Hogy kötöttem ki ennél a filmnél? Mondanám, hogy el sem tudom képzelni, de ez nem lenne igaz. Nekem mindig a nevek a halálom – színész vagy rendező, de volt már olyan is, aminek a zeneszerzője vonzott be. Most a producer, bár elsőre félrenéztem és rendezőnek hittem. Jordan Peele.

Ehhez képest egy annyira Dev Patel történetet kaptam, hogy azt még sokallom is. Eljátszotta a főszerepet. Ok. Megrendezte. Legyen. Az egyik forgatókönyvíró is – ezen már húztam össze a szemöldököm. De még produceri kreditet is kapott. Közel vagyok hozzá, hogy mindezek miatt szerzői filmként tekintsek rá. Nem feltétlenül örülök neki.

A Majomember kb. olyan, mintha egy bosszúfilmet és egy szuperhős eredettörténetet kereszteztek volna. Az egyiknek nem elég kemény, a másiknak nem elég szuper. Meg hosszúnak is éreztem. Elég lett volna mindez 90 percben is, sok a lassító elem benne, de ezt simán betudom a szerzői jellegnek. Patel nem csak azt akarta eljátszani, hogy edzi magát és leveri az ellent, de hosszú perceket akart a drámának is, amikor és ahogy Kid elindul az úton. Ahogy majd célt és új közösséget talál. Az átalakulást, ahogy egy céltalan, értelmet vesztett élet megtalálja a vonzás pontot és minden arra összpontosul majd.

Hősi történet lett ez, aminek a vége még kicsit össze is zavart. A végén, természetesen ott a nagy összecsapás a film gonoszával, aki el is esik. Csak éppen előtte Kid is elég komoly sebeket kap, és ő is összeesik. A záró jelenet aztán valamiféle menny, vagy csak emlék, amiért talpra áll és folytatja? Hát igen, eléggé tud idegesíteni, amikor nem tudom eldönteni, hogy a főszereplő meghalt-e vagy sem. Még akkor is, ha a majom keret meg is van.

Mert a film előnyei közé lehet sorolni, hogy van egy egyszerű, de jól használható mitológiája. Egy mítosz a majomról, aki szemet vetett egy gyümölcsre, ami miatt aztán megbüntették az istenek. (Ez van, ha a napot mangónak nézed és meg akarod enni.) Hanuman, a majom az anyja kedves szereplője volt, a gyerek kedvence is, és felnőttként is megjelenik az alakja körötte. Pl. majomnak öltözve harcol a jobb szó híján ketrecben, de a bosszút is Hanuman álcájában kezdi meg.

Az indiai környezet is tekinthető plusz értéknek, bár annyira egyetemes a történet, hogy bármely nagyvárosban és nemzettel el tudom képzelni. A hatalmas elnyomja a szegényt, akár meg is öli. A hatalomban levő érinthetetlen. A politikusok korruptak és azt hazudnak, amit éppen akarnak. Akár a mészárlás is eladható egyszerű kitelepítésnek és az értékekkel való egyetértésnek. Emberi jogok, tulajdon, hagyományok – helyette diktál a pénz és az erőszak. Nem meglepő, hogy Kid kénytelen harcossá válni, és maga tenni igazságot.

Komor színekkel dolgoztak, és nem csak azt értem alatta, hogy sötét a film színvilága. A tartam nem akar könnyed vagy szórakoztató lenni. Néha egy-egy helyzetpoén becsúszott ugyan, bár felmerült bennem, hogy ez csak rám szabottan vicces.

Mennyi a tartam? Visszakanyarodok oda, hogy nekem szuperhős eredettörténetre hajaz. A gonosznak sok az eszköze, az igazság nem számít. Azt tudnám belemagyarázni, hogy hősnek sem születnek az emberek, a körülmények teszik őket azzá. Ha Kid nem úgy veszti el az anyját és az otthonát. Ha nem talál olyanokat, akiket megéri küzdenie. Mert nem csak a bosszú teszi majd modern Majomemberré, hanem a csoport is, akiket meg kell védenie. Az szépen működik benne, hogy ha kiállsz egyért, ők majd visszaállnak melléd.

Még a szereposztás is tetszett. Patel szívét-lelkét beleadja a szerepbe, és kapott jó társakat is hozzá. Sharlto Copley nagyon jellegzetes arc, de különben a furcsa szekta vezetője még, ami kifejezetten maradandóra sikerült.

Most nem vagyok képes lelkesedést kicsikarni magamból ebben a fülledt, gyilkos időjárásban, de elnéztem ezt a filmet. Nem lesz kedvenc, de nincs is bajom vele.