Amikor keresgéltem, hogy milyen doramát nézzek - pláne, ha nem románcot akarok -, akkor rendszeresen belefutottam abba, hogy érdemes lenne a Vincenzónak esélyt adni. Sok győzködés nem kellett, tetszett az alapötlet. Neki is ültem, és ha én nem is lettem rajongó, azért elszórakoztam.

A történet már erősen indít, de aztán mindig kicsit feljebb kapcsolnak a fordulatokkal. A nyitány - az egyik legerősebb olasz maffiavezér halott. A temetése előtt a consigliere, Vincenzo elmegy a vetélytársukhoz az utolsó szerződést megkötni, ahogy a férfi utolsó kívánsága volt. Mivel nemet mondanak neki, mindent lángba borít - majd visszatér a szülőországába, Dél.Koreába, ahonnan kisgyermekként fogadták örökbe.

A bonyodalmat meg az okozza, hogy a lakóépület, amelyet le kellene rombolnia, hogy az elrejtett páncélteremhez hozzáférjen, éppen egy fejlesztési terület közepém áll és megy érte a harc. Mire Vincenzo észbe kap, már egy pszichopata milliárdos gyárossal háborúzik az épületért és a lakókkal is egyedi kapcsolatot alakít ki. Így aztán a sorozat folyamatosan két oldalról táplálkozik: az egyik oldalról a játszma a két kemény férfi között. Vincenzo olasz maffia módszerekkel nem fél bepiszkítani a kezét - míg Jang Jun-woo élvezettel veti bele magát a véres küzdelembe egy olyan ellenféllel, aki saját magához hasonlóan kíméletlen és gyilkos hajlamú. Igen, nagyon rá fognak arra menni, hogy a férfi nem csak szociopata, de minimum szadista is, aki élvezi, ha másokat bánthat.

Másik oldalról meg Vincenzo barátokat kap, akik hol ellenségek, hol szövetségesek, de egy elég egyedi közösséget alkotnak a házban. Hozzájuk számolva a fiatal ügyvédnőt is, akinek az apja az egyik első áldozat volt, és aki ezért hagyta ott a könyörtelen céget és vette át az apja helyét. Onnan jön a humor és másként brutális, vagy inkább agyament helyzetek a terveiket illetően. Pl. az egyik lakó olasz éttermet vezet és azt hazudta, Olaszországban tanulta a szakmát. Vincenzo elsőre átlát rajta, aztán nem győzi szekálni a szakácsot. Szidja a főztjét és a tudását, de mindig olyan kimérten és maguk közt, hogy az külön elegáns benne.

Az olasz és a koreai módi keverése különösen egyedi színt adott a sorozatnak. A mocskos játszmák is lekötöttek volna, de azt kifejezetten szívesen néztem, ahogy kultúrákat is egymásnak eresztenek. Az egyik kedvenc részem volt, amikor párhuzamot tettek a Vincenzo által nézett opera - a Don Giovanni-t nézte és hallgatta - meg az aktuális történések között. Természetesen a humornak is állandó forrása a férfi olasz gyökerei. Pl. egyszer szavaznak a házban és le kell írni a nevét, aki a színjátékban a főszerepet játssza. Amiket leadtak a félreírt Vincenzo és consigliere kifejezésekkel... kész. Innen fura is, mert nekünk a Vincenzo Cassano kifejezetten egyszerű, kimondható név. Ott meg majd belepusztulnak a helyes kiejtésébe, nagyon sokaknak a végéig nem fog menni. Nekem meg az eredeti nevébe törne bele a nyelvem: Park Joo-hyung.

Talán több a thriller és a drámaibb vonal, mint általában találok az ilyen sorozatokban. De különben ebben is megvannak a nagyon tipikus dorama összetevők. A mókás, túljátszott mellékszereplőktől kezdve a termékelhelyezésig is. Fogalmam sincs, mi az a kávépótló cukor, amit olyan vehemensen eszegetnek, de már több sorozatban is láttam, ahogy ezt... falják. Valami borzalmas.

Látványra is szépen működik. Sokféleképp csatáznak, vannak majdnem hogy akció jelenetek és sok helyszín. Mivel megint a nagyon gazdagok a színpad felé, így az is változatos, hogy a luxus és a lakóépület szegényebbjei által egy más szint terei is megjelennek. Azért jó látni, hogy Korea sem csak a gazdagok és szépek luxusvilága, akik kvázi élő babákként a babaházaikban élnek szépen.

Ha már ezt felhoztam - ebben a sorozatban kétszer is ledöbbentem, mennyit számít a haj. A Jang fivérek is egyszer-egyszer frizurát váltanak a sorozatban és esküszöm, mintha két külön ember lennének. Pedig már annyi sorozatot néztem, hogy azért nem mosódnak annyira egybe számomra az arcok, mint az elején. A másik, amin nehezen jutottam túl, a főszereplő arca. Eleve, a koreai idol és szépfiúk terén nagy a babahatás és az androgün jelleg. De annyira női arcot, mint Song Joong-kié, én még nem láttam. Ha nem férfiként, végig öltönyben szerepelne, csak mondjuk reggel felkelne egy pólóban, nem tudnám megmondani, hogy egy nőies pasi vagy egy ronda nő. A szerepet jók hozza és semmi bajom vele, de ez az arc...

Még egy megjegyzés és elengedtem. A végével bajban vagyok. Ott éreztem leginkább azt, hogy nekünk nem egészen ugyanaz a happy end, mint abban a kultúrában. Mert, ha oda képzelem magam, akkor megint és szokás szerint hoztak egy tökéletes véget. Mindenki megkapja, ami járt. Csak éppen kicsit távolabb lépve igazából nem így érzek. Ha Vincenzónak el lehet nézni, hogy maffiózó és mire képes egy pisztollyal vagy egy késsel, akkor az egyetlen karakter, aki fejlődött, aki sokkal jobb ember lett a részek alatt és mondhatni fogadott bátyjának tekintette Vincenzót, miért az a happy endje, hogy a férfi védelmében megölik? Esküszöm, végig azt vártam az utolsó részben, hogy felbukkan, mert csak megrendezték a halálát. Hát, nem.

Mindezzel együtt egyszer abszolút jó szórakozás volt, mocskos trükkökkel, nagy fordulatokkal és bizony itt vér is folyt. Olasz - koreai kombó, ilyen tekintetben elég egyedi és működött is.