Ha Nesbo-sorozat még nincs is, azért skandináv krimi feldolgozásokat már lehet találni itt-ott. Elég sok Q ügyosztály eset került filmre és most a Netflixen egy Lackberg-adaptációba is belebotlottam. Megjegyzem, tudtommal magyarul ez a regénye nem jelent meg, de nem néztem át tüzetesen a könyvei fülszövegét, hogy nincs-e valami egyezés. Az a biztos, hogy én nem olvastam.
Így nem is lesz regénnyel összevetés, néztem magában a sorozatot.
Az alapeset jó: egy svéd kisváros a helyszín, ahol eltűnik egy kislány. Nem ez az első ilyen eset, évekkel korábban a ma hazalátogató és bűnügyi szakember Lejla is el lett rabolva. De neki sikerült megszökni. Máig traumái vannak, amit úgy igyekszik feldolgozni, hogy emberrablók pszichéjébe ássa bele magát. A mostani eset kapcsán is nyomozgatni kezdene, elméletei lesznek, de nem számol azzal, hogy túl közelről érinti az eset. Mert minél mélyebbre ás, annál biztosabb lehet benne, hogy a saját elrablása és a mostani nem véletlenül hasonlítanak.
A kisvárosi helyszín adja, hogy az emberek nagyon egymásnak tudnak feszülni. A kisebb ellentétek is egy ilyen helyzetben nagyon elmérgesednek, és az emberek nem összetartani kezdenek el. Inkább mutogatni egymásra, bűnbakot keresnek és a kislány éppen annak a családnak a tagja, akik a bányászati cégekkel való kapcsolat révén sokak szemét bökik. Az sem segít, hogy a szép, szőke asszony egy arab származású férfihoz ment hozzá, aki most a rasszistákkal is szembenézhet, többek között.
Hozzáteszem, nagyon mélyre és sokakban nem ásott le a sorozat. Inkább az esettel közvetlen kapcsolatban levők, Lejla családja kapja a nagy súlyt. Ez különben a nyomozással is komoly kapcsolatban áll - a lány nevelőapja a korábbi rendőrfőnök, a mostani pedig a nagybátyja. Az ő ügyén annak idején a nevelőapja dolgozott, aki az eset után fogadta örökbe az elrablása során elárvult kislányt. Az ő titkaik a nyomozás titkai is.
Még ezzel együtt is lehetett volna jó, a hangulat és a komorság megvan benne. A gyerekekkel kapcsolatos esetek különben is sokkolóbbak tudnak lenni. Itt a bűnesetek kapcsolása is plusz élmény - a csavarok lelövése nélkül: nem véletlen, hogy az elrabolt gyerekek hamarosan már árvák. A svéd tél, a komor emberek és történet ad egy elég erős alapot.
A gond az, ami erre épül. Eleve, Lejla nem nyomozó és minden szakértelme ellenére gyakran olyan, mintha csak kontárkodna. Pláne, hogy a nagybátyja igyekszik távol tartani az esettől a saját rejtegetnivalója okán. Így aztán nem dolgoznak össze a nyomozók, nincs összehang - pedig az információk akkor áramolnának jól, ha be lennének egymás dolgaiba vonva. Bár, fel lehetne fogni úgy is, hogy így dupla nyomozás és más-más munkamódszerek látszanak, de ez most nem tudott vigasztalni.
Ennél nagyobb bajom volt magával Lejlával. Érthető, miért olyan a nő, amilyen. Megvan a maga traumája. Jószándékú is, segíteni akar a nyomozásban. De van benne valami, talán a színésznő játékában, ami zavart. Egyszerre lenne áldozat is, erős nő és mindezt egy olyan távolságtartással, ami közönynek vagy arroganciának tűnhet. Hiába is a jó szándék, az indítékok, ettől idegenítőnek hatott.
A nyugdíjas vagy idős rendőrök sem késztettek arra, hogy nagyon nézni akarjam a történetük. Jó skandináv szokás szerint mindenki szenved és nyomorult. Lejla a traumájával. A gyászoló nevelőapja a munkája utáni kapkodással. A nagybácsi a titkos szeretőjével.
Nincs sztárszínész, nincs olyan látvány, amiért megjegyezném. A történetnek és a hangulatnak kellene eladnia. Bizonyos fokig megvan, főleg a hangulat. A karakterek sajnos inkább csak ellenszenvesek maradtak, mindegy, éppen mennyi titkukkal voltunk tisztában.
Lehet, filmnek jobban működött volna. Nekem így több lett benne a nyomor, mint amit szívesen néztem. Még akkor is, ha skandináv krimi is, és ez mondhatni munkaköri leírás. Mély depresszióba kell zuhanni.
