A Marvel filmeknél már egy ideje észre lehet venni, hogy minél több nációt igyekeznek megnyerni maguknak. Van, ahol ez elég durván néz - elég csak az Örökkévalók vegyes csapatára gondolni - és van, ahol próbálnak finomabbak lenni, több-kevesebb sikerrel.
Az utóbbiba tenném a Marveleket. Mert azért nem véletlen, hogy a Marvelek miképpen állnak össze. Brie Larson, aki majdnem Barbie-t is játszhatna: szőke, fehér bőr, karcsú. Van is olyan jelenete, amikor hercegnőnek van öltöztetve. Monica, a csapat fekete tagja. Az új pedig Ms. Marvel, aki az arab térséget képviseli, konkrétan pakisztáni - amerikai család sarja a filmben. De meg lehet nézni, ki ellen küzdenek a részben: Dar-Benn, vagyis Zawe Ashton ugandai - angliai színésznő (Tom Hiddleston jegyese, aki éppen a 2. gyermeküket várja). A szövetségesük meg Yan herceg, aki úgy néz ki, mintha egy k-pop sztár lenne. Koreai sztár is játssza, bár tudtommal csak színész és nem énekes ikon. De ki tudja? Pont egy olyan bolygó hercege, akiknek az anyanyelve az ének. Célzatos, nem? Szóval, nem aprózták el most sem, hogy mennyi piacra lehessen eladni ezt a filmet. De, ahogy már írtam, itt azért nem olyan zavaró, mint az Örökkévalók esetében volt.
Nem kifejezetten a Marvel kapitány folytatása és építenek arra is, amit Wanda sorozatában bemutattak. Monica ott szerezte a képességét és Carol történetében is megvan az ugrás. Van egy olyan múltja itt már Marvel kapitányként, a Fury-val együttműködő nemzetközi ügynökként, amire utalások vannak, de nem láttuk. Viszont ezzel együtt is igaz, hogy ez is olyan film, ami már töri az univerzum rendjét. Némi utalás, folytatólagos vonal van, de már nem alkot úgy univerzumot, mint az első filmek esetében. Nincs nagyobb kép, amihez ez a film kapcsolódna. Még akkor sem, ha Monica a végére szintén multiverzum kalandor lesz és behozzák az X-eket.
A történet? Szokás szerint gagyi. A Kree feláll és küzdeni kezdenek a bolygójuk életben maradásáért Dar-Benn vezetésével. Mivel ehhez más népeket kell elég komolyan megrabolni, Fury és Marvelék közbelépnek. Ennyi. Azon nem is tudom, sírjak vagy nevessek, hogy hol láttam már ilyen rablásokat. Ki emlékszik még az Űrgolyhókra, kezeket fel! Ugye, hogy mennyire ugyanaz a séma? (Aki nem tudná, az a Star Wars paródiája nagyon régről.)
Amivel feldobnák, hogy Ms. Marvel Carol hatalmas nagy rajongója és szinte az egész filmben úgy ugrál körötte, mint egy bezsongott imádó. Humornak szánják, de elhúzzák és nem aranyosnak, idegesítőnek találtam egy ponton túl. A másik pedig a beutazott világok. Ebben már sokkal több lehetőség van - nem is kell multiverzum, hogy széles legyen a világ. Nagyon sokféle civilizáció van itt és egyszerre próbálkoztak humorral és látvánnyal. Nincs jobb példa, mint a már emlegetett énekes bolygó.
Ha ezt már megemlítettem, látványfilm. A bolygókkal és népekkel, ahogy a Marvelek az ugrásokkal közös harcmodort fejlesztenek ki és küzdenek. Dar-Benn harcstílusát inkább nem minősíteném. Itt megint villog a túl ismerős felirat - éppen csak nem kesztyűt visel, mint Thanos. Idézi a Tíz Gyűrűt is. De felemlegethetném a tévésorozatot is, amelyben volt egy Zari Tharazi, nagyon sok hasonló vonással. A származása, a karkötője... Nem ugyanaz a figura, de akkor meg pláne sok a hasonló vonása. Még egy - már sokadik film óta szenvedek azzal, hogy mennyire mű és gáz jelmezetek adnak a szereplőkre. Itt majd a nagy csatára Yan herceg ad nekik ruhákat és rémesek. Főleg Monicáé. Nem tudom, hogy vették rá a színésznőt, hogy felvegye. A legrémesebb dressz az egész filmben, de szerintem az utóbbi pár filmben is nyerne.
Ami viszont újrajátszás volta ellenére is működik, azok a flerkenek. Ahogy a végén menekítésre használják őket... Az vicces volt, ahogy Fury bemondatta a hangosba, hogy ne meneküljenek a flerkenek elől, hagyják, hogy felfalják őket.
Még mindig sztárszereposztással és visszatérő színészekkel ment. Lehet, hogy az univerzum hanyatlása során született, de még mindig látni, mekkora filmverzum ez, és micsoda pénzeket nyomnak bele.
Nem tudom, innen milyen jövőjük lesz. Több szálat is nyitottak innen - multiverzum, a kamaszlányok hóscsapata, de hogy mit visznek tovább? Hamarosan kiderül, de addig még elég sok filmmel be kell hoznom magam. Azt hiszem, nálam Wakanda lesz a következő állomás.
között, akik a keze alá dolgoznak be a Yosemite Nemzeti Parkban. Röviden: Turner magányos farkas, nem is tartja őket rendes rendőrnek, nem vonja be őket. Ha nem is direkt, de érezteti velük, hogy kevesebbek nála. De mivel szakmailag ő a profi, azért a parkőrök is tudják, hogy nem véletlenül Turner a nyomozó és nem ők. A gond az, hogy a férfi pár éve szét van esve. Az egyetlen fiát elrabolták, bántalmazták és megölték. Az apja talált rá a parkban a tetemére. A gyerek szelleme azóta is kísérti. Még magányosabb és zordabb lett. A házassága szétesett. Van benne skandináv krimis hasonlóság: kitartó, jó rendőr, de a magánélete egy tragédia.
De harcolni velük? Értelmetlen. Nem lehet lelőni, felrobbantani, vagy bármit kezdeni velük. Jönnek és megölnek. Nem esznek meg ugyan, de életben sem hagynak. Senkit. Az állatokat nem bántják, de az embereket igen. Egy gyengéjük van - a magasság. Így a túlélők a hegyekbe húzódnak vissza és pontosan ki van jelölve a szint, ami alá nem szabad menni, mert ott már vadászterület húzódik. Ez a világ. Nincs túlmagyarázva és ezt a cselekménybe is beépítették: az egyik főszereplő ugyanis fizikus, aki ha a választ nem is tudhatja meg mindenre, azért keményen dolgozik, hogy megölhessék a kimérát idéző valamiket.
volna. Nem is csak a látvány, az a hangulat, amit arra a jelenetre megteremtettek. Az eddigi legerősebb jelenet a sorozatban, nálam. De alakulnak az egyéb események is. Az érdekel, Wendy és a lények kapcsolatából mit hoznak ki. Simán benne van, hogy vérfürdő lesz még a telepen. Az már bénább, ahogy a cyborg a családdal zsarolva akar az egyik Elveszett Fiútól űrlényt szerezni. Pláne, hogy nem is tudják, de már le is buktak. Abban is látok potenciált, amit most elkezdtek feszegetni. Mennyire az egykori személy az MI testben a gyerek, vagy csak egy MI, aki embernek képzeli magát? Most megint sikerült elkapni, hogy érdekes kérdéseket boncoló sci-fi, de látványos horror is legyen. Mit hagytam ki? Még mindig Timothy Olyphant a jelenetrabló. Az ő szintetikusa simán a legjobb a sorozatban, ebben a részben is.
ha túl is tolták (annyiszor elgurult a test meg a fej később...), amikor a másik világ Chrisét felszelték. De különben? Amit vártam. Chris egyre inkább úgy érzi, a másik világ inkább passzos. Meg volt egy ARGUS akció, de Eagly úgy lerendezte őket, hogy még nézni is fájt. Rá kellene hangolódni az ilyen humorra, akkor jó lenne, de még nem tartok ott. Most komolyan, madárvakság? Megtámadt egy kacsa? Mi van???
Ebben a karakterben is megvan az a sötétség - mit gondolkodtam különben, honnan ismerős... Alkony is borzalmas, mit össze nem hoz. Csodálom, hogy Demerzel nem lát át rajta. Annyira nem akar meghalni, hogy az univerzumot is előbb robbantaná fel, minthogy menjen a hamvasztóba. Nagyon nem tűnik jó ötletnek, ahogy a bombáját ajánlgatta a robotnak. Annak meg nagyon tudtam örülni, hogy Pirkadat mégsem veszett oda. Ok, kicsit le van sérülve, de él! Jó helyen is van, még simán beleszólhat a végjátékba. De, amit a végére hagytam. Az Öszvér és Hari beszélgetése. Az megint nagyon ott volt. Volt odacsapás, jó megállapítás mindkét oldalról és Hari végszava zseniális. Ennek az évadnak simán az Öszvér a legizgalmasabb alakja és most fajsúlyos figurát tettek mellé. És még két rész vissza. Általában ez a heti kedvenc sorozatom, ezen a héten is.
gyászolja az anyját. A nyaraláson összeismerkedik a szörfoktatóval - itt nem tánc van -, hamar megtetszenek egymásnak és indulhat a románc.
gyámja lesz. Nagyon nem tud mit kezdeni a kislánnyal, ráadásul a munkahelyén is nagyot kellene virítania és a főnökének nem tetszik az MI fejlesztés, amerre a nő haladna. A két élethelyzet ötvözete hozza a nagy ötletet - egy gyereknek látszó robottárs a gyereknek, aki neveli, játszik vele, a barátja, a mindene. Így születik meg M3GAN.
veszélyt szülne a dolog. Így sem maradtunk közösségi média nélkül - van egy újabb sorozatgyilkos és Ava nem bírja ki, hogy egy Nyuszi álarca alá rejtőzve ne videózzon az elméletéről. Mivel bejön, rajongói lesznek és megint jön a siker utáni nyomás. Nem ugyanaz, kisebb jelentősége van annak a szálnak, de azért valamit csak sikerült megtartani abból az oldalból is.
Kb. mintha a Mátrixból kellene felébredniük, csak éppen fizikálisan egy térben maradnak, valahogy a tudatuk lesz más. Maguk, de mégsem. Agymosottak? Még erre sincs válasz, mert nem tudni, mit tettek velük, vagy magukkal. Vagy bármi. Jobb híján úgy írom, van egy agymosott állapotuk, amikor gyilkolnak és sértettek, meg van egy emberibb oldal, amikor összetartanak, ott vannak egymásnak és küzdenek.
Jött James Gunn és egy teljesen más megközelítés. Fiatalabb gárda. Sokkal populárisabb tartalom.