Szeretem a cápás filmeket. Szeretem a sorozatgyilkosos történeteket. Eddig még nem találkoztam olyan verzióval, ami ezt a két zónát összemosná. A Veszélyes állatok erre tesz kísérletet és fogom is a fejem, hogy mit szóljak hozzá. Ha különben választanom kellene, inkább sorozatgyilkossal viaskodó filmnek tartanám.

Mert miről is van szó? Adott egy tengeri kirándulásokat szervező hajós, Tucker. Ő valami elképesztő módon rajong a cápákért. Gyerekként túlélt egy támadást és neki a cápák az istenek, a legnagyobb köztük pedig a nagy fehér. De nem válogatós, egy bikacápa támadás éppen annyira boldoggá tudja tenni. Arról meg tesz is, hogy legyen mit filmre vennie és etesse a cápákat. Amint olyan ügyfél akad, akit gond nélkül el tud tüntetni, mert pl. nincs családja, vagy a párjával kettecskén nyaral, már fel is vette a cápa étlapjára. Elkábítja, bezárja, majd a cápáknak lógatja az áldozatait. Hozzáteszem, nem mindenkit. A lányokat előszeretettel tálalja fel, a pasijaik gyakran csak kést kapnak a bordák közé aztán már mennek is az óceánba.

A másik szálon egy magányos farkasként, a szörfnek élő lányt ismerünk meg. Zephyr túlélő, ugyanakkor senkit nem enged közel magához. Tucker ki is szemeli, el is kapja és meg is indul a két ember között a játszma. Amikor a lány egyéjszakás kalandja, aki többet is akarna a kapcsolatból kihozni, nyomozni kezd, újabb játékossal bővül a tér. Sikerül megszökni? Túlélhetők a cápák?

Ahogy írtam, már csak azért is inkább sorozatgyilkos történet, mert a lényeg az, ahogy Tucker és Zephyr minden téren megküzdenek egymással. Mert nem csak a szökés a lényeg, hanem az is, hogy ki kerekedik felül a másikon. Sikerül-e félelmet gerjeszteni, megtörni a másik felet? Mert azon is múlik a túlélés, hogy ki a higadtabb és ki tud túljárni a másik eszén. 

A cápa a gyilkosság eszköze és a film nem hozza totálban a támadásokat. Sőt. A film legdurvább jelenete nem is cápás. Ott Tucker utolsó feltűnése a legjobban megmutatott, de annyira műnek is érződik, hogy ijesztő hatása nincs is. Viszont, Zephyr meg van bilincselve a kajütben. Hogy bármi esélye legyen, le kell venni a bilincset. Filmen már láttam olyat, hogy valakinek az volt a trükkje, hogy a hüvelykujjét ki-be tudta ugratni, így ki tudott bújni a bilincsből. A lánynak nincs ilyen készsége és neki is a hüvelykujj a trükkös. Mit csinál vele? Nem mesélem el, de simán rosszabb volt nézni, mint amikor jöttek a cápák enni és haraptak.

Nem viszik túlzásba se a cselekményt, se a filmet. Jobb is így, mert ebben ennyi volt. Így sem lesz igazán jó film, de legalább nem csúszik át a gagyiba sem. Megvannak a gyengébb részei, a hihetetlen elemek, de mint említettem, inkább néztem pszicho-thrillernek, mint horrornak, így annyira nem is akarok látványt számonkérni. Maguk a cápák különben nem rosszak, ha már látványelem. Azok ők.

Kisfilmes abban is, hogy nincs benne sztár sem. Courtney ugyan egykor jobban állt ennél, de a színészi kvalitásai mindig is hiányosak voltak. Neki kellett volna ijesztőnek lenni, de legfeljebb a megszállott volt meg. A másik kettő - Zephyr és az alkalmi pasija meg inkább eye candy szerepkörben tündökölnek.

Egyszer meg bírtam nézni, pláne az ötlet eredetisége miatt. Cápával gyilkoló sorozatgyilkos... De különben felejthető, késő éjjeli műsorsávba passzos film.

Azt hiszem, megvan az It (s01e03) iránya és nem igazán tetszik. Nem is maga a történet, amivel bajom van. Abban még érdekességet is látok, hogy mit alkot a sereg és ott milyen emberek kerülnek egy csapatba. A férfi, aki nem tud félni egy agysérülés miatt és a látnok. Az is rendben lenne, ahogy a gyerekek nyomozgatnak. Megint van egy kis csapat, ami ellensúlyozza, hányan vesztek már oda. Amivel nem vagyok kibékülve, az a horror milyensége. Azzal nem tudnak megijeszteni, hogy egy szörny miképpen eszik embereket. Most mondjuk nem az undorító baba volt, hanem egy csontvázszerű szörnyeteg és volt egy hajsza a temetőn át. De ugyanúgy az undorkeltés és nem az igazi megijesztés, amire rájátszanak. Nem is néz ki jobban. Értem én, hogy nem moziba illő trükköket és látványt kapunk, de akkor meg a kevesebb több lenne. Annyira nem kellene nekem, hogy miképpen eszik meg szaggat húst a szörny... minek? Nem véletlenül érdekel jobban a katonák szála. Plusz, ami a részben tetszett, az a fotózás. Megjött a bohóc.

Visszaáll a heti ügyekre a Tracker (s03e03). Annyi az újdonság, bár ha belegondolok, ebben kettő volt - hogy jön egy újabb szereplő. Az ügyvédi irodába kerül egy asszisztens, és neki is megvan a maga előtörténete. Már elkottyintotta, hogy az anyját megölték és nincs meg a tettes. Érdekli Coulter tevékenysége. Abból a történetből még lehet valami. A másik, pedig hogy így még nem ért véget egy nyomozás sem. Nem lövöm le a poént, de ennek az esetnek nem hagyományos a kimenetele. Az már inkább, hogy Coulter emberei még az FBI-nál is gyorsabban szereznek meg adatokat és Coulter mindenre úgy rájön, mintha valaki súgna neki. Pedig elnézem, nézve teljesen jó, de akkor is - annyira egyszerűsítettnek tűnik a megoldás az esetekhez képest. Most is olyan érzésem van, mintha egy filmet nyomtak volna le egyszerűbben 40 percben.

Kicsit ugrik előre a Francia história (s01e03). De igazából újdonságot nem tudok mondani hozzá: továbbra is a vallás miatt van feszültség és próbálnak a feszültségek ellenére is együtt boldogulni. Az egyik lenyeli, hogy a másik vele nevelteti a fattyát, a másik készül a neki kijelölt jövőre. Ugyanaz a környezet, hasonló ruhák. Igazából nem tudok mit kiemelni belőle a korábbiakhoz képest.

Közeledik a végjáték, vagyis a The Morning Show (s04e08-09) felpörgött. Elsőként Cory drámája lopta a show-t az anyja halála kapcsán, majd meglepett azzal, hogy milyen a kapcsolata Celine-nel. Nekik van múltjuk és kicsit más színezettel jövőjük is lehetne, csak. Cory gyengéje Bradley, aki bajba kerül. Aki kinek küldte el a bizonyítékot? Mer utána az lett a mutatvány, hogy miképpen igyekeznek megmenteni a nőt. Alex még az exét is megkereste miatta, vagyis újabb részre jött Jon Hamm. Tényleg, nagyon feltűnő, mennyire nincs közös jelenete a színésznőknek. Be fog érni az átívelés, tisztázódnak a kapcsolatok, de valamiért még van hiányérzetem. Kb. úgy kezdek lenni vele, hogy Celine jeleneteit várom. Ő az évad gonosza, de még azzal együtt is szimpatikusabb nekem, mint karrierista Alex vagy küldetéstudatos Bradley.

Jönnek vissza az ismerős klisék Chicago Fire & Med (s14/11e06-07) kapcsán. Vagyis, megint jönnek a trükkök, hogy egy-egy szereplőt pár részre kivegyenek. Most éppen Stella nincs. A másikban meg az, ahogy a betegek esetei egybecsengenek a magánéleti krízisekkel. Mindkettőben megvannak azok a kis csoportok, akik együtt szerepelnek. Az egyetlen, ami most kiugrott, hogy a két sorozat között összekötő elem kezd lenni egy románc, de még nem biztos, hogy lesz belőle valami. Novak a saját háza táján is találna pasit és ez nem az a sorozat, ahol erőteljesen összekötik a különféle évadokat. Nagyon szappanosak is mellette - a flört a polgármester asszonnyal, vagy az, ahogy Bert halálosan ágyán robban ki, hogy az elsőszülött fiúnak nem is ő az apja. De rég írom, hogy inkább szappan, mint dráma. Most is.

A Matlock (s02e05-06) meg se próbál újítani. Megint a szokott sémák: valaki gyanakodik Mattie-re, őt le kell szerelni. Most éppen Julian. A másik ágon meg Mattie és Olympia küszködnek azzal, hogy lehetnek-e még barátok. Ahogy az is ismerős lesz, hogy Mattie mindig belefut olyan esetekbe, ahol a családi drámájával szembesül. Most éppen olyan apácákat kellene megvédeni, akik befogadnak hajléktalanokat, drogosokat és pl. emgedik őket anyagozni is biztonságos környezetben. Semmi, amit ne láttunk volna az eddigi részekben. A gáz meg az, ahogy a gyakornokoknak próbálnak valami helyet keríteni. Most komolyan Sarah kémkedik Julian után Senior parancsára? Gáz. Azt meg sejtem, hogy a hatalomátvételből nem lesz semmi.

Georgie félelmei lehetne az összefoglaló név Georgie & Mandy (s02e04-05) két része alapján. Az egyikben attól rettegett, hogy nem tudja eltartani a családot, a rivális tönkreteszi őket. A másik részben meg az okozott problémát, újfent, hogy Mandy exe a főnöke és a munkából adódóan vannak közös dolgaik. Erőltetett történetek, nincs meg az a családi kedvesség, amit az elején Sheldonék hoztak. Én nem érzem viccesnek és Christopher Gorham feltűnése sem adja el nekem. Mit ne mondjak, az ottani korkülönbséget még gázabbnak érzem, mint Mandy - Georgie közti különbséget. Ott kb. 20 év van a férfi javára. A melléktörténetek meg még rosszabbak. Most komolyan, azon veszekednek a szülők, hogy a kb. 30 éves fiuknak ki tartsa meg a nagy beszédet a biztonságos szexről? Az a csoda, hogy nem Georgie-t küldték be.

Így, hogy két részt néztem meg egymás után a Grey's Anatomy (s22e04-05) jelenéből, azért jobban érezni, hogy megvan a részeknek a kiemelt szereplője. Jött Jackson és Meredithben felmerült, Jackson is piszkálta, hogy vissza kell mennie a laborba. Írtam is múltkor, hogy kíváncsi leszek, meddig marad a színésznő. Ez a válasz. A 4. részben most búcsúzott is, hogy majd az évad végére megint visszahozzák kicsit. Amúgy Teddy szerelmi élete lett ragozva kicsit és Jackson - Meredith műtétére igyekezett mindenki bejutni. A másik részben meg Jo került előtérbe, a terhessége kapcsán és egy természetesen szülni akaró nő ügye kapcsán; és Simone kapott egy kis ízelítőt abból, milyen volt az anyja. Vagyis, itt a szokottnál erősebb volt a kórházi esetek és a magánélet összefonódása. Az új gyakornokok különben még nem léptek elő, a megszokott szakorvosok és a már rezidensként ténykedő volt újoncok vannak elől. Ez jól hozta a magánélet - orvosi eset szappan vonalat, de ezt mindig is tudta a sorozat. Még mindig tudja.

Bár bírom ezt a sorozatot, a magánéleti manipuláció miatt az Elsbeth (s03e05-06) most kevésbé tetszett. Jött Marissa, az ügyfelével randira küldené az ügyvédnőt és ez már most fáraszt. Pedig az ügyek jók voltak: kifejezetten vicces volt, ahogy szerencsétlen irodalmi ügynök majd bele pusztult, hogy hízelegjen a tehetségtelen, de gazdag mecénásnak. Nem is csodáltam, hogy neki elszakadt a cérna. A másikban meg az volt az ötlet, hogy sokáig nem is volt hulla. Ha előbb kinyithatják a bunkert, vagy ha nem szökik meg az utolsó pillanatban a megoldóember, akkor simán életben maradhatott volna. Még mindig krimi és humor kellemes egyvelege, csak az a magánéleti szál. Mondjuk, még inkább ez, mint a skót távkapcsolat, de majd kiderül, meddig mennek el vele.

Az évad végére ér lassan a The Last Frontier (s01e06-07). Meg is lepett, azt hittem, több része lesz. De minden fogoly meglesz és a részek végére mindenki kiderült a nagy titka is. Megtudtuk, Frank mit titkolt el Ruby halála kapcsán. Erről csak annyit, hogy én eleve ilyesmit feltételeztem. Csak azt nem mondtam volna meg előre, hogy a bizonyíték manipulálása miképpen zajlott. Sidney titka is kiderül - a végén nagyon lestem is, hogy Levi is összerakta-e a történetet és ez családmentés, vagy még van egy másik játszma is. Ült a vége, elég is lesz kivárni a következő részt. Mivel 3 rész még van, biztos, hogy nem annyira egyszerű lesz a végjáték. Bokenkamp amúgy is szereti az ilyen titkokkal manipulálós, titkos indítékos sorozatokat, szóval, lehet itt még bármi. De, ami miatt emlékezetes ez a két rész. Az egyik legjobb fegyenc történet a halál angyala dokié, és az nem semmi, mit ki nem talált, hogy még az egyik áldozata anyját kínozhassa kicsit. A másik a nagy hajsza, amiben ugyanúgy megfért a lovas hajsza, mint a repülőgépes. A héten ezek voltak a kedvencek.

Mi lesz a probléma ezzel a filmmel? Hogy három ilyen hosszú filmből áll és fogalmam sincs, mire nézhetjük meg a végét. Általában ilyesmin nem akadnék fenn, legrosszabb esetben megnézném angolul, ha hozzánk nem is ér el. Csak ez nem angolszász területről jön. Kínai. Az meg esélytelen, hogy kínaiul végignézzem. Angol felirattal még csak elmenne valahogy, de... Mindegy, a lényeg, hogy nálam ez már eléri azt a szintet, amihez igénylem a szinkront.

Az első részen megvolt. Értettem is, élveztem is, már csak ki kell várni a folytatást.

A történet több szálon van vezetve, de minden egy történetet mesél el. A Shang dinasztia uralkodik Kínán és kemény rendszerük van, hogy az uralmuk sértetlenül fent maradjon. A birodalomnak 4 nagy vezetője van még, de nekik a fiaikat túsznak kell más nemesekhez hasonlóan a királyi házba. Ha ellenszegülnének vagy lázadni mernének, akkor a fiaik életének vége. A király öccse, Yin Shou hatalmas hadvezér. A túsz ifjakból szervezett speciális sereget és kora legnagyobb harcosaként tisztelik.

A bonyodalmat az okozza, hogy az egyik lázadó vezér elleni harc során feléled egy rókaszellem. A lény megszállja a legyőzött lázadó gyönyörű lányát, aki öngyilkos lett a családja halálakor. A szép lányt Shou tábornoknak adják, akit a rókaszellem hamar meg is babonáz. A szépség egy dolog, de a róka érzi, mi a férfi szíve vágya. Nem a másodhegedűs szerep, hanem a királynak lenni.

Mire észbe kapunk, a király halott, az öccse ül a helyére és a birodalom egy átokkal néz szembe. Az istenek is segíteni akarnak, és elküldik egyikük a tekerccsel, amivel mindent meg lehetne oldani. Csak éppen a küldött felismeri, hogy az uralkodó felelős mindenért, milyen ambíciók hajtják.

A király közben a nagyurakkal is leszámolna.

Az egyik általa nevelt fiú és az örököse ráébrednek, hogy egy rókaszellem befolyásolja a férfit. Meg akarják tőle menteni, de aztán nekik is keserű tapasztalatban lesz részük.

Lehetne még sorolni, mert sokféle színtéren van kiemelt szereplő, aki árnyalja a történetet. A kiemelt szereplő különben az egyik seregben nevelkedett fiú, Ji Fa. A királlyá lett vezér hű embere volt, a férfi örökösének legjobb barátja. Az egyik nagyúr fia. Nála szépen össze is érnek a szálak, hiszen mindenkivel kapcsolatban van. Ezzel meg van a lehetősége arra, hogy eldöntse a történések menetét.

Hol szomorú, hol felemelő részek váltják egymást. Van ebben a történetben dráma és nagy tragédia, de felemelő részek is. Mert ugyan a gonosz felemelkedhet és keverheti a bajt, meg fognak jelenni a hősök is, akik szembeszállnak vele és küzdenek a jobbért. A többiekért.

De nem csak ilyen nagyobb, epikus szálak vannak benne. Azért tetszett a film, mert sok egyébbel is színesítik. Az újra halandóvá lett egykori isten és segítői megkapják a humoros jelenetek egy részét a filmben. Szépen használják a kínai, nekünk idegenebb fantasy elemeket. Mint a rókaszellem, vagy az a rendszer, ahogy az isteneik születnek és beavatkoznak a világ dolgaiba.

Nem lehet panasz a látványra sem. Nem apróztak el semmit. Érzékeltetve van egy hatalmas birodalom minden gazdagsága és nagysága. Akár a városok, a földek vagy éppen a seregek kapcsán. Nagy tömegjelenetek is vannak benne. Még CGI is akad, bár tény, hogy annál már láttam jobbat. Akár az istenek harcmodora, akár a rókaszellem kapcsán. De nem ronda, nem rossz nézni, csak észrevenni, hogy nem egy nagy amerikai stúdió álomprojektje volt ez.

De simán hozza, amit egy történelmi eposzban is várna az ember. A külcsín a ruhák, frizurák és a lakrészek berendezése kapcsán is megállja a helyét. Attól még csak érdekesebb a szememnek, hogy mennyire más a keleti divat és szépségideál, mint nálunk volt.

Amennyire olvasom, a szereposztás is sztárszereposztás. Kínában. Nekünk talán kevésbé ismerős arcok és nevek fordulnak elő, de készséggel elhiszem, hogy ők otthon sztárok. Én most beértem annyival, hogy nincs ripacskodás és egy-egy szereplő kifejezetten jól meg lett formálva.

Visszatérve a kezdeti ponthoz, most már csak várni kell a folytatást. A második film, a Demon Force idén már kijött különben. Nem mintha, nem tudnánk, mi lesz a vége. Shou volt a dinasztiája utolsó uralkodója, utána jön a Ji uralom. Igen, érdekelt annyira, hogy utána nézzek...

Nem ez lesz sem Robbie, sem Farrell legjobb filmje. Még csak az emlékezetesek közé se tenném be. A helyzet az, hogy egyszerre igyekszik romantikus komédia, fejlődéstörténet is lenni. Az eredmény meg egyszerűen fura.

A történet szerint David egy barátja esküvőjére megy. Kénytelen autót bérelni és a különös kölcsönzőben rábeszélik a GPS-re. Az esküvőn találkozik Sarah-val, megvan a kémia is köztük, de mégsem jönnek össze. Hazafelé viszont a GPS átveszi az irányítást és különös kalandokra viszi a párost. Bejárják a múltjukat, újraélnek traumákat és esélyt kapnak a szüleiket is vele magukat is jobban megismerni.

Vagyis, ez az utazás nem is fizikai, hanem egy önfelfedezés. A traumák feldolgozása, amit az életük során összeszedtek. Mindkettőnek van a szüleivel rendezetlen esete és mindketten azért nem mernek szeretni, átadni magukat, mert rossz véleményük van magukról. David, akinek azt mondogatták, hogy különleges. Ezzel meg azt érték el, hogy éppen az ellentétét gondolja. Akit az első szerelme úgy megbántott, hogy nem mer bízni már a nőkben. Sarah, aki bulizott és botrányokat okozott, aki nem vett semmit komolyan. Aki nem ment be elköszönni a haldokló anyjától. Aki csalónak, értéktelennek érzi magát és amint egy kapcsolata komolyabb kezdene lenni, belemenekül egy viszonyba vagy elmenekül.

Az úton ajtók nyílnak és a film érdekessége, hogy nem simán újranézik a múltjukat. Van, amit újra kell játszani, pl. Davidnek az iskolai színjátékot. Vagy, más karakter bőrébe kell bújniuk: amikor kamaszként maga alatt volt, az apja vigasztalta. Most neki jut az apa szerepe és össze kell rántania a kamasz énjét. Ezzel elérve, hogy igazán átérezze és elhiggye, amit a szülei mondtak.

Építgetik az én-képüket, fejlődnek. Közben meg a kezdet óta meglevő vonzalom is mélyül. Mi a gond vele? Se nem igazén vicces, se nem igazi dráma. Keserédes az egész és ez most nem esett jól. Vagy nevetni vagy sírni kellene, de egyszerre a kettő nem ment.

Látványelem akad benne, kissé mágikus realisztikusan. Nyílnak az ajtók és vannak érdekes nézőpontok benne, mint amikor egy hegytetőről lenézhetnek a Földre. Ötletek, valami közben meg is villan benne, de túlzottan is furcsa, hogy igazán élvezhető lett volna.

A szereposztást viszont nem aprózták el. A személyes drámát Farrell és Robbie is szépen hozza. A szerelmeseket nem hittem el nekik, nem mondhatnám, hogy a színészek között lett volna kémia. Amúgy is, mint már írtam, nekem inkább lelki felépülősre sikerült ez a film, mint romantikusra.

Tudnám még ragozgatni, de a lényeg, hogy érdekes, de nem igazán jó film ez. Akár a címe. Hosszú, inkább különös, mint jó. Egy-egy villanás, jó jelenet van benne, de ennyi.

Azt már említettem különben, mire emlékeztet? Az Úttalan útra. Abban is van egy misztikus utazás, ami közben a főszereplő páros egymásra talál. Csak az valóban komédia és azon jókat nevettem. Ez viszont belefulladt a melodrámába. Vagyis, egyszer megnéztem, de nem újranézős nálam.

Erre most nem is tudom, mit mondjak. Vártam, és le is kötött az évad. De ahogy csavarják a cselekményt... Ez az a sorozat, amiben nem tudnám megjósolni, mi lesz. Ami nem baj, de néha nagyon fogom a fejem a történtek miatt.

Azt nagyon gyorsan lezongorázzák, hogy az elnök halála hogyan változtatja meg Grace Penn történetét. Már nem bűnös, akit félre kell állítani, hanem az új elnök és mindenki szépen be is áll mögé. Aztán jön a nagy meglepetés, amikor Hal lesz felkérve a helyettesének, mellőzve Kate-et, aki szintén számított az állásra. Ezzel meg is van az újabb szakadás a páros között, noha Hal a vártnál is többet tett, hogy a szakmai éhsége és a felesége iránti érzései is megmaradhassanak. De, szokás szerint, Kate megy a maga feje után.

Azért emlegetem ezt fel, mert ez az évad blokkokkal dolgozik. Pár résznek megvan a maga politikai krízise, amit meg kell oldani, hogy aztán jöjjön a következő. Az első nagy Grace elnöksége és az alelnök személye. Majd jön a krízis, amikor egy kém miatt vallani kell, mielőtt az angolok maguktól jönnének rá, hogy az USA-nak milyen szerepe volt a rakétatámadásban. Abból meg kinő az orosz krízis, az új fegyverrel felszerelt atomtengeralattjáróval. Kate mindig a tűz közelében van és úgy tűnik, ő az egyik megoldóember.

De ez a sorozat soha nem ilyen egyszerű. Mindenkinek megvannak a maga kis játszmái, nagyobb szinten is. A helyzet meg az, hogy Kate túl jó ember ehhez a játszmához. Akár Nicol, akár Hal, Penn elnök meg messze tovább képes elmenni, mint a nő. Neki hozzájuk képest hatalmas a lelkiismerete és nem a hatalom megtartása a fő célja, hanem tényleg javítani igyekszik a világon. Az eredményt látjuk is a sorozat végén: amikor azt hiszi, jót tett és segített elhárítani egy katasztrófát, akkor is rádöbben, hogy miképpen játszották ki mások saját hatalmi törekvésből.

Kerek, át van gondolva, és úgy tud feszült lenni, hogy mellette kényelmes is a tempó. Megvan az arány, hogy ennyi köret és magyarázat kell, mégis érezni a haladást, de nem rohanunk.

Ami viszont kifejezetten zavart ebben az évadban, az a magánéleti szálak kavarása. Hal ment alelnöknek, Kate maradt a helyén és közölte a férjével, hogy innentől csak a látszatfelesége. Először az angol miniszterrel kavart volna, de aztán kikötött egy kémnél. Na, az a szál kifejezetten irritál. Annyira más a dinamika a Hal - Kate és ez a Kate - Callum felállás között. Hal egy szinten vagy feljebb van a nőnél, Callum meg gyereknek tűnik mellette, intellektusban meg hatalomban is. Benne azt a jóságot keresi Kate, ami miatt a politikában sem tart előbbre. Egyszerűen mások a szabályok, játszmák, ha hajlandó beismerni, ha nem.

Attól sem jobb, hogy Callum szerepére Aidan Turner érkezett, aki azért szép rajongótábort szerzett korábban magának törpként vagy Poldarkként. Plusz, nekem nem szimpatikus a párosa Keri Russell-lel. Annyira látszik, hogy a nő kb. egy 10 évvel idősebb nála és a sorozatban ez nem csak külső, világnézetben és mindenben is. Callum gyerek Kate mellett.

Ha már újak, megnövelt szerepek, akkor azt a kettőt emelném ki, akik viszont jól eltalált, emlékezetes figurák lettek. A Penn házaspár. Bradley Whitford az elnök férjeként lopta a jeleneteket és a legjobb beszólások vagy a humoros részek rendszeresen neki jutottak. Janney is jó választás, de a kedvenc új állandó szereplőm egyértelműen Whitford volt.

Ennek az évadnak is nagy nyitott vége van. Be is van rendelve a következő évad. Vagyis, fogok még írni arról, hogy alakulnak Kate ügyei és a politika.

