Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Right Stuff

1. évad

2021. január 31. - BBerni86

Űrhajós, kiküldetésre készülő, csapatépítő.

A szovjetek egyre előrébb tartanak az űrkutatásban, és a NASA tudja, hogy valamiképpen be kell őket előzniük. A helyzet azonban nem rózsás: valakit az űrbe kilőni, technikailag ki kell találni hogyan, és ki merészkedne oda fel? A vadászpilóták között toboroznak, és maguk is meglepődnek, hogy a legjobb pilóták is képesek feladni a karrierjük, hogy náluk folytassák, és esélyt kapjanak, hogy ők legyenek az első emberek a világűrben. Miközben el kell adniuk maguk a médiának, szerepelniük kell és megfelelni a közvélemény elvárásainak, szigorú programon kell részt venni, megfelelni fizikailag és mentálisan is. Csapatnak kell lenniük, miközben egymás torkának tudnának lenni az elsőségért. A két legnagyobb név, a két legjobb: Al Shepard és John Glenn között különösen nagy a feszültség és a verseny.the_right_stuff.jpg

Íme egy sorozat, aminek a COVID átírta a történetét. Ahogy sok film, ez sem tudott azon a fórumon megjelenni, ahogy eredetileg tervezték. A National Geographic sorozata volt, de végül kikötött a Disney-nél. Nem csináltak vele rossz vásárt az egeres cégnél: korrekt, hiteles és jól kidolgozott sorozatot kaptak, ami bejött annyira, hogy már be van rendelve a második évada is. (A témában bőven van még, és az évad végén ki is jelölik a célt: már küldtek embert az űrbe, akkor irány a Hold!)

Ahogy elkezdtem nézni a sorozatot, még a nosztalgia is elkapott. Eleinte nem jöttem rá, miért. Talán az Armstrong-film volt az utolsó, amit ilyesmit láttam, és az már a Holdra szállás története Goslinggal. Aztán, ahogy belementünk a pilóták családi életébe, és tudtam, kik fognak elválni, beugrott. Pár éve volt egy sorozat, ami ugyanezt az időszakot dolgozta fel, csak a feleségek szemszögéből.

Érdekes is volt egymás mellé tenni a kettőt – ez hihetőbbnek, reálisabbnak és emberileg gyarlóbbnak tűnik. Az Astronaut ’s Wife-ban ott volt a szappan faktor is, itt kevésbé akarnak szórakoztatni és inkább a tényekre koncentrálnak. A látszatok mögötti szürkeségre.

Legyen az politikai: miért kellett hitelen Kennedynek egy győzelem, és hogyan húzta az időt előtte. A szereplők sem annyira hősök, hanem egoista pilóták, akik több tekintetben is hibázhatnak: van, aki eltitkol orvosi állapotot, csalja a nejét, az elsőségért a programot is képes hátba szúrni. Ez a sorozat a hősként eladott emberek gyarló, emberi oldalát tárja fel.

Kapunk az űrprogramból is elég sokat, van kiképzés és különféle programok, de végig az embereken, a rájuk tett nyomáson és ennek kezelésén van a hangsúly.

Ettől néha lassúnak is tűnik, még talán unalmasnak is, de ettől egyedi és érdekes. Nem a csillogó reklámot látjuk, nem a propagandát. Ez tetszett benne.

Korrekten is néz ki a sorozat, bár annyira nem kapott el sem a hatvanas évek hangulata, sem az űrláz. Viszont, nagyon tudtam szeretni az olyan apróságokat, mint amikor az első űrutat látjuk a pilóta szemével, és beragad egy bizonyos panel, és olyan a kilátás, amilyen. Az mekkora égés már…

Sorozatsztárokkal van tele, és szépen hozzák is a kötelezőket. Jake McDorman a macsó űrcowboy, Patrick J. Adams a jólfésült, jól nevelt minta katona. De fel lehet ismerni Once upon a time kalózkapitányát és a Tuti gimi egyik főszereplőjét is.

Most gonosz leszek, de egy kis humort is találtam abban, ahogy egyes karakterek két szék között az asztal alá esnek. Meg lehet nézni, hogy járt Trudy Gordon…

Érdeklődve várom, mivel mennek tovább. Mert a Holdra szállást sokan, jól megmutatták már.

 

The Right Stuff – 5/4 gondosan kivitelezett, az emberi oldalra koncentráló sorozat, több ismerős színésszel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5816410362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása