Családos, állatot mentő, kiskutyás.
A Lowry család nagy változást vállal be: az édesapja annyira elfoglalt volt, hogy nem jutott idő a feleségére és a gyerekeire. Így a nagyvárosi állását feladta, egy kis vidéki irodába ment át és költözött ki a családja is. Ám Tom az új helyen azonnal nagy projektet kap, és megint a munka örök körforgásában találja magát. A gyerekeit csak az
vigasztalja, hogy a házba bemerészkedő golden retriever kutyát megtarthatják. Pilótának keresztelik el, és hamar belopja magát az egész család szívébe. Amikor kiderül, hogy nőstény és vemhes, a kölyköket is megtartják, amíg elég nagyok nem lesznek, hogy gazdit keressenek nekik. A gyerekek szíve majd megszakad, és Tom is belátja, most a gyerekeire és az ő igényeikre kell figyelnie. A munkát hanyagolja, hogy együtt megtalálják és visszaszerezzék az elajándékozott kölyköket.
Ez a kutyafajta az egyik gyengén. Egyszerűen annyira édesek, hogy csak ölelgetné őket az ember. Csodálom is, hogy nincs golden retriever plüss. Annyira olyanok, mint egy édes játékkutya… Szóval, a fajta miatt az ilyen filmeket szívesen nézem.
A Kutyafalkában és a kutyusok tetszettek legjobban. Ahogy Pilóta nagy szemekkel nézni tud, vagy ahogy a kiskutyák szaladgálnak és néznek bele a kamerába, el lehet olvadni tőlük. Édesek, szépek és kamera elé termettek.
Csak éppen rajtuk kívül nehéz bármi maradandó élményt találni a filmben. Még maga a kutyás szál sem tetszett igazán. Addig ok, hogy befogadják a kutyát, nevelgetik a kölyköket, majd elajándékozzák őket. De hol van olyan, hogy visszaveszik a kölyköket? Maximum a mesében. Úgy sokkal jobban tetszett volna, ha a 6 kutyusból mondjuk 1 hazakerül, mert meg kell menteni a rossz gazditól, de a többieknél azt látják, hogy jó otthonra leltek és nagyon szeretik őket, így el tudnak tőlük köszönni. A film választotta megoldással nem tudok kibékülni. Az csak a 101 kiskutyában működik, hogy Roger és Anita minden kölyköt megtart.
Gond az is, hogy nem sikerült viccesnek lenni. Ez csak olyan mosolygós fajta, ami sokat köszönhet annak, hogy annyira cukik a kutyák, hogy azon is tudok vigyorogni, hogy az egyik kiássa a virágokat, a másik meg mindig elcsavarog. Hol maradtak a valóban vicces helyzetek?
Kiszámítható is a film. Még szinte meg sem kapta Tom az új feladatot a cégnél, már pont azt mondtam megoldásnak, ami aztán lett is a film végén. Ahogy az is borítékolható, hogy a kezdeti nehézségek után hogyan találja meg a tökéletes kampányt. Vagy, a gyerekek, akik annyira nem akartak költözni, aztán színre lépett Pilóta és máris otthon vannak.
Az egésznek van egy olyan régies hangulata is, ami gyerekkorom családi filmjeit juttatta az eszembe. Érezni rajta, hogy ez bizony egy 20 éves alkotás, de még koraibbnak éreztem. Semmi modern technika, a kisváros jellege és a családtagok külleme is. Simán elhinném, hogy a nyolcvanas években készült, pedig annál újabb.
Üzenetet is csak olyanokat lehet találni benne, mint egy Disney mesében. A család fontosabb, mint a munka. Egyensúlyt kell találni, és össze kell tartani. Ami még lejön belőle, azzal meg nagyon nem tudok egyetérteni. Amit az állattartásból kihoznak. El tudom képzelni, milyen téves elképzelés alakulhat ki a gyerekekben, arról, hogy minden kiskutyát meg kiscicát meg lehet tartani. De kit tud 5-6 kutyát tartani?
Híresség nincs is benne, nem is meglepő. Ez a tévéfilmes Beethoven 2. A karakterek egyszerűek és azt is mondhatnám, unalmasak.
A kutyusok miatt egyszer meg lehet nézni, de még értük sem érdemes másodszor nekiülni.
Kutyafalka – 5/2,5 a kiskutyák és Pilóta nagyon aranyos, de maga a film bántóan szirupos és nagy mese.
