Kultúrsokk azért nem ért, de közel voltam hozzá. Nem kicsit esik nehezemre felfogni, amit ebből a filmből kiolvasni vélek a szaúdi világról.

Egyrészt, megvan ugyanaz a fogyasztói társadalom, ami nyugaton is ismerős lehet. Nők és férfiak is dolgoznak, igyekeznek megélni. Közben keresik az igazit, randiznak, nincs szüzességi elvárás egymás felé. (Vagy a házasságokban.) Az öltözködés is lazább, nincsenek szigorú megkötések, kinek mit kell hordania, vagy mennyit fedhet fel a bőréből.

Ugyanakkor megvannak a hagyományos öltözékek és szertartások. Mai, modern fiatalok is simán belemennek elrendezett házasságokba, vagy a szülők boronálják egybe az unokatestvéreket. (A középkorban még megértem, tartsák egyben a vagyont. De ma már mindenki tud a genetikai terheltségről – miért akkora divat a rokonházasság?) Mondjuk, vannak ennél durvább szokásaik is. Azt elsőre el sem akartam hinni, amikor a férfi főszereplőt azzal hívja fel a nászútján a nénikéje, hogy nehogy elhálja a házasságát, mert lehet, hogy a friss neje a testvére. Mondom, mi van? Aztán kisült, hogy annyiról van szó, hogy van rá esély, hogy amikor kisbabaként Nur – passz az írása, de így ejtették – náluk volt, a férfi anyja is megszoptatta. Ha bizonyos számú alkalommal megszoptatta, testvéreknek számítanak a gyerekek. Hiába nincs genetikai kapocs. (Az bezzeg nem gáz, ha elsőfokú unokatestvérek kerülnek össze…) De megvan a többnejűség is, és nagyon lazán házasodnak – válnak az emberek az egész filmben.

Új is, hagyományos is, és ettől egészen zavarba ejtő az összkép.

Komédia, de sajnos több poén is ilyen kulturális elemekre épült, amivel nem tudok mit kezdeni. Egyszerűen nincs meg számomra az alap, amiért abban a helyzetben és környezetben vicces, ami éppen történik.

Romantikus komédiaként sem nagyon tudom értelmezni. Nur legfőképpen azzal van elfoglalva, hogy az exét üldözze – persze a friss férjnek nem bevallva, miért oda mennek nászútra, ahova. Miért abban a hotelben laknak, amelyikben. Vagy, miért abba a klubba akar menni táncolni, amelyikbe. Nem is foglalkozik a férjével, hogyan is ismerné meg, szeretne bele? A friss férj meg a felesége legrosszabb oldalát kapja töményen. Az egyetlen, amit elhitetett velem a történet, hogy Nur kiábrándul menet közben az exéből, akit össze tud már vetni a férjével, plusz látja is, milyen ember.

Vannak luxushelyszínek, kb. mintha egy egzotikus nyaralást néznénk. A szereplők veszettül gazdagok és nem kell spórolniuk semmin. Ezzel magyarázom azt is, hogy egyesek milyen életmódot folytatnak, milyen munkából. Nur pl. jógaoktató – kétlem, hogy halálra keresné magát. Pedig kiderül, hogy egyetemi diplomája is, van, ha nem is tudjuk meg, milyen. Szabadon, jómódban él, és alig kell dolgoznia is. Ismétlem, sima jógaoktató, még csak nem is olyan arc, akinek cége és márkája van. Tippre van mögötte családi vagyon.

Azt nem tudom megítélni, hogy saját körben mennyire eye candy alakok a színészek. A nőnek leginkább hisztériázni kellett, a férfi meg őrizte a nyugalmát. Nem éppen díjesőre alkalmas, csak egy tévés szórakoztató műsor. Adná magát, a tehetség híján inkább domborítani kell, de passz. Nur esetében érzem, hogy a szexi faktor fel van tolva a ruháival és a sminkkel, de annyira más az európai szépségideál, hogy nem tudom. A nőt az egzotikus szépség skatulya alá betenném, de a férfi… Nem tudom az eye candy faktort felfedezni benne, de mondjuk a másikban sem, Nur exében sem.

Olyan szempontból érdekes volt, hogy van ilyen is, élnek így is, de különösebben nem tudtam mit kezdeni ezzel a történettel. Annyira vegyes – modern és más kultúra keveredése – hogy arra inkább rácsodálkoztam, minthogy érdemben kövessem a különben kiszámítható románcot.

Beleérünk az évad és sorozatzárások korszakába. De először, egy folytatás. All American (s06e07) – nehezemre esik összerakni, mi volt ebben a részben. És nem csak azért, mert hét elején néztem. Egyszerűen igazán lényeges, haladás nincs benne. Talán Spencer öccse került be egy jó művészeti iskolába, és tőle búcsúztak? Meg Asher küzdött megint a démonjaival: megéri-e a sport álma, ha az életébe kerülhet? Vacsora mellé elnézem, de tényleg az a fő benyomásom, hogy egy héttel később már kiesett, mert semmi érdemleges nincs benne.

A The Sympathizer (s01e06) kapcsán sem tudok mit hozzátenni. Downey Jr. érdekes a több szerepében, vietnámi kémünk történetét és képzelgéseit meg egyre kevésbé értem. Jól megcsinálták, de annyira nem értem, mi akar ez lenni.

