Jó katasztrófafilm? Már nem is emlékszem, mikor láttam olyat utoljára. Nem sok készül, és bár bírom Roland Emmerich legtöbb agymenését, azokat nem nevezném éppen hihető alkotásoknak. Lefutni a vulkánt... ok, ne is menjünk bele.
A Twisters forgószelekkel és azokat kutató tudósokkal foglalkozik. Még azt is el tudnám nézni, hogy némileg klisékből dolgozik. Kate a szakma egyik legjobbja, ez a szenvedélye és komoly céljai is vannak. De parkolópályára száműzi magát, amikor az egyik megfigyelés rosszul sül el, és elveszti a csapatát. Köztük a szerelmét is. Évekkel később merészkedik csak vissza, de ahogy lenni szokott, majd jön egy másik férfi és egy másik esély, hogy megvalósítsa az álomprojektet. Vagyis, kitalálni, hogyan lehet a tornádókat feloszlatni.
Mivel az önmagában nem sok mindent érne, hogy vezetnek a szél felé és kameráznak, hamar elkezdenek azzal
játszani, hogy van egy másik csapat is. De ők videókat forgatnak, szórakoztatnak és nem tudományos munkát végeznek. Kate gyorsan le is írja őket, pár a csapat arca, a nagy viharvadász Tyler érdeklődik iránta. Vetélkednek, versenyt futnak a viharokért és ezzel feldobják a sima hajszákat. Minő meglepetés, majd az is kiderül, hogy az első ítélet nem feltétlenül a valóságot fedi. Tyler egyre több értéket mutat meg magából - a film ugyan nem megy el romantikus irányba, de majdnem. Kb. olyan, mintha még fél órával hosszabb lenne, akkor Tyler és Kate nem csak munkatársak, de a magánéletben is pár lenne a végére.
Nagy történet nincs, de itt jön be a látvány. Nagyon igyekeznek, hogy valamivel mindig feldobják a viharmegfigyelést. Többször is van katasztrófa, szaggatják a házakat és nagyon sok szereplő túlélése nagyon sokszor csak kevésen múlik. Igen, itt is megvan azért a gagyi faktor. A forgószél simán felkapja a nagy autót, benne több emberrel, de a barátját tartó szereplő simán, egy kézzel kapaszkodva, a másikkal a barátja kezét fogva megmenti a társát. Persze. Plusz, Tyler csapatával behozták az olcsóbb szórakoztatást is a műsorba. Ők pl. nem csak áthajtanak a tornádón, de a közepén tűzijátékokznak és vannak még hasonló ötleteik is.
A szereplők nincsenek túlírva, leginkább viharőrültek. Nincs igazán negatív szereplő sem - Javi kapcsán ugyan derülnek ki kevésbé szép dolgok, de a film végére rendbe teszik azt is, hogy mindenki boldog és elégedett lehessen. A többiekre meg az jellemző, hogy sokkal nemesebbek, mint amennyire elsőre mutatják őket. Powell különben nagyon hozza a viharcowboy-t, meglepően laza és menő figurát hozott ki Tylerből.
Elég ismert színészeket is szereztek hozzá, ha azért még nem sztárfaktorosak. Nem egyszer éreztem úgy, hogy sokkal komolyabban is veszik, mint amit a film igényelne. Igyekeznek. Ettől függetlenül Daisy Edgar-Jones továbbra sem szimpatikus, de ez az egyéni problémám.
Mivel annyira kevés a katasztrófafilm, ezt is meg kell becsülni. Vannak értékei, de azért nem az a film, amit újra akarnék nézni.
főszereplője lett. De most két gyomrost bevittek az alapszereplők kapcsán: George halála az előző évad vége, azt lehetett tudni, hogy TR Knight kiszáll. Az viszont hirtelen jött, hogy Izzy lelép szó nélkül. Egyik részben még volt Katherine Heigl, utána meg tüntetőleg nem. Ugyan később pár részre visszatért, hogy rendesebben elköszönjön a klinikától és beadja a válást, de a sorozat első felében nagyon durva, ahogy kitették a szűrét. Olyan negatív felhanggal, jegyzem meg, hogy szerintem a készítők nagyon kiakadhattak, amikor Heigl évad közben dobbantott. A mindig jó, rendes Izzy elég sokáig az évad egyfajta főgonosza volt.
benne van ösztönök és kultúra, nevelés és fennmaradás kérdése is. Nem véletlen, hogy ott gyerekek kerültek a lakatlan szigetre és vesztették el a felnőtteket. Morálisan nagyon más a helyzet, és azzal Golding a kultúra továbbadásának, megőrzésének témáját is boncolta. Nem csak az emberségét. Ebből ezek ki vannak lúgozva, jött helyette az üres szórakoztatás, már amennyire ezt szórakoztatónak lehet nevezni.
valósághoz? Eleinte nem is érdekli. A tudós öregecske, nem néz ki túl jól? Felvesz egy színészt, aki fiatal, jóképű, színeiben némileg hasonlít és már mehet is interjút adni. Reklámozni kezdenek, az űrhajósokból tévésztárokat farag. Csak éppen Kelly nem számolt azzal, hogy a kiküldetésért felelős főnök, Cole megtetszik majd neki. Ahogy azzal sem, hogy az állandó hazugságok és átverések között itt olyan emberekkel, olyan csoporttal találkozik, akik mélyen hisznek a küldetésükben, becsületesek és keményen dolgoznak a célért. Így aztán dupla olyan nehéz lesz, amikor a kormány biztosra akar menni, és rásózzák az Artemisz-küldetést is. Vagyis, forgassák le a Holdra szállást színészekkel és díszletek között a filmen, hogy akkor is ők nyerjék az űrversenyt, ha a csapat valójában nem is teljesíti, amit elvállaltak.
amiben a főhős lemondott a szerelméről. A Zorro filmek, a Robin Hood - ezekre emlékeztet a soorzat, csak éppen ebben a főhős olyan helyzetbe került, hogy választania kellett. A segítség vagy a szerelem. Pedig végig úgy tűnt, hogy mindent megkaphat. Aztán másként alakult. 4 rész, de ez érdekelt benne legjobban: meglesz-e az esküvő, mi fog történni. Különben Diego megvédte a címét, segített a kínaiakon a bányával és egyre közelebb jut ahhoz is, hogy milyen összeesküvésben volt benne az apja. A lassítás különben még mindig irritáló tud lenni, de az biztos, hogy Diego hosszú kabátja jobb, mint az indiánok Zorrójának köpenye.
némi tánc, vallomások és felmérhették, miért kell küzdeniük.
szálat vitték végig. Vagyis, lebukott az évad gonosza, mindenki összefogott és egy nagyot csatáztak. Minden részben valami ilyesmi volt, most meg nagyban. Az egyetlen különbség, a zárlat. Amikor meghallgathattunk egy beszélgetést Flag és a főnöke között, amiből kiderült, ki az a Császár. Vagyis, a minden mögött álló gonosz. Meg kellett volna lepődni, de valahol logikus. Joker nem az a típus, aki Harley után menne mentőakcióra. Akkor meg hogy lehet visszahozni a történetbe? Pont így. A grafika a szokott, a humor is, és sokat nem is haladtunk. A karaktereket bírom, egy
elnézem, de nem volt egy okos sorozat, a vége sem az.
pókjáról, a rágcsálóírtót is megkérdezi. Ő azt mondja neki, hogy a pókok nem jó háziállatok. Egy kutya szeret. A macska jó napjain szintén. De aminek négynél több lába van, nem. A pók két dolgot tud: gyilkos vagy eszik. A film aztán ezt az állítást is fogja bizonyítani a maradék játékidejében.
Ez egyike volt azon sorozatoknak, amelyek félbeszakadtak nálam, amikor át kellett állni műholdas adásokra, ha jól emlékszem. (Vagy a tévém ment tönkre? De inkább az adókhoz volt köze.) Addig se néztem meg minden részt, de elnéztem a Grace Klinikát, afféle bűnös élvezetként.
rész, amikor Mark megkérdezi Lexit, mégis, mi van George-ban, hogy ennyi minőségi nő rákattant. Torres, Izzy, Lexi. (Egyéjszakára Meredith is megvolt neki, de ezt mondjuk Mark nem emlegette, csak a teljesség kedvéért.) Hát igen, egymás után nézve sincs sok értelme, mit láttak meg benne. Ok, a jófiú, de annak minden rossz felével együtt. Bele nem bírtam látni, amikor Hunt is belelátta a leendő sürgősségis sebészt vagy a háborús hőst.
jelenben azon emlegetni már.
úgy, mint a mostaniakban, ahol az a ritka, ha az eset nem rímel a saját életükre.
Annyira régen megy ez a show, hogy azt már el sem tudnám képzelni, hogy más lenne a szereposztás. Sokkal inkább azt érzem, mennyire megcsap, hogy mennyire fiatalok még itt a színészek. Kb. mindenki. Pompeo most sokkal szimpatikusabb nekem, mint kamaszként volt. De Christinát is sokkal jobban bírom. Eddig alapvetően eltaláltnak érzem a színészeket a szerepekre. Mi több, rendszeresen el tudtam ámulni azon, hogy kik bukkantak fel egy-egy epizódban betegként. Bőven van benne olyan színész, aki utána saját sorozattal ismert lett, és már nem csak 1-1 jelenet jut nekik valaki más sorozatában.