Mit is lehet erről a dokumentumfilmről írni? Mindenkinek meg kellene néznie! Egyszerre volt csodálatos, rettenetes és nagyon tanulságos. Még akkor is, ha teljesen mást hozott, mint amit vártam tőle.
Mit vártam? Tengeri állatok és növények bemutatását. A klasszikus természetfilmet, amiből élőlényekről tanulok. Az elején még úgy is tűnt, ez lesz a program. Sok helyszín, bámulatos élőlények és a belőlük felépülő ökoszisztéma. Olyan ügyesen, színesen van elmagyarázva, hogy épül egyik élet a másikra!
Aztán, Attenborough olyan bombát robbant, ami az Oppenheimer-filmet idézte fel bennem. Pedig nagyon is tisztában vagyok vele, hogy az angol természetfilmes mekkora harcosa a természet- és állatvédelemnek. Itt megmutatja nekünk a csodákat, csodás képeket, aztán rájuk eresztették a mélyfenék kotró hajókat. Először nem is tudtam, mi az, csak láttam mit csinál. Hogy lehetne ezt szavakkal leírni? Nehezen. Az atombombát használták hasonlatnak, és mennyire igaz. A gyönyörű óceánfenéki táj, sok állattal, színes és élettel teli - aztán pár kagylóért mindent tönkretesznek, nem marad más csak összetört tetemek. Döbbenten hallottam, hogy az ilyen technikával ráadásul a fogás 3/4-e nem is kell nekik, a tetemeket visszadobják az óceánba. Megmutatta, milyen hatással van ez a halászközösségekre, akik eddig az óceánból éltek.
Én szeretem a horrorfilmet, de ezen sírni tudtam. Ez az a horror, amit mi élünk éppen. Nem tudok szavakat arra, amit itt láttam. Mindig írom, komolyan is gondolom, hogy az ember megérdemelné, hogy kihaljon. Az valami... leírhatatlan, amit itt be is mutatnak.
Rendben, van ellensúly. Megszólalnak természetvédők, látunk olyan kezdeményezések, amelyek szép sikereket és életet hoztak vissza. De sajnos, én pesszimista vagyok. Hogy lehetne ez elég az olyan megacégek ellen, akik ezeket a rémes hajókat rászabadítják már szinte az egész vízi világra?
Attenborough sokkal több reménnyel él, mint ami bennem van. Nagyon jól el van magyarázva, hogy segíthetne még az ökokatasztrófa ellen is, ha hagynánk meggyógyulni az óceánokat. Annyira, de annyira jó lenne, ha tényleg, jönne a változás.
Pesszimistán meg is jegyzem: ha nem jön, akkor kiírtjuk a fajunk.
A képi világa csodálatos a műsornak. Csodálatos felvételek sora van benne. Némelyik mosolyogtató, kedves és rávezet, mennyire szép a tengerek világa. Milyen fenséges élőlények lakják. A másik oldal a brutális, mit tesz az emberiség. Ez is látványos, de szörnyű és nem látványcsoda. Ahogy már írtam, ez a horror.
Mindez hatásban meg van támogatva zenével. Többször is hallgattam, mennyire fel tudja erősíteni az érzelmi hatást az alá betett, klasszikus alapó instrumentális zene.
Sokkoló ez a műsor és ezért minél többeknek kellene látni. De még fontosabb, hogy minél többen legyenek, akik meg akarják menteni az óceánokat.
beteljesül a prófécia. Heron pedig egyre biztosabb benne, hogy az abban szereplő személy a bátyja. Seraphim azonban egész más terveket sző, mint az istenek megmentése. Halott kedvesének akar egy esélyt, hogy az Eliziumi mezőkre kerülhessen. Heron meg vele tart. Az istenek közben háborúznak, igyekeznek visszahozni Zeuszt és az Alvilágban tartani Kronoszt, aki ezer örömmel öli a leszármazottait véglegesen. Aztán persze minden összeér majd, hogy egy nagy, heroikus csatában eldőljön, ki fogja uralni a világot.
Schwarzenegger paródiája is. Csak Derringer magasabbra mászott, hiszen egyenesen elnök és nem szenátor lett. Bár, volt olyan elnök, aki színészből lett az ország vezetője, de azért ezt a figurát nem fogom Ronald Reaganhez mérni. Ők ketten közismerten nem bírják egymást, de a közeledő NATO értekezlet miatt egységet kellene mutatniuk. Így közös utazásra mennek. Megtámadják őket, és együtt kell leleplezniük a cselszövőt és valahogy életben is maradniuk.
összerakta, egyedül eredt a nyomába és ezzel igencsak izgalmas helyzetet hozott a végére: mert ha ő most hős lesz azzal, hogy megmentett egy életet és elkapta Freddy-t, akkor hogyan merjenek hozzányúlni? Mondhatod egy hősre, hogy ezzel csak leplezi a bűneit? És pszichésen még mindig ügyesen építkeznek, ez Lehane sajátja és itt abszolút megvalósult. Ki mit és miért csinál, milyen érzelmeket váltanak ki az események. Ha minden igaz, még 3 rész van vissza, érdeklődve várom, hogyan lesz lefülelve Dave. Addig is lehet élvezni, amit a színészek beletesznek. Mert a nagy jelenetek az övéik: amikor Freddy halálra rémíti a kollégáját a vidámparkban. Dave feltűnése a végén. Amikor Englehart rájön, milyen Dave, akit eddig jó embernek hitt. Kriminek talán lassabb, de annál jobban építkezik.
gondolatot nem vitték végig, azzal az énjével mi lett, aki megszökött a királynővel. Vajon a Cleonoknak vannak természetes leszármazottaik valamerre általuk? (Annyit már tudok, hogy Sareth csak a sorozat karaktere, nem Asimové, így nem is várhatom, hogy visszakerülnek ide.) De ez a rész sok erős jelenetet hozott. Ahogy Demerzel lecsapott Nap szeretőjére és alaposan kikészítette a császárt. Az Öszvér bulija - nagyon eltalálták Pilou Asbaek-kel a szerepet, karakteres és erős, ugyanakkor őrült figurát hoz nekünk. Amikor valaki billeg őrület és zsenialitás határán - amit az örökössel játszmázott, vagy a kémfőnökkel való összecsapós jelenete... Várom is, milyen következményei lesznek. De jót mosolyogtam azon is, amikor a császárok a trónjaiknál voltak, együtt ittak és látványosan ugyanazokat a gesztusokat produkálták, hiszen ők egy ember három életszakaszban. Látványos, sokszínű és egyre nagyobb tétekkel sakkoznak. És már Öszvér feltette a kérdést, hogy kicsoda Gaal Dornick. Ismétlem magam, de már várom a jövő heti részt és a folytatást.
beszélni egymással a szereplők és összedolgozni, már majdnem kész. Már tudják, mivel állnak szembe, ki kicsoda és együtt munkálkodnak. Most bővült a kör a seriff és Liv belépésével, akik különben már maguk is összerakták, hogy Harry alien, csak a szövetséget kellett megkötni. Együtt terveznek a mantid ellen, a végére akcióba is lendülnek. Mindenki szépen megtalálja a feladatát, és tényleg kezdem látni a fényt az alagút végén. Kell is, mert a tervek szerint az egész sorozat zárul a következő két részben. Mivel pörgött a cselekmény, kevesebb humor jutott ebbe a részben, de azért volt. A polgármesterék rácsodálkozásai pl. Bridget-re és a hasonlók tetszettek leginkább, de persze Harry kreténsége is kapott egy kis részt. Tudyk ezt nagyon tudja nyomni, de azért örülök, hogy a végére ennek kevesebb teret hagynak. A vége meg nagy és nyitott, ebből is várható a folytatás.
Így aztán születtek utódok is - innen a címben a vérvonal -, akiknek az eredeti terv szerint nem kellett volna megszületni sem. Í halál így őket is sorra levadássza, haladva szépen előre minden túlélő felé.
elküldte, nem sok minden érdekli Iszik, mindenkivel veszekszik, elüldözi azt is, aki segítene neki. Olyan jelenetet is kapunk, amikor csak a rendőr pasijának köszönheti, hogy életben marad. Egy buliban ugyanis közel halálra issza magát és nem sokon múlik, hogy még életben tudja a mentő tartani. De lesz foganatja a dolognak? Nem. Chylka alkohista, méghozzá keményen, ha tagadja is. Nincs olyan, ami észhez térítené. Nevethetnek rajta a bíróságon a látható tünetei miatt, újjáéleszthetik a mentőben, ő bizony inni fog.
A történet nem valami izmos. Kvázi felidézte bennem, amikor mindenféle idióta ötlettel újra és újra készítettek egy Hegylakó filmet. Itt is bedobják, hogy csak egy maradhat és az utolsónak micsoda különleges ereje van, aztán jönnek szépen sorra a kiskapuk. Erőátadás, meg hasonlók. Elveszett halhatatlanok térnek vissza, meg ősibbek, mint Andy. Maga az alaptörténet borzalmas annyira, hogy el nem tudom képzelni, minek szavaztak ennek a filmnek bizalmat.
kvázi minden félbemaradt. A magánéleti szálak, de a balettosok és a társulatok sorsa is. Ez csak a történet első fele. Pedig nem rossz ez a sorozat, én szívesen néztem. Tovább is haladtam volna vele. De erre már nem lesz lehetőségem.
nevet is behúztak: Gainsbourg egy energikus, szimpatikus párizsi igazgató a szokott hősnők után szabadon.
minden reggel beszednek egy bogyót, amitől elégedettek, ugyanakkor agymosott zombik lesznek. Semmi érzelem, semmi önálló gondolat, minden a lehető legszebb és legjobb. Joy egy nap azonban nem veszi be, érzelmeket tapasztal és a környezetében levőket is igyekszik áttéríteni. Vajon szétrobbantja a társadalmat?