Inkább regényként szoktam olyan történettel találkozni, amikor az egész cselekmény jelképes. Pedig van történet, csavar és szereplők, de az csak a keret. Azt is mondhatnám, igazából egészen másról szól, mint amit végigolvastam. Most filmben sikerült egy ilyenre akadnom.

A nő az udvaron simán nézhető horrornak. Adott egy család - az idill pillanatok alatt ér oda, hogy a családapa meghalt egy autóbalesetben, a felesége gyászolja a két gyerekükkel, miközben a nő küzd a sérüléseivel, ugyanabból a balesetből. Az sem éppen segít, hogy a baleset vettek meg egy isten háta mögötti birtokot és házat, amit együtt akartak felújítani. Vagyis, ott a sérült nő a két gyerekkel, elvágva a világtól. Még csak az sem segít rajtuk, hogy modern kor. Hiszen a nőt már annyira nem érdekli semmi, hogy a csekkeket sem fizette be. Se telefon, se net, se semmi. A nagyobbik gyerek, a fiú morog is miatta, de még ahhoz is rossz állapotban van az anyja, hogy ezt felfogja.

Ebbe a helyzetbe csöppen bele egy negyedik fél. Egy lefátyolozott, titokzatos nő, aki az udvarukon bukkan fel, csupa feketében. Nem is csinál semmit, csak ott van és vár. Ramona próbál kommunikálni vele, de az sem vezet sehova. Nem bajba jutott idegen, akinek segítség kell. Ő valami más. Talán nem is evilági. Egyre ijesztőbb. Majd egyre közelebb kerül a házhoz, mintha csak csúszna közelebb, ahogy telik az idő.

Az egésznek van egy nyomasztó hangulata és rátelepül az is, hogy nem tudni, ki vagy mi az a nő. Ahogy majd mozgolódnak az árnyak és bekapcsol a természetfeletti, azt már tudjuk, hogy nem ember. De mi a célja? Miért jött? Talán az a legijesztőbb benne, hogy erre nincs válasz sem.

Ha csak a cselekményt nézem, a film annak a története, ahogy a fátyolos nő egyre közelebb jön, egyre ijesztőbb, és megindul a túlélésért a küzdelem. Ki marad talpon?

Viszont, teljesen másként is nézhető az egész. Talán meg sem történik semmi, csak annak a metaforáját látjuk, ahogy Ramona szembenéz a maga sötétségével. Az öngyilkos hajlamai, a gyásza és a bűntudata megtestesülésével, ami azzal fenyegeti, hogy azt is elveszi tőle, ami még megmaradt. Vagyis a gyerekeit. Nem kell a tényleges cselekményt nézni, csak azt, hogy a nő viselkedése hogyan rombolja a megmaradt családot. Nem kell mitikus szörny, hogy elvegye a gyerekeket, megteszi az is, ha az anyjuk nem tud előre lépni, csak szenved és észre sem veszi őket. És ezen nem segít az sem, hogy szereti a gyerekeket, jót akar nekik.

Vagyis, nézhetünk egy mitikus lényes, nem éppen ijesztős, inkább nyomasztó horrort, vagy a gyásszal és bűntudattal való leszámolást, hogy lehessen még jövő. A film simán megengedi mindkettőt.

Minimális beletétellel meg is lehetett csinálni a filmet. Egyetlen helyszín: a ház és az udvara. Kevés színész - a két nő, a gyerekek és a múlt képeihez az apa. Nem kell különösebben CGI sem, éppen elég ijesztő az is, ahogy a lefátyolozott fekete ruhás nő csak van ott. Nem véletlen, hogy a Démonok között egyik legijesztőbb démona az apáca volt, ott is megvolt ez a fekete alap, ha azért nem is egyforma ez és az a teremtmény.

De hogy mennyire szórakoztató a film? Vagy ijesztő? Egyik sem. Nálam inkább az volt a helyzet, hogy intellektuálisan tudtam értékelni, de igazából nem tetszett. Igaz, már eléggé bele vagyok fáradva az ilyen démonos, ijesztős, sötét horrorokba. Nem is tudom, mi jönne be, mert a hentelés most sem a műfajom. Mindegy is, maradunk egyelőre itt.

Blumhouse produkció, számomra ismeretlen színészekkel. Ez még valahol jó is neki, növeli a hatást, hogy ez bárkivel megeshetne. A két nőnek kell több mindent beletenni, bár a fátyolos játéka kimerül az ijesztő nézésben és rideg érzelemmentességben. Ramona pedig összeomlik, hogy erősebben térjen vissza.

Egyszer érdekes volt, az ötletet tudom értékelni, de nem az én filmem. Van még sorozatgyilkosos meg cápás filmem is, hátha azok majd jobban tetszenek.

Pedig próbáltam megtalálni a szakkifejezést, de nem bukkantam rá. Van az, amikor valaki mindenféle foltba, véletlenszerű alakzatban képet, mintát lát. Gyakran ez pl. Jézus arca. Hiszen az agyunk mintákat keres és az agyunk képes meggyőzni minket, hogy arcot, képet, alakot látunk, nem csak spontán színeket.

Ez a film ezzel játszik el, hozzákapcsolva a megszállottságot. A főszereplőnk ugyanis egy lelkipásztor, aki feszült helyzetbe kerül és mondhatni, a fentebb említett jelenséggel együtt igazán mélyre merül. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy bele is őrül az eseményekbe.

De, hogy érthető legyek, nem itt kellene kezdenem. Kedves, szerény, jellegtelen papunk, akit még a felesége is megcsal és az egyházban semmibe vesznek, egy új tagot ültet le a templomban. Ahogy elköszön tőle, meglátja a nyomkövetőt a bokáján. Vagyis, börtönből szabadult fegyenc. Mivel az egyház embere, így is esélyt adna, hisz a második esélyekbe, pedig sikerült egy olyan színészt leszerződtetni a szerepre, hogy ahhoz csak Bill Skarsgard negatív karaktereit lehet mérni. Sőt. Skarsgard legalább sötéten vonzó a maga módján, de ez a figura... Első látásra késztetésem van, hogy meneküljek előle és semmi kellemes vonás nincs az arcán. Amikor a pap fiát egy ismeretlen férfi elvitte az iskolából, persze azonnal a legrosszabbra gondol és a férfi nyomába ered.

Ennél többet nem mesélek el, de a film felépíti, ahogy egyre jobban belelovalja magát az igazságosztó, az Isten vezette jó ember történetébe. Élete minden területén elkezdi a jeleket keresni, Isten és Jézus nyomait, ami mentén haladhat. Közben lesz eltűnt lány utáni nyomozás, meg egy nyomozónő, aki jelen bűnöző miatt vesztette el a húgát és a nyomozások középpontjába kerül. Neki is megvan a maga pokoljárása.

Feszültség van ebben a történetben, és annyiféle őrület, mély emberi szenvedés ábrázolása, hogy az már önmagában érdekes pszicho-thrillerré emeli. Az csak tovább színezi, hogy nem kicsit fura nekem ázsiai környezetben nézni a keresztény megszállottságot. Még nagyon előttem van, ahogy a Sógunban álltak a papokhoz és a kereszténységhez. Ok, ez koreai és nem japán, de Koreához is előbb ugrik a Solo Leveling, démonok és hasonlók, mint Jézus követői.

Amit egy thrillerbe látványként bele lehet pakolni, ebben szerintem megvan. Több helyszín, kifejező színészek, még egy szellemalakot is kapunk - a rendőrnőt kísérti a húga. Nem kell semmi komolyra gondolni, nem mennek át misztikusba, abszolút elképzelhető az egész. De van terünk, helyszíneink, mozgalmasabb jelenetek és látomások is.

Nem egy könnyű darab, talán kicsit idegen is nekünk, de megvannak az univerzális elemek is benne. Annyira, hogy el tudom képzelni európai vagy amerikai környezetben is, és nem sokat kellene változtatni hozzá. Abszolút vállalható film volt ez.

Erről a filmről nem szándékozom sokat írni. Egyértelmű, miért néztem meg, és milyen szellemi szintre van szabva.

Akkor, sorba: ami nekem eladja, az a panda. Még akkor is, ha nem igazi - ki forgatna igazi panda kölyökkel? Én mondjuk imádnám, de biztos vagyok benne, hogy hatalmas költsége lenne és sajnálnám is az állatot kitenni a forgatásnak. A lényeg, hogy pandás, és nagyon pandás film. Szinte mindig jelen van a kicsi és körötte forog minden. A hozzám hasonló panda bolondok simán meg tudják nézni ezért.

Itt kell kiemelni, hogy nagyon jól sikerült a grafika. Sokkal életszerűbbek az állatok, mint amiket eddig volt szerencsém a vásznon látni. Ok, egy-egy ponton látni, hogy nem igazi az állat, de kevés ilyen akad. Akkor sem igazán az állattal van a probléma, hanem az ember és állat interakciója fura. Valahogy a kettőt nehéz volt összesimítani. Ismétlem - a szemem elégedett volt az állatokkal. Ezért néztem meg.

A történet meg olyan, hogy a 3 éves unokahúgom is simán követi. Jackie névleg örökbe fogadja a kis pandát, akit éppen az ünnepség idején akarnak zsoldosok elrabolni. Jackie egy lelkes pandagondozóval kiegészülve meg szembeszáll velük, és keresztül-kasul üldözik és verik egymást az állatkerten.

Nincs igazán története, inkább csak viccesnek szánt jelenetek és akciók tömkelege. Amivel kicsit játszanak, hogy a színész magát játssza. A legtöbb poén arra is van kihegyezve, hogy az életben minden annyira nem jön össze neki, mint a vásznon. Itt közben megbotlik, vagy félremegy egy ütés, de attól még nem kell rosszra gondolni. Chan-film. Nem lesz olyan, aki sarokba tudja szorítani vagy legyőzné. Ilyen szempontból tipikus.

Nekem az kicsit fura is, ahogy magát játssza. Még a reklám helyét is pontosan kiérzem belőle. Amikor arról beszél, hogy a Csapó a varázsszó? Vagy felvétel, már nem is tudom. A lényeg, amikor indul a forgatás, minden mást elfelejt és bármit meg tud tenni, mintha mindenre képes lenne, nem lenne kora sem. Az annyira önreklám, miközben meg éreztem ki belőle, hogy miképpen találja meg szinte egysorosként a kisebbeket.

Jellemző az is, hogy a végére még az is kiderül, hogy gonosz sincs. Nem lövöm le a poént, de nem véletlen, hogy azt a pandakölyköt el akarták vinni. A film végére tényleg elérünk oda, hogy ez egy családi, egyszerű, lazán verekedős komédia családi üzenettel.

