Minden napra egy film

Minden napra egy film

Music

2021. május 01. - BBerni86

Családos, újrakezdős, értékekre lelő.

Kazu, a barátainak Zu zűrös nő. Többször is bajba keveredett, még a nagyanyjától is próbált lopni, aki utolsóként maradt meg neki. Már egy ideje nem droghasználó, de még küzd a függőséggel és rendes állása sincs – gyógyszerek illegális kereskedéséből, mint díler tartja el magát. Az élete akkor változik nagyot, amikor a nagyanyja music2.jpgmeghal, és a nőre marad a húga gondozása. Music nagyon tud szeretni, életvidám teremtés, de súlyosan autista, aki egyedül képtelen ellátni magát. Zu beköltözik a nagyanyja lakásába a testvéréhez, és próbálkozik a lány megértésével, ellátásával. Szerencsére a ház tulaja és az egyik szomszéd segítőkészek, így amikor már nem bírná, van, aki segít folytatni. Zu vonzódni is kezd Ebóhoz, a férfinak azonban megvan a maga baja: a felesége elhagyta, hogy hozzámehessen Ebo bátyjához. AIDS beteg, és a gyógyszer beszerzése nem könnyű.

Annyira vártam ezt a filmet, leginkább Sia miatt. Az énekesnője zenéjét nagyon szeretem, a filmhez készült albumát sokszor meghallgattam már. Bár azt tudnám mondani, hogy ugyanazt az élményt tudta hozni a film is, amit a Music album, de nagyon-nagyon a zene nyert nálam.

Egyrészt, csak sejtem, hogy mi lehetett a film célja. Érzékenyítés, és többeknek megmutatni, mit takar az autizmus, és miért kell elfogadni az autista személyeket is. Csak éppen Music már a skála rosszabbik végén van, aki folyamatos felügyeletre és ellátásra szorul. A terheket láttam a történetben, de mindazt, amiért megéri ezt csinálni, nem. Az csak egy dolog, hogy nem tudnak kommunikálni vele, de Music ki sem fejezi magát. A rohamai ijesztőek. Talán érzéketlen is vagyok, sőt biztosan – de hol lehetett azt látni, hogy Zu kap valamit ebből a kapcsolatból, vagy korábban a nagyanyja? Nekem csak az jött le, hogy Music felelősség és bármilyen durva is legyen ez a szó, teher is. Zu ugyan elmondja a végére, hogy ad neki a húga, de kérdem: mit?

Azt sem tudom mondani, hogy azt visszaadná a film, milyen Music helyében lenni. A zenés betétek inkább szürrealisták és furák. Ugyan Ebo magyaráz pár dolgot, és ez érthetőbbé teszi a látottakat – pl. ahogy Music kapkodja a tekintetét, és miért kell az a fejhallgató – de a lány helyébe nem tudtam beleképzelni magam. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy érzékeli aközött a különbséget, hogy egy intézetben van vagy a testvérével. Ha ugyanúgy megtarthatja a napi rutinját, számít neki, hogy ki süti a tojást vagy fonja be a haját? (Ziegler különben nagyon szép alakítást nyújt.)

Zu történetét jobban át tudtam érezni. Talán Music az a felelősség, ami kell ahhoz, hogy felnőjön és elkezdjen felelősséget vállalni. Amíg csak magáért felelt, halmozta a bajokat, de már másra is kell gondolnia. Ugyan az előzményeket nem ismerjük, de Zu fejlődéstörténete itt van, és Kate Hudson ebben a filmben játszhat is. Sokkal jobbak a drámai részei, mint amikor Music zenés képzelgéseiben díva vagy játszótárs.

Ebo történetében is úgy érzem, valami kimaradt. Elég komoly drámák vannak az életében, de érzésben nem éreztem, hogy ez átjönne. Az AIDS, ami a feleségével történt. Leslie Odom Jr. nagyon szimpatikusnak játssza, de a karakter kapcsán több hiányérzetem is volt.

Egy nagyon egyedi, szerzői filmmel van dolgunk, amiben nagyon ott van a készítője világa. Nem csak a zene miatt, de nagyon erős a vizuális nyelvezete és a zene szerepe. Csak éppen ez egy komoly dráma, több oldalról. Ezt nem éreztem elég ütősnek benne.

Azért nem bánom, hogy megnéztem, de a jövőben inkább az albumot hallgatom majd.

 

Music – 5/3 egyedi és szerzői, a témája is fontos, de még engem sem tudott meggyőzni. Hiányérzet!

MUSIC Trailer (2021) Kate Hudson, Sia, Maddie Ziegler Movie - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1216519278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása