Minden napra egy film

Minden napra egy film

Terminator Zero

1. évad

2024. szeptember 03. - BBerni86

Az első terminátor-film még nem robbantott kasszát, a második már annál inkább. Be is indult úgy a szekér, hogy pár évente kijön egy újabb film. Volt, amikor az eredeti történetet folytatták, jártunk már a jövőben a gépek háborújában, de teljesen átvariált idősíkok is megelevenedtek már.

Most itt az újabb bőr, és ez egy huszárvágással már helyszínre, más problémára koncentrál. A helyszín nem az Egyesült Államok, bár ez a franchise szeretett úgy tenni, mintha az USA lenne a temrinátorok elleni küzdelem melegágya. De mivel ez anime, nem meglepő, hogy a helyszín Tokio lesz. Az Ítélet Napja a nyakunkon, és a000tzero.jpg gépek visszaküldenek egy terminátort, hogy végezzen Malcolm Lee vezető tudós gépevel, aki a Skynettel felérő MI-t fejlesztett ki. A cél érdekében a doki gyerekei is céltáblába kerülnek, akiket véd egy saját identitását sem ismerő dada, és akik összetalálkoznak és szövetkeznek a terminátort megállítani jött nővel is a jövőből.

Nem fogom tudni sokkal értelmesebben elmondani, mert ezeknek a filmeknek a fő baja ebben is megvan. Ha elkezdessz időutazni, úgy keverednek a szálak, hogy abba bele lehet bolondulni. Egyesek ezt a párhuzamos univerzumokra szakadással oldják meg, itt azzal próbálkoztak, hogy minden múltba utazás letörli a táblát és egy új jövő kezd el létrejönni. Akkor már csak azt nem értem, Eiko hogyan beszélhet időhurokról az egyik utolsó részben, de nem is akarom megfejteni. Az alap megvan, értelmezhető úgy a történet, különösebben meg nem kell belegondolni.

Terminátor-sorozat, az akcióra van kihegyezve. Kb. mindenkinek van valamilyen speciális képessége, amit majd a Terminátor ellen be tud dobni. Vannak jó harcosok és nagy elmék is. Nem is érzem véletlennek, hogy Lee gyerekei között van egy, aki az apjánál sokkal többet szerepel és már most olyan kapcsolata van a gépekkel, annyira ért hozzájuk, hogy simán csodagyereknek mondanám. Kenta tipikusan az a karakter, akivel majd lehet tovább vinni a sorozatot. De elkalandoztam - akció. A gyerekek és a védelmezőik menekülnek, néha összecsapnak a terminátorral. Az Ítélet Napja után pedig a robotok lendülnek támadásba. Ezt szakítja meg néha Malcolm munkájának mutatása, aki a saját MI gépét igyekszik az emberek mellé állítani. Az az unalmasabb rész, de az összképet nézve kellett az is.

A végére, az utolsó részre hagynak két nagy leleplezést is, amelyek mássá teszik a történetet. Addig nem sok agy kellett hozzá, hogy ismételjem magam, sima harc és menekülés. A végére a magyarázatokkal, a jövőbéli titkokkal ez árnyalódik, és azzal érdekesebb lesznek a karakterek is. Csak éppen, ez eléggé megkésett a végére. Addigra már besoroltam sci-fi akciónak.

Anime, így rajzolva/animálva sok mindent meg tudtak csinálni. Gépseregeket, a jövőbéli háború kemény képeit és a jelenben is voltak nagy hajszák. Nem a tipikusan szép grafika jellemzi, de akciósorozatnak bőven megteszi. A gépek nagybani terrorja meg kifejezetten jól is nézett ki.

Egy más kezdet ez az évad, van benne ötlet és simán folytatható is. Azt meg talán nem is bánom, hogy most békén van hagyva a Connor család.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5518484055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2024.09.16. 08:37:29

Fogták az első két terminátor filmet (ugye több nincs), majd írtak egy full basic terminator sztorit, amihez kaptunk jóindulattal közepes, inkább ujjgyakorlat minőségű animét formának.
Sorozatnak hosszú, elég lett volna ebből 90 perces egész estés is.
süti beállítások módosítása