Akkor, az első évadzárók. A Chicago Fire (s12e13) és Med (s09e13). Durva, hogy ezt írom, de a Fire-é sikerült jobban. Itt most tényleg történik olyasmi, ami változtat majd a status quo-n. Boden megkapott egy nagyon nagy kinevezést, és majd Christopher veszi át a helyét a laktanya élén. Kelly felvetette, hogy gyereket vállalna Stellával. Violet puffant egy hatalmasat a kapcsolatában, mert annyira mereven ragaszkodott ahhoz, hogy csak barátot akar extrákkal. És, az is kiderült, az új fiú miért van annyira oda Severide-ért. Én jobban örültem volna, ha tényleg a fia – pont azután jött a vallomás, hogy Kelly felvetette a babát Stellának, így kellően puffant is volna. De mást hoztak ki belőle, ami szintén felötlött bennem, csak elvetettem, mert volt már olyan, hogy Kelly megismert egy testvért, akit korábban nem ismerhetett. Az öreg Benny nagy kujon volt… Szóval, bőven volt esemény és lesz változás is. Mindenki megkapta a maga részét, és nem erőltetett nyitott kérdéseket hagytak, hanem építkezőseket. A Med viszont olyan nyitott véget kapott, amiről üvölt, hogy a következő évad elején gyorsan elrendezik. Megint olyan magánéleti ügyeket hoztak be a kórházba, amik visszaköszöntek az esetekben. Pl. Archer pont a fia egyik pártfogoltját kezelte, aki visszaesett. Lett is jó kis családi dráma abból, hogy a visszaesés megtorlása mi kell legyen. Képesek voltak olyan témákat megint elővenni, amit egész évadban húztak és már annyira elkopottak. Vagyis, Ripley és Daniel közös múltja, a meg nem beszélt sérelmek. Félévad zárónak jobban esett volna, ezt most nagyon erőltetettnek éreztem.

A végére csak szíven szűrt a The Good Doctor (s07e10). Már a 9. epizód végén fájt, hogy ki néz szembe a halállal: Aaron agydaganata kiújult és agresszív. Az egyik legjobb ember a sorozatban és a záró rész címe Goodbye. A sorozattól is, de Shaun a nevelőapjától kell, hogy elköszönjön. Lehet sejteni, hogy próbál megoldást találni, hogyan próbál mindenki segíteni neki, miközben Claire életét is meg kellene menteni. Igazság szerint kiszámítható íve volt az egésznek, nem lepett meg – talán csak az amputáció. Arról azt hittam, Shaun az utolsó pillanatban majd kitalál valamit, hogy megmentse a kezet. Mégis, azzal együtt hogy kerekedik mindenki története a végére és gyakran túl kiszámíthatóan, működött. Jó volt látni, hogy milyen életük van 10 évvel később. Talán túlzottan happy end is lett, de így volt meg az ellensúly. Egy jó ember elment, de nagyon sokaknak segített a szakmai és a civil életükben is, a többiek sikerei és boldogsága nem kicsit az ő öröksége is. Plusz, így van meg annak az íve, hogy Shaun új életszakaszba lép. Azzal, hogy Aaron már nem lesz mellette, teljesen felnőtt lesz, és minden gyerek szerep eltűnik az életéből. Nem lesz ott az a támasz, akire addig mindig számíthatott. Volt orvosi eset, de ez a rész tényleg a búcsúé volt. Sok visszatérő szereplővel és kitekintésekkel, hogy mindenkit el lehessen engedni.

Egy ideje ez volt a kedvenc Tracker (s01e09) részem. Colter most nem külső segítséggel hajtotta fel a nyomokat, hanem a helyi rendőrrel összedolgozva szépen megoldott egy három éves eltűnési ügyet. Mondjuk, az a rendőröknek nem kicsit lehetett volna ciki is, hogy amit nekik 3 év alatt nem sikerült összerakni, Colter kb. ránézésre végigvitt. De volt csavar, hangulatos volt a kísértetház és nagyon bejött, hogy nem a szokott banda ugrál a főszereplő körül. Ahogy ez a sorozat szokta, volt a hagyományos nyomozás és Colter pisztolyt is ragadott egy ponton, hogy akció legyen és szabadító jelenet. Még a lelkizés is megvolt, amit különben a szereplő igyekszik kerülni. Kriminek még mindig túl egyszerű, de ez az ügy legalább érdekesebb volt a szokottnál.

Helyes kis mese, jól is néz ki, csak az a bizonyos plusz. Ami miatt jobb volt Pixar-mesét nézni, mint bármi mást. Azt most nem sikerült beletenni a történetbe.

Ami különben érdekes ötlet. Adott két kultúra: az embereké a szárazföldön és a szörnyeké a vízben. Nem is igazán lehet besorolni őket, mert ők nem hívják magukat tengeri szörnynek, de másnak sem. Ha szárazon vannak, emberi alakja van mindenkinek. Ezért hajlanék arra, hogy a sellőkkel rokonítsam őket, bár inkább a Marvel és Atlantisz, amire inkább hajaznak, csak sokkal kisebb technológiával. Nem királyságban élnek és high-tech eszközökkel, hanem pl. halpásztorkodnak kis családi közösségekben. Vagyis, az egész hogyan alakult ki és mik is a vízi lények, ez rejtve marad.

Nem lehet nagyobb távlatban nézni, csak az adott családokat és gyerekeket. Ugyanis, a főszereplő Luca kíváncsi. Érdekli a világ, de nagyon jó gyerek is, így nem lázadozik. Csak aztán összebarátkozik Albertóval, akivel a felszínre merészkedik. Amikor a szülők rájönnek, megbüntetnék érte, akkor a két kisfiú elszökik a közeli halászfaluba. (Vagy kisváros?) Ott új barátok, kalandok várnak rájuk, míg Luca szülei elindulnak, hogy hazavigyék a fiúk.

Az egész olyan kis történet. Ha Luca és Alberto nem szörnyek lennének, hanem pl. egy eldugott sziget lakóinak gyermekei, még mese se igen lenne, annyira hétköznapi lenne az egész. Egy verseny, egy helyi rosszfiú és az álom arról, hogy ki lehet innen törni és tanulni, megnézni mást is. Kevesellettem a mesét, a varázst, annyira nem érzetem jelentőségét annak, hogy a két fiú szörny. Még csak szörnyes dolgaik sincsenek, ha pl. összevetem a Szörny Rt lényeivel.

Ettől még igaz, hogy családias és kellemes az egésznek a hangulata. Ahogy a gyerekek versenyeznek, ahogy mindenki megtalálja azt a pluszt, ami addig hiányzott neki. Barátok, kis ellenségek, de semmi igazán komoly vagy veszélyes. A falu rosszfiújának leginkább a szája jár, és az a nagy kihívás, hogy egy bicikliző – úszó versenyen legyőzzék. Olyan, mint egy nyári családi film, amiket egy időben bőszen készített a Disney. Ez azoknak a hangulatát hozza vissza, nekem élőszereplősen talán jobban működött is volna, ha meg is értem, hogy a szörnyalak miatt miért inkább animált lett.

Van benne humor és mókás állatszereplők. Giulia apjának macskája egy kész személyiség, és a kedvenc részeim voltak, amikor még az ismertség kezdetén igyekezett levadászni a fiúkat. De Ercole, a rosszfiú is inkább humor-, mint veszélyforrás.

A család, a másik igényeinek elfogadása pedig azok az értékek, amelyeket a Disney rendszeresen előhúz és ez a történet is erre lett kihegyezve. A barátság és a család mindenek felett. Pluszban jön rá, hogy Luca milyen tudásvággyal rendelkezik. Ilyen szempontból szépen hozták is, amit ezekben a mesékben és az egeres cégnél megszokhattunk.

A külcsín is magas kivitelű. Szerintem már láttam tőlük olyat, ami jobban tetszett, de ez is teljesen rendben volt. Jellegzetes szereplők, a szörnyalakok nagyja is helyes és az olasz kisváros is kifejezetten hangulatos lett.

Családi mesének jól elmegy, csak az, hogy Pixar. Tőlük ennél egyszerűen többet várnék.

Kicsit viccelek, de azért, sajnos, van benne valóság is. Ezt a sorozatot már csak azért is érdemes megnézni, mert a készítők kitalálták, hogyan lehet európai füllel ázsiai neveket is megjegyezni - nincsenek is ilyen nevek. A szereplőket magukat is az emeleteik száma szerint nevezik, így Egyes, Kettes, Hármas, stb. a szereplők neve egészen Nyolcasig. A helyzet az, így tényleg meg tudtam jegyezni, ki kicsoda.

De mielőtt abba belemennénk. A sorozat alapötlete, hogy pár embernek, akik valamiért már lemondanának az életükről vagy teljesen elveszettek, felajánlanak egy helyet egy különleges műsorban. Ez a 8-as Show. Semmit nem tudnak előre. Egy színházteremben választanak egy számot, majd bemennek egy olyan helyszínre, mint egy Való Világ Villa, csak éppen ez nincs olyan luxussal felszerelve. Ott kell pénzt gyűjteniük. A kapott szabályok szinte semmit nem mondanak el, maguknak kell menet közben mindenre rájönni.

És hosszan lehetne elemezni, pszichésen mennyire jól ki van találva ennek a shownak a halálos dinamikája. Az emberi természet legsötétebb elemeire épít, és hamar válik is a színtér horror színházzá. Bármennyire is csábító, hogy az egyes húzásokat és fordulatokat kivesézzük, itt ezzel kapcsolatban húzok egy vonalat. A sorozat dinamikáját jó részt az adja, hogy mire jönnek rá, mennyire durvák az ismeretlen szabályok és mit tesznek meg ezért az emberek. Vagyis, akkor lehet igazán élvezni - vagy borzadni rajta - a showt, ha nem keresünk rá ilyesmikre a történettel kapcsolatban, illetve kerüljük a spoilereket.

Mivel én jól szórakoztam, és végig fent lett tartva az érzetem, hogy az ember a legsötétebb dolgokra is képes, és ezen borzadozhattam is, megteszem azt a szívességet, hogy a felfedezés örömét meghagyom.

Az biztos, hogy a készítőknek bőven volt ötletük. Még valami, amit igaznak vélek az emberiségről: ha pusztításról és a szenvedésről van szó, akkor a legkreatívabb faj vagyunk a bolygón. Itt is erre kapunk nem egy példát.

Bele lehetne menni abba is, hogy mennyire jól leképezi az életet és a társadalmi hierarchiát az a játéktér és mindaz, ami zajlik benne. Nem az érdemek vagy a kitartó munka, ami jutalmat érdemel. Gyakran a szerencse, a jó kapcsolatok vagy éppen a gátlástalanság az, ami a sikert meghozza. És nagyon nem kellemes ezzel szembesülni, de nem ezt tapasztaljuk, nem ilyen extrém helyzetben is? Dehogynem.

Az elején még azt hittem, flashback elemekkel is változatosabbá teszik a műsort. Ez csak nagyon minimálisan történik aztán meg - kapunk egy-egy elejtett mini történetet, kik voltak a szereplők korábba, de itt az a fontos, amit a játék kihoz belőlük. Úgyhogy, bár 2 rész után azt hittem, a Lost ötletét is átemelték ide, ezt mégsem érzem teljesen frappánsnak. Más inkább ide kívánkozik. Megvan az a híres börtönkísérlet, amikor diákokat osztottak rab és fegyőr szerepre egy pszichológiai vizsgálat kedvéért? Több filmen is feldolgozták már, ha valaki inkább filmet néz. Nos, az a helyzet találóbb itt, mint a Lost filmes ötlete.

Tetszett, hogy mennyire sokfélék a szereplők. A tipikus karakterek jelennek meg, akiknek a szélsőséges vonásait felerősíti, hogy mennyire extrém környezetbe kerültek. Olyan egyszerű lenne jó és rossz szereplőkre osztani őket, de azért ennél bonyolultabb a helyzet. Azért akad benne olyan, akinek nehéz bármilyen mentséget keresni, végig szemét és önző a viselkedése, de nem lehet tudni, mennyire lenne más az, aki most alul van szenved, pozitív szereplő lett - ha felülre került volna.

A lehető legtöbbet hozták ki a minimális helyszínből. Egy udvar, nyolc szoba és ennyi. A ruhákkal sincs játék, egyenruhát hordtak benne. És mégis, működött. Pont az a pláne benne, ebből mit tudtak alkotni.

Nem kellemes műsor, mert tényleg belemegy abba, milyen elítélhető lény az ember, de megvan a szórakoztató volta is. Szinte tanulmány arról, mire képes az emberállat.

Megvan és tudom is, mi a bogaram. Bele bírok veszni abba, hogy a történet szereplői mennyi idősek. Igen, mániásan számolom az életkorokat és még a színészekével is képes vagyok összevetni őket.

Azért emlegetem ezt fel, mert Baccarin karaktere, Marcie egy ponton merengett azon, hogy hány éves volt, amikor találkozott a közben már exé lett férjével. Nagyon könnyen túllép különben a férfi halálán, és nyit majd Charlie felé. Azt még meg is értem, hogy Charlie felfigyel a nőre – ha Baccarin most a szokottnál fáradtabbnak és leharcoltabbnak is néz ki Marcie-ként, nem is nőies nőként ábrázolják, azért a színésznő szép. Azzal már több bajom van, hogy Marcie mit talál fordítva vonzónak. Brosnan és vele Charlie lazán 25 évvel idősebb, és már nem lehet eladni ötvenesnek. Előbb asszociáltam volna apa – lánya párra, mint a film szerelmespárjára. Azzal együtt is, hogy Brosnan figurája öltönyben jár, jól tartja magát és van egy olyan kellemes modora, ami üdítő lehet Marcie számára a leírások alapján reménytelen férje után.

De nem is akarom ezt tovább ragozni, ez csak a személyes kis bogaram. A történet szerencsére nem románc, és nem is kell jobban belebonyolódni a témába. Ez egy gengszterfilm, minden körítést félretéve. Stan nagy fejes volt, csak éppen megöregedett és az agya már nem a régi. Hű jobbkeze és megoldóembere, Charlie tartja a frontot. De egy feltörekvő másik vezér rájuk tör, Charlie az egyetlen túlélő, aki aztán bosszúhadjáratba kezd. Inkább erről szól a film, nem Charlie és Marcie románcáról.

Inkább a stílus és az agyas megoldások, egy kis krimi irányába mennek el a történettel. Ami különben jó ötlet. Brosnan lehet, hogy egykor Bond volt, de már nyugdíjas korosztály. Tudtam értékelni, hogy nem akciópapaként a pofonokat osztja, egyszerűen nem hinném el, hogy a hetvenet súrolva harmincas nehézfiúkat ver le. Viszont, Charlie okosabb náluk, megkeresi az indítékot és a lőfegyvernek is mindegy, hogy idősebb vagy fiatalabb kéz tartja.

Brosnan az különben, aki bele tudta tenni a filmbe azt a pluszt, amitől Charlie kiugrik az átlagból. Bármilyen bután is hangozzon, belőle süt egy olyan úriemberes stílus, ami ebben a maffia környezetben még inkább kiugrik. Még Baccarin is, Marcie-ként el lett tolva egy munkásosztályú, átlagosabb nő felé.

Van a történetben humor is. Igazán komolyan venni úgysem tudtam se krimiként, se maffiafilmként, így viszont legalább elmosolyogtam olyasmiken, mint a szerencsétlen bérgyilkos, aki robbanó fánkkal megy ölni – majd pár jelenettel odébb Darwin-díjas halált hal.

Mai szemmel nem tudom nézőcsalogatónak nevezni a szereposztását. Brosnan neve talán a legjobban csengő, James Caan az utóbbi években semmi emlékezetesben nem kapott szerepet. Baccarin sorozatokból ismerős lehet, de a filmes áttörés Deadpool ellenére sem jött össze. Ha a játékukkal kapcsolatosan merengek, az maradt meg bennem, hogy Brosnan bűnözőnek is úriembert játszik, Baccarin meg ennyire külvárosinak sosem tűnt.

Egyszer elnéztem, de annyi elég is volt belőle.

Egy újabb zsáner, amiből szívesen nézek filmeket. De már sorozat is van ilyen. Vagyis, főszerepben a szakácsok. Az ételek elkészítése mellett az is téma, hogyan és kivel érdemes élni. Most is ezt kapjuk, azzal a francia bájjal, amit különben is közel érzek magamhoz.

Gabriel Carvin már mindent elért, amit a szakmában el lehet. Az élete azonban nyomorult, és nem tudja, mi hiányzik neki. A családja, az étterme, minden hidegen hagyja. De egy barátja kérdéseire mégis rájön, mit kellene még megfejtenie. Egy régi szakácsversenyen volt egy japán férfi, aki elvitte előle a fődíjat. Az umami felhasználásával készült tésztalevesével legyőzte. Ennek a férfinak indul el a felkutatására, hogy az umami nyomában az élet élvezetét is újra felfedezze. A családja is kap közben leckét: Jean fia kénytelen átvenni az apja helyét az étteremben és végre kilépni az árnyékból. Nino pedig az apja után utazva egészen mást talál, mint amire számított.

