megalapozza a hangulatot. Látni, hogy változtak a szereplők, és milyen mélységei vannak az erőiknek. Nem is tudom, ki lepett meg legjobban. Klaus, amint a holtak seregeit vezeti, vagy a pletykával fejeket robbantó Allison? Amilyen szétesett, szerencsétlen figurák voltak korábban, most annyira tűntek erősnek.

De hogy jutunk el ide, és mit lehet tenni ellene? Ezzel pedig folytatódik a sorozat. Minden karakternek megvannak a maga harcai az évadban. Kellő változatosságot is kölcsönöz neki, hogy mindenkinek lett saját élete, és lehet köztük ugrálni, amit bolondít, ahogy találkoznak egymással, és megint kezd összeállni az Esernyő Akadémia. Ez már eleve több szál, és a Kezelő is nagyban ügyködik.

Vannak fordulatok, és izgalmasra sikerült az évad. Volt, ami meglepett és nem lehetett kiszámítani, mi fog következni. Végre értem, kinek miben áll az ereje, és sikerült mélyíteni a karaktereket. Allison, akit eddig nagyon rühelltem, most a polgárjogi mozgalommal és a férjével még szimpatikus is lett.

A kedvenc azonban még mindig Ötös és Diego. Igen, nekem még mindig a szociopaták a gyengéim, úgy tűnik…

Nem csak a történet jó, jól is néz ki ez az évad. Eleve hangulatot ad neki a hatvanas évek színesebbé tett verziója, de az akciók is korrektek. Nem vitték túlzásba, de amit betettek, az teljesen ok. A csúcspont lehet akár a nyitány, de az utolsó nagy csatájuk is. Azt meg még nem is említettem, milyen jó cliffhanger került a végére…

De a szórakoztatáson túl vannak benne társadalmileg is jó felvetések. Vanya kapcsán a nők szabadsága több tekintetben. A black lives mather Allison történetében. A hatvanas évekbe tették, de van mondanivalója a máról/mának is.

Minden szereplő visszatért, de kiemelni Kate Walsh karakterét fogom. Jól hozta a Kezelőt.

Kellemesen meglepett, drukkolok a harmadik évadért is.

 

The Umbrella Academy - 5/4,5 látványos és szórakoztató, jó színészekkel, de inkább hosszú filmként érdemes nézni.

https://www.youtube.com/watch?v=Me0eoCwLj-A

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1416199678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.