Minden napra egy film

Minden napra egy film

Anya kontra androidok

2022. január 16. - BBerni86

Menekülős, családot védő, helyzettel szembenéző.

Georgia fiatal egyetemista, aki most szembesült azzal, hogy gyermeket vár. Véletlen becsúszott terhesség, még csak abban sem biztos, hogy igazán együtt akar lenni a barátjával, nemhogy családot alapítson vele. Sam ugyan azt mondja, bármilyen döntésben a lány mellett áll, Georgia nem is mérlegeli komolyan, hogy gyereket vállaljanak. A világ azonban átírja a terveiket: az androidokban valami megváltozik és többé nem az emberek engedelmes szolgái. Mi több, vadászni kezdenek rájuk. Amerika pillanatok alatt válik háborús övezetté, ahol kevés menedék anya_kontra_androidok.jpgvan és múlt századi körülmények. Sam és Georgia együtt maradtak, a baba pedig lassan megszületik. A páros abban reménykedik, hogy még a szülés előtt Bostonba érnek, ahonnan koreai hajók még mentik a családokat. Ám az út hosszú.

Posztapokaliptikus filmek – ezekben egy olyan világot mutatnak meg, amelyben valami véget vetett az emberi civilizációnak, és a túlélők küszködnek az életben maradásért. Ha hozzáteszem, hogy robotok, nekem be is ugrik a Terminátor. Igaz, nem az a fele, amit leggyakrabban mutatnak, az időutazások. Hanem a jövő, amikor már a Skynet uralmon van.

A posztapokaliptikus és a robot most is megvan, de minden más tekintetben jobb lett volna Terminátor filmet nézni. Kezdjük a történettel! Valahol értem, miért ilyen főszereplőket kapunk. Fiatalok, jól néznek ki, és azt is tudjuk, hogy a kisgyerek és a kutya sok mindent elad. Gyorsan szimpátiát teremt egy fiatal pár, akik a gyermeküket akarják megmenteni.

Csak éppen a kalandok, amik jutnak nekik. Rémesek. Persze, akkor indulnak neki a hosszú útnak, amikor a nő már szinte mindenórás. Mikor máskor lenne érdemes átvágni az androidok területén, ha nem szülés előtt bemelegítésként? Naná, hogy az emberek pont most válnak figyelmetlenné és szegik meg az őket életben tartó protokollt. Nem tudom lehinni, hogy egy ember miatt veszélyeztettek volna egy egész várost, főleg, hogy már alig maradt nekik. Ahogy az androidok terve is hiteltelen. De úgy egyáltalán, van bármiféle magyarázat, hogy miért akarnak végezni mindenkivel? Mert nem átprogramozva lettek, csak az emberek meggyilkolásának tilalmát tanulták meg kikerülni a programozásukban. Az nem jelenti azt, hogy egyből gyilkos fenevadnak kell lenniük.

A kivitel sem nyűgözött le. Tipikusan az a kisfilmes posztapokaliptikus film, amin látszik, hogy amin csak lehetett, spóroltak. A legnagyobb helyszín nem véletlenül az erdő. A harcok nem izgalmasak, nem esett jól nézni őket és Halálos iramban szinten hihetetlen. Naná, hogy egy száguldó motorról a 8 hónapos terhes kismama egy puskával képes kilőni az androidokat, mint egy mesterlövész… Az androidok is teljesen embernek néznek ki, talán csak egy esetben mutatták meg, hogy mi van a szintetikus bőr alatt.

A stáb is szűkös. Így Chloe Grace Moretz és Algee Smith kellene, hogy eladja a filmet, de jobb lett volna nem is próbálkozni. Az összes motiváció és jellemző annyi, hogy életben akarják tartani a babát. Moretz ráadásul nem is olyan régen játszott valami nagyon hasonlót, csak akkor repülő szörnyektől védte a kisbabáját, nem robotoktól. Így visszanézve, vissza tudom sírni azt a filmet, pedig azért sem voltam oda.

Nagy csalódás, megnézni is kár volt. Akármelyik Terminátor, még az újak és a jövőben játszódó is sokkal nézhetőbb, mint ez.

 

Anya kontra androidok – 5/1,5 a színésznőt még Hit Girl miatt bírom, de egyre rosszabb filmekbe tűnik fel, mint amilyen ez is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8916814886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása