Titkot őrző, kosztümös, megfelelni próbáló.
A fiatal amerikai lány szerette volna látni Európát, de szerény anyagi körülményei ezt nem tették lehetővé. Így társalkodónak állt egy gazdag asszony mellé, aki magával vitte Monte Carlóba. A szezon nevezetessége Maxim de Winter, egy angol nemes, aki pár hónapja vesztette el ragyogó feleségét, Rebeccát. A férfi felfigyel a lányra, és mire visszautaznának Amerikába, megkéri a kezét. Új Mrs. de Winter érkezik Manderleybe, de a fiatalasszonynak
hamar szembesülnie kell azzal, hogy nem versenghet Rebecca emlékével. Ha szóba hozza, Maxim kiborul és elmenekül. Mindenkitől azt hallja, milyen csodás volt az asszony. Főleg a házvezetőnő, Mrs. Danvers rajongott érte, aki egyre nyíltabban dolgozik azon, hogy az új mrs. eléletét ellehetetlenítse. Ám eljön az a pont, amikor a múlt és Rebecca titkaira fény derül, és a fiatal nő bizonyíthatja, milyen fából faragták.
Daphne du Maurier nem egy klasszikussá vált történetet hagyott ránk. A Rebecca, a Madarak alapja is hozzá köthető – egy olyan szerző, akit Hitchcock szívesen filmesített, méltó a figyelemre. A történet, a film is klasszikus – érdekes is, hogyan mertek hozzányúlni a történethez. Készült musical, és tavaly az új film is megjelent a Netflixen.
Daphne du Maurier története a mostani verzióban is önmagáért beszél. Élvezhetően megfogták, hogy milyen csapda kattan az új Mrs. de Winter körül. Látjuk, ahogy nem tud mit kezdeni a férje viselkedésével. Ahogy minden arra vezeti, hogy nem érhet semmilyen formában Rebecca nyomában, és mindenki csak löki a vég felé. Az asszony kitörési kísérletei, ahogy a házvezetőnő manipulálja – szépen fel van építve, és érezzük, ahogy a nőt fojtogatja az egész. Maurier jól megírta, itt szépen adoptálták.
Az már más kérdés, hogy így nagyon egy női történet, és a horror, a borzongás kimaradt. Egyszer nem érezni Rebecca szellemét a házban, nincs félelemkeltés. Hitchcock azt is hozta, ez a verzió nem produkálta. A gótikus horror ki lett lúgozva.
Ahogy az igazság kiderül, és Maxim megteszi a nagy vallomást, változik a film. Nőiből tárgyalótermi thrillerré alakul, és változik a felállás. Valóban mrs. de Winter lép már színre, aki harcolt a férjéért és tartja benne a lelket. Mintha nem is ugyanaz a félénk lány lenne, akinek korábban láttuk. Talán bele lehetne kötni, honnan a nagy váltás, de igazság szerint indokolják. Már nincs kétség, ami nyomasztotta megszűnt.
A filmet Lily James kellene, hogy elvigye a vállán. Nagyon az ő karaktere van a középpontban – a többiek csak statiszták mellette. Armie Hammer, de még Kristin Scott Thomas is csak végszavaznak neki. Maxim részéről rendben, eleinte ő a csábos nemes, ahhoz elég pár mosoly. Majd mindig menekül. Hammer könnyen kirázta a kisujjából. Az szomorúbb, hogy mrs. Danvers és vele Scott Thomas mennyire háttérbe marad. A film egyik nagy intrikusa ő, de itt szinte észre sem venni. Marad Lily James, aki felemás. Olyan elveszettnek tűnik végig, és nem csak akkor, amikor a nő karaktere is elveszett a sztoriban.
Amit viszont a Netflix tud, az a külsőségek és a szereposztás. Manderley szép lett, és megvannak a helyszínek hangulatai. Monte Carlóba, a tengerbe nem csak a szereplők szeretnek bele, csodás háttér egy szerelem születésének.
Papíron a szereposztás is szuper – jobb, mint a végeredmény a filmen. Nekem jobban tetszett volna, ha nem ennyire Lily James a középpont.
De szeretem a történetet és a színészeket annyira, hogy így is kellemesen megvoltam vele.
A Manderley-ház asszonya – 5/4 a kivitelezés és a helyszín csodás. A feszültség is megvolt, kattan az a csapda a nő körül.
