Nem volt ez egy csavarral több, mint kellett volna? A szándékot érteni vélem, de nem érzem úgy, hogy kényelmes volt ez a befejezés.

De talán nem kell azonnal a végére ugrani, ha jelen pillanatban az a része is foglalkoztat leginkább. Egy krimit kaptunk, különleges helyszínen. A főszereplő, Alice egy mentális betegekkel foglalkozó zárt intézetbe, ha úgy tetszik: diliházba kell, hogy beépüljön. Nem olyan régen egy fiatalember öngyilkos lett odabent, és a férfi apja meg van győződve róla, hogy a gyermeke nem lehetett öngyilkos. Alice vállalja, hogy kideríti, mi történt vele. De ehhez betegként kell bemennie, megszereznie a dokumentumokat. A történet egyik sarokpontja pont az lesz, hogy egy egészséges emberre milyen hatással van az intézet és a betegek társasága.

Azt különben szépen összerakták, hogy mennyiféle embert kezelnek itt bent. Súlyosan defektes és már szinte szabad életre is képes emberek vannak összezárva, klikkesednek és nem egyszer gondoltam arra, hogy ez mégis kinek a gyógyulását szolgálja. Mert azt még el tudom fogadni, hogy a fóbiás meg a szelíd, de értelmi fogyatékos kint van a közös térben, nem zavar másokat, megvan a maga közösségük. De kinek jó az, ha a nemi erőszakoló és a nagydarab, buta, de erőszakra használható barátja ott vannak velük? Az biztos nem segíti senki felgyógyulását, hogy félniük kell tőlük, vagy aki annyira beteg, a babájuk lesz. Még, ha nem is fogja fel valaki, hogy mit tesznek vele, akkor sem lenne szabad. Olyan abnormálisnak tűnt az életük rendje, és látni is lehet Alice-on, hogy mennyire megterhelő ez az egész. Mondjam azt, az ép is beleőrül. Pláne, ha az orvosa olyan kezelést ír elő, amit majd Alice is kap. Elektrosokk terápia, meg társai.

Nem az a fő téma a filmben, de az intézet igazgatója nagy reformernek számít. Ő találta ki a betegek szabad mozgását és vannak még hasonló dolgai. Az emberi humánummal önmagában nem is lenne bajom, de pláne egy ilyen helyen vannak közveszélyes elemek is. Az orvosnak nem kellene tudnia, ki az, akit nem lehet a többiekkel együtt szabadjára engedni? Más szereplő esetében meg nem értettem, miért van egyáltalán bent. Van egy férfi, akinek a víz érintésére kisebesedik a bőre, és ezért irtózik a víztől. De ezt komolyan csak zárt elmegyógyintézetben lehet kezelni, amikor láttuk, hogy tényleg fizikai tünetei is vannak, nem csak képzeleg? Úgy fura az intézet ábrázolása, ahogy van.

A történet második felére aztán egy más ügy is kezd kibontakozni. Miért is van itt Alice? Őt ki és hogyan csapta be? Vagy tényleg itt lenne a helye? Ez már thrillerbe csap át, amikor a nő igyekszik bizonyítani, hogy ő tévedésből van itt – nem beteg, csak beépült nyomozó. De ki hisz neki, amikor pont olyan betegséggel – paranoia – hozták be, aminek része, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt? Alapvetően Alice-t követjük, ő a film hőse, és így bizalmat szavaz neki a néző, de azért egész jól képesek bizonytalanítani, hogy mennyire hihetünk neki.

A harmadik, és a legjobb húzása, hogy eljátszik az időábrázolással. Mivel nem akarom a poént lelőni, maradjunk annyiban, hogy teljesen úgy tűnik flashback jeleneteket nézünk, hogy a végére kiderüljön, valami mást láttunk egészen eddig. Ez még ült is, erre azt mondanám, okos volt.

Ezt rontja el, hogy még a legvégén erre is rátesznek plusz egy csavart, ami megint átértelmez mindent, a filmben harmadik alkalommal, és az már nem esett jól.

Látványelem igazán nincs benne, ezt a színészeknek kell eladni. Sztár szereplő különben nem jutott bele, de nem is kellett. A többség beteget játszott, az orvosi kar és Alice jelentettek kivételt. Barbara Lennie különben szépen megoldotta a feladatot, azt kifejezetten bírtam, ahogy Alice kinti és benti énjét fizikailag is elkülönítik, de összeköti őket Alice tartása. Azt már nehezebben döntöttem el, hogy Federico Aguado doktorához mit szóljak. Ő még akkor is szemétnek és ellenszenvesnek van mutatva, amikor elvileg ő a jó. Hát… ott lehet, túl jól sikerült az antihős szerep.

A jó értelemben érdekes jelző mindenképpen jár neki, de azért nem igazán jó thriller/krimi.