Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire szerethető sorozat lett a Psych, hogy nagyon megnéztem belőle 8 évadot. Igaz, a végére lehetett érezni, hogy egyesek már nagyon szabadulni akartak, de mivel már eltelt egy kis idő, meg tudom jegyezni, hogy másban nem is igen hallottam róluk.
Pontosabban, a mellékszereplők között akad olyan, akinek a sorozat után, és nem a sorozat miatt indult be igazán a szekér. De a főszereplők? Roday átment egy másik sorozatba, de ott már nem ő a sztár, hanem több barát kalandjait követjük, és nem is őt nevezném benne a húzónévnek. Hill hasonlóan járt. Még talán Omundson, akinek kinéz valami, mert az új Percy Jacksonban szerepet kapott, bár kétlem, hogy Héphaisztoszként sok szerepe lesz. Sőt, a történetet ismerve állíthatom is, hogy nem lesz.
De nem ez a lényeg. A hetedik évad még nagyjából azt hozta, ami a sorozatban addig is volt. Részenként megoldottak egy esetet, és építgették a szereplők magánéletét. A nagy személyes fordulat az volt benne, hogy Juliet is képbe került azzal, mit tud Shawn valójában. Volt miatta egy kis szakítás, de nagyon hamar visszarázták őket a korábbi formájukba. Ahogy bevezették, azt hittem, ez jobban el lesz húzva, de kb. 5 rész alatt minden megvolt: igazság, szakítás, enyhülés, békülés szinte azonnal. Ez már sejthette volna, hogy közel a vége, mert ez különben olyan magánéleti szál, amivel akár plusz egy évadot is el lehetett volna húzni.
Gusnak is volt egy szerencsétlen kapcsolata. Azt is nagyjából úgy kezelték, mint Jules és Shawn, vagy a többiek ügyeit. Néha épült rá egy jelenet, de soha nem volt fő szál.
Lassiter magánélete alakult kifejezetten humorosan összerakva - a két évadban volt esküvő, gyerekvállalás is. Az esküvő se volt rossz, de különben az a rész volt belőle a kedvencem, amikor Lassi megtudta, hogy apa lesz, a többiek meg azt hitték, halálos beteg, azért változott meg olyan gyökeresen a viselkedése.
Az utolsó, a 8. évad. Rövidebb is volt a többinél, meg érezhetően a lezárás volt benne a fő téma, minden téren. Nem csak Shawn és Juliet, de mindenki továbblépett valamiképpen, és új utakon folytatják tovább az életüket. Ugyan itt is voltak nyomozások, a szokott sztárszereplők, de minden már hegyeződött ki a búcsúra. Még Pierre alakjától is elköszöntek, ha olyan felemásan is azzal, hogy most tényleg nagy szélhámos és tolvaj a férfi, vagy valóban ügynök és szuper rendőr.
Formailag megmaradtak a bevált úton. Voltak filmes kikacsintások, és ilyen-olyan témának szentelt részek.
Házimozi típusú rész, vagy éppen a 7. dupla zárása, amelyet musicalként készítettek el. Szerettem ezeket, egy nagy kivétellel. A 8 évadba beletették Shawn és Gus egyik első ügyét, csak éppen kicsit másképp. Egyszerűen nem értettem, ennek így mi értelme volt. Ugyanaz az ügy, csak a jeleneteken változtattak egy kicsit. Visszanézés, hogy honnan jutottak és hova? De ahhoz miért kellett az egész részt újra- és kicsit másképp felvenni? Azt a poént nem értettem.
Maradt az is, hogy jöttek szépen sorra a mellékszereplők és a visszatérő karakterek. Azt már ellőttem, hogy megint volt Pierre, de jöttek családtagok is, és nyomozók korábbról. Ha már nyomozók - az őrsre is jött a 8. évad végén egy új nyomozó, Mira Sorvino alakításában, akit a Psych duója mókásan női Lassi-nak keresztelt el. Furcsa is, hogy a végére belengettek egy ilyen karaktert, mert tényleg nagyon csak a végjátékban lehetett jelen.
Itt is voltak jó ügyek, és sok humor hozzá. Meg tudták írni úgy ezt a sorozatot, hogy lekötött végig, és nem éreztem, hogy kifulladnak. Pedig a krimiknél ez a veszély fennáll, volt is olyan, amit annyira túlnyújtottak, hogy tényleg azt vártam, de nagyon, mikor engedik már el a szereplők kezét.
Különben 3 filmet még forgattak hozzá, majd megnézem, azokat megtalálom-e valamerre. Most annyira nincs rájuk igényem, kisorozatoztam magam, de majd meglátjuk.
nyomában vannak. Én tömeggyilkosnak mondanám - egy lövész, aki teljesen random egy nyitott térben lőni kezd, és végez, akivel csak tud. Többször is lecsap, és nagy számú áldozata van. Azért nem esküdnék meg rá, hogy volt annyi, hogy tömeggyilkosnak nevezhessem, de az biztos, hogy sima sorozatgyilkosnál bően több - három fölött már sorozatgyilkos, itt meg egy akcióval 20 fölött van az agyonlőttek száma. Meg más a profil is.
párokat, elrendezték a jövőjüket és megvoltak a nagy békülések. Különben elég nagy marhaságok is kerültek bele: Bala, mint kötőművész? Nem létezik, hogy azzal jobban keressen, hogy köt, mint a bűnöző életével. Volt zene, legalább egy jelenetet minden szereplő kapott és volt kikacsintás a filmekre is. És tudom, unalmas már, de nyomorult András is feltűnt valamilyen formában, ami csak fájdította a szívem. A sírköve rúgott belém egyet, mert ledöbbentem, hány évesen halt meg. Közel 50. Hát azzal nem nagyon tudok mit kezdeni. Marci egyik részben mondta, hogy ő 26. Eddig is tudtam, hogy Vivi idősebb nála, de most azon is elkezdtem agyalni, hogy mégis mennyivel. Így aztán pláne bántotta a fülem, amikor a végére Zitának ismerősök nevét ígéri, meg arról mesél, mennyire szerette a Berkeley-t. Még kicsit ki legyen hangsúlyozva, hogy milyen különbségek vannak közte és Marci között. De elengedem, simán örülök, hogy lement és vége az évadnak. Az majd kiderül, folytatni fogják-e.
összecsapni. Azon különben szívesen morognék, milyen idegesítőnek találom, hogy minden rossz, ami a férfival történt, összefügg a bátyjával és a bosszúhadjáratával. Túl nagy, túl erőltetett így, de legyen, átívelésnek elmegy, különben meg ott vannak a heti részek. Még a nyitányt is sikerült úgy megcsinálni, hogy nagyjából ez a séma legyen. Majd halad a testvérpárbaj, közben meg megoldanak egyéb bűnügyeket, akár unortodox módszerekkel is. Az meg hozza a humort is. Most egy sorozatgyilkos nyomában voltak, aki babaként kikészítette az áldozatait, és nagyon beállított mindent. Balthazar álcában jött vissza, hogy a barátait kihúzza az esettel a szorult helyzetből, amibe miatta kerültek. A háttérben meg használhatta az ügyet arra, hogy a saját harcában is előre lépjen kicsit. A végére meg feltűnt a baba is, aki kapcsán egy évadig hiába vártam, hogy jusson döntésre, hát most a tényleges gyerekkel nagyobb lesz a nyomás ott is. Minden volt szereplő itt van, hasonló humort használnak és kellemesen ismerős az egész. Visszazökkenésre jó volt, de azért remélem, jut majd jobb poén is, mint Balthazar transzvesztitának öltözése.
a barátja csalja, majd a lány hozzá fordult, hogy legyen a mentora, aki stílust tanít neki? Kész. Megvannak a megható részei, ahol a barátság és a család fontossága van kihangsúlyozva. Nagyon erőteljes volt, ahogy Judith kiállt Blanche mellett, és az asszony aztán viszonozta is a kedvességét. Vagy, Paul és Julia kapcsolata, amit nem véletlenül irigyelnek annyian, az egy sok tekintetben remekül működő házasság és partneri viszony. Azon kifejezetten jót mosolyogtam, amikor Julia végre beavatta, mivel és hogyan zsarolja az FBI és amit a férfi reagált. Várom is, mire gondolhatott – talán jövő héten kiderül. Mellette meg ott van a kritika, akár a hatalom, akár a rasszizmus, akár a társadalom szempontjából. A részben Julia meg lett hívva a Fehér Házba, és nagyon hamar kiderült, hogy mennyire használják csak a hírnevét. A fogadásra, enni be se mehetett. De láttuk azt is, hogy a fekete szakácsnő helyzete milyen, és a maga csendes módján hogyan tud ő küzdeni egy jobb világért. Hangulatos, bájos sorozatait, aminek azért vannak tüskéi is, és tud szúrni is. Ebben megvolt ez is, meg a pozitív részek is. Miközben szinte minden szereplő megkapta a maga jelenetét és lehetőségét, nem csak Lancashire viszi ezt a show-t. Újabb jó rész volt.
fogta, hogy mi is a történetük, amíg az anyja nem ütötte le és szökött meg vele, a rendőrségnek meg előadta, hogyan rabolta el és tartotta erőszakkal maga mellett Jacob Holbrook.
észrevétlennek kellett lennie. Mintha két férfi simán kereskedne, és időnként ellátogatnának egymáshoz. A titkos képek és adatok meg teljesen rejtve, észrevétlenül kerülnek átadásra. Mindenki és minden tűnjön átlagosnak, az a siker kulcsa!
család Annának, aki utolsóként marad életben. Móricz szintén nem foglalkozik ilyesmivel, Anna alig jelenik meg a történetben, és nincs is ilyen örökség vonal. Őt Bethlen – Báthory jelleme izgatta, a sorozat ennél szórakoztatóbb és szerelmi viszonyokkal bővített verziót kapott.
tervét megvalósítani.
poén meg az lesz, hogy Leo a szökés helyett más hobbit talál. A gyerekekkel kezd el beszélgetni és segíti őket mindenféle lelki kínon át.
leleplezni, ki mit akar igazából. Túl is volt tolva kicsit, meg sokáig is tartott, amíg ide jutottak. Nem mintha nem ezt magyarázta volna a családja az elejétől fogva. Zita és Zénó élik a maguk kis önfeledt pillanatait, amíg Marci bele nem rondít, amivel eljutunk a kettes problémához. Bala és a terve, hogy visszacsalja a barátnőjét. Marci ugyanis kitalálja, hogy Zita demóját adják le, mint Angiét. Lesz is vita, hogy Marci hogyan lehet ennyire önző. Tulajdonképpen mindenki beolvas neki, amihez hozzájönnek a Vivivel kapcsolatos dolgok és ki is borul a bili. Vagyis, volt cselekmény, két fő szálon és az esküvő miatt több szereplő is képernyőre tudott kerülni. Nagy jelenetet mondjuk nem kaptak, de olyanok is feltűnhettek egy-egy mondatra, akik már egy ideje kiestek az állandó szereplők közül, mint Marci influenszer pártfogoltjai. Az egyik kapcsán el is kellett gondolkodnom, ki az és mit csinál, mert elsőre fel sem ismertem. A végére meg egy újabb kanyar, én meg morgok. Miért nem az tér vissza halottaiból, akinek örülnék? Tudom, de ezen az egész sorozat alatt nem fogom túltenni magam. Egyszerűen nem veszi be a gyomrom, hogy András agyon lett lőve.
vezetője most éppen művel. Ahogy várható volt, a nőt a műsorával igyekszik átcsábítani egy nagyobb csatorna. Mindent megkaphatna, de Julia Child nem az a személy, aki cserbenhagyja a barátait. Annak ellenére, hogy miképpen fogadták, és mekkora hazugság az, hogy itt támogatták kezdettől, ő nem nézi a maga érdekeit ilyenkor. Mondjuk, így ő lehet a nagy hal a kis pocsolyában. Elkalandoztam, a lényeg, hogy borzalmas, mennyire belőle élnek, és mégis hogyan viszonyulnak hozzá még most is. Főleg a vezetőség, mert a közvetlen munkatársak tényleg a barátai lettek, és miattuk is marad. A rész meg erről szólt: menjen vagy váltson? Többen hoztak érveket, többen féltették az állásuk és a megélhetésük, majd a tévé éves adománygyűjtésén Julia meghozta a döntését, amit várt is az ember. Lehetett sejteni, még sorozatnéző szemszögből is, hogy nem az évad közepén fognak egy teljes helyszíncserét és jórészt stábot is cserélni. Különben kis váltás azért akad, mert Russ csak visszakerül A francia séfhez. Talán Mrs. Maisel egyik része volt hasonló, ami azért szórakoztatóbb, látványosabb, de ebben meg családiasság és szeretet volt több. Kifejezetten élveztem Paul és Judith kis főzőpárbaját, de jó ötlet volt megint hozni egy neves írót. Megvan annak a hangulata, ahogy akár marják is egymást, mégis egy összetartó közösség az egész.