Minden napra egy film

Minden napra egy film

Balekok a pácban

2021. március 05. - BBerni86

Igazságot tevő, rablós, visszavágó.

Egy kis argentin közösség a pusztulás szélén áll. Az embereknek nincs hol dolgozni, minden válságban, és az emberek menekülnek, felélik a tartalékokat. Fermin a nejével az oldalán nem akar ebbe beletörődni. Van itt egy épület, amit szövetkezetté lehetne alakítani, és összefogva a helyieket, megélhetést biztosíthatnának maguknak balekok_a_pacban.jpgés a gyermekeiknek. Összeszedik a tagokat, tárgyalnak az ingatlanról. Már csak egy kis kölcsön kellene, hogy egyenesbe jöjjenek. Fermin a bankba teszi be a pénzt, ahol rábeszélik, hogy a széf helyett inkább a számlájára kerüljön be az összeg. Másnapra a bank csődöt jelent, a pénzhez nem lehet hozzáférni. A zaklatott Fermin autóbalesetet szenved, és a nejét is elveszti. A fia tér haza, és egymásba kapaszkodva valahogy túlélik. Az emberek azonban nem nyugszanak bele a helyzetbe, és azt is kiderítik, hogy a bankvezető összejátszott egy ügyvéddel. Tudták, hogy jön a csőd. Betették a pénzt, amit kölcsönként az ügyvéd ki is vett, el is rejtett. A közösség készen áll, hogy visszavegye a jussát, ha ezért be is kell jutni egy páncélterembe.

Mit gondolkodtam, hogy mi volt ez a történet eredetileg. Tudtam, hogy az Agave adta ki, és nem az volt az első könyv, amit a szerzőtől olvastam. De abban is biztos voltam, hogy a címe más volt. Végül rákerestem, megtaláltam: Sacheri regénye, a Lúzerek éjszakája.

Melyik tetszett jobban? A filmet fogyaszthatóbbnak találtam. Nem azokat a karaktereket helyezték előtérbe, akikre nagyon illik a balek jelző. A buta szereplőket nem szeretem, és itt akad pár olyan fazon, akik alap esetben is fárasztóak. Még ha jó indulatú, de akkor is bolond emberek, akiken nem mosolyogni szoktam, hanem lefáradni.

Itt viszont Fermin és a fia vannak az előtérbe tolva. Naiv, jó emberek ők is, de mellette legalább nem ostobák. Jellemző különben, hogy nagy valószínűséggel Carmen fia volt a legokosabb az egész társaságban, de az anyja szóhoz se engedte jutni és rendszeresen lenyomta. Meg is lett ennek az eredménye…

A filmet két dolog miatt találtam hitelesnek: szerintem elkapott egy olyan életérzést, ami korunkban sokan éreznek. A kis emberek, akik küszködnek egy életen át, tisztességesek, és cserébe átverik őket, a rendszer cserben hagyja őket. Itt betelik a pohár, és ők maguk veszik kézbe az igazságszolgáltatást. Kicsit Robin Hood történet.

A másik, hogy a terv egyszerű. Ez nem nagy rablás, nem egy Danny Ocean vezette akció. Olyan, amit elhiszem, hogy a film IQ bajnok balekjai is végre tudnak hajtani. Reális, hihető marad végig. Nem valami izgalmas, de korrekt.

A hangulata sokat adott hozzá. Bár a szereplők komoly drámán jutnak át, és az nagyon aljas, ahogy a pénzükből kiforgatják őket, de nem keserednek bele és a film is egy komédia hangulatát vallhatja a magáénak. A regényben sokkal nagyobb súlya volt az ország rémes helyzetének, az egyéni tragédiáknak – ez lényegesen könnyedebb. Talán ezért is éreztem fogyaszthatóbbnak, ez nem nyomott azzal agyon, hogy mennyire igazságtalan az élet.

Mennyire vicces? Vannak benne poénok, de nem tudom azt mondani, hogy a humorommal egy húron pendült a film. A virágos részek gyerekesek, legfeljebb azon tudtam kicsit mosolyogni, ahogy szórakoznak a riasztóval, és ügyvédünk máris pattan az autóba és száguld ki a rétre, a tehenek közé.

Sacheri legsikeresebb története és a belőle készült filmek terén sem ez lesz a nyertes. A Szemekbe zárt titkok többet tud, de filmen ez is egy kellemes néznivaló lett.

 

Balekok a pácban – 5/4 szerethetően elkapja a balekok alakját és szövetségük, a gyengébb poénok is elmennek.

HEROIC LOSERS Trailer | TIFF 2019 - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2416451370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metartADMIN 2021.03.07. 08:24:13

gyengusz... főleg, h látták, h mindig egyedül megy oda és mindent kinyit, simán meg kellett volna várni, h odajön, leütik és visznek mindent... na mindegy

metartADMIN 2021.03.07. 08:26:49

a kiscsaj viszont k-rvajó
Ailín Zaninovich
süti beállítások módosítása