A BBC műsorokat szeretni szoktam, de most szenvedtem ezzel a thrillerrel. Nem indult rosszul, de már az első rész végére azon gondolkodtam, hogy nézek én ebből még 2 részt meg. Pillanatok alatt jutott oda a történet, hogy fogtam a fejem.

Az alap: Gabriel mentős operátor. Jó is benne, segít az embereknek. Aztán jön egy hívás, egy nő sírva mondja, hogy szerinte megölte a barátját. Gabriel és a nő egymásra ismernek – gyerekkori barátok, akik elszakadtak egymástól. Gabriel a rendőrségnek aztán mindent tagad, maga megy Sam után és ígér neki segítséget. Sam meg egyre nagyobb bajba keveri, Gabriel nem is sejti, mennyire és mire megy ki igazán a játék.

Mert azt az írók is felismerték, hogy Gabriel béna hulla- és autó eltűntető akciói nem valami érdekesek. Inkább tragikomikus az olyan jelenetekkel, mint amikor a barkácsboltban megvesz mindent, ami egy hulla eltűntetéséhez kell, az eladó nagy szemekkel néz, ő meg valami nagyon béna kifogást hoz, minek neki ennyi minden.

Az sem dobott rajta sokat, amikor az egyik munkatársa rájön, hogy Gabriel bújtatja a nőt és zsarolni kezdi. Ugyanolyan szerencsétlenül intézi ott is a dolgokat, közben meg egyre jobban kiborul. Akkor már nem tragikomikus, simán csak fájdalmas. Hogy a végére bevigyenek egy gyomrost, amikor Gabriellel együtt mi is rájövünk, hogy miről szólt itt minden, igazából.

Amúgy is olyan szerencsétlennek láttam Gabrielt, az a fordulat még rétesz egy lapáttal. Ő az a tipikus jófiú, aki mindenkinek segít. Aki jószívű, naiv, jót akar. Tudjuk, mi szokott az ilyen szereplőkkel történni. Áldozatok lesznek. Bár átvergődik a történéseken, és olyasmiket is megold, amiket ki se néztem volna belőle, azért végig az motoszkált a fejemben, hogy mikor kap már a fejéhez és gondolkozik el azon, mit és kiért áldoz fel. Egyre csak süllyed lefelé, és nem ezt érdemelné, miközben meg olyan a személyisége, hogy vágja maga alatt a fát. Balek, csak rájövök, mit akarok belőle kihozni. Hiába szimpatikus fiatalember különben, végig baleknak éreztem, és ez nem is tetszett.

Nem segített az sem, hogy sok múltbéli bevágás van. Gabriel lelki szemei előtt gyakran bevillan a gyerekkora, amikor Sam volt a legjobb barátja, az első gyerekkori szerelme. Levegős, zavaros álomképek. Amikor meg egy történet ott is kezd összeállni, csak rosszabb lesz minden még eggyel. Mert Gabriel nem most kezdte a balek szerepkört.

Nem tetszett, ahogy filmezték a történetet. Nem csak a gyerekkori emlékek lebegős volta, de a jelenben is akadnak gondok. Nagyon tévés, a kevés izgalmasnak szánt jelenet meg semmilyen. A fák közti bújócska még idegesített is, de az autós jelenetek sem jobbak.

Pedig pozitív előítéletekkel álltam neki, mert az Agents of SHIELD évadokban legtöbbször vagy a rosszfiú, vagy a Fitz – Simmons duó volt a kedvencem. (Volt, hogy Fitz révén mindkettő belefért egy évadba, mert megismerhettük Fitz másik világbéli, gonosz alteregóját is.) Fitz pedig Iain De Caestecker volt, aki itt Gabriel. Hát, a mellé tett Sam – Joanna Vanderham nagyon nem Gemma Simmons. Sőt, egyenesen a legellenszenvesebb figura a filmen. A szánalmasan szétesett, szenvedő Samként még elment, de amikor róla is kiderülnek dolgok, egyszerűen nem láttuk azt, amit megtudtunk.

Szomorú, de leginkább az kötött le, hogy hallgattam a szereplők beszédét. Nincs fülem az akcentusokhoz, de Caestecker valami érdekes dallammal beszél, amit simán elhallgattam. (Angolul néztem, jegyzem meg, tudtommal ez nem is létezik szinkronnal, de nem néztem utána, hogy biztos lehessek ebben.)