Minden napra egy film

Minden napra egy film

A.P. Bio

2. évad

2020. szeptember 27. - BBerni86

Középiskolás, könyvet írós, kapcsolatokat építő.9_27ap_bio.jpg

Dr. Jack Carlson Griffin első terve nem jött be. Kibékült a nemezisével, aki segített volna megszerezni egy álomállást, csak éppen Jack egy másik terve is bejött, ami miatt hitelét vesztette a férfi, és vele együtt a pártfogoltja, vagyis Jack itt. Ő azonban nem az a típus, aki hosszan keseregne. Ha így nem jut ki Toledoból, megpróbálja máshogyan. Csak írnia kell egy könyvet, kiadatnia, díjat nyernie és sikerszerzőként válogathat az egyetemi állások között. Témát is talál. Mitől boldogok az emberek ebben az államban? Eleinte ő maga gyűjti az anyagot is, de gyorsan belátja, gyorsabb lesz, ha a diákokat is befogja. Így ők is másodállásba kezdenek, és szenvednek Jack utasításaitól, biológiát pedig most sem tanulnak. A helyzet akkor kezd változni, amikor Jack belebotlik a könyvelésen a csinos Lynette-be. Csak nem talál valamit itt, amit akár meg is szerethet?

A történet pont ott folytatódik, ahol az első évad végén abbamaradt. Jack egy tervének annyi, de van másik. Ennek a kibontása a 2. évad.

Amit még mindig szeretek benne, hogy Jack mennyire ellenpéldája a jó tanárnak. Abszolút nem érdekli a munkája, és a diákok is teljesen mást csinálnak nála, mint ami az iskolai feladat lenne. Még most is keményen beszól bárkinek, és megvannak a maga agyament ötletei.

Az egésznek a hangulata lesz azonban más. Már nem egy antihős akar lenni, hanem elkezdik szimpatikussá tenni Jack alakját. Közelítenek ahhoz, hogy majdnem jó ember legyen. Mert ugyan nem tanít nekik biológiát, de kiáll a gyerekek mellett és más dolgokat megtanít nekik. Egy összetartó, ütős csapatot alkot belőlük, akik ugyan a tananyaggal nincsenek tisztában, de bármilyen problémát leküzdenek. Kiakasztani egy őket bántalmazó zenekarost? A jelentkezési lapot a jó mappába csempészni? Nincs lehetetlen.

Maguk a diákok hozzáállása is más lesz Jack óráihoz. Már csak Sarika küzd azért, hogy az emelt biológia valóban tanóra legyen, a többiek úsznak az árral és még jól is érzik magukat.

Fontos változás lett Lynette, aki sok tekintetben ideális nő Jack mellé. A férfi is érzi ezt, udvarolni kezd neki, és a kettősük még emberibbé teszi a karaktert. A sok sértődés és gyűlölet lassan elkopik, és egészen szerethető alak kezd lenni belőle. Természetesen arra is írnak poént, hogy Jack ettől beijed, és szabotálja saját magát.

A humor most is alapvető a sorozatban. Jack húzásai az alap, de ehhez hozzájön a tanári kar egyéb ügyködése. Durbin, a kedves és nem is kissé kihasználható igazgató alakját még meg is kedveltem, de a titkárnőjét/asszisztensét egyre irritálóbbnak találom. Helen nagyon jóindulatú, de mellette annyira… buta is. A végére már komolyan fárasztott, ha ő kapott nagyobb szerepet és a képernyőn több idő jutott neki.

A tanári kar és a főszereplő maradt ugyanaz – aminek lehetett örülni is. Glenn Howerton jól hozza a karakterét, és alapvetően Helen – Paula Pell karakterét leszámítva bírok mindenkit. A lökött tanárnőket is. Az viszont irritált, hogy az osztályt nem tudták megtartani, és úgy tesznek, mintha nem lenne változás. Vannak olyan diákok, akik korábban több játékidőt kaptak, most meg egyszerűen nincsenek. Most komolyan úgy kellene tenni, mintha ez nem lenne zavaró? Az is jobban kijött volna, ha odavetnek egy mondatot, hogy pl. Devin anyja férjhez megy és költöznek, vagy valami. Így meg csak van egy lyuk, mintha az a gyerek nem is létezett volna.

Megvoltak az évadnak az emlékezetes pillanatai, és még azzal is ki vagyok békülve, hogy a bunkó Jack helyét lassan átveszi egy vállalhatóbb tanár karater. Mondjuk, még messze van attól, hogy átlagos tanár legyen, de az irányváltás érezhető.

A 3. évad is elkészült, majd lassan elkezdem azt is adagolni magamnak. Mi lesz Jack sorsa?

 

AP BIO - 5/4 továbbra is megvan az elvetemültsége, de elkezdik javítani a tanárt. A körítés miatt ok.

https://www.youtube.com/watch?v=AYDtolc3pp4

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8216217314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása