A Citadel egyre nagyobb franchise akar lenni. Így aztán nézhetjük, mennyiféleképpen bővítik az eredeti sorozatot. Megjegyzem, azt még nem láttam. Megnéztem, melyik hol és milyen szereplőkkel játszódik és azzal kezdtem, ami a legkevésbé tűnt érdekesnek.
Az pedig ez az indiai fejezet.
Hamar megjegyzem azért, hogy nem teljesen önálló. Ebben az évadban van egy kislány, Nadia. A főszereplők gyereke. Az alapsorozatnak ő a női főszereplője, már felnőttként. De akkor is teljesen kerek a történet, ha ezt nem tudjuk. Eddig én se tudtam, és mindent lehetett érteni. Inkább a folytatás miatt mesélem el: a Honey Bunny nem kapott második évados berendelést. Viszont, ez a történet akkora nyitott véggel zárul, hogy rákerestem a végén, nem-e csak A évad és lesz-e még folytatás. Nem lesz. Megnyugtatásul annyit, hogy a készítők kiadták, hogy a nyitva hagyott történet megkapja a lezárását a Citadel (az alapsorozat) 2. évadában. Lehet, nem is baj, hogy ezzel kezdtem.
Ilyen előzmény után térjünk is rá, mit kaptunk most. Az első, hogy érdekessé egy kettős elbeszéléssel igyekeztek tenni. A jelenben látjuk Honey-t, vagyis Hanimandakini-t (nem véletlenül kellett neki egy rövidebb becenév), aki a kislányával igyekszik életben maradni. A múltja utánuk nyúl. Közben megelevenedik a múlt, amikor Honey színésznőként próbált befutni és az egyik kaszkadőr, Bunny - vagyis Raahi - felajánlott egy másik állást. Így keveredik bele a kémügynökség dolgaiba és a közös akció során Honey és Bunny egymásba is szeretnek. Látjuk, mivé fajultak a dolgok, hogy kerültek a jelenbe. A történet persze majd újra összehozza a szereplőket és a vége már közös menekülés, visszacsapás és akció lesz.
Annyira nem tudott okos lenni, mi hogyan kapcsolódik össze. Azért a rejtélynek megvan a maga húzása, de nem volt késztetésem, hogy egyik részt nézzem a másik után. Egyszer meg lehetett nézni, de nem valami izgalmas összességében.
Érdekes megoldás az is, mennyire a vége felé tűnik csak fel a Citadel. Ami egy szervezet, aki nem tudná. Az egyik kémszervezet. Sokáig nem is értettem, ez miért Citadel-sorozat, ha nincsenek is benne. Aztán feltűntek és már azt is tudom, Nadia hogyan köti össze.
Románc és akció keveréke, a kémes vonal is inkább az akciókkal/bevetésekkel képviselteti magát. A szereplőknek nagyon sokáig tart, főleg Bunny-nak, hogy a megfelelő kérdéseket tegye fel és jöjjön rá, ebben a történetben ki a jó és a rossz, hol az erkölcs. Kicsit olyan sémának is tűnik, hogy ki és mivel, hogyan vezette be a meg a szereplőket. Az akcióból viszont sok van. Lőnek, verekednek, autóznak, mindenféle akad benne mindkét idősíkon. Maga az akció annyira nem köt le, kevés olyan film van, amit azért nézek meg, mert jól néz ki. Mondhatom úgy is, hogy ez nem égette be úgy magát a retinámba, mint amit a Mátrix vagy a John Wick tudott.
Sztárfaktor: Ázsiában megvan az is. Honey-t pl. egy olyan színésznő játssza, aki az országában az egyik legjobban fizetett, díjnyertes díva, nem is használja a teljes nevét, csak a Samanthát. Dhawan, a férfi főszereplő és hasonló kategória Indián belül. Ezzel a sorozattal és a Netflixszel kaptak egy esélyt, hogy máshol is megirmejék őket. Különben nem dobták tele világszinten ismert színészekkel, ez megmaradt indiai sorozatkalandnak.
Az olasz évaddal folytatom majd, ettől most elköszönünk.