Már az is egy jó kérdés, miről is szól ez a film. Mert igen, van benne megtörtént eset, gyilkosság és bűnügyi vizsgálat, de nem ez a film lényege. A gyilkos, az ő története csak egy mellékszál.

Mert ezzel párhuzamosan van egy teljesen átlagos, szürke nő is. Mercedes. Kétgyerekes családanya és feleség, egy bíró írnoka. A napjai ugyanúgy telnek: ellátja a családot, végzi a munkáját és ez ismétlődik. A bíró kapja María Carolina Geel esetét, a díjnyertes írónőét, aki agyonlőtte a szeretőjét. Mercedes észreveszi, hogy nagyjából azonos a méretük, és amikor meghallja a nőt, rokonságot érez vele. Mintha María lenne az, ami ő is lenni szeretne, de beleragadt a maga életébe.

A film párhuzamosan mutatja, ahogy egyre több mindent megtudunk az írónőről, a kapcsolatairól és hogy miért lett belőle gyilkos. Vagyis, van egy kis krimi színezet benne. A bíró nagyon gondolkozik is, mit adjon neki. Felmentse, vagy példát statuáljon? Mercedes pedig ezzel párhuzamosan kisajátítja María körülményeit magának. Bejár a lakására, hordja a ruháit és a szépítőszereit, olvassa a könyveit és mondhatni, azonosul egy olyan életmóddal, ami nagyon más, mint a sajátja. Aki nem családanya, aki csak magának felel, aki beosztja az idejét és csak magának él. És ez a film fontosabb fele - ahogy Mercedes egyre inkább a megszállottja a lopott életének, és ahogy ezt mindenki elől igyekszik titkolni.

Valahol sejtem, milyen érzelmeket kellene ennek megpendítenie. Sajnálni kellene a nőt, aki ennyire boldogtalan, aki most ráébredt a saját boldogtalanságára és hogy az élete nem elég neki. Meg lehetne érteni, ahogy felfedezi, hogy mire lenne szüksége. Ahogy felfedezi azt a párhuzamos életet, ami egésszé tenné őt is. Mintha belenézett volna egy tükörbe, ahol olyannak látja magát, mint egy álomban. Annyira emberi és annyira el tudom hinni. Mégis, valamiért más hatást váltott ki belőlem Mercedes története. Nem sajnáltam, hanem inkább drukkolni kezdtem, hogy bukjon le. Koppanjon egy nagyot. Meg se tudom indokolni, de végig azt vártam, hogy valaki vegye már észre és szembesítse azzal, hogy micsoda önáltatásban él, és mennyire nincs rendben, amit művel.

Talán ezért, még érdekelt volna, hogy mi lesz kicsit később. Mert a film elvisz addig, hogy Mercedes kénytelen megszakítani az ál-életet, de most mit fog csinálni? Azt sem tudom elképzelni, hogy ugyanúgy folytatja, ami annyira boldogtalanná tenne. De nem is látok semmit, amit meg merne lépni. Nyilván, kétgyerekes családanyaként nem fog más állást keresni a biztos helyett. A családját szereti is, de fárasztják is. Vagyis, azt sem hiszem, hogy őket elhagyná. Akkor szépen belehal az irigykedésbe? Tényleg érdekelne, de erre nincs válasz.

A film annak a képe, hogy a saját boldogságáért milyen álomba menekül. Amiből fel kell ébrednie.

Nincs látványelem sem, ez személyes dráma. A legtöbb, amit látványként tudok értékelni, Mercedes képzelgései. Néha olyan, mintha María és az ő élete összeolvadnának, kapcsolódnának és vízióként jönnek a fejében futó képek. Ezen felül legfeljebb a ruhákat lehet említeni - az látványos lett, hogy küllemében is mennyire más lesz Mercedes, amikor rá kezd járni a másik nő ruháira. Vannak kifejezetten elegáns, de munkába is jól hordható darabjai. Hát igen, női nézőként engem lekötött a ruhatár változása és annak személyiségre tett hatásai.

A filmet a Mercedest játszó színésznőnek kell vinni, és szerintem szépen meg is oldotta. Tényleg csak az a kiborulás hiányzik, amit vártam volna. Már, ha kiborul - mert nem tudjuk meg, mi lesz, miután María hazatér.

Nem hagyományos értelemben jó film. Igazság szerint nem is szórakoztató. De érdekes. Kicsit látlelet arról, hogy néha ráébred az ember, hogy a saját élete már kicsi neki. Akkor pedig mindenki keresi a menekülést, ha az csak fantázia is. Mercedes kissé más útra lépett.