Boszorkányokkal harcoló, mágikus, családos.

Egy autóbaleset képes mindent tönkretenni: csak a kisfiú volt bekötve, így egyedüli túlélője lett a családjának. A gyermeket a nagyanyja veszi magához, aki nagyon próbálkozik, hogy visszahozza az unokája életkedvét. Elkényezteti édességgel, vesz neki egy egeret, aki hamar a gyerek egyetlen barátja lesz. Éppen szöget akar venni, hogy házat építsen az egérnek, amikor egy furcsa asszony cukorral kínálja. A nagymama egyből ráismer a módszerre: egy boszorkány szemelte ki magának őket. A boszorkák nem emberek, és gyűlölik a gyerekeket. Az ő legjobb gyerekkori barátnőjét tyúkká változtatták. Menekülőre fogják – ám balszerencséjükre éppen abban a hotelben szállnak meg, ahol a boszorkányok a nagy gyűlésüket tartják, és tervezik az összes gyerek egérré változtatását. A kis család kiegészülve némi segítséggel harcba száll velük, ha nem is mindenki emberi lábakon…

Roald Dahl mesevilágai különösek, mások, és ettől igazán szerethetők. A legtöbbször van bennük valami más, valami sötét is, és nem klasszikus gyerekmesék. Jó átvezetés a kicsiknek, hogy megszeressék a fantasy zsánert.

A maga nemében a Boszorkányok is egy nagyon korrekt darab. Azonnal ad nekünk pár hőst, akiket könnyű megszeretni. A nagyi olyan, amilyent minden gyerek szeretne magának. A gyerekek humorosak, bátrak, feltalálják maguk. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki tipikus hős alkat lenne: Bruno nagy szenvedélye az evés, és eszembe is juttatta a Charlie és a csokigyárból a srácot, aki inkább gurult, mint járt. Bruno azonban nem rosszindulatú, csak a mindene a hasa. Erre aztán jöhetnek is majd a poénok…

A boszorkányok talán még náluk is jobban ki vannak találva. Hogy néznek ki, mi a céljuk, milyen a szerveződésük. Ahhoz képest, hogy gyerektörténet, nagyon jó kis alapokat kapunk. Ezt vizuálisan is megtámogatja a film: amikor először hallunk róluk, és a nagyi felsorolja a jellegzetességeiket, az unoka belelátja őket az ablakra verődő esőbe. Az a széles mosoly például… Joker is megirigyelte volna.

Felnőtt fejjel azért ebbe-abba bele tudok kötni, és van is, ami zavar. Mert az, honnan van a banyáknak egy halom pénze, és mennyire logikátlan a végjátékuk, már egy más kérdés. De most komolyan: nem az embereket, a gyerekeket gyűlölik. De ha minden gyerekkel végeznek, az emberiségnek is véget vetnének, noha az nem volt a célok között. Miért pont egereket akarnak belőlük varázsolni? Miért olyan nagy cucc a varázsszer, ha már korábban is nagyban voltak ilyen praktikáik – hiszen a nagyi gyerekkori barátnője is tyúk lett.

Az már csak a személyes fájdalmam, mennyire rosszul érintett, amikor a végén a srác még szinte örül is, hogy nem változhat vissza. Én a tragédiát láttam a helyzetébe, pedig szép körítést adtak neki. Hogy a belső számít, és együtt lehetnek, élnek. Mit számítanak akkor a körülmények? Én akkor is rosszul éreztem magam attól, pláne a vén egértől a végén.

De mese, ezeket el kell engedni. Mosolyogni kell a poénokon, és élvezni, milyen jól összerakták kinézetre is. A banyák lettek a kedvenceim – azok a széles mosolyok és a gesztikulálás… Látszott is, hogy pl. Hathaway jól szórakozik közben. Mondjuk, nem sűrűn játszanak vele egy olyan főboszorkányt, akinek a paróka alatt olyan a feje, hogy mehetne a kórházba, be is zárnák karanténba a kiütéseivel oda-vissza. De van mellette egy Oczavia Spencer, csupa szívvel. Egy komikus Stanley Tucci is.

Kicsit azért a vírus áldozatának érzem ezt a filmet is. Ezt moziba is el tudtam volna képzelni, így viszont az HBO csatornán kötött ki. Nem rossz az sem, de… igen, hiányzik a mozi.

Kellemesen csalódtam, rosszabbat vártam, de kikapcsolódás lett, a végével együtt is. Mondjuk, a korhatáron azért elgondolkodnék…

Boszorkányok – 5/4 igényes és szórakoztató, van humora. Játékos, miközben horror elem is akad. Jó a casting.

https://www.youtube.com/watch?v=4IVKVZ-Yk-c