Én biztosan nem nézem meg, ha nem pandát kell menteni benne, de hát mindenkinek megvan a gyengéje. Nekem az állatmentős filmek. Erről jut eszembe, meg kellene keresnem A medvét is. Amióta olvastam az eredeti regényt, arra fáj a fogam. De ez már egy más történet.

A hét második fele nagyon nem a tervek szerint alakult. Ha összejön egy jó kis gyomorvírus, aztán meg gyerekfelügyelet, nem nagyon jutok tévé elé... Idegesít is, hogy még a heti sorozataimmal is lemaradtam. Mindegy, nézzük ezt a keveset.

Kezdem beérni magam The Last Frontier (s01e05) szakaszon. A sorozat továbbra is igyekszik egyensúlyozni a hajsza, a családi ügy és az összeesküvés között. Minden epizódban ki lehetett mutatni, melyik hova tartozik, mert ezeket a szálakat bonyolítják. Most végre talán egyben van a marsall család,a de a felesége megadta az ultimátumot: mi vagy a munkád. Közben meg a most elkapott bűnöző valamit elindított és a szökevény is ténykedik. Már megtudta a rendőr titkát, kísérti a feleségét és nagyon-nagyon mesterkedik valamiben. De ezek a rejtélyek jók, fenntartják a figyelmet. Továbbra is szeretem a szereposztást. Jó lett az akció szcéna a fiú kiszabadításakor. Kedvencet még nem jelölök, szerintem ahhoz tudnom kell, hogy a szökevény tényleg rossz, vagy ő a jó? Majd kiderül.

Elértem a Dexter: Resurrection (s01e10) végére és egyszerre sajnálom is, meg nem is. Mert ez egy kifejezetten jó évad volt, ennek örülök. De nincs több rész, ez viszont szomorú. Megjegyzem, ennek van a legfrappánsabb vége az eddigiek közül. Dexter kimondja, hogy ő már nem akar más lenni. Az, aminek lennie kell. Aminek mi is látni akarjuk: a sorozatgyilkosnak, aki más gyilkosok végzetét jelenti. Abszolút pálcát tör az önbíráskodás mellett, de ebben a szuperhős filmekkel teli korban nem ezt tesszük minden? De. Ebben a részben is volt humor, Dexter és Tyrion - tudom, itt nem az a neve, de egyszerűen ez ugrik be a színészről - összecsapnak, és Uma Thurman is többet megmutathatott magából. A táncos poént is vettem. Ha John Travolta és tánc, kinek mi ugrik be? Az egyik biztos a Ponyvaregény lesz, amiben éppen Umával ropták nagyon is jellegzetesen. Annál több ízlésük volt, hogy ugyanezt lenyomják ebben is, de egy másik klasszikus Travolta-tánc bizony megjelent a zsarubálon. Szombat esti láz. Azt hiszem, az volt a címe, de a zene és a tánc élőbb, mint a film, legalábbis nekem. Stayin' Alive. Nagyon drukkolok is, hogy maradjanak New Yorkban, maradjon ez a zsarupáros is. Simán taníthatnák Harrisont az egyetemen... De, elkalandoztam. Volt vér, dráma, szorult helyzet és Dexter kivágta magát, szokás szerint. Szépen lezárták a szálakat és kaptunk egy jó évadzárót, ha jó pár színészt el is búcsúztattak most is, korábban is.

Nincs nagy kedvem A Forsyte család (s01e04) elemezgetésének. Én elkezdtem sajnálni nagyon sok mindenkit. Egyszerűen nem látom, hogy itt bárkinek is jutna happy end vagy olyan vég, ami nekem tetszene. Soames feleségül vehette álmai nőjét, de a féltékenység közéjük fog állni. Olyan szépen megvoltak Párizsban, megvoltak a terveik, aztán a fiatalember rájött, hogy nem veszi be a gyomra, hogy a felesége a balettkarban, azokban a kis ruhákban mindenki előtt fellépjen. Ideig.óráig ki fogja magát beszélni, de ott baj lesz. Kivéve, ha hamar terhes lesz a felesége, állapotosan nem mehetne táncolni. De a lényeg, idillből megyünk a bajba. Jól érzékeltették is, hogy születik meg a féltékenység, ha még ok sincs rá. Jo meg máris gyötrődik a két családja között. Mondhatja azt a feleségének, hogy a korábbi szerelme és az ikreik nem lesz az életük része, de ő jó ember. Nem fogja tudni kikapcsolni a felelősségérzetét. Kétszínűnek is érzem, hogy a felesége simán elvárja, hogy az első házasságából született lányát az édesgyerekükként nevelik, Forsyte-örökösnő, miközben Jo gyerekei lennének az igazi Forsyte-ok, akikről hallani sem akar. Meg különben is, Jo lelkülete annyira nem fér össze a Forsyte elvekkel, ami megint látszott a befektetős résznél. Neki van lelke, az üzletben az meg nem kellene. És ott is csak nő a feszültség. A mellékszálak - pl. a nevelt lány buta kis eljegyzése az építésszel, annyira nem tud érdekelni. Az köt le, mi lesz Soames és Jo kapcsolataiban. Na, majd kiderül. Látvány, szappanopera, szép színészek. Ebben nincs változás. Csak a happy endbe vetett hitem lesz egyre kisebb.