Hát, ki hogy van vele, de ez megint egy olyan cím, hogy inkább angolul emlegetem. Miért nem lehetett Gyilkos éj, vagy véres, ha már ennyire ez a kép tetszett meg nekik. De Vérapó a Télapó helyett? Nem egy komolyan vehető karácsonyi akciókomédia címe ez, hanem azé a gagyi paródiáé, amelyet részegen is kínszenvedés megnézni. Szóval, maradjunk annyiban, hogy ez a Violent Night.

A történetet igazság szerint nagyon hamar el lehet mesélni. Adott egy nagyon gazdag család, meg a betörők, akik karácsony este ki akarják rabolni őket. Csak éppen azzal nem számolnak, hogy a megfáradt Mikulás is éppen itt járt az ajándékokkal, és ráküldenek pár gyilkost - meg a család kislánya Reszkessetek betörők! maratont tartott, és merített némi ihletet. Meg is van a két film között a hasonlóság.

Csak a norvég Tommy Wirkola rápakolt még egy adag erőszakot. Vagyis, ez nem az a film lesz, amit a kisgyerekkel is megnézünk karácsonykor. Hiszen itt nem nevetünk azon, hogy a betörők miképpen járnak pórul. Itt nem kelnek fel, mint Jancsi bohóc, hanem bevégzik. Pedig én erre számítottam, és nagyon messze van tőlem a gyerekkori karácsonyi filmnézés, és mégis eléggé ledöbbentem, amikor Mikulás a karácsonyi égő csillagát vágja bele az egyik betörő szemébe, ami aztán zárlatot kap, kigyullad és hamarosan már ég is a hulla. De ennél is jobban elkerekedett a szemem, amikor Trudy továbbgondolt csapdái közül megláttam azt, hogy a betörő nem csak leesik a szétfűrészelt fokú lépcsőn, de úgy esik, hogy a felsőbb fokba nyomott szeg behatol az állán, és kb. az orráig lyukasztja a fejét. Kevin esetében talán a hajgyulladás volt a legdurvább - itt sokkal keményebben megy az adok-kapok.

Még egyet, aztán többet nem mesélek el. Csak azért említve meg ezt is, mert elég zavaros Mikulás mitológiát tettek a történet hátterébe. Mikulás egyszer, régen viking harcos volt, nem is a jófiúk közül való, akinek egy harci pöröly volt a kedvenc fegyvere. Itt egy ponton talál egy kalapácsot. A többit pedig a képzeletre hagyom, mit kezd vele. Azt viszont kiírom, hogy az teljesen homályban marad, hogy lett egy vérszomjas vikingből Télapó. Mert az még hagyján, hogy a karácsonyi mágiáról fogalmunk sincs, a férfi is elmondja többször, hogy még ő sem érti a működését. De van egy akkor ugrás Mikulás mostani és egykori énje között, amit nem nagyon tudok hova tenni.

A szerep különben nagyon megtalálta David Harbour-t. Ilyen irányba vitték el a Stranger Things seriffjét is, kb. ezt a figurát játszotta a Marvelnek is, és megint ezt kapta. Jól áll neki, szívesen is nézem, de kezdek skatulyát látni a színész körül. Ne legyen igazam.

A másik, nem várt és így kellemesebb meglepetés, hogy annak a bizonyos csínytevő kislánynak az apját Alex Hassell játssza. A Cowboy Bebop sorozatban kb. az ő karaktere és játéka volt a kedvencem, így ebben is szívesen néztem. Ha sokkal szerencsétlenebb, egyszerűbb is Jason a másik filmes alaknál.

Végül, a film gonosza John Leguizamo által kelt életre. Egysíkú, gazdagságra vágyó figura, némi karácsonyutálattal. Amit viszont érdemesnek tartok kiemelni, inkább az írók érdeme vele és a csapatával kapcsolatban. Tarantinót idézte, ahogy álnéven emlegetik egymást, csak itt nem Mr. Pink és egyéb színek, hanem karácsonyi jellemzők bukkannak fel, mint Mr. Scrooge, vagy éppen Csillagszóró.

Látszik a filmre költött pénz is. Akciófilmnek teljesen kerek, kihasználva a nagy házat, birtokot és Mikulás képességeit.

Van humora, és a nekem megfelelő sötét. Ide férnek bele a leszámolások is, vagy éppen az, ahogy Mikulás a rénszarvasokkal üvölt. Nyomorult rének, csodálom, hogy még nincs PTSD-jük. Az már azért sok, amikor részeg Mikulásunk lehányja az embereket maga alatt, meg hasonlók.

Azt azért kétlem, hogy klasszikussá válhat, de aki kicsit elszakadna Kevintől, mégis megnézné a szenvedő betörőket, megfelelő alternatívát találhat ebben.

Ahogy ígértem, nézzük is meg, milyen a Hallmark karácsony! Vagy egy hónapja ilyen filmek mennek az adón, anyámnál nonstop ment, ha arra jártam, igyekeztem is menekülőre fogni. Egyet vállaltam be, hogy nyugodt szívvel leírhassam, ennél van jobb is az ünnepi kínálatban.

Az egyik jellemző, hogy van szerelmi szál, de annyira visszafogottan, hogy egy csók is nehezen csattan el, szinte csak a film legvégén, és annyira személyesen, hogy inkább tűnik jóbaráti puszinak, mint friss szerelmesek egymásra találásának. Ez a film rögtön két párral is próbálkozik: Natalia és Vivi is megismer egy-egy fiatalembert, aki szóba jöhet partnerként. Minkét kapcsolat inkább barátkozásnak tűnik, és mindkettő végére odakerül az a lezáró csók a film végén. Szenvedély egyikben sincs, nagyon mű-szerelem íze van, bárhogy is szépítem. Plusz, még egy olyan réteget is rápakolnak, hogy Natalia nem is akar szerelemmel foglalkozni most, a családi és baráti köre igyekszik, hogy végre hazajött, itt marad, lehetne egy barátja is végre. Minő szerencse, hogy a színházban éppen helyettes világító van, aki különben tanár, jóképű és elkötelezett, és tetszik is neki a nő…

A karácsonyi téma egy rendezvényre készülésben és a film végi előadásban csúcsosodik ki. Ahogy a cím is sejteti, itt a tánc és egy Diótörő előadás lesz a téma. Natalia az egykori sikeres balerina, aki egy komolyabb sérülés után úgy dönt, vált és koreográfussá válik. Ehhez egykori színháza lesz a terep, ahol be kell bizonyítania a rideg tulajnak, hogy fiatal kora ellenére neki való lenne a munka, és nem csak helyettesként. Vivi pedig a szülei latin tánc stúdiójában tanít, de a balett az álma. Amikor a Diótörőbe sürgősen új emberek kellenek, Natalia eléri, hogy ne csak profi táncosokat nézzenek meg, így kerül a képbe Vivi, akiben Natalia meglátja a tehetséget.

Van is benne pár próba és közös tánc, de nem is igazán táncos film. Ahhoz túl gyorsan és könnyen megy a film ilyen része, nincs is benne annyi táncjelenet. A poén az lenne, hogy Vivi és a klasszikus balett stílusát keverik, így csinálnak egy olyan Cukor Tündér táncot a Diótörő alternatívájaként, amiben a latin tánc is megjelenik. A végén persze elő is lesz adva, nagy sikert is arat.

Érdemes azt is megnézni, hogy mennyire nációknak gyártják az ilyen filmeket. Ez még nem a Bridgerton, ahol a vegyes párok lennének a divatosak. A nevek is árulkodók, de ki is írom, hogy ez a latin-amerikai közönséget célozta meg. Vivi, Natalia és a családjuk sok szempontból tipikusak, főleg Vivi családja. Egyszer a két nő beszélget is arról, hogy latinként nehezebb a profi balettben érvényesülni. Natalia azzal érvvel, hogy a világ változik, már egyre több sikeres latin táncos is jó társulatokban szerepelhet.

További jellemző, és nem meglepetés, hogy ezeket a filmeket ismeretlen színészekkel készítik, akiket legfeljebb másik Hallmark filmben látni feltűnni. Nincsenek is úgy megírva, hogy igazán színészkedni kelljen. Jó emberek tucatjai, és egy kisebb eye candy faktor inkább kell ide, mint színészi tehetség.

Ezzel az éves Hallmark adagom is letudtam.

A karácsonyi filmeket holnap folytatjuk, de az édes helyett inkább véres ízekkel. Végre – egy kicsit stílust váltunk, ideje J

Az első gondolatom az volt, hogy az amerikaiaknak megint sikerült egy francia családi filmet átdolgozni. De aztán mégsem, csak az alapötlet azonos: ezúttal családi összevissza testcsere történik: a kamaszlány az anyjával, komoly fiú a volt zenész apjával, a kisbaba meg a család kiskutyájával kavarodik össze.

Karácsonyi töltetet is kapott: az ünnepi csoda része lett, hogy megint közel tudjanak kerülni egymáshoz a családtagok. Hiszen alapból mindenki úgy érezte, hogy elhanyagolják, nem értik meg, és nem szeretik eléggé. Így viszont mindenki megtapasztalhatja, hogy a másik milyen áldozatokat hozott, és ha nem is sikerült mindenig kimutatni, igenis igyekeztek javítani magukon a másik kedvéért. Össze lehet különben válogatni, hogy egyes elemek melyik testcserés filmből ismerősek. De az is igaz, hogy annyi ilyen film van már, hogy eredetit találni lenne az igazi kihívás. Van is a filmben egy olyan jelenet, amikor éppen rájönnek, hogy mi történt velük, és eléggé kiakadnak. És mindenki olyasmit nyög be, ami hasonló filmnek a címe. Pl. Hirtelen 30 – amiben különben szintén Garner játszott, vagy Megint 17.

Ha már tipikus elemek: Jennifer Garner. Már komolyan erőlködni kell, ha olyan filmet keresünk tőle, amiben nem többgyerekes anyukát játszik. Egyre kevésbé színészet, hogy játssza a háromgyerekes anyát, ami különben is. A Netflixnek is csinált már ilyen filmet, és most megint ugyanazt a szerepet, ugyanolyan minőségű filmben ad elő.

De említhető lenne Matthias Schweighöfer is, aki annyi Netflix filmben tűnik fel, amennyiben csak tud. Ide is betették, és alig nevezhető értelmesnek a szerepe. Ő a német szomszéd, akit megkérnek, hogy vigyázzon a kisbabára és kutyára. Le is döbben, amikor pl. a kutyus a bilin pisil, a baba viszont a kutya táljából akar inni. Mondhatni, leginkább csak nagyokat néz és kritikus megjegyzéseket tesz a szülőknek.

Ed Helms lehet még ismerős, bár nekem gondom volt azzal, hogy a színész nem hiteles olyan figurára, amit itt játszott. Azt készséggel elhinném, hogy családapaként is igyekszik megélni ifjúkori álmát, és a zene közelében maradni. De itt egész poénok és a történet egy szála is arra épül, hogy lehetett volna világsztár is, ha nem éppen akkor száll ki a bandájából, amikor. Neki fontosabb volt a születendő gyerek, a csapat meg hirtelen berobbant. Meg is nevezik. Maroon6 – ami, egy tag kiesésével… És mennyire butaság már, hogy az iskolában megy erről a pletyka, a saját zseni fia meg nem is tudta. Persze.

Nem látványfilm, ami látványelemnek tekinthető benne, az a kisbaba és a kutya kevert viselkedése. Bár ki tudja – akár meg is lehet tanítani a kutyát két lábon járni, de nem tűnt természetesnek, ahogy szedte kétlábon a lábait a gyerek kutyatestben.

Ha már ez a szál: mennyire hiteles az is, hogy a kisbabát így magára hagyják a szülei? Nagyon töltelék csak az a gyerek, ha nem lett volna, se történt volna semmi változás. Schweighöfer kapott volna kevesebb jelenetet, de a történet nem sérült volna.

Nézhető, helyes és mosolygós darab, csak éppen tizenkettő egy tucat. Túl sok ilyen volt már, és az nincs benne, amitől ezt megjegyezném a sok hasonló között. De, ha már karácsonyi film, inkább ez, mint a Hallmark. Majd azért mesélek olyanról is, de ahhoz erőt kell gyűjteni lelkiekben.

Akkor, egy karácsonyi sorozat. És már második évad. Meg sajnos azt is hozzá kell tennem, hogy eszem ágában sem lenne megnézni, ha nem karácsony lenne, és nem kerestem volna egy passzoló sorozatot. Akkor, mit alkottak a Mikulásék idén?

Az előző évad végén megtudtuk, hogy a két Claus gyerek örökölte a mágiát. Most abba mentünk bele jobban, hogy ez miképpen határozza meg a jövőjüket. Cal ki van szemelve, mint az apja utódja. Csak éppen tériszonya van a szánon, és a barátnőjével val kapcsolatában sem előny, hogy mennyire nem ér rá, vagy milyen távolságra laknak egymástól. (Hozzátenném azt is, hogy az még nem merült fel, hogy a Mikulás-lét a külsőt is mennyire megváltoztatja. Az ősz haj és szakáll, a pocak. Ha gonosz akarok lenni, akkor Tim Allen szereplőjének már mindegy, de a fiataloknak… felszínes, tudom, de akkor is. Miért nem lehet a külseje olyan csak a karácsonyi időszakban?) Sandra pedig arra jön rá, hogy olyan ereje van, mint a boszorkányoknak. A gond csak az, hogy miközben próbálná a családját beavatni, mindenki boszorkás klisékkel és nem éppen segítő gondolatokkal jön neki.

Ezek a családi problémák, amelyeket elsősorban humorforrásként használnak, és majd a megoldásban segítenek. Ha nem olyanok lennének az ifjak, amilyenek, jelen formában nem került volna a sorozat végére happy end. Nem túl eredeti, sűrűn volt olyan érzésem, hogy ez kiszámítható, vagy ilyet már láttam.

Arról nem is beszélve, hogy Scott iszonyatosan az agyamra tud menni. Simán idegesít a viselkedése és a személyisége. Vagyok annyira elvetemült, hogy az évad másik Mikulása, akit évszázadokkal korábban meg kellett puccsolni, az őrült Mikulás sokkal értelmesebb személyiség lett.

A másik történetszál az övé: megtört a fogságban tartó varázslat, és vissza akarta szerezni a helyét, hogy végezhessen az önző, sekélyes ünneplőkkel. Csak éppen, amíg a varászra és esélyre várt, egy karácsonyi parkban kezdett el dolgozni. Kezdte megint felfedezni az ünnep varázsát. Neki volt fejlődéstörténete, és nem is volt olyan IQ light, mint Scott. Talán ezt jelölném meg a sorozat, és az évad legnagyobb gondjának is. Annyira le van butítva a Mikulás és a feladatot ellátó ember, hogy egyszerűen rossz volt nézni.

A manók ügyei se tudtak lekötni. Valószínűleg a humorom is más lehet, mert Mikulás kedvenc manója, Noel, legalább annyira az agyamra ment, mint a gazdája. Magamban már alternatív történetet komponáltam, amelyben vérengzés zajlik az Északi-sarkon és nagyon kevés maardt a túlélő. Azok is elsősorban állatok voltak.

Erről eszembe jutott még egy, ami az agyamra ment. A halhatatlan lények, most az Álommanó és a Húsvéti Nyúl. Gagyin néztek ki, és a személyiségük is közel elviselhetetlen lett. De vágytam volna Sandman jelenlétére… Ok, tudom, az másik show.

Nagyon gyerekes az egész, és még karácsonykor se találtam annyi toleranciát magamban, hogy azt a sok butaságot jól viseljem. Egyértelműen kicsiknek készült, de mégis, mennyire? Mert a kamasz szereplők korosztályának már túl mese és buta, a kisebbeknek meg az egyéb dolgok nem valók, pályaválasztással meg rasszizmussal.

Látványra beletettek annyit, mint az első részbe, de itt is kissé gagyi az eredmény. Elég csak a Mikulás gyakornok mellényre gondolni, vagy minden idők egyik legrosszabb ember-nyúl hibridjére, a jelmezzel megoldott Húsvéti Nyúlra.

Minimális báj talán akadt benne, és maga a történet össze lett rakva. Kerek, jól megírt történet. Még a húzóvégek is működtek annyira, hogy egyik rész után simán mentem tovább és néztem a következőt. Meg is fordult a fejemben, ha olvasnám, és nem kellene látnom az olyasmiket, mint a Húsvéti Nyúl, még jobban is tetszett volna.

Megjegyzés a végére: azért nem bánnám, ha jövő ilyenkor nem a 3. évadról mesélnék, hanem lenne valami jobb karácsonyi sorozat.

A Hallmark verziója a Hantaboyra? Igazmondó karácsony. Ha olyan kedvem lenne, ezt simán nyomnám rá reklámszövegnek. Az eredeti humora nélkül, üres romantikával és karácsonnyal pótolva és kész is a film.

Ok, ennél kicsit többet is tudok róla írni. Karácsonykor jónak kell lenni, de én a Grincs oldalán állok, szóval kritizáljunk. Mennyire voltak észnél a szereposztók? A film története adja, hogy Drew és Holly fiatalok. Ha nem is korai huszonévesek, de nem is negyvenesek a taposómalomból. Vagyis, simán öregnek találtam a főszereplőket. Már észrevettem az ilyen típusú filmeknél, hogy előszeretettel adják a főszerepeket olyan színészeknek, akik már túl vannak a fénykorukon, és nagy romantikus komédiában már csak a mellékszerep juthatna nekik, de itt még előtérben lehetnek. És igen, Alicia Witt már nem a romantikus filmek harmatos virágszála. Ahogy Jim Carrey karizmája és arcizma sincs meg neki, bár komikának inkább elnéztem, mint szerelmi történet hősnőjének. Szerencsétlen George Stults meg ennyi szót sem érdemel. Eye candy faktorhoz nem elég helyes, a szerepe szinte nulla, és akkor mi maradt? Witt legalább drámában jobb, másban volt már emlékezetes.

A történet egy majdnem kliséhalom. Holly sikeres reklámszakember, csak éppen egy igaz szó se nagyon hagyja el a száját. Mindenből hazugsággal vágja ki magát, és élete igazi kapcsolatai sorra halnak is el, mert már senki nem mer bízni benne. Amit természetesen egy adag hazugsággal igyekezne orvosolni. Egy Télapó, meg az unokahúga újabb csalódása aztán elhozza a karácsonyi csodát. Holly képtelen lesz hazudni, ha megszólal, akaratlanul is igazat mond. És döbbenet, de majd ez teszi minden téren sikeressé. Így békül ki a testvérével és az unokahúgával, így kap jó állást és még az álompasinak az új, őszinte Holly tetszik. Lehet, hogy nem is kellene hazudni?

Hogy is kezdtem? Hallmark verzióban Hantaboy. Hantagirl. Stimmel.

Van szerepe a karácsonynak? Minimális. Az indokolja, hogy megtörténjen a csoda, de keresztbe font ujjal a szívemen mondom, hogy meg tudnák ezt oldani a filmesek másként is. Elég csak a sok testcserés filmre gondolni: hullócsillag, jóskép, varázsgömb, igazából bármi okozhatta volna a varázslatot. Így viszont lehet decemberben vetíteni, lehet karácsonyi díszletben forgatni és még valami kerül a klisé mellé.

Mennyire vicces? Legfeljebb mosolygós. Inkább meg akarnak hatni, mint nevettetni. Amiért kár, komédiának szívesebben néztem volna, de ez nem a Hantaboy. Witt meg nem Carrey.

Ha gonosz ént kissé elhallgattatom a vállamon, akkor azért megjegyzem, hogy a hangulata nem rossz a filmnek. Kellemes – mit iszunk télen limonádé helyett? Forró csokit? Mert akkor ez egy karácsonyi forró csoki. Nem fáj, nem bántóan buta, és nem akar altesti poénokkal vagy sziruposan nagy érzelmekkel elárasztani. Egy este teljesen jól elmegy.

És bármennyire utálom is magam érte, nálam még nosztalgia faktora is van. Egy-egy színész nekem ráragad egy-egy szerepre, és Alicia Witt nekem mindig az egyetemista marad, aki sorozatgyilkos bosszúálló elől futott Jared Leto oldalán. Igen, nekem a Rémségek könyve volt a kedvenc tinihorrorom annak idején. Lehet, most is inkább azt kellene megnéznem…

Ki nem állhatom, amikor egy filmnek több címe is van, pedig ugyanaz az alkotás. Nem is értettem, miért nem találom sehol a szereposztását, minden áron Az ember, aki feltalálta a karácsonyt című Dan Stevens filmet hozta fel nekem a net. Hát igen, a film elején lehet, hogy a hosszú és a szó szerinti fordítás hangzott el, de mint kiderült, ez hivatalosan A karácsony megmentője.

De mindegy, félre is teszem ezt a bosszúságot. Igazából a filmet nem befolyásolja, melyik a címe. Ugyanarra utal mindkettő, és egyformán Alfred Gilbertet helyezik a középpontba. Aki egy valóban élt személy, és akinek a megtörtént esete ihlette a filmet.

De kezdem rögtön azzal, hogy inkább életrajzi film, mint karácsonyi. Egy fiatalembert és a körét ismerhetjük meg, akinek az álmában a saját apja sem hitt. Játékokat akart készíteni, és szerencsére voltak páran, köztük a barátnője – későbbi felesége -, akik mellé álltak. Olyan játékokat alkottak meg és tettek sikeressé, amelyek máig ott vannak a polcokon és az értelmes, fejlesztő játékok közé tartoznak. Majd jött a világháború, és játékok helyett háborús eszközöket kellett készíteni. Megváltozott Alfred személyisége is. A tetőpont pedig az volt, amikor a kormány kitalálta, hogy abban az évben karácsonyt sem tartanak, minek? A fiatalemberek a fronton, a családok szűkölködnek, van fontosabb is. Alfred is mellettük volt az elején, pláne, hogy személyes veszteségek is érték, estek el számára fontos férfiak a fronton. De a családja aztán felnyitotta a szemét, hogy nem adhatja fel magát, a korábbi céljait, és a hitét. Ennél jobban nem megyek bele, a címből sejthető, mit ért el a kormánynál.

Vagyis, a karácsony megmentése nem olyan látványos tett, mint gondolnánk. A cselekménynek is csak egy nagyon kicsi része, konkrétan a film vége. Ez sokkal inkább szólt arról, hogy a játék mit ad az embereknek, és nem csak a gyerekeknek. Hogyan nyitja meg egy jó játékot a világ felé, és segít a gyerekeknek fejlődni, szórakozni, tanulni. Van egy olyan mondás, ami erre a filmre is jól illik, hogy az az ember öreg, aki már nem játszik. És Alfred ebben tudott szemléletváltást hozni – felismertette, hogy ez mennyire fontos szakasz a gyerekkorban, és a felnőtt létben is van helye játékoknak.

Az üzenetét tehát szerettem, ha maga a film annyira nem is kötött le. Nem igazán lehet eldönteni, hogy mi is akar lenni. Történelmi vagy családi film? Könnyed alkotás, vagy Alfred drámája? Különben hagyományosan a karácsonyi filmek közé sorolják, de fentebb már írtam, ezzel mi a gondom.

Mai szemmel, és most néztem, küzdöttem a külcsínnel is. 2002-es, jó 20 éves, de öregebbnek néz ki. A mozi aranykorából tudok filmet mondani, ami élőbbnek és újabbnak hat. Ha arra gondolok, hogy ez az év volt a Különvélemény, az első Pókember, A kárhozat útja, A zongorista, a Kapj el, ha tudsz, az Equilibrium éve, már tudom is, ez miért csak tévében ment. Ősöregnek tűnik az összes felsorolt mellett, és a Star Warsot nem is említettem. Pedig a klónok abban az évben támadtak, és lett szerelmes egy jedi. És filmet szemmel nézünk, így meg gond, ha valami ennyire nem néz ki sehogy, csak porosnak.

A szereposztás már inkább az én ismereteim hiánya miatt tűnik semmilyennek. Jason Alexander tévésként név volt, díjakkal és a Seinfeld egyik sztárjaként. Az már nekem túl retró, talán még idősebb is nálam, szóval, egy részt sem láttam belőle. Fáj beismerni, de amiben láttam, abból sem tudom felidézni. Szerepe van az egyik kedvenc kutyás filmemben, a Hachiban. Jason Statham Wild Cardjában is kiszúrhattam volna, de nem emlékszem rá. Mondjuk, arra a filmre se nagyon. A feleségét játszó Kelly Rowan legalább a szereplistája láttán beugrott – ő volt Seth anyukája az O.C.-ben. Hozzáteszem, ott Seth és Summer voltak a kedvenceim, a szülők története negyed annyira sem érdekelt, de rá legalább emlékszem.

És itt köszönök el a filmtől, mert elkezdett azon a sorozaton pörögni az agyam. Maradjon zárszónak az, hogy nem rossz, de jobban is meg lehetett volna csinálni. Sajnos, nagyon tévés, és hiányzik belőle vagy egy nagyobb dráma, vagy egy családi vonal. Így igazán sehova sem illik.

Egy kis krimi kezdésnek. Avagy, nézzük, milyen esetet kapott Balthazar (s05e02). Bár, ez így nem pontos. Amíg keresik a bátyját, házi őrizetben kell lennie. Egy ideig játszik, eszeget és főzöget, de elunja magát. Így klasszikusokhoz nyúl vissza: a szomszédait kezdi el lesni az  ablakból. Az újdonság mindössze annyi, hogy nem gyilkosságot és gyilkost vél látni, de életet ment majd és egy nyomozásba is be tud kapcsolódni emiatt. Hiszen a fiú, akit megment, egy influenszer hatására gyilkos játszmába keveredett. És, megint minden arról szólt, hogy Balthazar nélkül a rendőrség nem jutna sehova, még otthonról is ő old meg mindent. Plusz, megint jött Balthazar extrém oldala. Ezúttal Rocketeer örökébe lépett, és talán a sorozat legrondább digitális jelenetét köszönhetjük ennek, Ahogy dokink repült, minden volt, csak jól nem nézett ki. Ugyan a krimiben még van jóság, most is volt csavar a csavar után, de már kifulladni érzem a sorozatot. Túl van ragozva, az átívelés lassan és értelmetlenül halad, Ahhoz sem fűzök vérmes reményeket, hogy átválunk majd a mózeskosárra.

Julia (s02e08) ellenben a héten is hozta azt a kedélyes, baráti és kellemes légkört a beszólások mellett, amiért annyira szeretem nézni. Mindenki megkapta a maga nagy pillanatát, és ez egyszerűen egy nagyon fun epizód volt. Most csaptak össze az FBI-jal és beszóltak az állami túlkapásoknak. Parádés volt, ahogy két körben is megmérkőztek. A kihallgatások annyira nem ütöttek, de amikor A francia séf forgatása közben tartottak razziát, és minden terhelő anyagot a show díszletébe rejtettek el, az nem volt semmi. Még a hűtő is titkos iratokkal volt tele, nagyon bírtam. Ez annyira pozitív epizód volt, hogy mindenki csak úgy kapta a pozitív megerősítéseket. Blanche is sok mindent jóvátett, és nagyon drukkolok, hogy tényleg Judith lehessen az utóda. Tudom, már írtam, de erre az évadra a szerkesztőnő lett a kedvenc szereplőm. Az ízlése, a kedvessége, és ahogy erős nőként előbbre jut annak ellenére, hogy nem adja fel magát. Julia szokás szerint harsány, de annyira ilyennek mutatják kezdettő, hogy ilyen lehet a személye, és évad végére most is újra megkedveltem. De volt itt jelölés, eljegyzés, és közös munkába kezdés is. Humor, barátság, kritika. Ugyan a korszak kommunista ellenes hangulata volt a középpontban, és a boszorkányüldözés, de Paul révén kaptunk egy monológot Amerika kettős természetéről is. Vagyis, ezt az évadot és ezt a részt is kifejezetten szerettem.

