Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mulan

(2020)

2020. szeptember 16. - BBerni86

Birodalmat megvédő, mágikus erővel rendelkező, lányként is helytálló.

Mulan soha nem volt olyan, mint amilyennek egy jólnevelt kínai lánynak lennie kell. Nem volt se csendes, se szerény, se észrevétlen. Egykori jeles harcos apja felismeri a lányában a Chi jelentős jelenlétét, de arra kéri, rejtse ezt el. Amikor a lány a házasságközvetítőnél szégyent vall, hírek jönnek: minden családnak egy férfit a seregbe kell küldenie. Mulan, ahogy a család többi tagja is, tisztában van vele, az apja nem jönne haza a háborúból. Ellopja a felszerelését, és magát fiúnak hazudva elmegy a kiképzésre. Beilleszkedik, felfigyelnek rá, barátokat szerez – ám bántja, hogy igaz nem lehet az álcája miatt. A birodalomra támadó hunokat egy boszorkány kíséri, aki ráébreszti a lányt arra, ki ő és hogyan árt magának. Felvállalva önmagát Mulan egyre jobban használja az erejét, de lehet, hogy ez is kevés lesz ahhoz, hogy a hagyományokat megváltoztathassák.9_16mulan.jpg

Ingadoztam, mit szóljak ehhez a Disney filmhez. Tulajdonképpen benne van az is, amit a Disney mese nyújtott, de elég sokat változtattak is. Ez egyrészt jó, érdekes annak is, aki fejből fújja a mesét. Ugyanakkor, van, ami nem tetszett, hogyan változott.

Talán azt írom ki magamból először, amit legnehezebben emésztek meg. Ebből a filmből egyszerre irtották ki a másvilágot és a védő szellemeket és tettek bele sokkal személyesebb, belülről fakadó mágiát. Amit ugyan nem értek teljesen.

Itt kb. olyan a Chi, mint a Star Wars filmekben az erő. Vannak, akik érzékenyebbek rá és tudják használni. Mulan esetében ez még csak annyi, hogy jobb harcos, gyorsabb és ügyesebb, de a boszorkány már alakváltó is, és még sokkal halálosabb, mint Mulan. Fura is, hogy elvileg ez nem annyira ritkaság – mégis csak 2, esetleg 3 ember van a filmben, aki ezzel rendelkezik. Mulan és a boszorkány – meg szerintem a Császár. Ez nyíltan nincs kimondva, de amikor látjuk használni, vagy amilyen megmozdulásai vannak a filmben, erre vallanak a jelek. Ahogy elismerik és támogatják ezt a képességet a fiúkban, nekem fura volt, hogy nincs egy ilyen harcosokból álló egysége a császárnak. De különben is, mi az, hogy az egyéneknek majdnem olyan erejük van, mint egy Jedinek? Egy majdnem történelmi kalandfilmben…

Sokkal erősebb az a vonal, hogy a lányok is képesek mindenre, amire a fiuk, és mekkora bűn elnyomni őket. Mulan még szerencsés az apjával, de a boszorkánnyal jó ellenpontot adtak neki. Ők ketten olyan erős feminista vonalat vittek a történetbe, ami a mesében sokkal halványabban volt jelen.

A történet fő elemei különben egyeznek a meséével: a lány fiúként a seregbe megy, kiváló harcos lesz, megmenti a sereget, kiközösítik, mégis visszamegy és segít megmenteni a császárt. Ezek közös pontok. Mások a társai, nincsen őrző sárkánya, és van egy húga is. A szerelmi szálat is érthetőbben be tudták mutatni azzal, hogy tulajdonképpen megszüntetik. Jobban átjön, hogy működik a házasságközvetítős rendszer, és mennyire kis gyámoltalanok a fiatalok magukban – van, aki felnőtt férfi létére azt sem tudja, hogyan beszéljen egy lánnyal.

Látványos is, ez egy Disney nagyköltségvetésű filmben nem meglepő. Igaz, bele tudok kötni abba, hogy a boszorkány egymaga elfoglalja a helyőrségeket, a többiek csak díszek és a nomád sereg a semmiből jön a hágó csatájában, de nem fogok. Jól néz ki, ennyi most elég.

A szereposztásban is felismerni a Disney receptet. Próbáltak ázsiai színészekkel dolgozni, ha nem is mindenki kínai, aki azt játszik. Mondjuk, legjobban az olyan kis részleteken szórakoztam, mint Jet Li, aki itt a Császár személyesen – de jól eldugták Ming-Na Wen figuráját is, aki a mesében Mulan eredeti hangja volt.

Összességében vannak jó megoldások és ötletek benne, de azt nem fogom megbocsátani, hogy nem egyszer Star Wars koppintásnak éreztem az erőt, ha itt nem is az a neve.

 

Mulan - 5/3,5 látványos, másként hasonló a mondanivalója is, de miért lett Star Wars klón belőle?

https://www.youtube.com/watch?v=4b5aiKyxm4o

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9016202902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása