Erről sokat nem fogok írni, mert annyira nem tetszett. Magyar komédia, amin nevetni kellene. Nekem bosszankodnom sokkal inkább sikerült rajta.
A történet szinte nincs is. Adott egy örök gyerek, különben már nyugdíjaskorú gombfocista, aki ki akar jutni az EB-re. A meccset elveszik, a visszavágó előtt nem kevés pénz kellene. Mivel elég súlyos beteg is, a könyvelő fia kreatívan kezel egy tévesen nekik küldött támogatást. Csak éppen a csapat mindenféle butaságra költi a pénz, az
adományozó meg jönne megnézni, mit alkotott kamaszkora focicsapata a pénzből. Hogy még egy kis bonyodalom legyen, a fiú kezd összejönni az apja csapatának fiatal nőtagjával, csak éppen azt nem tudta, hogy a nő korábban az apja szeretője volt. Így nem véletlenül futottak mindig össze, hanem a nő jött el az öregtől, mielőtt a fia hazaért volna.
És ennyi a film. Nem edzenek, csak szórják a pénzt. Buta konfliktusok vannak. Szerencsétlen szereplők. Semmi izgalom. A végére ugyan odateszik az EB-t eldöntő meccset, de lehet sejteni, milyen renoméja van a sportágnak, ha azt két lepukkadt csapat játssza egy hotelszobában minimális néző mellett.
Nekem nem sikerült megszeretnem a szereplőket. Az apa kifejezetten idegesített azzal, hogy élt bele a világba, aztán minden a fiára szakadt. Nem véletlenül lett olyan komoly fiatalember, neki kellett a felnőttnek lenni az apja helyett. Őt azért tudtam sajnálni, ráadásul a munkahelyén is csak szivatták. A szerencsétlen dadogós lány, aki annyira megvetett volt otthon, hogy képes volt összejönni egy férfival, aki majdnem a nagyapja lehetett volna. Azt meg nem is kommentálom, az milyen húzás, amikor még az apával kavar, de már randizik a fiával. Attól is ki szoktam akadni, ha valamiben a barátnő fivérek között vált, de egy apa - fia megugrás... Ahogy írtam már, én morogtam és nem szórakoztam ezen a filmen.
Tele van olcsó poénokkal, amelyek egy jelentős része szexista. A másik két csapattárs pl. rendszeresen olyan jelenetet kap, amikor a környék két jó nője közelébe kerülnek, aztán az egyik a szövegével jól elijeszti őket, miközben tényleg nem akarnak mást a haverjával, csak hetyegni. Az is elég hiteltelen párosítás - dekoratív, csinos fiatal nők két ronda és korosodó pasival? Persze.
Különben ismert színész bőven van benne, de minek? Itt balekok és lúzerek vannak csak, vagy idegesítenek, vagy egyszerűen nem hiszem el, hogyan tudnak olyan szerencsétlenek lenni. Úgy is mondhatnám, nem fejlődnek, vesztesek és nem látom, mi vonzó lenne bennük egy színésznek. Azt meg nem is minősítem, ki a sztárszereplő. Azért az nem mostanában volt, amikor mindenki Dallast nézett hétvégén.
Nem is ragozom tovább - ez nagyon nem tetszett. Utáltam a sportszálat, a szereplőket és a szerelmi szálat nagyon. Ezt kár volt megnézni.

választott művészetében. Különben Onassis szájába adta a film a mondatot, ami szerintem mindenki tragédiája volt. Maria esetében senkit nem érdekel, hogy néz ki, míg Marilyn Monroe esetében az nem érdekelt senkit, hogyan énekel. Vagy, amikor Maria próbálja felnyitni JFK szemét, hogy nekik milyen élet jutott. Az azért kemény, hogy az operadíva mutasson realitást és kiábrándultságot az Egyesült Államok elnökének.
összecsapás, humor, Skarsgard robotikus színészi munkája. Ez összeállt és még érzelmi téren is kerekedik. De igazság szerint azt szeretem benne legjobban, hogy sci-fi, komolyan is lehet venni, közben meg humoros is. Nem paródia, de néha közel van hozzá. A regénynél is jobban sikerült megtalálni azt a határvonalat, ahol szórakoztatva vagyok, mégsem egy buta műsort nézek. A kedvenc részem? Annak a gagyi úrszappanoperának újabb felhasználási módjai. Murderbot képes még aktív akcióban is azt használni... Hát igen, egy sorozatjunkie már csak ilyen... Vagy a vetődés az elmaradt robbanással. Megvolt a rész pillanatai! Ezt különben egész kereken zárták, nem olyan nyitott vége van, mint a fentinek.
Még egy félrész a vége előtt: Poker Face (s02e11). Itt azt a trükköt választották, hogy nem teljesen új szereplőket hoztak. Vagyis, megint volt FBI ügynök, meg egy olyan bűnöző, akinek már volt dolga Charlie-val. Ha jól rémlik, ő az a nő, akinek a férje azért lett spicli, hogy a család kiszállhasson a maffiából. De amiért érdekes volt az eset, hogy van profi bérgyilkosunk, és talán először sikerült megvezetni Charlie-t. Ha nem is szemtől szembe hazudva, de most ő van a vesztes helyzetben. Nagy rohanás, szokott felépítés, csak a csavar a végén az új. Az nem szokott lenni ebben a sorozatban, de most kell az átvezetéshez. Megvolt a sztárszereplő is - a bárgyilkost ki ismeri meg? Szerintem elég sokan. Azért meg külön jár a pacsi, hogyan idéztek meg a Columbót és vállalják fel, hogy arra emlékeztet ez a show is, ha nem is pont ugyanolyan.
hogy Constantine elküldte Flash-t egy küldetésre. Ehhez képest most egy úgymond hátköznapi valóságban látjuk Flasht, bár ő érzi, hogy valami nem stimmel. Tudja, hogy az esküvője körül valami történt. Innen indulunk és bonyolódik majd egyre jobban a cselekmény.
míg egy más világban már meggyászolta az elvesztett ember feleségét és már Wonder Woman oldalán küzd az igazságért. Batman az egyik világban megrögzött magányos farkas, míg máshonnan érkezik a Macskanővel közös lánya vagy éppen Thaliával közös fia, Damian vagy az általa felnevelt Dick. Jól össze lehet belőle nézegetni, mennyire széles már a DC világ és milyen sok történet van benne. Arra ugyan nincs válasz, hogy az egyes verzumok időben miért vannak elcsúszva, de különösebben nem zavart.
emlékeim maradtak róla, de eléggé össze van mosódva a fejemben ez a Franz Eberhofer világ. Van változtatás - pl. a regényben nem az egyik rejtély, hogy Franz vajon Lottó Ottó apja-e. A filmben viszont visszatérő elem volt, hogy kamaszként Franz összefeküdt az anyjával és nem tudja, ilyen kapocs van-e köztük. A nő ugyanis kikapós volt, más is lehet az apuka. Susi persze rápörög, amikor kiderül a dolog, de ez már egy másik történet.
a közérzetem jobb lenne, de nincs. A lényeg: rövidebb és befejezetlen. Ettől még jó szórakozás tud lenni, csak éppen én is abba a kategóriába esem, akit idegesít, ha nincsenek szépen elvarrva a szálak. Itt nincsenek!
volt a szabály: ha lassítasz, felrobbansz. Még az akadályokban és a megoldásokban is látok hasonlóságot. Sőt, még abban is, ahogy az utasokat megmentik a szerelvényről. A másik, meg a Száguldó erőd. Éppen csak fel nem bukkan a lófarkas szakács - mondjuk, itt nem lenne kit levernie. Ez nem olyan jellegű akció.
magam rajta. Viszont, kijött az új évad, így összekaptam magam és nekiültem megint. Most sem tetszett jobban. Az idősíkok keverésével, a zavaros szereplői montázsokkal, túl kellett élni. Mondhatnám, hogy formailag más és tulajdonképpen erős felütés is lehetne, de rám nem így hatott.
képzelni, mit látott benne Jordan. Neki ez valahogy profilba vág.