Van pár színész, akik kapcsán rejtély, miért úgy intézik a karrierjük, ahogy. Az egyik ilyen Adam Sandler. Egyrészt, tud ő játszani, ha akar. Még jó drámái is akadnak, kap jó kritikákat és lehetne belőle komoly filmes. Ugyanakkor meg ő a gagyi királya. Sok olyan filmet is gyártott, amire a szemét kedves kifejezés lenne.

A Hustle – nálunk Mindent egy lapra – a jó filmek közé tartozik. Egy profin összerakott sportfilm, amely a kosarazás köré épül, és mindent igyekeztek beletenni, ami egy sportfilmbe kell, és amiért lehet is rá emlékezni. Többek között Sandler is jó benne.

De nézzük sorba: a történet a zsáner szokott elemeit hozza, és jól össze van rakva belőlük. Hamupipőke történet, melyben a reménytelennek tartott, bár nagyon tehetséges fiatal sportoló és az esélyt sem kapó edző együtt valami nagyot összehoznak. Mindketten mélyről indulnak, komoly munkát végeznek el együtt és megvalósul a végére az álom. Vannak döccenők, humoros helyzetek, dráma, meg az utolsó utáni esély is, a nagy meccsekkel és edzésekkel tarkítva. Kinek mi a zsánerben a szeretett rész, itt valószínűleg megtalálja. Nekem az edzések a gyengéim, és itt alapos munkafolyamatot is kapunk, minden téren hogyan fejlesztik Bo képességeit. Erőnléttől kezdve labdakezelésen át kosárra dobásig és lelki erősítésig van itt minden. De rivalizálás, barátkozás, nagy meccs – tényleg, kinek mi a kedvenc, meg lehet találni.

Szerethető karaktereket írtak bele, illetve az ellenfél kellően utálható. Hiszen a legnagyobb akadályt majd az ellenük áskálódók okozzák: a szezon csodagyereke, aki nem tűri a vetélytársat. A kosárcsapatot megöröklő aranyifjú, aki megy a saját feje után, bosszúálló, és különben sem rajongója egyik főszereplőnek sem. Ok, van benne egysíkúság is, pláne a negatív szereplők esetében, de azt szépen összerakták, ahogy Bo és Stanley magukat győzik le, komolyan küzdenek az álmaikért. Mindkettőnek van múltbeli esete, amivel együtt kell élnie. Mindketten sebzett, családcentrikus emberek, jófiúk. De szerencsére őket volt mivel árnyalni.

A szereposztás ötletes – eszembe nem jutott volna, hogy egyszer Queen Latifah fogja Adam Sandler feleségét játszani, de itt ez volt és még működött is. Megvolt az összhang, és hiába gondolnám őket két teljesen más egyéniségnek, itt a filmen eladták, hogy mennyire ideális házasság a szerepeiké. Ben Foster remek karakterszínész, ezt a kis szerepet is hozta úgy, hogy nagyon lehessen utálni Vince-t, noha nem úgy gonosz, mint egy filmes rosszfiú. De, ami nagy szó még benne, hogy a kosaras világból mennyi embert megmozgattak. A kosarasokat valódi sportolók játsszák, Bo eredetije is a spanyol válogatott egyik tagja volt. Nevekkel nem fogok dobálózni, mert ez a sport távol áll tőlem, szóval, nekem nem mond semmit, hogy benne volt Anthony Edwards, Boban Marjanovic vagy éppen Tobias Harris. (Fogalmam sincs, hogy a jó hosszú listából olyanokat írtam-e ki, akik ismert és jó játékosok. Passz.) Ha belegondolok, egy név mondott még nekem is valamit, bár ő már nem aktív kosaras játszott: Shaquille O’Neal.

Jó a film dinamikája, a kosaras meccsek is izgalmasak tudtak lenni. Talán a végét túlírtnak éreztem a bukás – újabb esély többszöri megismétlésével, de még ezzel is lekötött. Szerencsére volt benne humor is, ha ebben a filmben a drámát erősebbnek is éreztem.

Marad a kérdés, ha Sandler ezt is tudja, minek kell olyan sok gagyi filmet is csinálnia? Ok, tudom. Nulla munkával sokat keres. De akkor is.