Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mintadiák

2025. február 11. - BBerni86

Sajnos, ennek a filmnek még mindig megvan az aktualitása. Az Államokban jobban, mint nálunk, de sajnos már nálunk sem ismeretlen a jelenség. Már én is ismerek olyat, akinek a gyereke késsel fenyegette a tanárát és az osztályát, és még csak középiskolás.

Vagyis, ez egy film a kamaszkori tömegmészárlásról és öngyilkosságról. A film trükkje az, hogy nem az esetet000mintadiak.jpg követi le. Láttam már olyat is, amikor a svédeknél fegyverek mentek végig a táborozókon egy szigeten, annak az esetnek több eldolgozása is van. Kettőt néztem meg. Ez viszont nem mutatja, mi lesz. Tudjuk, de nem látjuk. A film azzal zárul, hogy a kamaszfiú elindul, kicsengetnek, és tudjuk, hogy özönlenek ki a célpontok a termekből. De ez a zárás. Csengőszó és elsötétül a kép. Meg is van a hatása.

A többi inkább elmélet és gondolatkísérlet. Csak azért élesebb, keményebb annál, mert nézőként pontosan tudjuk, hogy amint idő lesz és befejezi a beszédet, Jeremy fogja a fegyvert és el fog indulni. Lőni fog, teljesen beletörődve azzal, hogy a nap végét ő maga sem fogja megélni.

Akkor mi a film? Egy beszélgetés. Kb. egy órával a kezdés előtt Jeremy bemegy a kedvenc tanárához. Mrs. Hill a bíróságra szaladna, de ő tényleg jó tanár. Már akkor benyomja a nagyon kis szabadidejébe a fiút, amikor fogalma sincs, miről lesz szó. Aztán kiderül, és már nem téma, hogy elmenjen. Jeremy elmondja, mit akar tenni és az egésznek a lényege részéről, hogy Mrs. Hill megértse a miérteket. Hogy majd elmondhassa, Jeremy nem őrült volt. Ez egy terv része volt.

Anélkül, hogy az egész filmet elmesélném, mert az érdekessége a fiú elmélete, ezzel a fegyver birtoklási törvényt akarja szigoríttatni. Szépen fel lesz vázolva nagyon sok mindent, és a fiú - tanára párbeszéde, vitája a film. Mintha a két lobbi feszülne egymásnak, amely Amerikában is megvan. Annyi különbséggel, hogy Mrs. Hill sem fegyverpárti, csak éppen nagyon igyekszik, hogy megakadályozza a mészárlást.

Egy terem, nagyjából egy óra. Tanár és diákja. A színészeknek kell eladni. Jeremy oldaláról kevesebb a játéktér, ő céltudatosan és mondhatni rezzenéstelenül megy a célja felé. Jenrette kapja a nagyobb játszási lehetőséget: összeomlással, küzdelemmel, sok érzelemmel.

Nem szórakoztató, még csak nem is igazán filmes film. De érdekes. Akit meg érdekel a téma, pláne az tud lenni. A zárás erős és elgondolkoztató. Én nem bánom, hogy a valamivel több, mint egy órát rászántam.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4918783086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása