Voltak már mélypontok, de megint úgy érzem, esett az Only Murders in the Building (s05e09) színvonala.
Búcsúztatták a házat, közben gyakran a robot szemszögéből néztük a történéseket. A végén meg kiderült, hogy van benne olyan felvétel, ami segít tisztázni a gyilkosságokat. Olcsón kapott megoldás és megint csak össze-vissza dobálták a gyanúsítottakat és az indítékot. Már azon se lepődök meg, hogy megint visszatérő szereplővel akarták oldani a helyzetet - Nathan Lane jött vissza, akinek a karaktere most szabadult a börtönből. A végére ide lesz csődítve mindenki, aki 5 évad alatt megfordult a műsorban? Nem vicces, csak fárasztó ez az egész. Nem is ragozom túl, ez az évad nagyon nem fog és nagyon nem tetszett, ahogy most megoldódott Nicky meggyilkolása.
Nem is tudom, milyennek találjam The Morning Show (s04e06) heti részét. A fő téma egy kis ármánykodás volt. Chris elkezdett küzdeni magáért, és legalább annyit akart ő is, mint a fehér kollégái. Így kellett valakit találni a helyére és ment az ármánykodás, Bro beszervezése és átverése, csak ő nem hagyja magát. Az MI és ahogy az egész Stella képébe robban. Még sajnáltam is a nőt - nem az állása miatt, azt sejtettem, hogy Celine meg fogja szerezni. Túl törtető és ravasz az a nő Stella ellen. De azt hittem, a pasit behúzza Stella. De gyáva volt festőnk és nem mert ugrani az ismeretlenbe. Szóval, átrendeződés volt a heti téma. A nyomozás az eltussolás okán kicsit parkolópályán volt, bár már ott is tudjuk, ki van a háttérben. Azt mindenképpen díjaztam, hogy mos inkább céges dolgok voltak és nem szappanopera. Majd meglátjuk, kitartanak-e így tovább is.
A Chicago Fire & Med (s14/11e04) először hozott idén olyan részt, amiben megvolt a plusz. Pontosabban, a Fire
kapott egy olyan történetet, amilyet 14 évad nem láttam tőlük, Kigyulladt Hermann háza és jött vele mindenféle mellékszál. Mi okozta a tüzet? Hogy dolgozza fel a család? Erre szépen rátették, ahogy pl. Stelláék gyereket nevelnek, aki együtt is érez majd az otthonukat vesztett fiúkkal. A humort meg az adta, hogy elindították a tűzoltók egészségügyi képzését. Kapásból egy olyan szereplővel, aki fél a tűktől. A Med már negyed ennyire sem kötött le, pedig elvben azt szeretem jobban. Az, hogy az egyik doki kénytelen a kórházban aludni, már nem ugorja meg az ingerküszöböm. Plusz, megint csak az esetek kapcsán léptek valamerre a magánéletben is, amit meg unalmasnak érzek.
A Forsyte család (s01e02) azzal lepett meg, mennyire gyorsan pörgeti a cselekményt. Amiről azt hittem, részek hosszán fogják elhúzni, már meg is történt. Volt beszélgetés, hogy a gyerekek léte maradjon titok. Volt beszélgetés az egykori szerelmesek között, majd hamarosan az is kiderült, hogy ikreik vannak. A másik fiú sem vesztegeti az időt, már el is jegyezte a balerinát, miközben a családja abban a hitben van, hogy hamarosan elveszi a kiszemelt gazdag lányt. Közben meg az ármánykodás a cégvezetésért is. Ha ilyen tempóban pörgetnek, az lesz a kérdés, hogy mi lesz még a végéig? Látványra, színészekre különben maradt a magas szint. Van benne pénz, látszik is, és ismertek a színészei. Lehet ez jó, csak maradjon elég cselekmény.
Vendégszereplős rész volt a Grey's Anatomy (s22e02) részben. A cselekményben mindenki próbálja összerakni magát az újabb katasztrófa után. Van, akinek lelki bajai vannak, másoknak fizikai is. De az üzenet nagyon jellemző
erre a sorozatra: együtt megküzdenek mindennel. Mindenkinek megvan a maga kis köre, aki átsegíti a történteken. Olyan kevésbé használt volt az is, hogy itt volt Maggie. Az meg, hogy egyedülálló anya lesz belőle? Most komolyan, az lesz az évadok visszatérő eleme, hogy éppen ki vállal gyereket? Hiába vannak szereplők, akiket jobban bírok a többieknél, hiába van még mindig több szál, ami miatt érdekes és sok minden van egy-egy részben, az orvoslás hiányzik. Persze, most leálltak a műtők és ez sebészekről szól. Mit is várnék?
Megint harcolnak-szövetkeznek a Matlock (s02e03) részben. Ugyanaz a tematika, ugyanazok a fordulatok. Mattie és Olympia szenvednek egymással. Vagyis, még most is ment az ellenséges barátok vonal. Közben meg volt egy heti ügy, minimális figyelemmel. Kb. nem is értem, minek erőltetik annyira az ügyeket, amikor egyre kisebb jelentőségük van. Igaz, a kém megkeresése sem lett jó. Megint csak arra volt jó, hogy a két nő próbáljon rájönni, hogyan állnak egymással.
Ezt nevezem öngólnak - nagy nehezen kiírtak egy nyomozót az Elsbeth (s03e03) 2. évad végén és már vissza is jött a beépített munkája kapcsán? Pedig különben jó rész lett volna az özvegységéből népszerűséget faragó nővel, aki a visszatérő férjét öli meg. Nagyon szépen benne van a valóságshow, az influenszer kultúra kritikája, miközben még vicces részei is voltak. Az is jól mutatott, ahogy Elsbeth színeskedett az özvegy feketesége mellett. De az a beépített nyomozó... Az nekem lehúzta. Pláne, hogy van egy olyan érzésem, hogy az ott nyitott szálon fogunk tovább menni.
Még egy családi sorozat kezdődött, de ez korábbra visz vissza: a Francia história (s01e01) a 16. században játszódik. Az eddigiek alapján a hugenották életben maradásért folytatott harca lesz a központi téma egy vidéki,
nemes család történetén keresztül. A Siorac férfiak a reformáció titkos követői, ami egyenlő egy halálos ítélettel, ha kiderül. A szomszéd birtokos, bár az igazat nem tudja, rájuk uszítja az egyik inkvizítort, hogy a család megbuktatásával mindenüket megszerezze. A nyitányban megismerjük a családot, ahogy a két férfi még veszekszik, mi lenne legjobb nekik és a hitüknek. Az egyik a mártíromságot is vállalná, a másik szerint erősödni kell, ha titokban is, de nőni és gondos úrnak lenni. A felesége meg hithú katolikus, jegyzem meg... A helyzetet bonyolítja, hogy a lovagnak van egy titkolt törvénytelen fia is az egyik pásztorlánytól. Ez a rész a királyi vallatóval való játszma története, egy-egy mókásabb vagy élesebb helyzettel. Nem olyan látványosan szép, mint a Forsythe család díszletei és kosztümei, de annyira más a kor, hogy ez adja is magát. Sem a lakások, sem a ruhák nem olyan pompát képviselnek, mint a másikban. De attól még elég hitelesnek tűnik, és egyelőre nem is érzem úgy, hogy be vagyunk zárva a birtokra. Majd kiderül, mennyire lépnek ki innen a folytatásban. Ismert színészt sem szúrtam még ki, de egyelőre nincs rá igényem. A felnőttek szépen játsszák a szerepeik, a gyerekeik kevésbé fogtak meg eddig, de szerencsére nem is ők vannak a középpontban. Az különben érdekes, hogy Merle is ott van a forgatókönyvírók között. Még nem olvastam regényként Francia históriát, de amennyire levettem pár fülszövegből, a fattyú és az egyik törvényes fiú azoknak a kezdeti hőse, már fiatalemberként. Ez valami előzmény? Még biztos nézem tovább, majd kiderül.
Egyszerúen nem találom viccesnek, amit Georgie & Mandy (s02e02) művelnek. Mert most mi volt? A tévés munka miatt Mandy kap rajongói megszólalásokat, Georgie meg féltékeny. Mintha eddig nem az lett volna a fő téma közöttük, hogy papíron mennyire nem illenek össze. Az éretlen, szinte kamasz és a hasonlóan éretlen, dögös felesége. Ennél még az is jobb volt, hogy Mandy testvére mit szerencsétlenkedett NFL zenészként, pláne, amit a végén a tévén át hallottunk a himnusz kapcsán. A szülei arca... De az sem igazán vicces, csak még jobb egy kicsit a többinél. Miért nem lehet viccesebbre írni ezt a sorozatot? Vagy tényleg lenne benne valami jó kis újítás. De igazából csak megszokásból nézem, meg mert rövid egy-egy rész.
Megy a végjáték felé a Dexter: Resurrection (s01e08). Batista nagyon belehúzott és érdekes volt az is, milyen kis idegbeteg Dexter, amikor elhatalmasodik rajta a gyilkolhatnék. Jó volt a sorozatgyilkos körüli hajsza is, meg ahogy más lett belőle és ezzel menekült meg Dexter. Most tényleg nem sokon múlt. Azt is mondhatnám, szorulnak a hurkok és az élete területei veszélyesen kezdenek közel kerülni egymáshoz. Nagyon benne van, hogy a végére valami nagyot kell meglépnie. Nem kell még csak gyilkolni sem, hogy egy kis fekete komédia érzetem legyen. A szereplőgárda pedig még mindig igencsak eltalált, és még nem is csak feltétlenül a nagy nevek miatt. A Claudette-et játszó rendőrnő is remek benne, kifejezetten bírom a párosát a labrador-természetű társával. Reménykedem is, hogy ha jön a következő évad, maradunk New Yorkban és Harrison egyetemi tanulmányai révén ők is képben maradnak. De majd kiderül, egyelőre bírom, ahogy nehezítik Dexter életét és jön a lépéskényszer.
gyerekük jó egyetemre jár. Csak éppen a nő rájön, hogy neki ez így már kevés. Valamit elvesztettek - válni akar. A gond pedig a vagyonelosztás: mindenki a házat akarja. Oliver fizette, Barbara újította fel, rendezte be. Mindkettő a sajátjának érzi és nem adja. Így egy fedél alatt maradnak és igyekeznek elüldözni a másikat.
volt az a Csipet csapat-film is, amit nagyon-nagyon ki akarok törölni a memóriámból. Züm-Züm és Sziporka légy - egér hibrid gyerekei? Na, ha erről írnék, ez lehetne a Halloween-poszt is.
egy zombis horror minden kliséje is, ugyanakkor meg helyenként társadalmi szatírának vagy éppen fekete komédiának is tudtam nézni. Simán kilép a zombifilm keretek közül és tényleg nehezemre esik csak egy címkét nyomni rá. De talán nem is kell.
karakter egy-egy filmben. Talán Harry egy minimálisan ennél beszédesebb, emberibb figura, de nem éppen közösségi ember.
benne olyasmi, amiért belepusztulna az ember, ha nem nézhetné meg. Még csak egy meglepő fordulatot sem sikerült beletenni, mert azért némi horrornézéssel az ember háta mögött lehetett sejteni, hogy ilyesmi lesz a zárókép.
másképpen fordítani - sokkal jobban tetszett most, mint amikor eredetileg láttam. Sőt, A könyvelőnél is kilométerekkel jobban tetszett. Jókor talált meg? Most bejött a humora, a karakterei, az egész lazasága és a története is. Annyira, hogy megnéztem kétszer. Igaz, másodszorra már némileg háttérfilmként ment, nem csak filmet néztem, de jól esett egy-egy zenére vagy részre odakapva a fejem ismételni a kedvenc részeim.
Mert nem csak Hutch lett jól kitalálva. Van ebben a filmben bőven olyan figura, akit meg lehet jegyezni. Kuznetsov a karaoke és diszkóval, a ruháival. Az apa, aki western filmmel álcázza, hogy az öregek otthonában elintézte az életére törő bűnözőket. A testvér, aki hivatalosan halott és titkos úton kommunikál a testvérével, meg nem ülhet repülőre, mert hogy adná fel a csomagjait poggyászként? (Egy busznyi fegyvert.)
legkeményebb perceit hozták, ráadásul nem is a Morning Show díszletei között, hanem az idióta Bro műsorban. A Cory - Bradley idill is eddig tartott, de sejtettem is, hogy nem akarják őket együtt tartani. Túl egyszerű lenne, ebben a műsorban a főszereplőknek nincs boldog magánélete, munkamániások. De ott van a vezetőségi dráma Miával és Alex körül is kezdenek dőlni a dominók. Kezdünk haladni valamerre, most először voltak igazén élek és dráma ebben az évadban. Lehet a végére egymásnak is esni? Mert már megvannak az árkok, lehet a másik állásai ellen indítani a támadásokat. Jut eszembe, itt is összeveszhettek a vezető színésznők? Már szinte közös jelenete sincs Alexnak és Bradley-nek.
volt. Mert külső szemmel nagyon lehetett tudni, hogy ott mennyire nyílik meg valójában Dexter. Mozgalmas rész volt, Harrison szála is halad és van egyetemi rész is. Ott a nyomozónő, jön Dexter is, és még egy jobb apa - fia pillanatot is kapunk. A végére még Batista is belelendül. Még 3 rész van vissza, és itt már elkezdtek pörgetni. Sok minden történt, megvolt az egyedi humor és a kötelező gyilkosság is. Mindezen túl nem győzöm idén írni, mennyire el van találva a szereposztás. Már csak azt sajnálom, hogy éppen a copfos gyilkos maradt a végére. A többiek sokkal jobb színészekkel, érdekesebbek voltak. Bár értem - ő a legkevésbé veszedelmes Dexterre nézve. Nehezen is állom meg, hogy ne haladjak tovább. Ok, az azért segít, hogy nagyjából már megnéztem, a 10. részt majdnem egészben láttam is már. De rendesen, kiélvezve a részeket még 3 hétig ez el fog szórakoztatni.
nincs a barátnő, akivel együtt mozog. Két rész, két új rendőr volt mellette. Más a részek hangulata is. Az első még rosszul is esett, annyira nem vette be a gyomrom, hogy a férjéért gyilkoló nő milyen könnyen ment tovább, amikor a férje is odalett. Az érzelmileg üres lett, bár Elsbeth a szokott technikával hozta a nyomozást. A másodikban meg egy túszhelyzetet kellett megoldani és nagyon kis cuki elemekkel dobták fel. A nagyi kamera és ahogy a maci megszólalt? Másban paródia lett volna, itt meg szinte menőnek mondanám. A színésznő nagyon szerepben van, hangulatos a sorozat. A krimit most gyengébbnek érzem a korábbiakhoz képest, ez most inkább könnyed és komikus, de majd meglátjuk, merre mennek tovább.
tisztázták, kik maradnak együtt, kik folytatják külön, illetve kik az új szereplők és kik távoznak. Nem kell megijedni, egy kiemelt szereplőt sem ölnek meg. Az itt csak akkor szokás, ha egy vezető színész nagyon menni akar innen. Az érdekes is lesz különben, Mer meddig marad. A színésznőnek van másik sorozata is, így nem hiszem, hogy minden részben benne lesz. Pláne, hogy a rezidensek között már megy a szappanopera, pedig ez csak a nyitány volt. De ez legalább érdemben kórházas, műtenek és van feszültség. Amit a Med kapcsán annyira tudok hiányolni, itt legalább műtős feszültségként megvan. Meg, már hozzám nőttek a karakterek. Annyi évadot hoztam be idén, hogy nem kopok le azért, mert bántóan ismerős sémákkal dolgoznak ebben a sorozatban is. De hogy is újulnának meg 21 évad után? Ha valaki az elején született, most már simán mehetne gyakornoknak a kórházba.
amije volt és egymásnak estek a tárgyalóteremben. A durva különben az ex-barátnő volt. Az nem kicsit volt aljas, hogy Rudy családi traumáját is betette a záróbeszédébe: Meg is lepődtem, mert Rudy adott neki egy utolsó esélyt, hogy az igazság harcosa legyen. Mivel a pincérnőt kivették a képből, simán azt hittem, őt visszateszik mellé. De nagyon más útra lépett. Megvoltak a tárgyalás nagy pillanatai - a kedvencem különben az volt, amikor a sorozatgyilkos ült a tanúk padjára. Annak minden fordulata parádés volt, pláne, amikor előrevetette magát - és nézzétek meg! A sorozat utolsó két része, amit ebből érdemes volt végigülni. Különben, más a regényhez képest, de erről már írtam is korábban.
Visszatért a Matlock (s02e01-02) és ennek kivételesen nagyon eltalálták a jelmondatát. Magyarul nem lehet visszaadni a nyelvi játékot, meg sem próbálom. Ráutalnak, milyen kapcsolat van most Mattie és Olympia között. Egyszerre szövetségesek is, meg minden hazugság is. A nő menteni akarja a volt férjét, a nagymama meg mindent megtenne, hogy számonkérje azokat, akiknek lett volna lehetősége megmenteni a lányát. Így játsszák a barátokat, miközben mindenki veri át a másikat. Az első két részben még működött is, de erre építik az egész évadot? Ki fog derülni. Az biztos, hogy maradnak a heti ügyek is, amelyek kicsit magukra is ismertetik őket, de nem lett igazán tárgyalótermi a sorozat. Az a mellékszál, a játszma a lényeg a két nő között. A gyakornok meg lazítós magánéleti szálakat hoznak, lesz ott babázás meg hasonlók. Szerencsére a színeszek mind jöttek vissza, az a sorozat vonzereje. Főleg Bates - amikor lefagy az arca, és hirtelen ijesztően néz? Abban ő bajnok.
