Sorozatgyilkosos, gyászon túllépő, nyomozós.
A Fehér Város, vagyis a baszk Vitória nyugodt, történelmi emlékekkel teli városka. 20 éve ugyan egy szörnyű sorozatgyilkosság kavarta fel a kedélyeket, de a gyilkost elkapták. Így nem kicsit döbbennek meg, amikor újabb áldozatok kerülnek elő. Történelmi helyen, meztelenül, virággal letakarva, egymáshoz érő pózban egy férfi és egy nő. Lehet, hogy nem is az a régész volt a tettes, akit a saját ikre csukatott le? Az esetet a profilozó Unai Ayala nyomozó kapja meg, aki beleveti magát az eset tanulmányozásába, semmilyen feltevést sem elvetve. A börtönben ülő egy követője lett volna? Végig rossz ember bűnhődött? Ahogy egyre közelebb kerül a gyilkoshoz, az özvegy magánéletét az új főnöke kavarja fel. Alba ugyan férjnél van, de ő is gyászol – az elvetélt gyermekét. A két ember egyre közelebb kerül egymáshoz, miközben a gyilkosságok folytatódnak és már ők is veszélyben vannak.
A körök záródnak: a két regényt elolvastam, most megnéztem az első részből készült filmet is. Egyszerre örülök is, nem is, hogy a krimikkel kezdtem, és a filmet hagytam a végére. Úgy érzem, jobban értem így a látottakat, viszont elmaradt a meglepetés ereje.
Igaz, a filmben volt annyi változás, hogy nem is lepődhettem volna meg. A regény úgy lett megírva, hogy csak a végén derüljön ki, melyik szereplő a gyilkos. Álnéven, álcában élt, és a leleplezés a végjáték része. A film viszont már korábban elárulja a nézőknek, kit kell figyelni, és mi mindenben settenkedik. Talán a film fele körül leleplezik számunkra, és inkább azzal akarnak feszültséget kelteni, hogy mutatják, miket lép, kémkedik, ármánykodik, miközben a nyomozók gyanútlanul haladnak a végeztük felé.
Más abban is, hogy a regény nem egyszerűen egy krimi akart lenni. Abban volt egy komoly múltbeli történet, ami szociális és magánéleti dráma, megcsalással és titkokkal. Ott sokkal jobban megmutatták, miért lett a gyilkos az, aki. Tulajdonképpen az egész előzménytörténetet megkapjuk, szinte egy kosztümös romantikus betét volt a regényben. A film ezt egyetlen jelenetre redukálta. Annyira nem is bántam, erősebb a krimi.
Ha már eltértek, ez volt a legkevesebb. Az sokkal fájóbb, hogy a gyilkos személyiségét is megváltoztatták. A regényben egy szociopatát kaptunk, itt viszont egy nyomorult bosszúálló van, érzésekkel. Az biztos, hogy nem lett ettől szimpatikusabb és sajnálni sem tudtam. Inkább idegesített, ahogy majdnem sír, és sajnálja az elveszett gyerekét, de azért lazán lenyomná a méheket a felesége torkán. Tönkretették ezzel az érzelgéssel az indítékait, valahol a karakterét is.
A regényből jobban átjött a szerelmi szál is, itt inkább csak kipipálták a kötelezőket. Futottak, kicsit beszélgettek, láttuk mindkettőt otthon a családdal, de egyszer nem éreztem azt, hogy lenne köztük vonzalom vagy kapocs.
Ugyanígy voltam a regény hangulatával, amit a filmen hiába kerestem. Az almákkal mutattak egy kicsit abból, hogyan él itt egymás mellett a babona és a kereszténység, a modern életbe hogyan örökítették át a régi hitet. De még ahhoz is kevés volt mindez, hogy rajta hagyja a kéznyomát a filmen.
Talán az lesz a végső konklúzió, hogy a regény kulcsjeleneteit és érzelmi pontjait szépen sorra kipipálták, és egy gördülékeny krimivé formálták. Helyenként még a párbeszédek is abszolút passzoltak a könyvhöz, rá lehetett ismerni a jelenetekre. Csak közben elveszett az érzelmi többlet, a hangulat, az a plusz, ami a regényben megvolt.
A színészek különben spanyolok, ahogy a sztori is, nem is találtam ismerőst benne.
Jár azon az agyam, hogy mennyivel lett volna más élmény, ha nem olvastam volna el előbb a regényeket, de ezt már nem fogom megtudni.
Iker gyilkosságok: A Fehér Város csöndje - 5/3,5 a regényt korrekten feldolgozták, kriminek kerek, de hiányzott az a bizonyos hangulat.
