A Netflix újfent egy ismert alapanyaghoz nyúlt. Bár én nem követem, a One Piece nagyon sikeres mangaként és anime-ként is több évadnyi epizód nézhető már meg. Ők pedig elkészítették az élőszereplős sorozat verziót.

Arról nem tudok nyilatkozni, mennyire adja vissza az eredetit, de ez egy jól sikerült darab lett. Szórakoztató, színes, mozgalmas, humoros. Úgy, hogy nem ismerem az eredetit, nekem kifejezetten tetszett a történet is, a kivitelezés is. Amit látok, hogy itt-ott olyanok, akik ismerik az alapanyagot, a jobban sikerült Netflix feldolgozások közé teszik. De ezt mutatja az is, hogy ez a sorozat már megkapta a második évados berendelést, míg pl. a Cowboy Bebop nem.

Miként érdemes nézni? Mesefilmként. Túl sok olyan elem van benne, amivel különben nem tudnék mit kezdeni. Kezdve azzal, hogy a főszereplő fiatalember vezetékneve Monkey (majom). Akár rá is fognám, hogy beszélő név, ha nem is teljesen igaz, de a család többi tagjára nagyon nem illik. A nagyapa pl. komoly tengerészeti vezető és kinézetre is robosztus, kemény ember. Ha Luffy egy kis vidám csimpánz, a nagyapa egy komoly gorilla. Ok, akkor mégiscsak találok analógiát…

Szerettem, ahogy ez az évad bevezet a történetbe. Luffy nekivág, hogy kalózcsapata legyen, és miközben mindenféle kalandokba keverednek, szedi össze maga mellé az embereket. Érdekes, hogy ő miképpen használja a kalóz kifejezést. Minden negatív elemet levág róla – ő aztán nem akar rabolni, kalózkodni, hanem kalandozni és álmodozni. Luffy értelmezésében a kalóz az a szabad ember, aki nekivág az ismeretlennek és a veszélyesnek, hogy elérje az álmát. Aki nem szereti a szabályokat, jószívű és vidám. Teljesen más, mint a sorozatban mindenki más kalózképe, ami sokkal inkább megfelel a tengeri banditának.

A csapat összetartó ereje lesz az, hogy mindenkinek van egy álma. Lehet az, hogy egy különleges helyet megtaláljon, ahol soha nem látott halak és növények vannak, vagy akár a világ térképének megrajzolása. Nagyon jópofa volt, ahogy a végére a legénységnek lett egy hagyománya – egy hordóra dobták fel a lábuk, és mondták el, miért küzdenek. Pozitív, erőt adó, hangulatos volt az egész.

Ez az a sorozat, amiben teljesen jól működik, hogy mindenféle nációt és színt – akár bőr, akár haj – kevernek. Sokaknak van egy mintája. Luffy alapja a brazil sztereotípia, Zoro egy japán nindzsát idéz. De akár olyasmi is van benne, mint Joker kalóz verziója, itt Buggy a neve különben. A színészek is ennek megfelelően mindenfelől érkeztek. Inaki Godoy (Luffy) mexikói, Emily Rudd (Nami) amerikai, Mackenyu (Zoro) japán, Taz Skylar (Sanji) spanyol származású, hogy csak a főbb szereplőkből emeljek ki párat.

Ezt a sokszínűséget a szereplők külseje és harcművészeti stílusa is tükrözi. Mindenkinek megvan az egyedi jellemzője – Nami narancs haja és a botjai. Sanji öltönye, a fél szemét takaró szőke haja és ő kifejezetten a lábaival harcol. De olyan extrém is, mint Buggy, aki darabokra tudja szedni a testét, és simán lőfegyverként dobja az ellenfelére az ujjait, vagy, amit csak akar.

Ötvözve van a kaszkadőri munka, emberi jelenlét és a számítógépes technika. Hol jobban sikerült, hol kevésbé. Luffy gumiember volta és támadásai annyira nem tetszettek, kb. mindenki más látványosabb, menőbb külcsínt kapott. Ez mondjuk így nem igaz – a lövész Usopp leginkább csak szájhős, ritka, ha valamit csinál is köröttük, de legalább hűséges és lehet rá számítani.

Egyszerre van részenkénti kaland és átívelés is. Megoldják a legénységbe lépők aktuális gondját, hogy aztán együtt induljanak majd neki a One Piece megkeresésének. A rejtélyt az hozza is, hogy mi is az? Senki nem tudja, csak a legendája egyre nagyobb. Még nagyobb a titok, mint a Ready Player One-ban, ahol legalább tudták, mit keresnek.

Van benne akció, poénok, és nagyon sok barátság. Ahogy már írtam, a 2. évad is be van rendelve, én várom is. Nekem ez egy mosolybomba volt, amiben jó akciójelenetek is akadtak, meg drámák és tragédiák a szereplők életében.