Igen, elég kiszámítható. Ez nem az a film, ami meglep, de megmosolyogtat. Egész jól össze lehet szedni előre is, hogy kinek mi lesz a megváltása a történetben, de attól még szívesen néztem az utat, ahogy eljutnak arra a pontra. Talán csak Gabriel feleségét nem értettem, aki nyíltan csalja a férjét, de elhagyni nem akarja. Az a kapcsolat ebben a formában furcsa. Szeretik egymást, de mégsem? Mi az, ami együtt tartotta őket, amikor már csak bántották egymást? Igaz, a film azt is ennyire sehogyan kezeli, ahogy majd Gabriel arra is ráébred az úton, hogy még fontos neki a nő. Küld neki egy fotót, egy kedves mondatot és ezzel látszólag minden meg is lett oldva.

Három fő szálat variáltak a történetben. Jean, akinek az apja helyett kellene a nagyon neves influenszernek elkészíteni az apja ételeit. Az eddig elnyomott fiú, akit nem tartott az apja sokra, de most megmutathatja. Nino, aki az apja által felkeresett szakács unokájával kerül barátságba és nekik írtak egy kis kedves, inkább aranyos, mint kicsit is szenvedélyes szerelmi szálat. Gabriel pedig a japán szakács oldalán életleckét kap, miközben együtt enni járnak. Kicsit megmutatják neki a helyi kultúrát, de leginkább életérzéseket. Itt van kis humor is, és jól elkapták, ahogy a férfi megint tud lelkesedni. Szakács, így ételek kapcsán, de tényleg igyekeztek olyasmit mutatni, ami azért nem mindennapi. Különleges disznősülttől kezdve olyan desszerten át, amit nem is igazán értettem, mi volt. Jég, vagy valami tenger gyümölcsei?

Ha már humor, finoman adagolják. Kis jelenetekben, esetleg egy-egy beszólásban. Még viccelnek Asterix és Obelix kárára is, de előkerül a karatekölyök is.

Nem nagy mozifilm, tévéfilmes annak ellenére, hogy Depardieu eljátszotta a főszerepet. Különben nem is kellettek bele ismertebb arcok, szimpatikusak lettek a fiúk is, a japán szereplők is.

Megvan a maga bája a filmnek. Nekem ez adta el leginkább, függetlenül attól, hogy egy nagy film, csak egy olyan, amit egy este jól esett megnézni.

A podcast és könnyed krimik reneszánszát éljük. Bár az is igaz, hogy egyik sorozatnak sem sikerült úgy megkapaszkodni, mint Martinék házon belül gyilkost keresős sorozatának. Ezzel már le is lőttem a poént - ezt a sorozatot is elkaszálták, nem lesz második évad, ha meg is ágyaztak neki.

Cserébe, ez legalább egy zárt évad lett. Volt egy fő szál, a hajón talált holttesté, amelynek kapcsán egy család összes sötét titkára fény derült. Mi több, egy másik titkos szervezet is napfényre került. Lényegében minden fontos szereplőről megtudtuk, mi lesz vele és a bűnügyek megoldásai is megérkeznek. Igen, azt benne hagyták, hogyan lehetne folytatni, de ez az, amire nem fog sor kerülni. De, amit nagy nehezen igyekszem kibökni, hogy szerencsére elég zárt ahhoz az évad, hogy ne maradjon bennem hiányérzet.

Maga a sorozat különben olyan, mintha Poirot egy ügyét igyekeznének modernizálni egy csavarral. Ugyanis a hajón zárt szoba rejtélyként történik a gyilkosság. Az itt tartózkodó Cotesworth, akit a világ legjobb detektívjének tartanak, neki is áll a nyomozásnak, egy segédet véve maga mellé. Imogene kivételes megfigyelőképességgel rendelkezik, és meg is van a maga múltja a nyomozóval. A csavar azonban azzal jön, hogy itt kilép a sorozat a Poirot-mederből. Bár Cotesworth marad az elbeszélő, mintha az ő emlékiratait olvasnánk, a nyomozást tulajdonképpen Imogene fogja lebonyolítani, ha egy ponton többen is a rejtélyek nyomába erednek. A pontok összekötése azonban a nőnél marad.

Bulvárosabbá tették elég sok mindennel a történetet. Elsősorban azzal, hogy Imogene fiatalabb, kikapósabb és ilyen a gárda jelentős része is. Sokakkal kavarnak, megcsalnak és szexbotrányokba keverednek. Néha már túlzásba is viszik, nem akartam részenként azt nézni, éppen ki kivel kavar. De azt is ebbe a kategóriába tenném, ahogy a rejtélyt és az ügyet felépítik. Imogene története, a múltja az egészet áthatja, és nem feltétlenül tetszett, ahogy minden mindennel összefügg, az összes külön szál egy nagy történetbe illeszkedik majd be.

Szerencsére a történet pörög, a szereplők mozgásban vannak és sorra jönnek a fordulatok - meg az újabb hullák is. Anélkül komoly bajban lennének, mert ha nem kötött volna le ennyire, mi hogyan alakul, jobban ki lettem volna akadva a szereplők pocsék magánéleti döntésein és a csapodár jellemükön. Még a főszereplőnőt is úgy alkották meg, hogy egyik nap egyik, másik nap másik pasival hentereg. Igaz, legalább azt nem akarták ragozni, hogy szerelmes lenne, ha a végére azért választania kell a két férfi közül.

Az nem lep meg különösebben, hogy a kötelező LMBTQ szálat és a vegyes párokat sem hagyták ki. A történetnek pluszt egyik sem ad, ez most csak olyan, amit bele kell tenni. Mint annak idején az egy kötelező fekete szereplő, most kell lennie legalább egy vegyes rasszú párnak és egy LMBTQ szereplőnek vagy párosnak. Ez a sorozat kipipálja ezeket.

