A multiverzumnak hála, akár DC, akár Marvel, végtelen számban lehet variálni az egyes történetek. Ezt játszotta meg ez a Batman-film is, amely teljesen önálló és egész alkotás. Zárt annyira, hogy nem igényel folytatást, és magában rejti a teljes Batman alaptörténetet egy más köntösben.

Már eleget kerülgettem. Milyen ennek a filmnek a világa? Az első, hogy a cím megtévesztő. Van a DC világban Végzet/Doom nevű gonosztevő, így simán azt vártam, hogy ő bukkan fel majd. De nem. Itt egy steampunk környezetet kapunk, amivel máris megmagyaráztam, miért olyan furcsa a borítón Batman köpenye. Az autója, a fegyverei és az egész világa olyan, mintha egy másik században járnánk, ahol másképpen alakult a tudomány.

A legfontosabb jellemző a Lovecraft teremtette világgal való kapcsolata, a sok weird fantasy elem a történetben. Több szereplő eredettörténetét megkapjuk így másképpen: van benne olyasmi, amiből fel lehet ismerni az eredeti alakot, de teljesen erre a világra lettek szabva. Csak egy példa: Harvey Dent. Itt polgármesternek választják meg, és egy Méregcsókot idéző lény fog vele kezet, ami beindít egy folyamatot, ami a fél testét átformálja, Kétarccá teszi. De itt nem válik gonosztevővé, nem is lesz aktív részese a cselekménynek. A módosult teste egy átjáró nyitására lesz alkalmas, ahonnan egy másvilági istenség megidézhető. Ismétlem: itt Lovecraft történetei, amiben gondolkodunk. A nagy ellenfelek közül Joker hiányzik feltűnően, de megjelenik egy más eredettel Pingvin, Mr. Fagy, a Ghul család és szektájuk, Krok. A jó oldal harcosai is felsorakoznak, de itt is él a weird fiction szabály. Itt nincs biztonság. Meg is lepődtem, amikor viszonylag gyorsan hullani kezdtek a szereplők. Egyáltalán nem garantált a happy end.

Különben nem is tudom, minek nevezzem a végét. Egy egészen más, weird kezdetnek? Lehetne poénkodni, hogy megszületik itt is Batman alakja, de egészen másképpen és formában, mint a klasszikus történetekben. Itt komolyabb az áldozat, a változás – minden.

Tetszett benne, ahogy átgondoltan minden alkalmazva lett erre a világképre. A szereplők alakja, az ellenfelek, Ghul szektája és céljaik. Ahogy a Lovecraft elképzelte másvilági isten kinézett, az lehetett volna a szerző egy kötetének illusztrációja is, bár ahogy az űr tükröződött a szemében, ahhoz kellett a mozgókép. Ki vannak találva az eszközök, ruhák, épületek is. Az eredeti képregényt nem ismerem, de ebben volt bőven munka, hogy egy ilyen egységes, jellemző design megszülethessen.

A történetben van rejtély, nyomozás és akció. Talán csak okosnak nem mondanám, eléggé vezetve vannak a szereplők egy kényszerpályán. De működött így, ez is a része annak, hogy ennyire kereknek érzem a történetet. Megvan mi honnan és hova tart.

Nem cserélném le a megszokott Gothamet erre a verzióra, de egyszeri alkalommal kellően érdekes volt. Jól állt neki ez a sötétség, a mélyebb horror gyökerek is.

Ennek a megértéséhez kevés vagyok. Lehet egy tévéfilm olyan sikeres, noha nem éppen izmos darab, hogy sorra gyártsák a klónokat? Mert ezt a részt folytatásnak nevezni nem is kicsit lenne túlzás. Lényegében ugyanaz, mint az előző rész, csak most északi erdő helyett a szavannán kell túlélni.

Megint gyerekek repülnek az apjukhoz, és megint a gépen van egy malamut. Most nem saját kutya, de nagyon gyerekbarát eb. Mi több, a neve is ugyanaz, mint az első részben. Azért nem merném kijelenteni, hogy ugyanaz a kutya lenne még a cselekményen belül, de ez sincs kizárva. Megint lezuhannak, a pilóta megint megsérül annyira, hogy a gyerekeknek el kell indulni segítségért és csak a kutyát tudják magukkal vinni némi élelmiszer és víz mellett.

Ennél nagyobb gond, hogy még a kalandjaik is megfeleltethetők egymásnak. Az előző részben a farkasokat kellett elijeszteni maguk mellől, most a hiénák mérik fel, megtalálták-e bennük a vacsorát. A nagy, veszélyes medve helyett meg az oroszlán a csúcsragadozó, amivel szintén lesz egy afférjuk. Ugyan szenvednek a környezet kihívásaitól, és megint megoldják. De még olyan jelenet is van, amikor az egyik gyerek leesik és ki kell húzni. Csak most nem az apa mászik le érte, hanem a malamut fog segíteni. A forgatókönyvírónak nem kellett megszakadnia, ez csak átdolgozási feladat volt.

Ennek következtében nem is lett okosabb a film. Teljesen hihetetlen, amiket és ahogyan a gyerekek túlélnek. Ahogyan az állatok viselkednek köröttük. Nem is tudom, melyik a durvább: amikor a malamut a medvét ijesztette el a gyerekek közeléből, vagy most az oroszlán elzavarása. Talán csak egy elem van, ami azért így jobban csúszott: most nem volt veszélyben a szülők házassága. Az előzőben a végére varázsütésre békülés lett, most eleve egy csapatot alkottak a szülők. Igaz, most meg kaptunk egy részben ügybuzgó keresőcsapat vezetőt, aki nem győzött teóriát gyártani, hogy a gyerekek besétáltak-e a háborús területre vagy sem.

Mivel ismétlésnek éreztem, izgalmasnak se találtam. Az a séma is nagyon hamar kitűnt, hogy a gyerekeket és a kutyájukat nem érheti igazán veszély. Még a zuhanás utáni sérüléseik is nagyon felületesek voltak, és lehetett látni, hogy éppen csak rájuk kentek valamit és ennyi. Hiába van cselekménye, és pörgetik az eseményeket, a komolytalansága és az ismerős volta miatt nálam unalomba fulladt.

Most is a környezet és az állatok mentik, ami menthető. A malamut szép, ahogy a köröttük levő állatok is érdekesebbek lettek, mint a gyerekek. Különben azt kétlem, hogy tényleg Afrikában forgott, ahhoz túl beállított és egyszerű volt a gyerekek által bejárt tér.

Végül, egy gondolat a színészekről. Tévés, ismeretlen arcok Jeri Ryan kivételével, akinek azért tévés munkákból ismerős lehet a neve és az arca. Ahogy az előzőben, itt is az anya a karaktere a legnagyobb név, bár nem sok szerepe van. De különben most sincsenek olyan szerepek, amire azt mondanám, jól megírtak.

Mivel a kutyás filmeket bírom, elnéztem, de most már többet fanyalogtam. És még van 2 része? Jaj…

Hát, eredetiséggel nem fogom vádolni ezt a filmet. Egy időben kifejezetten divatos volt olyan horrort gyártani, amelyben a szereplőknek ki kellett jutni a szabadulószobákból, vagy belehalnak. Amerikai, sokkal látványosabb verzió is van, mint ez a darab.

Akkor mi benne az új? Egyrészt, kamaszokat küldenek be a játékba. Másrészt, az egésznek egy pszichológiai teszt az értelme. Folyamatosan tesztelik őket, és az emberi viselkedés, amit irányítani próbálnak. Mondjuk, az nincs meg, ehhez miért kamaszokat használnak, akik még alakuló személyiségek, de mindegy. A csoportdinamikát figyelik és nagyban megy a konyhapszichológia. Még talán jobb is lehetett volna, ha értelmesebb célt találnak. De az volt a téma, hogy mennyire kell feszíteni a húrt, hogy egy ember megölje a barátját.

Ebből talán lehet sejteni, hogy olyan feladatokat kapnak, amelyekkel egymást kínozzák és olyan titkokat kell feltárniuk, ami majd fáj a baráti kör egy másik tagjának. Vegyük csak azt, hogy az ötösben van egy szerelmes pár is, de az egyik fiú rámozdult a lányra és valami ott elindult. Amit persze a másik fél észre sem vett, de most majd brutálisan szembesítik vele. De akadt olyan is, hogy a hőségbe kitett fiútól megkérdezték, mit tenne meg a társaival egy palack vízért. Bevállalt egy kar eltörést, aztán ki is készült, amikor utána el is kellett törnie a barátja kezét.

Emberek és számítógép vezéreltek mindent, de itt nem volt hiteles, hogy milyen környezetet teremt az MI. Először nem is hittem, hogy fizikailag jelen vannak a srácok a helyszíneken, csak virtuális valóságban gondolkodtam. De nem, itt kilyukadtunk oda, hogy a gép tényleg így teremtett a semmiből az alagsorban végtelen sivatagot vagy éppen fagyasztó hómezőt. De különben is igaz a filmre, hogy minél jobban gondolkodik rajta az ember, annál nagyobb butaság az egész. A lehetetlen környezet, de maga a téma is. Mégis, mivel és mit vinne az előre, ha ráveszik az egyik gyereket, hogy végezzen a barátjával?

Nem lett horror sem, és nem csak azért, mert ebben nem ölnek. A feladatok sem véresek, és a gép sem kezd öldöklésben. Még ha egy-egy ponton idézi is a Kaptár rendszerét, itt nincs semmi hasonló felszerelés. Ha ártanak valakinek, azt egymás között kell kivitelezni.

Nem látványos, nem okos, és a szereplők se lettek szimpatikusak. A baráti ötösből mindenkinek van valamilyen diszfunkciója és nem egyszer fel is merült bennem, hogy alapból nem működnek jól a kapcsolataik, még egymás közt sem. Amikor meg az egyik fejlesztő is közéjük pottyan, még zavarosabb lesz az egész. Pl. amikor a nő bekerül a játékba, a helyettese pillanatok alatt elküldi a stábot, és egyedül felügyeli tovább a kísérletet. De miért? Ott még csak indok sincs.

Béna a befejezés, a fiúké és a tudósé is. Nem volt olyan érzetem, hogy jó, hogy vége, de olyan sem, hogy szeretném látni a folytatást is. Amire hagynak esélyt, de kétlem, hogy felkeltette volna ez az érdeklődést egy esetleges másik rész felé.

Nagyon röviden: nem tetszett, nem ijesztő, nem érdekes, nagyon mű.

Az eddigi legrövidebb évad, bár nem véletlenül. Egyfajta Halloween különkiadásként érkezett, csak ennyi idő kellett, hogy rászánjam magam a megnézésére.

Továbbra is antológia sorozat, ebben az évadban négy epizóddal. Ha meg kellene mondanom, miért éppen Halloween, a horror zsáneren túl nem tudom, mit választanék. Sőt, néha egészen olyan érzésem volt, hogy inkább a Black Mirror jut róla eszembe, nem is az AHS.

Erről most beugrott, hogy szinte minden epizódot tudok valamihez társítani. A Bestie és a Daphne lehetne Black Mirror is. Az egyikben egy netes barát kezd nagyon rossz hatással lenni a kamaszlányra. Daphne pedig egy MI, egy személyi asszisztens program, ami A nő stílusában keveredik bele hőse életébe. Ám mivel horror sorozat, nem összerakni fogja, mint a Phoenix-filmben, hanem thriller és horror irányába haladunk. A Tapeworm alakmását talán del Toro antológiájában láttam, amiben egy krém csinált bombanőt és őrültet a hősnőből – most a divatvilágba helyezve egy kissé más módszer vezet szépséghez és őrülethez is. Végül, az Organ zárt, amely a szervlopás városi legendáját dobta fel titkos társasággal. Legutóbb talán Sebastian Stan filmje, a Fresh volt ilyesmi. De ez az, amiből találnánk többet is, országos krimi sorozatokban is fel-felbukkan egy-egy szervlopás. Máskor jobban számon kérném a sorozaton az eredeti ötleteket, de annyira más és új volt egy-egy történet, hogy belefért. Meg, több esetben bírtam azt is, ami eszembe jutott róluk, így elvoltam a részekkel.

Ami viszont meglepett, hogy az AHS és ez a társsorozat is sokkolni szokott. Ha csak az AHS mostani, terhességgel foglalkozó sorozatára is gondolkodik, képileg nagyon merész és mutatnak olyasmiket, ami miatt nem szoktam még nassolni sem egy-egy rész mellett. Itt viszont nem volt ilyesmi. Lehetett volna, minden részben el tudok képzelni olyan pontot, ahol borzaszthattak volna. A modellek bélférgének testből való kilökése, de a szervlopás is adná a sok lehetőséget, de ezekkel nem élnek. Talán a nyitányban Bestie külcsíne a számomra legsokkolóbb. Úgy meg pláne, hogy látjuk, mire rá nem tudja venni a kamaszokat. Fel nem tudom fogni, hogy River pl. miért őt választja majd, de ettől durva a vége és lehet fogni a fejem.

A történetek is inkább thriller felé vannak eltolva. Nekem tetszett így, azzal együtt, hogy nem kellett undorító dolgokat sem látnom a képernyőn. Csak éppen ezzel nem elveszik valami, ami a márka része volt? Ha az ember borzadni akart egy horroron, akkor választott AHS-t. Ez viszont nézőbarát az előzményekhez képest.

4 történet, mind szépen kerek és önálló is. Teljesen jól működnek a részek rövidebb volta miatti nem film hosszban is. Így tömörebbek, jobban ütnek a lecsapások és gyorsabban is nézhető.

Hogy még egyet mondjak, amivel igazából nincs bajom, csak az AHS márkajelet hiányolnám újfent: a casting. Ez most nincs megtöltve a szériák színészeivel, és igencsak erőltetnem kellett a szemem, hogy ismerőst találjak bennük. De mit ne mondjak, nem boldogítottak az olyan mellékszereplők, mint a NYC évadból ismerős Jeff Hiller. Seth Gabel már szívesebben látott ismerős. Nagyobb nevek közül kettő van benne, de ők moziból, nem a sorozatokból: Gwyneth Paltrow lett Daphne hangja – még egy dolog, ami felidézte A nőt. Ott Scarlett Johannson duruzsolt a fülünkbe, nem egy nevenincs színésznő. A másik a szervlopó Emily Browning, ha ő azért olyan karriert nem is mondhat a magáénak, mint Paltrow.

Az első három tetszett jobban, különben. Pont a zárlat lett olyan, amelyikben nem működött a rész végére tett csavar. Leginkább azért, mert az előzőekben szimpatikus emberek bukását követtük, akiket lehetett sajnálni. A szexista, idegesítő Toby bukása viszont nem tudott különösebben meghatni. Ha nem is kárörvendtem, de majdnem, az ő történetének végén.

Az is tetszett, hogy okosabban igyekeztek ijeszteni. Nem jump scream elemek voltak, hanem feszült helyzetek és az igazság kiderülésekor a sokk, hogy mibe is keveredett egy-egy szereplő a történetben. Van benne fantasy és sci-fi elem, de nem vészesen sok.

Nem egy tipikus AHS sorozat, ami jó is, nem is. Szívesen néztem, de amitől AHS egy sorozat, az kevesebb benne.

Olyan messzire nem mennék, hogy tetszett ez a film. Ahhoz túl sok minden akadt benne, amivel problémám volt. Mint a vége is, de ennyire talán ne is szaladjunk előre.

A történet hőse Tony, akinek volt egy álma. Amerikába menni. Soha nem jött össze, iskolabusz sofőr lett belőle, aki minden kötöttséget kerül. Ám egy szívroham ráébreszti, hogy rendbe kell tennie a kapcsolatait. Vagyis, meg kell ismernie a lányát, akit kisbabaként elhagyott. Maria versenytáncos és tánctanár lett – nem mer neki bemutatkozni, így inkább az órájára iratkozik be. Ez alapján akár komédia is lehetne, és valahol az is, de nem tudtam annak nézni.

Közelebb van a dramedy vonalhoz. Mert elég problémás ez az apa – lánya kapcsolat, és Tony egyéb dolgokkal is küzd. Ahhoz nem elég komoly, hogy dráma legyen, de az a könnyedség és felhőtlenség sincs benne, amitől vígjátéknak érezném. Hiányzott is, hogy kibillenjen a mérleg valamelyik irányba, mert így szinte folyamatosan hiányérzetem volt.

Mennyire fontos benne a tánc? Nehéz eldönteni. És már ezen a vonalon elkezdődnek azok a dolgok, amiket nem tudtam hova tenni. Ilyen típusú filmben azt még el tudom fogadni, hogy a szomszédja segítségével és Youtube videók alapján Tony megtanul rumbázni, hogy bekerülhessen a lánya haladó tánccsoportjába. De mit kezdjek azzal, hogy Maria táncpartnere betegsége után a férfit kéri fel, hogy lépjen a fiatalember helyére? Ok, hogy akkor már tudja, hogy az apja, és ez a kapcsolatépítés eszköze is. De a lánynak komoly ambíciói vannak, hogy kijusson a világbajnokságra. Hogy akarná azt megtenni egy kezdővel? Tony nem is éppen egy Fred Astaire.

Ugyanakkor meg állandó eleme a történetnek a tánc. Az elején a tanulás, majd mindig látunk valamennyit a tanórákból is, ha a lényeg az lesz, hogy utána miképpen próbál beszélgetni a lánnyal. Benne van a tánc, de mégsem az a fókusz. Egy ponton van nagyon eltalálva – a táncversenyt kurtán-furcsán intézték, erőltetettnek éreztem az onnan gyűrűző összeveszést is. Viszont, az utolsó táncuk, ahol és ahogy az történik, az egy szép pillanat, és ott értelme is van.

Tony alapvetően vígjátékok tipikus szereplője, még akkor is, ha akad a történetében dráma is. Nem véletlenül Franck Dubosc kapta a szerepet, ő otthon van az ilyen apafigurák megformálásában. Mellette Louna Espinosa a komolyabb fél, és neki több az eye candy funkciója is. Már a táncórákon is ott van, hogy van olyan tanítványa, aki inkább nézi a tanárnője alakját, mint gyakorolja a lépéseket. És természetesen poént is tettek be arról, hogy Maria kikezd a férfival, aki majd megszakad, hogy utasítsa vissza anélkül, hogy elijessze vagy el kellene mondania, mi köti össze őket igazán. Itt azért megjegyzem, hogy Maria nem cserélné le a fiatal, őt nagyon szerető vőlegényét az öregebb modellre, csak nem buta lány. Rájött, hogy álnéven ki jár hozzá táncolni, és a nyulat igyekezett kiugratni a bokorból. Végül is, célt ért…

A téma kissé giccses. Soha nem késő, és hogy a szeretetért érdemes élni. A franciák az ilyesmiket különben jól be tudják csomagolni, de most megvan az a kis hiányérzetem, amit már emlegettem. Nem nevettet, nem is hat meg igazán, de nem is komoly film. Valami hiányzott.

Miért volt olyan érzésem, hogy én ezt a filmet már láttam? Pedig nem, eddig nem is tudtam, hogy létezik, de tiszta déjá vu volt. Nem volt valami sorozat, ahol valakinek az volt a képessége, hogy kb. egy perccel előre látta, mi fog történni? Mindegy, nem ez a lényeg.

Van egy blogger, Franklin, aki az egészségügy legragyogóbb elméjével szeretne interjút készíteni. Ehhez belopódzik az egyik rendezvényére, és véletlenül sikerül megmentenie Burrell életét. A földön pedig megtalálja a férfi gyűrűjét, amiről hamarosan kiderül, hogy 57 másodperccel képes visszapörgetni az időt. Franklin gyorsan el is ér mindent, ami eddig nem akart összejönni neki. A kaszinóban rendbe szedi magát anyagilag, álmai nője a karjaiba omlik, és a milliomos, akit rég le akar buktatni, állást ajánl neki. Csak éppen az idő feletti hatalom egyre jobban tetszik neki, kezdi elveszteni az eredeti céljait.

Ami a cselekménnyel a legnagyobb baj, az megfogható azzal, hogy gyors, összecsapott és a konfliktusokat bután varrja el. Franklin pillanatok alatt szedi össze magát, amikor a barátnője egyszer beolvas neki. Amit hetekig nem tudott összehozni, fél nap alatt megoldja. A lánykérés, amire sor kerül, miután kb. 3 hete ismerik egymást, vagy annyi se? Ahogy Thorensen bevégzi, a többiek meg minimális sérülésekkel kimásznak a lezuhant repülőből, persze. Ahogy Burrell megteszi az állásajánlatát. Tudnám sorolgatni, minél jobban szétszedi az ember, annál inkább nem akar stimmelni. Röhejes, ahogy Thorensen a zsaroláshoz anyagot szed össze. Vagy az, hogy Franklin az MIT-n végzett mérnök, aztán kb. úgy viselkedik, mintha nem is lenne mögötte szaktudás. Nem is gondolkozom ezen tovább, mert minél jobban megpiszkálok benne valamit, annál inkább érzem, hogy nem állnak össze a szálak kerek egésszé.

Kicsit thriller, kicsit akció is próbál lenni, aztán egyik sem jön össze igazán. Franklin lebuktatná a főnökét egy gyógyszer miatt, nem kell kinyomozni semmit, csak bizonyíték kellene, amit bámulatos gyorsan megszerez, amikor rászánja magát. Próbálják elhallgattatni is, de nem valami látványosra sikerül a módszer. A látványelem a visszapörgetés, ezzel humort is próbálnak belevinni, de csak ritkán jön össze. Ahogy Franklin megszerzi a széf kódját, még ok, de a kaszinózás olyan semmilyen.

Josh Hutcherson a főszereplő, és mellette még Greg Germann lap több játékidőt, mint a kegyetlen üzletember. Ehhez képest meg lehet nézni, mi van a plakáton. Morgan Freeman a tudós, akié eredetileg a gyűrű. Van kb. 3 jelenete az egész filmben. Az elején, a végén, meg egyszer majdnem a közepénél. Mondjuk, megértem. Én is inkább Freeman miatt álltam neki a filmnek. Nyomorult Hutcherson nem tud elvinni egy filmet a hátán. Az Éhezőkben ott volt Lawrence. A sorozatában a 3 főszereplő közül ő volt a leghalványabb.

Annyira rossznak azért nem érzem, mint amilyen kritikákat olvastam róla, de nekem sem tetszett. Az időugrás még csak ok, de a thriller – oknyomozó szálat és a romantikát nagyon nem találták el.

Pár rész összejött, és máris azzal nézek szemközt, hogy a krimi rész nem akar megmaradni az agyamban. Pedig a Balthazar (s05e03-05) az a sorozat volt, ahol szerettem, hogy ötletes az is, amiben nyomoznak. Mi volt ebben a háromban? Ha minden igaz, volt egy bomba a boncolásra ellopott hullában. Aztán ufót kerestek, míg az utolsóban egy család halt meg, akik nem is voltak család, és Balthazar orrát nagyon bántotta, hogy miért voltak annyira izzadtak. Kis csavar mindben volt, de már nem igazán meglepő egyik sem. Ok, azért arra nem számítottam, hogy a sokgyerekes család mit rejtegetett a kerti sufniban. De az ufós poénját már lehetett akkor sejteni, amikor feltűnt a kék ember, és rájöttek, mi köti össze az áldozatokat. Az ötödik rész alapötlete meg kvázi nagyon idézte a Családi üzelmeket. Ellenben, az átívelés és magánéleti szálak kezdenek eluralkodni. Legyen az Camille és a fia kapcsolata, Balthazar és Olivia kapcsolata, vagy éppen dokink bátyjának az ügyködése. Közben már az elköszönéshez is szedik az alapanyagot, mert van, aki elmenni készül, és Olivia Balthazar eddigi legstabilabb kapcsolata, ha megy is magában a harc, mert a volt nejét nem bírja még mindig elengedni. Elnézem, de szerintem már ismétlem magam azzal, hogy ráférne a sorozatra az elköszönés és lezárás.

Nekikezdtem, de nem tudom, meddig tart majd a lendületem. Ez a sorozat már nagyon nem az, ami eleinte volt és nekem nem jön be, most sem, az új koncepció. Vagyis, szenvelegtem a Leverage: Redemptation (s02e01-2) nyitányán. Az egy dolog, hogy Hardison most is csak a nyitórészben köszönt be, meg talán az évadzáróra visszajön. De maguk az ügyek, amik teljesen érdektelenek. Már nincsenek ötletes átverések, és azzal is bajom van, hogy megszűnt a munkamegosztás is. Ha kell, bárki szélhámosnak áll, nem csak Sophie téveszti meg az embereket. Ahogy mindenki át a tudásából a másiknak is. Sophie, mint vezető továbbra sem tetszik. Hiányzik a dinamika, de legjobban a meglepetés. A Fűrész trükkjét használják, amikor a végén visszapörgetnek, megmutatják, amit nem vettünk észre, és amitől a jelenben minden más. Csak ezek már fáradtak, nem igazán meglepők. Az is tagadhatatlan, hogy a szereplőkön nagyon látszik, hogy újra életre hívott sorozat. Erősen középkorúak, és már rág nincs meg bennük a szexi faktor. Noah Wyle ilyen szempontból különösen fájdalmas, bár őt inkább a Vészhelyzet miatt ismerjük fiatalabbként. Különben az első részben bizonyítékot kellett szerezniük egy korrupt államfő ellen, a másikban meg egy környezetszennyező nagyvállalkozónak tettek keresztbe.

Folytatódott A mi kis falunk (s08e06), vagyis újra ezt tudják forgatni azok a színészek, akik eddig a Valami Amerikában voltak lekötve. Ok, ez így nincs hivatalosan kimondva, de az egyiknek vége, a másik meg halad tovább? És sok a közös színész? Mindegy, nem ez a lényeg. A nyitány egy szilveszteri epizód volt. Emlékszem poénkodtam is rajta, hogy tavaly karácsonyi rész volt, megint az lesz-e. Hát, szilveszter lett belőle, de teljesen ugyanarra a sémára készült, mint a tavalyi rész. Készülődnek a falusi rendezvényre, aztán az old meg mindent, hogy a szomszédból lenyúlják az ottani ünnepséget. Tavaly a karácsonyfát díszekkel, idén meg a szilveszteri buli fellépőjét. Közös az is, hogy Gyuri és Erika jöttek vissza egy epizódra. Most különben volt sztárszereplő is, de ha nem mondják, kicsoda, én fel sem ismerem. Jött énekelni a Bebe. Ez el is gondolkoztatott, hogy mégis ki a célközönség. Mindegy, elengedem ezt is, a végére úgy is nagy, közös nótázás lett belőle. Igyekeztek minél több szereplőnek adni egy-egy jelenetet, így most nem a szokásos 3 mellékszálból lett egy nagy rész, hanem többől egy szilveszteri év végi kapkodás. A humor persze a szokott, de ez már a sorozat védjegye.

Imádom a kutyás filmeket. Az olyasmiket is, amiben valaki elveszik a vadonban, és túl kell élnie egyedül. Ezt a kettőt vegyíti ez a film, de sajnos, eléggé le tudja húzni, hogy nagyon látványosan tévéfilm.

A történet szerint különben két gyerek indul hidroplánnal, egy pilótával és a család kutyájával az apjuk munkahelye felé, ami egy vadonban fekvő bánya. A gép azonban megsérül, a pilóta az erdőben tudja letenni a gépet. A gyerekek és a kutya megússzák, a pilóta azonban nincs eszméleténél, és láthatóan súlyosabb sérülései is vannak. A gyerekek meg elindulnak a kutyával, hogy segítséget szerezzenek a férfinak. Alaszkai vadon, éppen párzanak a medvék is, és a mentőcsapat ugyan megkezdi a keresést, de nem biztatják a szülőket, hogy nagy eséllyel visszakapják a gyerekeket.

Nem is lenne semmi gond, ha nem lenne következetlen maga a történet. Egy csomó problémát a gyerekek elé öntenek, aztán meg is feledkeznek róla, ahogy valamit megoldanak. Pl. a lány, Hannah lába kimegy, sántikálni se nagyon tud. A bátyja összetákol egy hordágyat, és majd a kutya fogja húzni a sérült lányt. Legalábbis, fél nap, mert a következő napi jelenetben már gond nélkül sétál, fut, mászik. Nagy sérülés lehetett… És vannak még benne ilyesmik.

Van egy olyan tippem is, hogy gyakran olyasmiken nevettem, amiket nem is poénnak szánhattak. A ránézésre husky kutya tényleg mindent bevet a gyerekek védelmében. Látjuk, ahogy elijeszti a vad farkasokat némi botos, kődobáló segítséggel a gyerekektől. De nekimegy a medvének is, amikor az gyerekhúsra éhezik. Nagyon hihető különben, hogy megharapja a támadó medve mancsát, mire a mackó inkább elvonul. Mindegy, azt akartam kihozni belőle, hogy a kutya igazi szuper ebként viselkedik, miközben a gyerekeikért aggódó szülőknél felmerül, hogy a kutya semmire sem lesz jó. Ha az anya rászólt, napokig bujkált az ágy alatt, mihez kezd majd a vadonban?

A játékidőt kitöltötték, folyamatosan volt valami vészhelyzet. Az is jellemző, hogy amikor a keresőcsapat feladja, a szülők ellopnak egy bozótjáró kiskocsit, és mennek maguk az erdőbe. Vagyis, mozgalmas a film, csak éppen nem szabad ésszel nézni. Nem logikus, gyakran gagyi is, amit látunk.

A cuki faktor menti, amikor nem nagyon tévés a filmezés. A husky tényleg szép állat, és a gyerekek is úgy lettek válogatva, hogy helyesek és cukik. Maga a táj is szép köröttük. Ha nem veszi túl komolyan az ember, simán nézhető.

Mit lehet még elmondani róla? Igazából az eddigieket tudnám több példával alátámasztani. Nagyon erőltetett konfliktusok vannak, amelyeknek menet közben nagyon olcsó megoldásaik születnek. Hannah eleinte idegenkedik a bátyja kutyájától, de az állat párszor megmenti az életét, utána már nagy barátok lesznek. A szülők éppen válni készülnek, de a gyerekek eltűnése ráébreszti az apjukat, hogy a családja számára a legfontosabb. Már el is tervezte, hogy itt felmond, közelebb keres állást és persze a felesége azonnal a nyakába is borul, minden meg van bocsátva. Mondjuk, nem megcsalta vagy már nem szerette, csak hanyagolta őket a pénzkeresés okán.

Tévés, egyszerű és olcsó a történet is, nem meglepő, hogy kisebb nevekkel vagy számomra ismeretlen színészekkel dolgoztak. Az egyetlen kivétel Natasha Henstridge, akit az anyát játszotta el. Nem mintha sok mindent bele kellett volna tennie a filmbe és a játékába, de ezzel együtt is az ő neve az egyetlen, ami kiugrik a stáblistán.

Tévében azért elég jól mehetett, mert valamiért több folytatása is készült. Lehet, ha állatos filmre vágyom, elkezdem megnézni azokat is. Mert nem fáj, nézhető és cuki, csak éppen az agyamat nem szabad használnom, amíg nézem.

Bradley Cooper nagy projektje volt a Leonard Bernstein életé bemutató Maestro. Már ő is azon színészek közé tartozik, akik nem csak főszerepeket játszanak, de rendeznek is. (Ebben még rokonítani is tudnám A szeretővel. Különben abban is közösek, az életrajzi film voltukon túl, hogy fesztiválokra vitték, díjakra jelölik őket.)

Mivel lehetett 2 óránál többet kitölteni? Azt gondolná az ember, az, hogy szereplőnk ül a zongoránál és komponál, nem valami izgalmas. A film nem is erre koncentrált, minimális olyan jelenetet kapunk, amikor Bernstein zenét szerez. Ha a szakmai útját nézzük, sokkal többet mutatták a zenekar élén, mint sikeres karmester, majd később tanár is. Valamint, rengeteget beszélnek az alkotói folyamatokról. Cooper még egy monológot is kapott arról, hogy mennyire más személyiséget kíván leülni és zenét szerezni, mint kiállni a zenekar elé, és vezényelni. De ott vannak a szakmába tartozó barátok, vagy éppen az újságírók – ha nem zenélnek, beszélnek róla.

De Bernstein életművét senki sem ebből a filmből fogja megismerni. Pár nagyon nagy sikert említenek csak: van egy jelenet a New Yorkban kimenős matrózok táncával, emlegetik a West Side Story-t, de azt nem látjuk. Majd vezényeli az egyik miséjét, és kb. ennyi. Nem, még említenek egy filmzenét tőle, de részlet abból sem került a filmbe.

Ellenben a házassága és a személyes kapcsolatai alapos elemzésre kerültek. Érdekesen húzták-vonták, hogy mi is a szexuális irányultsága. Az már gyanús, hogy amikor az első jelentős koncertjére siet, egy fiatalember mellől szalad az operaházba. De aztán megismeri Feliciát, és nem csak alibi számára a nő, szerelem volt és láthatóan szexuális téren sem voltak gondjaik, hiszen több gyerekük is született. Ugyanakkor Bernstein később is vonzódott férfiakhoz – nyílt titokként vannak mellette fiatalemberek, akik a szerető posztját töltik be. Elég homályos utalások vannak különben, mert Felicia egy ponton megtiltja a férjének, hogy az igazságba beavassa a legnagyobb lányukat, amikor az pletykákat hall az apjáról. Felicia akkor utal egy egyezségre – amit nem tudjuk mi volt, de a környezetből arra tippelnék, hogy szemet hunyt a férfi szeretők meglétén. Olyan jelenet is akad, amikor ismerősökkel fut össze Bernstein, akik a kisbabájuk levegőztetik. A gyerek megölelgetése közben elejti, hogy mindkét szülőjével lefeküdt. Biszex biztosan volt, de néha mintha abba az irányba kacsingatnának, hogy inkább a férfiak vonzották. Egyszer még Felicia is azt mondja neki, ha nem vigyáz, csak egy öreg meleg – ő durvább szót használ – lesz belőle, magányosan és elhagyatottan.

Elég sok érzelem kavarog a felek között, és ezzel megy el a játékidő. Általában Bernstein az, aki megbántja a környezetét, a többiek meg igyekeznek idomulni a zeneszerzőhöz, akit fiatalkorától kezdve nagy sztárként kezeltek.

Cooper és Carey Mulligan is nagyot játszanak, ráadásul nagyon segít nekik a maszktechnika is. Már nagyon hitelesen, ízlésesen képesek ezekkel az eszközökkel öregíteni a színészeken. Így teljesen megoldható volt, hogy eljátsszák a szerepeiket a húszas éveikben ugyanúgy, mint ötvenen felül. Azt külön érdemes nézni, hogyan változtak az arcvonások, a frizurák. De ezt leszámítva is van munka a filmben, tényleg odatette magát mindkét színész.

Cooper mellékszereplőnek is bőven talált nevet maguk mellé. A nagylányukat Maya Hawke játssza, Matt Bomer beugrott Bernstein barátja/szeretője szerepére, és még lehetne mutogatni az ismert arcokat mellettük.

Jól is néz ki a film, amennyire egy ilyen életrajzi drámában korszak, életszakasz meg lehet jelenítve, ebben meg van. Plusz, zeneileg is nagyon össze van rakva. Stílusosan alapvetően klasszikusok, de megjelenik zenében is az életmű.

Egész jó kritikái is vannak a filmnek, ha kasszát nem is robbantott. Mondjuk, szerintem nem is ez a mérvadó, mert a Netflix sugározza, csak a díjátadók miatt jobban fekszik, ha mozikban is bemutatták. Ez is felkerül a listámra, hogy majd figyeljem, a következő időszakban milyen jelöléseket, esetleg díjakat gyűjt be.

Ha tippelnem kellene, melyik francia királyt mutatták legtöbbet a filmvásznon, simán a Napkirályra szavaznék. Azt már most lehet is díjazni ebben a filmben, hogy most nem XIV. Lajos került a középpontba. Hanem XV. Lajos és mellette az egyik leghíresebb udvari hölgye, Jeanne du Barry.

A nő a történet központi alakja, aki egy cseléd és egy pap törvénytelen lányaként kezd egyre messzebb sodródni a tisztes útról. Taníttatták, de mivel szép is volt és cserfes, nem sok út maradt előtte nyitva. Még tetszett is, ahogy megfogalmazta. Cseléd lehetett volna, vagy szajha. De az utóbbit jobban élvezte - hozzáteszem, nagyon gyorsan mászta a ranglétrát, és azért ő nem az a nő volt, aki az út szélén állt és senkinek nem mondhatott nemet. Plusz, azt is hozzátettem magamban, hogy mindenképpen az urak kényét-kedvét kellene szolgálnia, de cselédként csak kihasználnák, így legalább valamit keres is a férfiakon.

Egy végig jó kedélyű, kellemes nőt mutatnak be nekünk, akit az életmódja nem tett önzővé, keserűvé vagy akár sebzetté. Tudott és szeretett is, sokat adott másoknak. A film nagyon kedves az alakjával, és sok mindenben az arisztokrata hölgyek fölé emeli. Ő a hősnő, és úgy viszik bele a kicsit feminista hangnemet, hogy ő egyáltalán nem az. Elfogadja a helyét, és felvállalja a kurtizán, a kitartott nő, majd a király kedvesének is a szerepét. Jellemző a film hangvételére, hogy a családtagjai lesznek azok, akik az érdekeket és a pénzt lesik. Jeanne simán boldog a királlyal, a többiek kérnek pénzt és sugallják, mire lenne még szüksége.

XV. Lajos meg olyan férfinak van ábrázolva, aki simán és mindig megkapja, amit akar. Ha int egy nőnek, estére már a szobájában várja. Vannak hangulatai, amit a körötte levőkön ver le. De alapvetően egy szerény, csendes ember, aki szeretetet akar. Nem is nagyon jellem, elhalványodik Jeanne mellett. Nem is nagyon tudok mit mondani róla, milyennek mutatta a film. Valakinek, akinek teljhatalma volt, hatalmas vagyona és kényelmes életet élt. Ugyan utalnak a rosszabb felére is, de a film már egy szerelmes, hűséget férfit mutat be - már, amennyire valaki az ő helyzetében hűséges. Eleve a szeretőjével csalja a nejét, és azokban a bizonyos hangulatokban simán hozat magának mást, mint az aktuális szeretőjét, és mégis, a maga módján hűséges. A film szerencséje, hogy Depp játssza, mert ő visz bele sármot, és valami nyomot hagy akkor is, ha komolyan bajban is vagyok, ha jellemeznem kellene. Nég csak az sem derül ki a filmből, hogy jó vagy rossz uralkodó.

De különben annak sincs még benne nyoma, hogy nem sokkal később mi következik. Mert az ő utódja az a bizonyos Lajos, akit elsöpört a forradalom. Már a filmben feltűnik Marie Antoinette is, aki még gyűlöltebb alak lett, mint a férje. Itt ennek nyoma sincs, a film az arisztokrata körökre fókuszál. Ugyan a végén elmondja, kivel mi lett a király halála után, de addig nyoma sem volt annak, hogy a nép mennyire szegényedik, és milyen nagy az ellentét az udvari fényűzés és az utcák szennye között.

A kedvenc alakom különben Lajos lakája lett, akinek jutott egy-egy beszólás is, meg volt egy eredeti, szurkálódó stílusa is, ami nagyon kellett a sok udvari és mézédes beszédű alak mellé.

Az látszik a filmen, hogy nem sajnálták a költséget. A kosztümök, a helyszín és a két főszereplő is gondosan választott és nagyon igényesen van ábrázolva. A ruhák, Versailles nagyon sokat adnak a filmnek. A kedvencem különben Jeanne udvari bemutatása volt, akkor teljesen dámának öltöztették, és messze ki is ragyogott a többiek közül. De, amikor összeöltöztek Lajossal, vagy a Napkirályt idéző szettek is bejöttek.

Szerettem azt is, amikor valamin vigyorogni tudtam. Csak egy példa: amikor a frissen megérkezett osztrák hercegnő ajánlgatja a férjének, hogy majd tanítja németül. Azt a közönyt a hercegen, kész.

A történet lassú, csendes, és alig van benne szenvedély ahhoz képest, hogy egy nagy szerelmet akar bemutatni. De hangulatos, kellemes, és fogyasztható. Talán feszesebb lehetett volna, mert cselekményben nem lettünk elkényeztetve, de elnéztem az udvari játszmákat és ruhákat is.

A kritikái különben vegyesek, és anyagilag nem is kicsit bukás. Pedig nem rossz film, csak nagyon más a tempója és a történetvezetése, mint ami jobban nézetné magát. Lassabb, csendesebb, akár az unalmasabb szót is használnám. Férfiaknak különben az lehet, kétlem, hogy nekik annyi pluszt adott volna egy-egy szépen megvarrt kosztüm, mint nekem.

Egynek elment, egy lassú, de szépen megcsinált filmként maradt meg bennem.