Az első évad annyira tetszett, hogy a regénynek is adtam még egy esélyt. Még meg is szerettem. Így a második évaddal szemben voltak elvárásaim, és felemásnak érzem az eredményt.

Először is, a korábbiakhoz képest nagyon szubjektív, ami most minden esemény középpontjában áll. Ami a szerelem. Ugyan látszólag az eltűnt Gabrielt keresi mennyi és pokol is, aki különben elvesztette az emlékeit, és Azirafael könyvesboltjában lelt menedékre. De mindenki tettei mögött romantikus indokok vannak, és valahogy többet vártam ettől a sorozattól.

Miért puccsolta saját magát Gabriel, és tette, amit? Mert szerelmes lett, és ezt az utat találta, hogy együtt lehessen, csak nem mondom meg, kivel. Új magyarázatot adnak arra, hogy Crowley és Azirafael között milyen kapcsolat van. Nem csak jó barátok és egymás javítói – az egyik élvezni tanítja az életet a másiknak, aki cserébe elveket ad a másiknak, és segít neki jobbnak lenni. Nem is tetszett, hogy a baráti kapcsolat helyére szerelmet igyekeztek csöpögtetni. Pláne, hogy az emberi szereplők is LMBTQ páros, és abban mesterkedik a démon és az angyal, hogy összehozzák az utca kávés kisasszonyát a lemezboltos lánnyal. Bár inkább asszonyt és nőt kellene írnom, mert inkább a negyvenes, mint a húszas korosztály tagjai. Mondjuk, azon jót is mosolyogtam, milyen giccses jelenetet igyekezett mindkettő komponálni. Crowley egy esőben egymásra találást, Azirafael meg egy Jane Austen stílusú bált rendezett meg.

Mert, az évad ezek a dolgok mentik. A humor és a néha már valósággal abszurd elemek. Zseniális, amikor a bibliai történeteket értelmezik újra. Most látjuk Jóbot, másképp. De más színt kap Jane Austen is – Crowley azon hűl el, hogy regényeket írt, míg Azirafael nehezen emészti meg, hogy bűnöző lángeleme volt, aki több nagy balhét is megszervezett Angliában. Kész az is, ahogy az angyalok és a démonok szerencsétlenkednek. Az olyanok, mint a magát emberi rendőrnek álcázni próbáló angyali hivatalnok, inkább bosszantóan szerencsétlenek. De, amikor a pokol kivonul, hogy megostromolja a könyvesboltot, az már simán vicces.

Közben meg ott vannak olyan hangulatos elemek, mint Crowley autója, amelyiknek saját személyisége van. Ahogy ’Jim’ a csoda folytán senkinek sem ismerhető fel, és hiába adja fel magát a démonoknak, hogy ő Gabriel, visszazavarják a könyvesboltba, hogy hagyja már a hazudozást. A csoda mértékegysége különben a Lázár – vagyis, ahány Lázár annyi feltámasztás végezhető el egy-egy csoda erejével. Az ilyen ötletek el vannak szórva benne részről részre, és megéri érte nézni.

A másik húzóerő, a remek szereposztás. Mondjuk, Jon Hamm Gabrielje annyira nem tudott megfogni. Azt érzem benne, hogy a színész megállíthatatlanul korosodik, és keresi szépen az átmenetet, hogy olyasmiket játszhasson, mint Pierce Brosnan. Csak neki nem James Bond, hanem a Mad Men Don Drapere az ikonikus szerepe. Viszont, amit Michael Sheen és David Tennant művelnek, az zseniális. Jó a kémia köztük, mindkettő nagyon hozza a szerepét, és az olyasmik, mint a bocsánatkérő tánc és dalocska, nagyon hangulatosak.

Jól is néz ki a sorozat. Van benne egy kis gagyi vonás, de jól áll neki. Nem teljesen komolyan vehető, kreténség, és ebben a sorozatban ez is a jó.

Tulajdonképpen a karaktereket, a külcsínt és a humort is bírom benne. Ha jobb története lenne, és nem ’all you need is love’ – sokkal jobban dicsérném most. De, sajna, a sztori gyengébb.