Hivatalosan ez a film nem a Dracula. Nincs benne romániai nemes, aki annak idején karóba húzatta az ellent. Mégis, annyira Stoker nyomdokaiban haladunk, hogy teljesen egymásra illik a történet és a legtöbb esetben a szereplők is. Pedig, hivatalosan ez nem Stoker, hanem egy fekete-fehér, régi Nosferatu-film remake-je.
A történet kapcsán nem is tudok mit hozzátenni. legfeljebb össze tudom vetni, ki egyezik meg teljesen a másik 
történet alakjával, kiben akad változás. Pl. a női főszereplő legjobb barátnője nemes kisasszony volt, itt pedig egy gazdag gyáros felesége, édesanya és kismama. A vámpír inasa az egyikben patkányokat eszegetett, itt galambot fog. Igazából semmilyen nagy eltérés nincs. Talán a jóslat és annak megvalósulása újabb elem, de az a legnagyobb változtatás. Már annyira ismerős, mondhatni klasszikus történet, hogy nem találni fogást rajta. Kellemesen nyúltak hozzá, ha furcsa is nekem, hogy a németek közé tették a cselekményt. Annyira nem német a stáb, ráadásul sokaknak angol neve maradt a történetre...
De filmként szépen össze van rakva. Épül a cselekmény, mélyíti a karaktereit. Nehéz is lenne megmondani, ki a főszereplő, olyan szépen összerakja az egyes alakok történeteit. Azért, ha választanom kellene, Ellen - vagyis Lily-Rose Depp karaktere mellé tenném a voksom. Érte történnek a dolgok, mindenkivel kapcsolatban van és aktívan részt vesz a megoldásban.
A szereposztás nagy, popcorn moziban is elmenne, annyira megpakolták nevekkel. Depp, Hoult, Taylor-Johnson, Corrin, Skarsgard és Dafoe külön-külön is sztárok. Itt egyszerűen nem volt olyan jelentős szerep, amire ne jutott volna egy elismert színész. Lily-Rose Depp kifejezetten uralja a szerepét, ha a legjobbat választanám ki, mellette kötök ki. Neki van a legtöbb árnyalata: a törékeny, ártatlan szépségtől elérünk az erős, önfeláldozó harcoshoz. Az őrülettel küzdés, a szerelmes fiatalasszony, a jó barátnő. Egy olyan Ellen van a vásznon, hogy az ember elhiszi, hogy a vámpír átkel érte tengeren és országokon is. A legfurcsább filmes jelenlét pedig a nosferatu, Orlok gróf, vagyis. Bill Skarsgard. Nyomorult iszonyatosan benne van a különös kinézetek, negatív szereplők vonzáskörében. Ha itt nem a szereposztás az, ami bevonz, és csak ismeretlenül nézem a filmet, nem ismertem volna fel. Nehéz is bármit mondani a karakteréről, amikor az maradt meg legjobban, hogy micsoda munkát végeztek a sminkesek és maszkosok. Felismerhetetlen, itt még a démoni mosoly sincs, mint amit Az kapott.
Izgalmas, letisztult a látványvilág is. Majdnem fekete-fehér a film és nagyon hangulatos. Egy nagyon jól sikerült gótikus horror, ami meg tud borzongatni. Nem is kell hozzá undorítania, a színészek beletesznek annyi tébolyt és félelmet, az egésznek a komorsága, baljóssága megadja azt a pluszt. Mellette kosztümös filmként is mutatós, miközben nem éreztem úgy, hogy vagyonokat költöttek volna helyszínekre, kosztümökre vagy CGI-ra. A klasszikus, régi horrorok világát nekem meg tudta idézni. Az már más kérdés, hogy ezzel mennyire lehet sikeresnek lenni napjainkban, de a film bevételeit nézve, ha valami jó, megtalálja a közönségét.
Robert Eggers megint letett valami emlékezeteset és maradandót. Az eddigi filmjeit láttam, és megvannak a stílusjegyek. Akár a témában, akár a színvilágban, a hangulatban. Egyáltalán nem szórakoztató filmek ezek Hollywood-i értelemben, több érték és művészeti erő van bennük.
Sikeres, nagyon jók a kritikái. Nem könnyű darab, de szépen talált magának utat igényes szórakoztatás és művészet határmezsgyéjén, miközben eléggé nyomasztó is. Nem tudom azt írni, hogy megszerettem, mert ahhoz nagy a nyomasztás, de egy jól megcsinált, értelmes, profi filmnek tartom, amit örülök, hogy láttam, ha örömmel nem is töltött el a megtekintése. Sőt. Depresszióssá tehet.