A látványvilágból kihozták, amit ki lehetett. Van eye candy faktor, vannak látványos ruhák és ékszerek, luxus környezet és még városnézés hangulattal is, amikor az egyik részben Máltán partra szállnak. Nem akciósorozat, de a szórakoztató és thriller vonalat a bulvár elemekkel és látványvilággal szépen eladták.

A húzónév Mandy Patinkin, akitől nagyon sok mindent ki lehetne emelni, de a nyomozó jelleg miatt a Gyilkos elmék évadait emlegetném fel. Ez a szerepe azonban egész más alkatú, mint Gideon volt. Közelebb van Agatha Christie és Kenneth Branagh Poirot-jához, egy kicsit komolytalanabb kivitelben. A főszereplők ilyen-olyan sorozatból ismerősek lehetnek, de náluk azt is számolni kell, hogy fontos volt a dögösség faktor is. Elég sokan villantottak vagy vállaltak be meztelen jelenetet is.

Egynek elment, az elején még kifejezetten lelkesen néztem is. Utána nekem túl bulváros és saját magára rálicitáló lett, de egynek elment.

Úgy tűnik, az új sorozat is trilógiává bővül? Ami nem sikerült a szellemírtó lányoknak, az új családnak jobban bejött. Vagyis, a Spengler család már New Yorkban küzd a természetfeletti ellen.

Nem vitték túlzásba a magyarázatot: az előző rész óta eltelt 2 év, Callie és Gary együtt maradtak, és a nő gyerekeivel kiegészülve újranyitották az irodát New Yorkban. Próbálkozott a történet újabb családi konfliktusokkal is, de azok voltak a film legrosszabb részei. Phoebe, aki még annyira fiatal, hogy nem engedi a város terepre menni, miközben más vágya sincs, mint ezzel foglalkozni. Túl okos is, hogy a kortársai között bármit is tudjon kezdeni magával. Az anyjával vannak is ebből veszekedései, mert Callie egy háziasszony, aki soha nem keveredik erre a pályára, ha nem az az apja, aki. Ezt a lánya meg a fejére is olvassa, pláne, ha valamit megtiltanak neki. Gary meg azzal küzd, hogy ki is ő a családban. Merje magát a srácok mostohaapjának hívni, mire van joga a nevelésükben? Trevor pedig jól megvan a bőrében, vele különösebben nincs semmi. Most ő kerül annyira perifériára, ha kimaradt volna a filmből, sem tűnt volna fel.

Sokkal jobban sikerült a természetfeletti ellenséget és annak útját bemutatni. Ki ő, honnan jön és mi a célja, hogyan csapnak majd össze. Ez szépen belesimul majd abba, hogy a Szellemirtóknak mennyi létjogosultsága van a mai New Yorkban és mi mindent kell felújítani a házukban. A korábbi csapat is kap szerepet, és most nem is csak mutatóban, mint az előző filmben. Dan Aykroyd volt talán a legtöbbet színen, de Bill Murray is többet szerepelt egy jelenetnél, hogy az ismertebb kettőst emeljem ki. Az új gárdából meg mindenkit hoztak vissza – ha a fele banda érdemben történetet nem is kapott. Rudd apa vagy sem és Wolfhard is elveszik a történetben. Ettől függetlenül az pozitív, hogy mindenki visszatért, megvan a folytonosság.

Az új szereplők meg adtak a történethez. A kedvencem a Tűz Ura volt, akin kb. a legjobbakat mosolyogtam az egész filmen. Nadeem nem is tudta, milyen örökséget hordoz, eléggé felelőtlen és semmirekellő fiatalember, de most gyorsan össze kell szednie magát, hogy ősi démon ellenfele lehessen. Nem is tudom, melyik volt a legjobb jelenete. A harci páncélos belépőjétől kezdve a rádöbbenése arra, milyen ereje van, nekem tetszett.

A látványon se spóroltak. Minden ismerős szellemet bedobtak és a démon főellenség is jól sikerült. Pláne, amikor már a szarvait is becsavarozta magának. De különben is vannak jól sikerült jelenetek benne – amikor a kis bicikli halad a ködben, az jó példája annak, hogy nem is kell igazán félelmetesnek lenni egy jelenetnek, hogy para legyen.

A kritikusok különben nem voltak oda érte, és a kasszarobbantás is elmaradt. Meglepő, de azzal együtt is, hogy a családi történet nekem se tetszett benne, én szívesebben néztem, mint amiket olvastam utána róla. A szellemmel összecsapás jobban érdekelt, mint amennyire nem szerettem Phoebe kamaszlányos jeleneteit. Különben csak nekem tűnt úgy, hogy Melody szinte LMBTQ szállá lépett ki mellette? Mindegy, hála égnek a románcot mellőzték, csak a sorok között volt egy ilyen érzetem.

Folytatása vagy lesz, vagy nem. Én szívesen néztem ezt a részt, és sokkal jobban tetszett ez is, mint a csajos verzió.

Spencer a héten beadandót írt, és mindenki igyekezett neki segíteni az All American (s06e06) heti részében. Vagyis, kimentek a vidéki házba, és párkapcsolati feladatokat oldottak meg. Nem igazán haladtunk sehova, a fix párok megerősítették a kapcsolatuk, és pont került Patience függő kapcsolatára is. De különben is a párok voltak előtérben, az ikrek anyja is győzködve lett, hogy kezdjen megint randizni. Mondjam, hogy nesze semmi, fogd meg jól? Kb. mintha az utóbbi pár részben felgyülemlett, de különben már részben megbeszélt személyes gondjaikat összeszedték volna és most valamiféle zárást igyekeztek volna nekik adni. Kis lelkizés, és újabb példa arra, hogy a Spencert játszó színésznek van kb. 2 arckifejezése és ennyi. Tudom, ezt sem először írom, de jobban működne ez a sorozat, ha az ikrek vagy csak Jordan lenne a középpontban. Ott jobban sikerült a casting.

Mivel újat nem tudok mondani, nem ismétlem magam a Chicago Fire (s12e11-12) és Chicago Med (s09e11-12) kapcsán. Mindkettőnél az volt az érzésem, én ilyet már láttam ezekben a sorozatokban, legfeljebb más karakterek kapcsán. Megint van egy ellenfél, aki Boden ellen tör. Violet győzködi az új kollégát, hogy náluk jó helye lesz. A Medben meg Ripley néz szembe megint a múltjával, és kezdi magét meggyőzni, hogy Hannah szeretheti a múltja ellenére is. (Nem mintha Hannah büszkélkedne a függőségével, pedig elég mélyen benne volt.) Különben meg a szokott módon esetek és a doktorok magánügyei szinkronba kerülnek.

Ez áll a The Good Doctor (s07e09) esetére is. Annyi a különbség, hogy a héten vendégszereplős rész volt. Visszajött egy vizsgálatra és Alexék esküvőjére Claire. Lehetett sejteni, hogy mivel most Kalu is itt van, sor kerül olyan beszélgetésre, amire évadokkal korábban kellett volna megejteni. Azért magamban azon tudok vigyorogni, hogy Jordan mindig rosszul jár. Ez már sorozatban a sokadik férfi, aki valami miatt csak a barátja akar lenni. Nézett is egy nagyot, amikor szembesült vele, hogy Claire nem csak egy gyakornoktársa volt a férfinak korábban… Különben az esküvő nem volt nagy szám, sokkal gyorsabban és szimplábban lerendezték, mint ami korábban hasonló esetekben volt a sorozatban. Nem mintha bánnám, Morgan és Alex nem tartoznak a kedvenc párjaim közé a sorozatban. Ami viszont ütött, pedig már láttam ebben a sorozatban ilyet: Aaron bejelentése Shaunnak. Csak nem lassan vége a sorozatnak? Vannak jelek. Szinte mindenki befutott, a szerelmével van vagy már családos, és Shaun így elvágná az utolsó szálat is a gyerekkorához. Majd kiderül.

Profin meg van csinálva, de még mindig nem értem, mi a The Sympathizer (s01e05) lényege. Robert Downey Jr. továbbra is több szerepben lubickolhat, és a félvér főszereplő is egyre több mindent játszhat el. Most is van a részben fekete humor, vagy inkább némi furcsaság, irónia? A robbantásban lesérült, most kezd visszatérni a játékmezőre. Beszél a filmesekkel, enyhítené a bűntudatát és változás áll be a párkapcsolati státuszában. Elég durván ejtik, de már ki van szemelve a lány, aki a szerelmi szála lehet. De hogy jutunk vissza Vietnámba? Arról még most sincs fogalmam. Van cselekmény, haladnak a szereplők és a történet, csak még mindig nem tudom összekötni a kettőt. A krokodilos volt a kedvenc jelenetem különben, azon jót nevettem. Az meg egyre inkább érik, hogy elolvassam a regényt, annyira zavar, hogy még mindig nem értem, mi lesz ennek az egésznek az értelme és hova lyukadunk ki.

Különösebben nincs semmi új a Tracker (s01e08) ezen részében sem. Egy eltűnt vőlegényt kell megkeresni, ami kis segítséggel sikerül is. Se egy igazán ütős történet, se a főszereplő történetét előremozdító szál. Egyre inkább semmilyen ez a sorozat, pedig valami kalandos, krimis nyomkövetés lehetett volna.

Először tért el nagyon a Domina (s02e04-05) a történelemtől. Már egy ideje szórakoztatom magam azzal, hogy nézem össze a szereplők életútját a sorozatban ábrázoltakkal. Julia és Jullus viszonya a korszak elég nagy botránya volt, de egész más körülmények között robbant, mint itt. Bár értem – így adott egy indokot, hogy Livia haza tudjon térni a száműzetésből, hiszen ő békítette ki a felszarvazott férjet és tüntette el az igazságot. És itt az eltérés – a botrány már akkor robbant ki, amikor Julia a harmadik házasságában volt, Tiberius feleségeként. Itt még Agrippa a férje. A botrányt nem is sikerült így elcsendesíteni – Jullus öngyilkosságba menekült, Julie elbujdosott. Majd, az ötödik részben maradtak ezen az elszállt vonalon, és nem is éreztem jól sikerültnek a történetet. Livia már végrendeleteket hamisít, Vesta szüzeit játssza ki és megy a flört Agrippa irányába. Van ármány, van szórakoztató cselekmény, csak egyre kevésbé tudom összeegyeztetni, amit itt mutatnak azzal, amiről tudom, hogy majd eljön. Mindegy, lassan inkább történelmi fikciónak nézem, úgy szórakoztat.

Ezt hagytam a végére, mert most lecsaptak. Az utolsó 4 részt 2-2 bontásban adták le, és ez az utolsó előtti Young Sheldon (s07e11-12) etap. Elő van készítve, ahogy mindenki már készül a sorozaton túli életére. Sheldon mindjárt megy az egyetemre, Georgie-nak nagy tervei vannak az apósa cégében és szeretne majd második gyereket is. George pedig élete álmát készül megvalósítani, és Sheldon kis ellenállását tekintve mindenki készül is vele a váltásra. Továbbra is áll, hogy nagyon készítik elő Georgie és Mandy külön sorozatát, de már egyértelműen az szálakat varrnak el, hogy aki akar, itt  el tud köszönni a Cooper családtól. A szokott családi hangulat, már kevesebb humor, de még mosolygós és az új pár előretolása. Aztán, az utolsó jelenet. Én csak néztem, hogy ’Mi van?’ Bár az így magyarázza, hogy miért maradt a család Texasban. Amit az Agymenőkből tudok. Annyira megleptek, hogy most nem is tudok ehhez mit hozzágondolni. Ezt így a sorozat végére betolni, kész. Ezek után érdekel, mit tudnak hozzátenni a végére, mert ez elég nagy meglepetés volt.

Csak nem újabb zsánert avatunk? Lesznek olyan filmek, amelyekben a gyerekeik esküvőjén a szülők jönnek össze? Mert tudnék mutogatni, hogy ez a film mennyire hasonlít Julia Roberts és George Clooney közös filmjére, de a legutóbbi J-Lo akciós románcos rettenet is játszott hasonlót kicsiben.

De, akkor konkrétan ez a film. Lana sikeres genetikus, aki fiatalon özvegyült meg és egyedül nevelte fel a lányát. Emma nem is nagyon mer neki semmit elmesélni, fél a véleményétől. Így arról is csak akkor számol be, hogy barátja van, amikor RJ már a kezét is megkérte. Nincs mit tenni, utazik az örömanya Phuket szigetére, ahol megismeri a fiút és ledöbbenhet, hogy RJ annak a Willnek az egyetlen fia, aki az egyetemi nagy szerelme volt és nagyon összetörte a szívét. Természetesen Will is itt van – jött a család az esküvőre, és az egyetemi barátokkal kiegészülve Will és Lana újra elgondolkodhatnak azon, hogy mit jelentenek egymásnak ennyi év távlatából.

Vannak a szokásos, és ennyi idősen már azért gagyi jelenetek. Lana és Will annak idején együtt éltek, majdnem össze is házasodtak. Itt meg komolyan zavarba jön, amikor rányit zuhanyozás közben? De azzal se nagyon tudok mit kezdeni, ahogy Lana barátnője, Janice folyamatosan játssza a kerítőt. Megy a régi csapat meztelen fürdőzésre meg hasonlók. Az ötvenes az új kamaszkor? Bár a fiatal pár is kap egy nagyon kicsi mellékszálat – Emma elbizonytalanodik az anyja megjegyzései miatt, és az esküvőre rátelepülő szponzorok kapcsán is el kell gondolkodnia. Ez azonban végig csak kis mellékszál – nagyon egyszerű megoldásokkal. A szervezőnek meg kell mondani, mi az, amit már nem vállalnak be és végzi tovább profin a munkáját. RJ meg annyira szerelmes és megérti a lányt, hogy elég egy kis beszélgetés, hogy minden rózsaszín és jó legyen magukkal kapcsolatban Emmában.

Azt viszont hosszan fejtegeti, hogy miért ment tönkre Lana és Will kapcsolata, most mit éreznek és sok hasonló. Második esély-film, amiből éppen az hiányzik, hogy eltelt kvázi 30 év. Hogy lehet 2-3 nap alatt 30 év kihagyás után oda jutni, hogy házasodjanak össze? Az sem segített éppen, hogy – szintén újabb filmes klisé közelít – Lana mellett feltűnik egy 15-20 évvel fiatalabb udvarló. Nem mintha Lana komolyan fontolgatná Lucast, mint párkapcsolatot, de ahhoz éppen elég a jelenléte, hogy Will féltékeny legyen.

Kis könnyed komédia, kicsit sem kellene komolyan venni, akkor nézhető. Van egy baráti alaphangulata, és szépen betették a komoly szereplők mellé a vicces és támogató mellékalakokat. Rachael Harris az, akit több komédiából is ismerősnek találhatunk, és most is lazán hozza a cserfes, jószívű barátnőt. Mai szemmel igazán nagy név nincs benne, mert azért Shields és Bratt nem hangzik úgy, mint a Roberts – Clooney. De azért a középszintet, az innen-onnan ismerős volta megvan szinte mindenkinek, ha tévéből is. Pl. RJ – Sean Teale – a The Gifted, egy X-Men világú sorozat egyik főszereplője volt. Miranda Cosgrove az iCarly címszereplője, bár én inkább gyerekszínészként emlékszem rá. A Rocksuliban ő volt az a kislány, aki menedzserként érvényesült. Chad Michael Murray ugyan a fiatalabb csábító szerepét kapta, de nekem inkább az jutott eszembe róla, hogy nem áll jól neki az öregedés. Sokkal leharcoltabbnak tűnik, mint a kora. És hogy Lucas itt a neve… Nem jó ötlet eszembe juttatni, hogy anno a One Tree Hill-ben milyen volt fiatalon.

Látványelemnek szánták a jó karban levő idősebbeket is, nem véletlenül kerül le annyiszor a felső Benjamin Brattről, vagy van annyi fürdőruhás jelenete Brooke Shieldsnek. Részemről jobban díjaztam a tájat, mint néznivalót. Mondanom se kell, ha Phuket, szerepelnie kellett annak a különleges alakú sziklának az öbölben, ami 10 esetből kilencszer feljön, ha rákeresünk a helyszínre.

Könnyed film, amiben érezni erőltetettséget is, és több mindent el kell engedni, hogy elnézze az ember. Mondjuk, én nem utáltam, de nekem sokat adott hozzá a helyszín is. Most jól esett ez a tengerparti idill, ha nem is éppen az a generáció bulizott ott, akiket ilyen filmben várna az ember.