Igen, az egyik kedvenc körülírási módon, ha megadom, mire emlékeztet egy adott műsor. Itt most kettő másikat is tudok mondani, ami elég hamar beugrott róla.
Lezuhant repülőgép, szélsőséges viszonyok között túl kellene élni, miközben veszély is van. Meg a szereplőket is meg kellene ismerni, kik ők és miért vannak itt? Mit titkolnak? Ezzel a Lost is bemutatható lenne, és ebben is ez az alap. Csak éppen sokkal rövidebb és misztikus válaszok helyett nagyon is földieket kapunk. Vagyis, az alap
hasonló, de aztán ez a sorozat egészen máshoz kezd.
A másik, Agatha Christie kis katonái, vagy indiánjai - éppen melyik fordítás akad az ember kezébe. Mert bizony minden részben elhullik valaki más kezétől, a szereplők egyre fogyatkoznak és megfizetnek azok is, akik nem olyan bűnösök, mint esetleg itt mások. Ebben a bosszú motívum, az igazságosztás a nem megtalálható elem, de ez még jó is. Nem élvezném, ha AC-feldolgozás lenne, csak kicsit másképp. Így önállóbb alkotás.
A sorozat egyik trükkje, hogy már kapásból szembesít a tényekkel: a repülőgép lezuhant, a hullákat egy isten háta mögötti hullaházba viszik. Mert ránézésre tudni, hogy valami nagyon nem stimmel: egy utas teste nincs meg. Mi történhetett? Több utas is gyilkosság áldozata lett. Az eltűnt utas lehet a gyilkos? De ki nincs meg? Itt eleinte csak kérdéseket kapunk és a sorozat keretének használják, de a történet lezárása és a végső összecsapás majd ezen a síkon lesz. Így van létjogosultsága, ha az első pár részben nem is igen tudott lekötni, csak megtörte a múltbéli események dinamikáját.
A sorozat nagyja a lezuhanás utáni időszak. Ahogy majd hullani kezdenek az emberek, és rájönnek, hogy ezek nem balesetek és balszerencse. Az egyikük nagyon nem az, akinek mutatja és mondja magát. Vagy esetleg többen is rejtegetnek valamit? A sorozat egyik fontos eleme, hogy mindenkinek van olyan titka, előtörténete, amit nem akarna felfedni. De meg kell lennie, így ők sé mi is eldönthetjük, ki a gyanús és melyikük lehet a gyilkos. Különben nem kitalálhatatlan, főleg, amikor már addig eljutunk, hogy miért is kell meghalnia a lezuhantaknak.
Sűrű a sorozat, alig pár rész és folyamatosan halnia kell a szereplőknek. Így néha kapkodós is, de szerencsére a vége eléggé ült ezzel a formával is. Még a humort is felfedeztem abban, mi lesz a gyilkos sorsa és pontosan miért is kellettek neki a hullák. Különben nem komédia, nem is nevezhető viccesnek a sorozat. Inkább drámai elemeket használ és a thrillerek eszköztárát.
Látványra a témához elmegy. Elég a kevés helyszín, pont a dzsungelbe zártság adja a történet plusz elemét. Az 9sszecsapások problémásabbak - van, amit nem is tudok elképzelni, hogy lehetett kivitelezni. A dupla késelés. Miért nem küzdöttek? Legalább a második, mert az elsőnek nem feltétlenül volt esélye. De van olyan áldozat is, aki szakmából adódóan tud harcolni. Ő miért lett olyan könnyű préda? De, ha ezeket nem igykeszem megérteni, akkor semmi gondom.
A szereposztás közepes. Igazi név nincs benne, legfeljebb ismerős. A két főszereplő, Kevin és Zack, akiket sorozatokból ismerős színészek játszanak. McCormack jó is a szerepben, az évad eleji és végi figurája is hihető. Ajala már kevesebb lehetőséget kapott, kevesebb színnel.
Tudom kritizálni, de én bírtam ezt a sorozatot. Tetszett az ötlet, a megoldás és a vége is. Meg a szereplők a titkaikkal. Az sem hátrány, hogy zárt és a teljes évad kerek tudott így lenni.
Vagyis, a cselekmény megint krimi és komédia határmezsgyéjén helyezkedik el. Franz kénytelen megint nyomozni, mert gyilkosság történt. Egy olyan kollégának lett annyi, akivel Franz éppen összeveszett a gyilkosság estéjén. Gyanúsítottként kezelik és ha az apja nem adna neki hamis alibit, akkor bent is tartanák. Így viszont kijön és Rudi segítségével igyekszik megtalálni az igazi gyilkost.
hogy a férfi feleségének jelen kellene lennie, különben nem mehetnek be a házukba. Az asszonynak ennek ellenére nyoma sincs, és a férfi mondogatja, hogy a konyhában van, mindjárt jön, valahogy nem stimmel a dolog. Mr. Reed hamar bele is lendül és megindítja a támadását.
feltekerésére nem is gondoltam volna. Minimális börtön jellege volt, ahol olyan emberek tucatjai voltak, akiket Elsbeth csukatott le. Azt is mondhatnám, nagyon magas volt a sztárfaktor, hiszen csupa olyan színész jött vissza egy részre, akik ismertek a maguk jogán is. A meseszerűséget fokozta az is, hogy férfiak - nők vegyesen, amit nehéz is hova tenni. De volt musical-betét: a Chicago után szabadon, mi más lett volna? Idiótaság az egész, de a szokásos hangulat és az őrület, meg a visszajött színészek eladták. Az olyan kis ötletek, mint Elsbeth foglalkozáson összerakott színes puffja, hogy még a börtönben is hódolhasson egyéni divatérzékének, kész. Ez az, amire azt mondanám, nem normálisak ezek, de jó értelemben.
mondja ki, hogy mit gondol róla, de nem is kell. A közösség életben maradásának kulcsa, hogy összetartanak és az önfeláldozás alap. Ellie nem erre lett nevelve és megszokta, hogy érte áldoznak fel mások mindent. Hozzáteszem, még meg is sértődött ezért. Szerintem ezért nem bír túllendülni Joel halálán: mert érzi, hogy meg kellett volna bocsátania, kibékülni, de ő makacsul tartotta a haragot, míg késő nem lett. De utána is, sorra az önző döntéseket hozta. A terhes Dinát bevinni a veszélyzónába. Amikor a társuknak segítség kell, ő hátat fordít és megy a maga bosszúja után. Már rég halott is lenne, ha nincsenek a társai, akik feláldozzák magukat. Nem érdemli ezt az áldozatot és nem is tanul belőle. Meglestem, mi lesz a játék vége, azt szeretném neki itt is. Hozza a szokásos döntéseit, és cserébe egyedül marad, mindenki elhagyja. Bár tartanánk már itt! Mindenkit jobban bírok és megértek, mint ezt a lányt, aki tényleg csak arra jó, hogy mindenki bajba kerüljön miatta. De ennyit a karakterről. A sorozat elkezdte a világépítés más szintjét. Seattle városában két embercsoport háborúzik: egy vallási fanatikus csapat meg egy félkatonai szervezet. Azt hinné az ember, a zombik uralta világban összefognak a túlélők, de amit ezek művelnek... A leggyilkosabbak az emberek, még ebben a világban is. Jó a látvány, érdekelt, mire jutnak. Az is millió meg egyszer érdekesebb volt, mint Ellie pokoljárása. A 3. évad szerintem Abbie útja lesz, és ha Ellie alig lesz benne, már várom is. Tényleg nagyon rühellem a lányt és így vele együtt Bella Ramsey-t is, hiába énekeltetik.
annyi a csavar, hogy a szereplők más-más szinten süllyedtek már a bűnbe. Van, akinek az már inkább életforma, de a látszatot még nagyon őrzi. Más meg mindent elvesztett miatta, amiért eleve belement, és kárhozottá lett. Azt is mondhatnám, hogy a jó ember is eladja a lelkét, de aztán szenved vele. Néha meg esélyt kap a jóvátételre.
hangulatok, a humor és az egész bajor kisvárosi miliő is. A rendezőnek az utóbbi nagyon fontos és valóban, ebből a filmből is ez áradt.
csúnyán átverte. Mindent elvesztett, a börtönt is csak azért kerülhette el, mert menő ügyvéd anyja, Margaret a fia mellé állt és minden követ megmozgatott. 2 évvel vagyunk később, Todd keresi a helyét és az anyja egyik ügyébe véletlenül belekontárkodik. Az ötlet utána adja magát: nyomozzon az anyjának, a tárgyalótermi esetek kapcsán mindig akad valamilyen munka.
végére kiderül, hogy minden találkozik mindennel. Van egy fiatalember, Paris, aki meg akarja érteni, hogyan és miért halt meg az anyja. Az orvosi magyarázat nem elég neki. Miközben felmelegíti a kapcsolatát korábbi barátnőjével, a környéken különös jelenségre figyel fel. Anna egy másik történetben az anyjával hadakozik. Biztos benne, hogy az apjával kapcsolatban valamit nem mondanak el neki. Ahogy az a titok egyre több mindent felfed, meg kell birkóznia azzal is, hogy a mostohatestvére, Anna eltűnik. Hol van, ki mentheti meg?