Regény alapján készült, különös történetű film ez. Nem is lehet besorolni egykönnyen.
Hivatalosan romantikus komédia, de miután megnéztem, se romantikusnak, se komédiának nem találtam. Éppen oda jutottam el a végére, hogy sokkal több benne a tragédia, mint a humoros vagy boldog elem. Néha tényleg van benne valami könnyed, mesélős elem, de túlzottan rosszul alakulnak a szereplők dolgai, hogy könnyed szórakoztató filmnek minősítsem.
A történet egy családdal indul, akik imádják a mozit. De miután a családfő lebénul, már nem lesz pénzük hatosával moziba menni. A gyerekeket küldik sorra, míg a kislányukhoz érnek. Ő úgy tudja elmesélni a filmeket, mintha ők is látták volna. Így a leány lesz a moziba járó, majd mesélő. Megélni is ebből kezdenek, amikor a lány filmmesélő eseményeket tart, amire jelképes belépőjegyet szednek. Csak aztán jön az élet: az anya elhagyja őket, az egyik mocskos öreg a filmmese hallgatása helyett nemi erőszakol, a fivérek mind eltűnnek: lesz, aki meghal; lesz, aki börtönbe kerül. Megjelenik a tévé és már nem kell filmmesélő. Meg a vége is - Maria Margarita azért szül egy gyereket, hogy ne maradjon egyedül. Nincs így kimondva, de látványosan ez történik.
Nem kis mutatvány, hogy a folyamatos lefelé süllyedés, rossz élmények ellenére sem nyom agyon a film. Maria Margarita annyira élni igyekszik, olyan szépen menetel előre minden sorscsapás után is, hogy az valahogy fenntartja a filmet a depresszió felett.
Különben is van egy különös hangulata. Amiben még azt is képesek játékosan tálalni, hogy a fiú kimegy a sivatagba, és valószínűleg övé a hulla, amit a dögevők kikezdenek.
Karakterek köré rendezik a filmet. Ha nincs is túl sok építkezés, mindenki látványosan egy dolgot képvisel. Van a nőcsábász testvér. Van a szép, környezetéből kiugró asszony. Van a kiközösített, német származású gyáros, aki kvázi élet-halál ura a munkája révén a szegények kisvárosában. A színészek érdeme is, hogy élettel töltik meg őket, és mélyebbek, mint az egy-egy jellemző vonásuk.
Ha már színészek, két nagyobb nevet sikerült megnyerni. A gyáros Daniel Brühl lett, az anya Berenice Bejo. De érdemes a címszerepet játszó Sara Beckert is kiemelni. Nem kicsit az ő érdeme is, hogy bár a filmek szomorúan végződő történetek sora, mégis inkább pozitív maradt a hangulata.
Ott viszont már bajban leszek, ha ki akarok hámozni ebből valamiféle tanulságot. Közhelyeket találnék, mondjuk a soha fel nem adásról, de nincs olyan központi maga, amire az egészet rá tudnám hozni. A filmek körül forog nagyon sok minden benne, de nem mondanám filmes filmnek sem.
Inkább jó kritikái vannak és a spanyolok több díjra is nevezték. Nem rossz film, már szinte francia filmes hangulata van, de. Azért a cselekmény alakulása nekem több helyen lehúzta az élményt.