Ha már legutóbb nem tettem külön posztba, most sem fogom. Hogy végződött a The Crown (s06e04-10)? Sajnos, nem volt olyan kielégítő, mint a Julia évadzárása. Pedig, ez a sorozat vége is. Ahogy egy ideje, most sem a királynő volt a főszereplő. És nincs olyan központi téma sem, mint Diana korábban. Talán azzal foglalkoztak benne a legtöbbet, hogy William miképpen került az anyjához hasonlóan rivaldafényben, és mellette hogyan próbált a magánéletében is boldog lenni, miközben egyre inkább felfogja, hogy ő a második a sorban a trón felé. Jött Kate is, volt egyetem és szerelem, de azért nem a William - Kate románc adta a sorozat nagyját. Alapozták, miért Harry a fekete bárány, és mondanak ki komoly igazságokat is. Itt jegyezném meg, hogy királynőnk újfent bizonyította, hogy milyen szociopata tud lenni. Charles szinte könyörgött neki, hogy beszélgessen az unokájával, segítse át a gyász jelen fázisán, mert nem egészséges, amit csinál és ő hiába próbálkozik. Az anyja épp csak azt nem mondta neki, hogy amíg nem kezd botrányosan viselkedni, őt nem érdekli. Philip mentette a mundér becsületét, és sokkal nagyobb érzelmi intelligenciáról tett tanúbizonyságot, mint a felesége. Pedig különben azt mutatták, hogy Elizabeth jobb nagyanya volt, mint amilyen anya. Későbbi részekben jól látszott, hogy milyen támasz a fiú mellett, és mennyivel jobban figyel rá, mint korábban a fiára. Csak éppen, ha érzelmi vészhelyzet van, azzal nem tud mit kezdeni. De ezt láttuk nem csak most, hanem 6 évadon keresztül. Ezt leszámítva láttuk, ahogy az anyakirályné és Margaret hercegnő eltávoznak. Manville szokásához híven simán túlragyogta Staunton királynőjét, mondjuk, ez is jellemző a sorozat ábrázolására: a fiatalabb hercegnő a feltűnőbb, megkapó jelenség. Kapott egy epizódot Tony Blair tündöklése és bukása. Valamint, Charles másodszor is megházasodott. A végére meg azt hagyták, hogy a királyi pár a temetését tervezi. Most nem volt olyan izgalmas, látványos vagy drámai történés az évadban. A színészek, a külcsín persze most is profi, csak... Innen nézve bulvárt és unalmas közéletet kaptunk. Még az sem mentette a menthetőt, hogy a végére mindhárom színésznő visszajött, aki a királynőt játszotta. Meg is állapítottam, hogy nekem az előző verziók szimpatikusabbak voltak. De ez a vége, szóval kikerül a pont és elköszönünk. 

Könnyen ez lehetne a poszt, amihez alig írnék valamit, csak összeszedném a ruhák képeit, és annyi. De szerencsére ez a Disney-film többet tudott, mint elképesztő ruhák sorozatát felvonultatni.

Akkor kezdjük is itt. Mivel Estella/Cruella élete a divat körül forog, ahogy a film gonoszának, a Bárónénak is, minden e téren csapódik le. A háborújukat ruhákkal vívják, divatházban dolgoznak és a nagy eseményeket mindig fémjelzi egy-egy ruha is. Elképesztő munka van abban, hogy Cruella és a Báróné világát is megalkossák. Az idősebb képviseli a hagyományos stílust, a haute couture ruhák sorozatával. Ő hordja és árulja azokat a darabokat, amelyeket pl. a nemeseken és bálokon képzelne el az ember, ha már angol arisztokrata is a nő. Cruella pedig a merész, a fiatal, a lázadó, a punk. Azok is elképesztő költemények, és rengeteg munka van bennük, de azok meghökkentenek és színesek, fiatalosak, újak. Ha zenével és külalakkal akarnám példázni, akkor kb. olyan, mint egymás mellé tenni Celine Diont és Lady Gagát, amikor berobbant. Akár Cruella, akár Baroness ruhája, az biztos, hogy érdemes rá nem is egy pillantást vetni.

És nem csak ők kaptak stílust a filmben. Aki fontosabb mellékszereplő, annak kellett, hogy legyen egy bizonyos kinézete. John, visszafogottan, öltönyben, ahogy egy komornyikhoz illik. Jasper és Horace a meséből is ismerős egyszerűbb fazonok. Artie, aki akár tisztelgés is lehetne Bowie előtt. De Anita is megkapta a maga egyedi és felismerhető ruhatárát.

Az már nehezebb kérdés, hogy a mesét mennyire tükrözi mindez vissza. Van, amire rá lehet ismerni. De alapvetően ez egy más történet, és más a ruhavilága is. Szörnyella nekem hagyományosabb divatőrült, mint Cruella. Abból a szellemiségből a Baroness birtokol többet.

Amiben viszont nagyon jók voltak az írók és a látványért felelősek, hogy a meséből ismerős elemeket sajátjukká tegyék egy ismerős, és mégis más történetben. Mint Cruella botja, az egyik kedvenc kellékem a filmben. De lehetne mondani a pöttyös ruhát is, vagy éppen azt, hogy Pongo és Perdita miképpen találnak gazdára. Azt különben ki kell emelni, hogy micsoda formabontó dalmata ábrázolást mutattak a filmben. Csúnyán mondva a Baroness – bocs, angolul néztem, és a Bárónéra nem áll rá az agyam – olyan dögöket nevelt belőlük, hogy vérszomjas fenevadak voltak. Könyörgöm, az egyiknek egyenesen Dzsingisz volt a neve!

Nagyon el lett találva, hogy Cruella egyensúlyozzon szimpatikus és elmebeteg vonások között. Saját magának is vannak erről monológjai, és a nevéven is megvan ez a játszma. Ő különben nem annyira rossz, sok minden polgárpukkasztás a részéről. De remekül összefoglalja az egyik szövege, ami ars poeticának is elmenne. Az, hogy ő ilyen tudott lenni, az írók és a színésznő egyik nagy érdeme. Ezzel frissült igazán a mese - jobban, mint ahogy Demona nevét mosták tisztára egy másik élőszereplős Disney-filmben.

Ha már emlegetem, remek a szereposztás. Főleg a két Emma. Stone nagyot megy, és vannak olyan monológjai, hogy legalább annyira néztem az arcát, mint figyeltem a szövegét. Cruella jó összerakott karakter, és ő van annyira jó színésznő is, hogy hozza az oldalait. Emma Thompson meg simán érdemel nálam egy stílusos top gonosz címet. Ennyire szép, erős nem is tudom, miben volt utoljára. Róla mindig a lágy, nőies és kedves alakok ugranak be, így egészen elámultan, hogy gonoszként is milyen repertoárja. A többiek csak szerepelnek mellettük, ez a két nő viadala.

Van benne humor, van története és női szemmel nagyon látványos film. El tudom képzelni, hogy az öcsémel nem lehetne megnézetni, de csajos filmnek ez remek kikapcsolódás.

Azt hiszem, az lesz a kérdés, hogy mennyit csinálnak meg belőle. Jelenleg 5 része van, és első évadnak hívjuk. Kerek történetet mond el különben, lehetne is egy évad. De csak 5 rész? Kevésnek tűnik. Az anime meg különben olyan hosszú, hogy ez nagyon nyitány olyan szempontból.

Mert ez újfent egy olyan sorozat, ami létezett mangaként. Jött a sikeres anime. Most pedig az élőszereplős verziót nézhetjük. Nem ismételi meg a One Piece sikerét és ötletességét, de a Netflixen is láttam más sokkal rosszabb anime feldolgozásokat. Amit a Death Note-ból készítettek… pedig szerettem annyira az eredetit, hogy próbálkoztam. Lényeg, annál jobb.

Az anime-ot láttam annak idején, de mára leginkább a vége maradt meg bennem, amikor felderítették Yusuke családjának történetét hosszasan visszalépve, és a démonok királyának címéért csaptak össze egy viadalon. Így ismétlésnek se volt rossz megnézni, mi is volt a kezdet. Meg is lepődtem azon, hogy 5 részbe ennyi cselekményt belenyomtak. Lényegesen gyorsabban is haladtak az események, mint az anime-ban szokás. Zsúfoltnak tűnt: rohantak egyik kalandból a másikba, egyik alapszereplőt mutatták be a másik után. Mivel azért voltak emlékeim, amik vissza tudtak jönni, elnéztem. Ha furcsa is volt a gyors tempó. Nem tudom, annak milyen lehet, akinek ez az első találkozása a történettel.

Látvány – az a különös helyzet állt elő, hogy nem tett jót neki, hogy nagyon másolni akarták az eredeti alakokat és ruhákat. Ami rajzolva elmegy, így élőben gyakran rosszul nézett ki. A fiúk iskolai egyenruhája? Akár szavazhatnánk is, hogy Yusuke vagy Kuwabara szettje nézett ki silányabbul. Bár, nem ez a jó szó. Műanyagnak, műnek néztek ki. A démonok megjelenítésével is kettősek az érzéseim. Vannak nagyon jól sikerültek, és a harci jeleneteiket is szépen összerakták. Máskor viszont olcsónak tűnik, darabosnak. Ha nagyon rápakolták a CGI-t az emberekre, ott lehetett látni, hogy valami nem elég kerek. Valamint, már az anime-ban is túl egyszerű fegyvernek tűnt, ahogy Yusuke a szellemi energiával lő. Amikor olyan ötletes és mágikus ellenfelek vannak, akkor pláne annak tűnik.

De ne legyek igazságtalan, visszajöttek a szebb emlékeim is. Megjelenítették a szereplők jellegzetes támadásait, vagy éppen az olyan tárgyakat, mint Koenma cumija. Ami természetesen nem az, aminek tűnik, de ezt egyelőre még nem fedte fel a sorozat. Még csak szóba sem került, mi az a szájában, pedig élőszereplősen még feltűnőbb, mint rajzolva volt. Sajnáltam is szegény színészt, elég lehetett neki végig azzal a szájában szerepelni és beszélni.

Ötlet persze sok van benne, de azt mind lehetett hozni az eredeti történetből. A szereplők múltja, miért küzdenek, a mágikus tárgyak és lények. El is merengtem azon, hogy vissza kellene keresni pár dolgot az anime részekből, mert valami rémlik, de pontosan nem tudom, hogyan is rendeződnek egyes dolgok benne. Pl. Hiei mikor mondja el a testvérének, ki ő. Csak az rémlik, hogy már az agyamra ment, hogy mennyire el lett húzva, mintha az lenne a világ legnagyobb titka.

A színészeket meg sem próbálom megjegyezni. Senki nem volt kirívó benne, sem pozitív, sem negatív értelemben. Különben is, rohanás volt az egész évad.

Az pedig ki fog derülni, élőszereplősen is lesz folytatás, vagy aki kedvet kapott, az anime részeket kell, hogy előkeresse. Ha jól rémlik, nálunk még DVD-n is kiadták annak idején.

Mindig megfogadom, hogy a filmet nem az alapjául szolgáló könyvvel hasonlítom össze, aztán rendszeresen belecsúszom, hogy mégiscsak összevetem őket. Most ilyen szempontból könnyebb a dolgom: régebben olvastam a könyvet és egész más a kettő megközelítése.

A regény ugyanis nem éppen regény. Az sokkal inkább dokumentumregény, ami ténylegesen leköveti, hogy miképpen haltak sorra az indiánok, hogyan nyomoztak. Tárgyilagos, nem fikciós történet. Ezzel szemben a film egy családot emel ki, és rajtuk keresztül, egy történetből meséli el az indiánok és az olaj esetét.

A főszereplő a veterán Ernest, aki a leszerelés után a nagybátyjánál talál állást. Sofőr lesz, hozzáteszem, nem sokáig. Király, mert mi másnak szeretné neveztetni magát William Hale, vegyes házasságokat hoz össze. Ernest is hamarosan a tisztavérű Mollie férje lesz, és örököse a nő parcellájának. Király életcélja, hogy az olajpénz visszataláljon oda, ahova való. A fehérekhez. Elsősorban önmagához, teszem hozzá.

A film lassan kibontja, hány módszerük van arra, hogy az oszázs vagyont megszerezzék. Ernest valamiképpen mindenben benne van, Király egyik állandó embere, így nagyon sok mindent látunk majd. Az alap, hogy vannak fehér és oszázs árak. Pl. egy fehér temetése megvan 300 dollárból – teljesen ugyanazért egy oszázs 2000 fölött fizet. Rendszeresek a rablások, és duplán is. Vagyis, az élőket a maszkos fehérek fosztják meg az értéktárgyaiktól, míg a holtakról a temetkezési vállalkozó vesz le mindent és ad el. Hatalmas svindli, hogy az oszázs törzs tagjainak a nagyját nem tekinti az állam felelős személynek, ezért nem engedik nekik, hogy rendelkezzenek a vagyonuk felett. Több mint röhejes, ahogy a pénz jogos tulajának indokolnia kell az ügyintézőnél azt is, ha pl. a szokottnál több húst akar venni. A legnagyobb üzlet pedig a halálban van, amivel senki nem törődik. A könyvből is ismerős mondatok hangoznak el, mint pl. az, hogy pl. az embert megharapó kutyát is könnyebb elítéltetni, mint az indiánt ölő fehért. (Vagy, valami hasonló.) Miért is tetszenek Királynak annyira a vegyes házasságok? Mert az indiánok fiatalon halnak – pláne, mert lelkesen segítenek is ebben nekik – és a fehér özvegyek örökölnek. És senkit nem érdekel, mindenki benne van az üzletben. A seriff, a házastársak, a halottkémek és még sorolhatnám. Nyilvánvaló gyilkosságokra is ráütik simán, hogy öngyilkosság vagy tragikus baleset. Hiszen még azt is meg tudják tenni a filmben, hogy egy egész házat lakókkal, mindennel felrobbantanak. Igazságtalanság, rasszizmus, kétszínűség, lehetne sorolni, mi mindent látunk. A film pedig tudja az ilyen életet olyan normálisnak bemutatni, hogy attól feszültek be igazán az idegeim. Az indiánoknak egyszerűen nincs eszközük megvédeni magukat, és mintha még rá is tennének egy lapáttal azzal, ahogy sorra kötik a vegyes házasságokat. Amikor pedig tudják, hogy a pénzért házasodnak velük. A gyerekek is csak megvetett, kinevetett félvérek lehetnek.

Talán azért is lett ennyire hosszú ez a film, mert hagy annak időt, hogy bemutassa, mennyire nagy ez a kizsákmányolás. Mert természetesen a látszat az, hogy Király az indiánok nagy barátja, jótékonykodik és segíti az embereket. Az emberei is felvilágosult, rasszra érzéketlen emberek, akik beházasodnak az indián családokba. Aztán egyre több máz lekopik, és ott van minden kegyetlenség és gyűlölet. Az egészet le lehet fosztani egészen addig, hogy a fehér mindent megillett, felsőbbrendű, és a koszos indián csak azért van, hogy elvegyék a javait, amit különben sem érdemelt ki. Minden más csak kétszínűség, jól álcázott hazugság.

Az tetszett is a filmben, hogy ezt még a végén sem mondják ki nyíltan. Rávezet a történet, és szórakoztatóan hozza a tettek és a mondott elvek közti különbségeket. Azzal el is szórakoztattam magam, hogy Király vajon mennyire hisz is abban, amit mond. Mert ő aztán könnyen megindokolja, hogy az általa halálba küldöttek rossz életet éltek, vagy betegek voltak, vagy már éltek eleget. És még a gyilkosságot is elő tudja adni úgy, hogy azzal a meggyilkoltnak tesznek jót. Ezt vajon tényleg el is hiszi, hogy ő a jó ebben a történetben?

De ugyancsak izgalmas kettősséget fogtak meg Ernest alakjában is. Hiszen a bácsikája csicskája, mindent megtesz neki. Rabol, öl, és ilyen tekintetben nincs semmi lelkiismereti gondja. Ugyanakkor a feleségéhez tényleg kötődik, és az ő esetében nem csak érdekházasságról van szó. Szabályosan majd belepusztul, amikor mérgeznie kell a nőt, de azért beadja az injekciókat. Mentsége neki sincs, mocskos dolgokat művel és fel sem veszi. Személyes veszteségnek kell érnie, hogy észbe kapjon kicsit. Azt hiszem, benne a pojácát láttam meg. Akinek nincs saját akarata. Teszi, amit mondanak, akkor is, ha nem ért egyet. Ettől meg nem jobb lesz, csak szánalmas.

Scorsese úgy csinált nekünk egy maffia filmet, hogy nincs is benne maffia. De ahogy King vezeti ott a fehéreket, hát bizony lehetne az is. Van olyan, hogy maffia western? Ennek a filmnek megszavaznám.

Van egy erős hangulatú látványvilága. Nem úgy látvány, mint egy Halálos iramban, de az indián elemek, a korszak épületei és a ruhák, a western miliő megvan. Feldobva olyan elemekkel, mint a filmfelvételek, amelyekről nem is tudtam eldönteni, hogy a filmhez forgatták őket, vagy valóban eredeti és jó 100 éves filmeket emeltek bele a történetbe.

Scorsese filmje, így nem meglepő, hogy van benne nem egy világsztár is. A három főszereplő, DiCaprio, De Niro és Gladstone már gyűjtik a jelöléseket is díjakra, de mellettük is bőven találni, még kis szerepekben is neveket. Pl. a friss Oscar nyertes Fraser beugrott 3 jelenetre, mint védőügyvéd. Jesse Plemons nyomozná ki, miért halnak a törzs tagjai. Megjegyzem, nem krimit látunk. Szinte jönnek, látnak és perelnek is azonnal. Ami miatt maffiafilmnek is eladható lenne, a rendszer az oszázs pénzek megszerzésére, az a film elsődleges témája.

Ha már emlegettem, a film már megkezdte díjátadókon a menetelés. És még bőven van jelölése olyan eseményekre, amiket csak ezek után rendeznek meg. Mint a Globe. Bár az izgalmas az lesz, mi lesz az Oscaron. Mert arra már most lehet fogadni, hogy ott is gyűjteni fogja minimum a jelöléseket.