Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Pretty Little Liars, Domina

2024. június 09. - BBerni86

A hét nagy részében nem voltam/vagyok itthon, így ez most rövid lesz. Nem igazán néztem ugyanis semmit.

Haladtam kicsit a Dominával (s02e06.07), de minél inkább eltávolodunk a valós eseményektől, annál inkább000domina7.jpg zavarosabbnak tartom a sorozatot. Most éppen ott tartunk, hogy Agrippa elhalálozott, és Gaius újra férjhez akarja adni a lányát. Az első részben ármánykodtak, ki legyen a szerencsétlen férj. Tiberius nyert, noha ő volt az egyetlen, aki nem akarta a nőt és boldog volt a feleségével. Aztán a házasság körüli felhajtás volt, és a friss jól be is mutatkozhatott az új nejének. Az még érdekelni is tud, hogy Julia mit szól majd gonosz Tiberiushoz. Lehet, hogy pont úgy fog neki tetszeni? Minden esetre a haldokló Octavia magas labdát ad a testvérének, és Livia ármányai egyre gyengébben. Most majdnem meg is ölték. Fordulat még különben van, szimpatikus szereplők is akadnak benne, csak sajnos nagyon célt tévesztett az egész hadművelet. Mert akkor már tényleg baj van, ha Livia hű embere is azért emel szót, hogy hagyjanak fel a buta álmukkal, ami nem is lenne jó senkinek. A külcsín, a színészek a szokottak. Egyre inkább ókori Dynasty és guilty pleasure. Szórakoztató, csak nem bántam volna, ha az igaz történet alapján közelebb van a valósághoz, mint a fikcióhoz.

A másik heti részek a Pretty Little Liars: Original Sin (s02e05) volt. Továbbra is megvan a kamaszlányos - 000pll25.jpgszerelmes vonal, ami egyre inkább irritál. Kb. egyik lány esetében sem érzem azt, hogy párra lelt volna igazán. Nem is csoda, hogy jönnek a kavarások és szakítások, meg a modern tartalom. Vagyis, Noa biszexuális szálat kap, és egy fiú és egy lány között fog örlődni. Bár ez így túlzás, mert az eszével és a szívével mást akar, de nem tud a szívére hallgatni. Nála nagyon érzem a biztonsági játékot. Faran oldaláról bejön egy kis szekta utánérzet is, de valami olyan bénán, hogy nevetni lett volna kedvem rajta. 'A' a héten Noát kínozta, és a lányok most éppen a pszichológusokra gyanakodnak. Olyasmi is a szeme, mint amit a banya Rose-ból látunk. Továbbra is nyári szórakoztató műsornak elmegy, van benne mozgás és eye candy faktor, csak éppen valami még mindig hiányzik. Túl gyakran volt olyan érzésem, hogy ilyet már láttam.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4818421573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása