Öregek otthonából menekülő, régi álmot megélő.
Jack Bronson neve jelent még valamit a vietnami veteránoknak. A férfi saját alakulatát vezette, és többek között egy legendás szökés is a nevéhez kötődik az osztagával. Most egy öregek otthonába jelentkezik be, agyvérzést megjátszva. A célja, hogy megkérje a nő kezét, akit 50 éve szeret. Mivel halottnak hitték, a szerelme annak idején 
továbblépett, és mire Jack hazatért a háborúból, másnak volt a felesége és gyermeke is született. Viszont, leveleztek, barátok maradt. Norma a megözvegyülése után bevonult ide, Jack hozzá jött. Csak éppen Normát átszállítják, őt meg nem engedik ki. Szerencsére egykori osztaga is itt tölti a nyugdíjas éveket, és rávehetőek még egy nagy szökésre. Igaz, most csak a nyugdíjas otthonból kell meglépni, de nem is azok a fiatal katonák már, akik egykor voltak.
Elmélkedtem magamban, ebben a filmben melyik lenne a központi elem, amit ki kellene belőle emelni. Attól is függ, milyen szemmel tekintünk a filmre. Amelyik nekem nem igazán tetszik, ha a cím után megyek, és a szerelem, az elveszett álmok bepótlása van kiemelve.
Jack képes 50 évet várni, hogy megkérhesse a szeretett nő kezét. Norma egyre több mindent felejt el, beteg – de persze Jack az, akire emlékszik. (Ahhoz képest, hogy friss özvegy is, szóba sem kerül a férje vagy a gyász. Biztos, rá már nem emlékszik…) De a többieket is ki lehet emelni – az álmuk megszerzésében van egy mesés elem. Ahogy Norma nem felejtette el Jacket, James is pár percnyi együttléttel ki tud békülni a fiával, akit az elmúlt évtizedekben hanyagolt. Ezek nekem nem tetszettek, ha aranyos hangulatot is adnak a filmnek.
Ugyanakkor lehet a szökésre is koncentrálni. Itt van pár veterán, akik fénykorukban ezt nagyon tudták. Most már öregek, fáradtak, van, akire szó szerint is igaz, hogy rokkant. Azonban ez nem veszi el a kedvük, és egyik szökési terv követi a másikat. Kicsit az ilyen szökéses, háborús vagy akciófilmek paródiája, de annyira kedvesen teszik ezt, hogy az elveszi a paródia élét. Lehet csak simán komédia is. Azt meg külön díjaztam, ahogy végig megvan a párhuzam a múlt és a jelen között – ami miatt megint vissza lehet kapcsolni a címhez. A szökést sem adják fel soha, sem akkor régen, sem most.
Így már jobban tetszett, csak éppen szökés filmnek nem eléggé ütős a sztori. Nincsenek olyan nagy ötletek, amiért leesne az állam. Inkább azon merengtem, mi melyik filmben látott eset gagyi verziója. A hulla mellett/helyett szökni – hello, Monte Cristo grófja! (Itt még csak bele sem kell varrnia magát a hullazsákba.) De a Szökés egy-egy jelenete is felötlött bennem. A nagy szökést meg ők maguk emlegetik fel.
Mivel a színészek is jócskán benne vannak a korban, azt magyaráznom se kell, hogy nincs látványos akció és szökés elem. Ha lenne, az röhejes lenne nagy valószínűséggel. Még azt is túlzásnak éreztem, amikor egy lapátféleséggel a tolókocsis le tudott ütni két, nagydarab őrt. Azt különben most sem értem, hogy érte fel őket, amikor nem tud felállni…
Két színész akadt, akik ismerősek voltak máshonnan. James Cromwell játssza Jacket, és az olyan váltások tetszettek tőle, mint amikor megjátssza a nagybeteget, majd amikor nem látják, átvált lendületes és fitt öregbe. A szerelme pedig Jacki Weaver által kelt életre, de neki Normaként nem kellett sok mindent beletennie a filmbe. Egy széles és kedves mosoly, ez volt a fő eszköze – a cselekmény nem is igényelt többet. Nekem különben furák azok a párok – bár a saját szüleim is ebbe a csoportba tartoznak – ahol ilyen nagy a magasságbeli különbség a felek közt. Weaver aprónak tűnik Cromwell mellett.
Azt nem tudnám megmondani, ki a célközönség. Nem fiatalos, nem romantikus, nem akció…
Összességében tehát kedves kis történet, egyszerű és könnyed humorral, korrekt színészekkel, de izgalmak és okos történet nélkül. Limonádé, korosabb citromból.
Sosem késő - 5/3 az alapötlet humoros is, aranyos is, csak a poénok nem sikerültek annyira. Egynek elment.