Jött James Gunn és egy teljesen más megközelítés. Fiatalabb gárda. Sokkal populárisabb tartalom.
egy zsebuniverzum és az ott történtek. Jelenleg az tűnik a helyzetnek, hogy a főszereplőnek sikerült saját maga azon verzióját megölnie, aki abban a világban él, ami neki is az álomélet lenne. Csak nem világot vált? Még azt is kinézném belőle, de majd kiderül. A filmből különben Zöld Lámpás és Sólyomlány ebben is kapnak egy jelenetet, bár elég ócskát. Egyszerűen pocsék volt az a meghallgatásos jelenet. Flag ezredes átmentése már jobbnak tűnik, majd kiderül. Valahogy félrecsúszottnak éreztem ezt a nyitányt. Az egy dolog, hogy a szereplők is maguk alatt vannak, de a humor nem passzol. Legtöbbször inkább kínos, mint vicces, amit mutatnak. Elég csak az ordiára gondolni. Most komolyan? Gunn remélem hamar kitalál valamit, mert hiába van itt minden korábbi szereplő, hiába látványos és verekedős, hiába kapcsolják a filmhez, ha nem lesz érdekes vagy vicces. Jelenleg ez egy drága, még semmilyen sorozat. Mindenki feltűnt, el van indítva a cselekmény, aztán remélem, ennél jobb lesz, mert jelenleg csak a csalódottságom tudom ragozni.
néppel és vallással, többféle érdekcsoporttal és a mozgásaikkal. Határozottan jó volt a császár, Nap fejébe is belátni kicsit, vagy felmerengeni azon, Alkony mennyire pszichopata. Mit ártott neki az a kis háziállat? Mindegy, elengedem. Mert a lényeges rész az volt, hogy Öszvér is elmondta a maga történetét. Azt a kérdést fel is teszik, hogy ebből mennyi az igazság? De jó sztori, ült és egyre jobban alapozzák ezt a figurát is. Nagyon izgalmasnak tűnik az is, innen merre megy tovább. Mert Hari ott van, beszélhetnek és lehet ott nagyon sok minden. Szinte minden, még élő szereplő mozgásban van és akciózniuk kell az életükért. Ez már olyan rész, amiben volt is akció, de közben meg pakolta is a szereplőket egy még drámaibb összecsapáshoz. Pilou Asbaek egyre inkább lopja a show-t, de annyi baj legyen. Ja ilyen történetet írnak köré, én díjazni fogom. Vagyis: látvány, történet, ármányok és drámák, mind pipa. Határozottan neki kellene állnom olvasni is...
Remélem, a tárgyalás jó lesz, az eredetiben azt szerettem. Ha nagyon rövid akarok lenni, akkor van egy nagyon okos, kezdő ügyvéd, aki nem bír a nagy szájával, így már az első nap kirúgják a menő gyakorlati helyéről. Egy kis irodába ajánlják be, ahol vinni kezdi egy anya ügyét, akinek a fiát állítólag a drog ölte meg, de a nő szerint tiszta volt és a kórház felelős a halálért. Elmesélhetném, a regényben mi tetszett, de ez már most összetettebbnek tűnik több játszmával. Lesz itt manipulálás és tárgyalótermen kívüli játszmázás bőven. Ha jól csinálják, nem is bánom. A magánéleti szál tűnik kissé problémásnak, mert Rudy barátnője maradt a cégnél és ellenfelek lesznek a bíróságon is. A szomszédban meg ott van az a Kelly, akiről a regény alapján tudom, milyen szerepe lesz az életében később. Ok, előre szaladtam. A lényeg, nem fog tetszeni, ahogy Rudy magánélete alakul, így bízom benne, hogy az ügy cserébe jó lesz. A színészek között akad nem egy ismerős arc, egyelőre Lana Parrilla ügyvédnője tűnik belevalónak, John Slattery meg perfekt gonosznak. Az ügy elindul, a szereplőket rendezik, lehet ez még jó. Drukkolok is érte.

börtönből. Mert az utalás, hogy perelték már, anélkül is értelmes. Hiszen úgy is ismertük meg, Chylka védte egy gyilkossági ügyben. Akkor párhuzamosan? Lehet, nem derül ki.
egy tekintetben teljesen más a véleményük: Asha visszaadna minden álmot, amit a király nem tud vagy akar teljesíteni. Az eredmény: Magnifico kiborul, Asha pedig tervezni kezdi, hogyan mentse ki onnan az álmokat. Egy csillag száll le neki segíteni, míg a kiakadt király tiltott mágiához nyúl...