Minden napra egy film

Minden napra egy film

A magas lány 2.

2022. május 11. - BBerni86

Ahogy már írogatom egy ideje, a tini filmek reneszánszát a Netflix hozta el. Nagy sikerekből faragtak trilógiát és sorozatokat is rendszeresen indítanak kisebb-nagyobb sikerrel. Most egy folytatást választottam ki, de hamar meg a_magas_lany2.jpgis bántam.

A magas lányt még szerettem, a folytatását viszont nem tudtam tolerálni. Nincs olyan konfliktus, nincs olyan dráma – csak erőltetett az egész, és az a rózsaszín szemüveg, amit a végére ránk adnak, nekem kifejezetten kényelmetlennek bizonyult.

Nézzük csak azt, hogy mi a film két konfliktusrendszere: Jodi rászánja magát, hogy jelentkezzen a középiskolai musicalbe, és meg is kapja a főszerepet. A magabiztossága az első próbáig tart, mert akkor megszólal a fejében egy hang, amely mindig leszólja és elbizonytalanítja. Másrészt, a feszültség miatt surlódnak Dunkkal, mindenki mond olyasmit, amit nem gondol komolyan, és mire feleszmélnek, már szakítottak is. Amit egyik sem akart, de persze nem beszélik meg, csak mindenki duzzog magában, és féltékenyen figyeli, ki tűnik fel a másik mellett.
Hol marad a szórakoztatás? Engem inkább bosszantottak most. Mű balhékban szenvednek, és közben elmaradnak a komédia elemek. Inkább lelkiznének, meg beszélgetnek, csak éppen alapból nem vagyok kibékülve azokkal az elemekkel, amelyekkel küszködnek. Ok, már nem tudom ezt a tini drámát átérezni, nem én vagyok a célközönség, de akkor is gyengébbnek éreztem a filmet az előzményhez képest.

Van egy pontja, ahol az előző filmnek is beszólnak egy nagyot. A meghallgatáson van egy olyan megjegyzés, mely szerint vannak a világban igazi problémák is, az nem tragédia, hogy valaki magas. Ok, ez is igaz. De nem simán arról volt szó, hogy a magassága önmagában lenne gond. Szociálisan okozott gondot, mert a többiek csináltak belőle céltáblát miatta. Durva is, hogy most mennyire meg van az egész fordítva: Jodi példakép lett, népszerű diák. Nekem nem is hiteles, hogy ennyire gyökeresen megváltozott körötte mindenki.

Az egyetlen gonoszkodó szereplő is mit kapott most? Javuljon meg! Az már valaminek nagyon az alja, ha a középiskola gonosza azon dolgozik, hogy jobb ember legyen.

Minden színész visszatért különben. Netflix, nem meglepő. Nem szokásuk színészeket cserélni. A többség szimpatikus is, de ez nem olyan film, amiben emlékezetesnek lehetne lenni. Mivel Ava Michelle énekes színésznő, nem meglepő, hogy táncol és énekel is – iskolai musical, de nem éreztem jó választásnak a darabot. Túl tini nyálas a belőle mutatott részlet, és nem is hihető, hogy olyan táncot összeraknak középiskolában, mint amit itt mutattak.

Azt már említettem, mennyire nem szerettem a végét, ami túlságosan is happy end? Még cukrosabb, mint amin a Disney mellett felnőttem. Mindenki örül és boldog, meg szerelmes és olyan jó minden. Túl sok lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7917826685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása