Minden napra egy film

Minden napra egy film

Verseny a koronáért: A királyok sportja

1. évad

2025. június 27. - BBerni86

Lovas filmeket szívesen nézek. Olvastam is nem egy könyvet, ami valamiképpen a lovakhoz és a lóversenyzéshez kötődött. Ahogy belegondolok, még olyan ifjúsági sorozat is volt, amelyben a hősnő éppen a Hármas Korona elhódítására tört.

A Verseny a koronáért ebbe a világba visz el, de nem fikciós film. Egyfajta dokumentum-reality, ami egy lovas 000verseny.jpgszezont kísér végig. Megmutatja a tulajokat. Hogyan választják a lovat, milyen stáb dolgozik körötte. Minden tervezett és ez egy nagyon drága sport is, teszem hozzá. Kezdődnek a versenyek és filmszerűen haladunk előre. Mikor éppen melyik ló vezet, itt vannak a versenyek és a tulajok, lovasok, edzők, stb. reakciói is. Nem film, de akár úgy is lehetne nézni, mert történeteket mesélnek.

Az már más kérdés, hogy mennyire enged a film azonosulni az emberi szereplőkkel. Mert itt milliárdosok és többszörös milliomosok vannak. Ahogy már írtam, ez drága sport. A sorozat pedig bemutatja, mi kell ahhoz, hogy valaki tulajként be tudjon kerülni. Nem egyszerű, mert vannak olyan szereplői a sportágnak, akik megengedhetik maguknak, hogy a versenyképes lovak döntő százalékát birtokolják. Mások meg egy lóra tesznek fel mindent és igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni abból az egyből.

Mit jelent a tulajoknak a sport? Mindenkinek mást. Sok a lóbolond, más nyerni szeret és imádják a bulit, magamutogatást, ami közben történik. A lovas verseny egy szinten már kvázi divatbemutató is és vannak olyan tulajok, akik úgy kezelik a megjelenéseiket, mintha influenszerek lennének. Egyszerű halandóként nehéz átérezni, őket mi motiválja és milyen lehetőségeik vannak.

Talán ezért, a kisebb személyek történetei jobban meg tudtak fogni. Mint az európai sztárzsoké, aki már visszavonult, öreg a sporthoz, de nem bírt leállni és megpróbál Amerikában újrakezdeni mindent. A tehetséges fiatal nő, akinek egy férfiak dominálta sportban kell megpróbálnia nevet szerezni. Ezeket szépen beleszövik a lineáris folyamba, ahogy haladunk előre a versenyeken.

Több helyszín, több szereplő, igyekeznek egy szórakoztató keresztmetszetet kínálni. Mélyen nem szakmáznak, de valamit kapunk abból is, mi kell ahhoz, hogy valakinek bajnoka legyen és több versenyen is el tudja indítani a lovát. Annyira egyszerűnek tűnik, de kellően összetett a sport ahhoz, hogy izgalmassá lehessen tenni pl. a versenynaptár követését.

A tényleges versenyek különben hangulatosak, izgalmasak, és nem lejátszott meccs, melyik futamot ki nyeri és hogyan alakulnak az esélyek. Meg is jártam ezzel, mert már annyira érdekelt, mi lesz a vége, hogy egy nap inkább zombiként kószáltam kb. 2 óra alvással, mintsem halasszam egy napot az utolsó részek megtekintését.

Színes, pörgős, és szórakoztatóan informatív. Kicsit a guilty pleasure élményt keveri a hétköznapi, sokaknak megfogható történetekkel. A nagyon gazdagok extrém világa és a dolgozóké is benne van, akik keményen megdolgoznak az álmaikért.

Azt nem állítom, hogy profi lóversenyszakértővé teszi a sorozat a nézőjét, de megadja az alapfogalmakat, megtudunk olyasmiket, mint a versenyek sorrendje, taktikák a pályán és hasonlók. Ha a szórakoztatás - informálás határát húznám meg, bőven több lenne a szórakoztatás benne.

De érdekes volt, látványos és csodaszép lovalakat lehet nézni végig. Nem is kell lovassport rajongónak lenni hozzá, annak is simán ajánlható, aki a gazdagok és extrémek életére, vagy az amerikai kultúra e jellegzetes szeletére kíváncsiak. Ahogy már írtam, belőlem szépen ki is hozta a junkie-t, aki egyik részt nézte a másik után.

Császármorzsa-dráma

Bajor rapszódia 9.

Tudom, itt volt egy nagyobb ugrás. Minden részt nem láttam ezekből a filmekből, így némi esemény kimaradt. Ennek ellenére nem éreztem úgy, hogy ez gondot okozott volna. Ott voltak a már olvasott könyvek, így tudtam, kivel mi történt és mire utalnak, ami esetleg kimaradt. Meg különben is, ezek a filmek egész jól nézhetők magukban is.

Mert mindig, most is van egy önálló történet. Több nőt is megölnek a kisvárosban és Franz vezeti a nyomozást. Az egyik egy sikeres üzletasszony volt, a másik egy bérlő fiatal nő, akiről egész érdekes dolgok derülnek ki. Pl.000csaszarmorzsa.jpg titokban telefonos szexszolgáltatásból élt, és a kisváros lakói között is többen voltak az ügyfelei. Egészen meglepő, kik ezek az a személyek. Franz persze Rudival az oldalán szokott minőségben nyomoz.

Vagyis: kriminek most sem kőkemény. Vannak ötleteik, de sokat szerencsétlenkednek. Így a megoldást sem a zsenijük hozza meg, de a végére azért összeáll az ügy. Mindig kell némi szerencse is, meg abban is látom a páros helyi sikereit, hogy az embereket és a terepet is ismerik. Lehet, hogy több gyanúsított van, de annyira képben vannak velük, hogy az már segít elindulni és vannak, akikről egyszerűen lehet tudni, hogy ölni nem képesek.

Ami nekem általában jobban megmaradt már ezekből a későbbi részekből, most is, a magánéleti szappan. Ez már az a rész, amikor Leopold és Susi a család birtokán próbálnak egy házat felhúzni és összeköltözni a családjaikkal. Lehet sejteni, Franz mennyire rajong azért, hogy elhagyja az ólat és éppen a bátyja családjával költözzön össze... Messze van álmai boldogságától, noha azért még érezni, hogy annak örül, hogy Susi és a kis Paul azért vele vannak. (Ez az, ami jól kimaradt. A meg nem történt esküvőt és Paul születését még láttam filmen, majd a szakításban levő, de azért mégis összetartó egységet is. Itt meg már együttélő család, megint együtt vannak. De hogyan? Az maradt ki.) Vagyis, alapvetően komédiát tartogat ez az oldal. Amibe beletartozik pl. az apjuk tiltakozása is.

Viszont, ebben a részben van egy szokatlan fájdalmas rész is. A család megkerülhetetlen tagja Ludwig is, Franz kutyája. Aki már öreg, beteg és most szembesül a férfi azzal, hogy el kellene köszönnie. Nagyon elkapták a jeleneteiket, és Eisi Gulp messze vitte nálam a prímet, amikor visszanyelte a sírást, amikor Bezzelé kimondta, hogy Ludwig hol akar nyugodni és elküldi az apját az ásóért. Ok, ott nekem is eleredtek a könnyeim. Jópofa volt az eb, és végig benne volt a filmekben is, hogy mit jelent ő a családnak. Gyászolják is, nem meglepő módon.

Ha már ezt emlegetem - most a film végén egy kis kutyás összefoglaló van. Azt is szépen összerakták.

De mindezek mellett benne van az a kisvárosi őrület is, amit sokkal jobban tálalnak, mint A mi kis falunk. Szó se róla, itt is megvannak a helyi kretének és különcök, csak annyira nem paródiának érzem. Hihetőbb. De ez különben rám jellemző vonás: a paródia ritkán talál be nálam, az inkább görbe tükröket és kevésbé túlzott sarkításokat jobban szeretem.

Ez megint egy jó része volt a filmeknek és a regényeknek is, tartva a szokott színvonalat. Vagyis, ez sem olyan rész, ami kiábrándítana Falk világából.

A majom

Stephen King újfent nagyon sláger a filmeseknél. A majom csak egy a több projekt közül, amelyek a novelláiból, regényeiből készültek/készülnek. Hamarosan jön Az intézet is, azt olvasva szerettem, a listáról most talán az a 000a_majom.jpgleginkább várós nálam.

A majom - mit is írjak róla? Volt előzetes elvárásom. Horrort akartam, félelmet, vagy ha azt az ilyen történet nem is tudja nálam generálni - A körfélék jobban működnek nálam olyan formában -, legalább egy kis borzongást a gyilkosságokon. Ha rövid akarok lenni, akkor sötétséget akartam, valami keményebb filmélményt.

Ehhez képest kaptam ezt A majmot és nagyon gondolkodtam rajta, hogy jó film előtt ülök-e. Nem egyszer volt olyan érzésem, hogy bármikor betoppanhat még Devon Sawa is, aki éppen újabb verzióban menekül a halál elől. Igen, tudom, hogy ez nem a Final Destination sokadik része, de a filmet sikerült úgy összerakni, hogy akár annak is elmenne nagyon gyakran. Amit csak félig rovok fel neki. Az ötletes, valamiképpen agyament halálok egy darabig még szórakoztatnak is. Itt meg aztán voltak olyanok, hogy csak lestem. Ha a majom veri a dobot, akkor Final Destintion stílusban hullani kezdenek az emberek.

Csak éppen, ebben nincsen se logika, se nyomozás, se semmi olyasmi, ami hosszabban le tudott volna kötni. Miért ilyen a majom? Van valami cél? Legalább egy átok, vagy valami. Nem segített az sem, hogy nem éreztem indokoltnak, az iker mitől kattant be. Hét amikor az átalakított gyerekkori öltönyében feltűnt, azon már nem is tudtam szörnyülködjek vagy mégis mit reagáljak. Nem félelmetes őrült, nem is egy sötét gonosz, sokkal inkább egy sértett és elkényeztetett gyerek benyomását keltette, aki negyvenesként is 20-30 éves sérelmeket dédelget.

Különben is, volt a történetnek bármi értelme? Hal még egy kis időt eltölthet a fiával, akitől azért igyekezett mindig is távol maradni, hogy a család átok őt ne bántsa. Csak éppen a majom megint feltűnik, le kell állítani és a fiút is viszi magával. Hullák szegélyezte út vezet hazáig, ahol Hal szembenézhet Bill-lel. Kb. ennyi az egész történt. Vagy abba ne is akarjak gondolkodni, kezeljem látványfilmként?

De még az sem megy igazán. Ahhoz túlzottan olyan volt, mintha egy horror paródiát néznék. Vagy egy gagyi Final Destination-t. Nagyon le kell hozzá kapcsolni az agyunkat, akkor a maga szórakoztató volta megvan, de nem megy könnyen.

Mi maradt ki? Tudom, Theo James kettős szerepben. Hát... valakinek komolyan egy introvertált, különc és jelentéktelen alak jut róla eszébe? Egyszerűen nincs olyan kisugárzása és James nem olyan színész, hogy el tudja játszani. Még az őrült Bill is jobban ment neki. Vagy, a kamasz énjük játszó színésznek. Értem, neki van némi neve, ami húzónévnek ok, de nem illett ebbe a filmbe.

Egyszer elment, elég beteg és fekete a humora, hogy azt tudjam értékelni, de ha Stephen King adaptációként nézem vagy gondolkodom is mellelte, akkor piszkálni fogom. Nagyon nem egy okos vagy értelmes film.

Bet

1. évad

Ha már beígértem, akkor ma folytassuk a Bet sorozattal.

Egy kis előzmény: volt egyszer egy manga. Sikeres lett - eredmény: mindenféle feldolgozása megszületett. Készült belőle többek között anime - én annak az első évadát láttam anno -, előzménysorozat, regény, de még film is. A jogokat megvette a Netflix is. Így a Kakegurui új életet kapott ezen a címen egy élőszereplős sorozatban.000bet.jpg

Az első jelentős változás, hogy adtak neki egy kerettörténetet. Egy bosszút. Yumeko itt célirányosan érkezik meg az iskolába, ahol a szülei gyilkosát keresi. A szerencsejáték sem csak egy szenvedély, hanem egy eszköz, amivel bejut a Tanácsba, onnan pedig a szülei gyilkosa a cél. Közben szerez barátokat, szövetségest. Hogy legyen csavar, azért változnak közben a viszonyok. Pl. az elején, aki a legtöbbet segít neki, majd meginog, amikor szembe kell néznie azzal, hogy a saját apja is azok között van, akikkel a lány végezni akar.

A kettes változás - ami a Netflixen kicsit sem meglepő -, hogy a rasszokat nagyon színesítették. Eredetileg nincs ezer meg egyféle rassz és bőrszín az iskolában. Japán iskola. Itt viszont az Orgyilkos Akadémia volt a minta, vagyis nemzetközi az iskola és mindenféle diák bekerül. Van egy erős orosz klikk benne, de japánok, feketék, angolok és mindenféle nemzetiség, bőrszín előfordul benne. Ok, azért eszkimó meg indián nem szaladgál köztük, de a lényeg érthető. Senki ne alapozzon arra, hogy a manga vagy a képregény alapján megismeri a szereplőket. Mary pl. hasonló fizurát kapott, de különben a pink hajú fehér hölgyemény itt színesbőrű színésznő alakításában kel életre.

Van különbség az extrém voltában is. Az anime sokkal szélsőségesebb kinézetekkel és játékokkal dolgozott. Több csalással. Itt populárisabb vonalra mentek, visszafogottabbak a szereplők vonásai és a játszott játékok is. Visszaköszönnek elemek, csak mindig finomabban. Pl. Riri maszkja vagy Yumeko nevetése. Sok mindennek ilyen téren örülni is tudok. Az eredetiben Yumeko mini orgazmusokat produkált szerencsejátékozáskor, ez pl. nem került be, csak a nevetését örökítették át szelídebben.

Még az ilyen visszafogások ellenére is elég színes, extrém a sorozat kinézete. Nem klasszikus látványsorozat, de vannak olyan elemei, amik miatt oda sorolnám. A játékok, a táncok, az extrémebb kinézeti megoldások. Plusz, még ehhez a ponthoz írnám, hogy nagyon populáris, tinis zenét kapott a sorozat. Simán el tudom képzelni, hogy az OST albumot lazán hallgatja az ember.

Mivel Netflixre került, gondolom, az sem lesz meglepő, hogy LMBTQ vonal is képviselteti magát. Van páros, akik a végére leszbikus, biszex (? - nem is tudom, pontosan milyen a beállítottságuk) lesznek, de olyan extrém szereplőnk is van, aki kapcsán azt nem tudtam eldönteni, hogy transznemű, androgün, vagy micsoda. Láttam már Netflix sorozatban ilyen figurát, talán a Heathers feldolgozásban...

Akad egy-egy ismerősebb arc is benne, különben. De nem az a jellemző. Sok ismeretlen, fiatal érkezett és tagadhatatlan az eye candy faktor is. De annyira extrém a történet és a világuk is, hogy nem is karaktereket kell építeni, hanem kellően feltűnőnek és harsánynak lenni.

Alapanyag még bőven van és a 2. évados berendelés is megvan már. Talán az anime folytatására is rászánom magam, de lehet, hogy csak az élőszereplősre jövök még vissza. Majd kiderül :) Vagy fogadjunk?

Az amatőr

Bekiabálósdi: melyik film jut eszedbe?

Adott egy okos, rátermett fiatalember, aki egy brutális támadásban elveszti élete szerelmét. Bosszút fogad. A CIA még ki is képzi és megindulhat a vadászat.

Ki mondta Mitch Rapp nevét rajtám kívül? Mert az a helyzet, hogy ezt már láttam az American Assassin történetben, és olvastam az eredeti regényt is.  Az amtőr meg ugyanezzel operál.

Akkor mi a különbség? Hogy Rapp minden téren gyilkossá képezte magát. Fegyverekkel, kézi harcban, de mellette okos is volt. A mostani szeretett nőt elvesztő Charlie viszont kivételesen, zseni szinten okos. 170-es IQ-ja000az_amator.jpg van és a kormány egyik legjobb elemzője. Ő is kéri a CIA oktatást, de neki egyszerűen sok mindenhez nincs érzéke, amihez Rappnek volt. Charlie pocsékul céloz és nem is igazán képes így ölni. A bombákhoz és a gépekhez viszont nagyon ért. Ő nem a kormányban kezd el ténykedni, hanem önállósítja magát és egyszerre vadászik majd a felesége gyilkosaira, miközben menekül a kormány elől.

Azért tehát nem ugyanaz a két film, de nincs olyan szignifikáns különbség, hogy igazán eredetinek tudjam minősíteni. Akciófilmhez képest lehetne gyorsabb is, és talán pár okosabb megoldás se lett volna rossz. Ami szórakoztató volt: ahogy Charlie csapdába csalta a kivégzőket és elég extrém módon sikerült végezni velük. A csúcs a luxusmedencés robbantás volt, de voltak emberünknek ötletei. Főleg bombákkal - mint említettem, lőni nem nagyon tud, de robbantani annál jobban.

Furcsának is találtam, hogy egy személy marad életben és mehet börtönbe. Aki ténylegesen meghúzta a ravaszt és megölte Sarah-t. Azt hinné az ember, hogy őt akarta volna leginkább holtan látni. Vagy azt gondolná, hogy a börtön rosszabb, mint a halál? Azt azért kétlem.

A film baja, hogy nem ez az egyetlen olyan cselekményszál, ami nem áll össze vagy érzelmileg nem passzol. Ott van Davies is, a kontakt, akiről kiderül, hogy nő, aki a halott férje kémtevékenységét folytatta. Ők még akár társak is lehettek volna - mindketten özvegyek, mindketten okosak és megvolt a közös hang. A nőt azonban kurtán-furcsán kiiktatják és azt minősíteni se akarom, Charlie milyen könnyen lép tovább. Vagy bonthatnám a Medve felesleges színre léptetését, vagy Hendo feltámadását. Túl sok a buta és hihetetlen elem benne.

Látványra viszont nem rossz. Van üldözés, több robbantás és a végső csapda is ült. Fura, de éppen egy zseniről szóló bosszúfilmet sikerült úgy összerakni, hogy jobban élvezem, ha közben nem használom az agyam.

 A szereposztás se rossz. Maleknek mondhatni képben van ez a harcba induló zseni alkat. Mr. Robot inkább, mint a Queen, és remekül hozza a látszólag jelentéktelen figurát, akiről aztán kiderül, hogy nem is annyira reménytelen. Sztárok, ismert arcok tömkelege került mellé a filmbe. Csak éppen kliséket kapott mindenki és ki tudna ezekből valami többet kihozni? Egyszerűen nem érdekesek a szereplők.

Késő esti műsorsávban tökéletes lenne, de sejtem, hogy nem oda szánták. De olyanra sikerült. Különben rémes és közepes kritikái is vannak, és nyereséges sem lett. Verdikt: Charlie nem tér vissza egy újabb részre sem.

süti beállítások módosítása