Munkamániás, nyomozós, gyilkossági esetes.

Kurt Wallander mindene a munkája. A családjával bonyolult a kapcsolata: az apja kemény ember, egy festő, aki soha nem tudta elfogadni a fia pályaválasztását. A felesége elhagyta, és elvágta a köztük levő szálakat. A lányával próbálkozik még, de ott is mindig van valami, ami miatt sérül az apa-lánya közti kapocs. A munkájában pedig nem ismer megalkuvást: ha Wallander kap meg egy ügyet, befejezi, ha közben fel is függesztik vagy szabadságra akarják küldeni. Kideríti, ki ölte meg a tanyasi házaspárt a pénzükért. Egy, az ország stabilitását fenyegető összeesküvést leplez le, miközben feltárja, egy kamaszlány miért vágta át hidegvérrel a taxisofőrje nyakát. Megkeresi egy régi barát öngyilkosságának okát, aki nem rég vesztette el az apját – így a szervkereskedelem gyilkos világába is kirándulnia kell.

Henning Mankell talán legismertebb karaktere Kurt Wallander nyomozó. Még évekkel ezelőtt próbálkoztam a regényekkel is, de azok annyira nem tudtak megfogni. Lehet, mai fejjel jobban tudnék azonosulni a nyomorult Wallander nyomozóval, aki a munkájában remek, de különben a skandináv krimik nyomozóihoz hasonlóan elég sokat szenvedő alak.

Amit ki akartam ebből hozni, hogy a Netflix újfent felkeltette a figyelmem a karakter iránt. A Young Wallander évadjáról már meséltem, de érdekelni kezdett, milyen volt a korábbi, angol széria, amelyben egy jóval nagyobb név, Kenneth Branagh alakította a nyomozót.

Az első megállapításom az volt, hogy ez nem egy klasszikus formátum. Sokkal inkább az antológia sorozatok dinamikájára emlékeztet. Egy-egy évad 3 részes, vagyis az első kettő most megnézett évad 6 részt tartalmazott. Ezek mindegyike egy-egy nyomozás története, önálló filmként is működnek. Direkt a film szót használom, mert nem sorozatrész hosszat, de egy másfél órás kerek krimit kapunk.

Mindössze Kurt magánélete köti össze a szálakat, leginkább a lányával és az apjával való kapcsolatában lehet nyomon követni, hogy a részek lineárisan követik egymást az időben. Különben olyan, mintha megnéztem volna 6 önálló filmet.

Látványban és a cselekményben sikerült elérniük, hogy megmaradt az eredeti fájdalma és szürkesége. Azt hinné az ember, egy jóléti skandináv országban az emberek boldogabbak, de itt a nyomort öntik a nyakunkban. Személyes tragédiák sora követi egymást, miközben szinte minden részben valamely társadalmi jelenségre és gondra is felhívják a figyelmünket.

Már ezekben a történetekben ott van a bevándorlás és idegengyűlölet kérdésköre, amire ráhúzták a Young Wallander első évadát, ha ez egy teljesen más történet is. Itt volt a szervkereskedelem. De kaptunk családon belüli erőszakot is, melyben a halál angyala olyan férfiakat kapott el, akik durván bántak a feleségeikkel, szeretőikkel.

A skandináv krimik sötét hangulatát, a sok benne levő fájdalmat Kenneth Branagh is sikeresen visszaadta. Az valami elképesztő, hogy a 2. évadban, miután le kellett lőnie egy elkövetőt a nyomozónak, lelkileg megrokkan – és mennyire öregnek néz ki küllemben – pacsi a sminkeseknek – és viselkedésben, mimikában – pacsi a színésznek – is. A Tenet 2020-as film és ott sokkal fiatalosabb, energikusabb karaktert hoz Branagh, mint amit 2008-2009-ben megcsinált a BBC-nek. 11 év és a sorozatban tudott öregebbet játszani, mint 2020-ban.

Ha már a színészek, volt benne egy meglepetés is. Ha mai mozis szemmel nézem, a mellékszereplők között felbukkan egy színész, aki azóta nagyon kinőtte magát. (Hiddleston)

Túl drámai, hogy jó szórakozásnak nevezzem, de igényes krimi, amit érdemes volt megnézni.

Wallander – 5/4 fogyaszthatóvá tette a skandináv krimiket, miközben megőrizte a jellegét, nézhetőbb is.

Trailer | Wallander (Series 1) | Starts Sun, 17 June at 8.30pm, ABC1 - YouTube