Máig vallom, hogy a kedvenc kémfilmem a Kingsman. Az első rész, amelyben Eggsy színre lép. A folytatással is kijöttem, de ott már komolyabb fenntartásaim voltak. Máig nem is értem, Vaughn miért nem trilógiát készített, miért kellett egy előzményfilm?

Ok, azért vannak tippjeim. A kezdetek is egy trilógia kezdete lehetett volna. Már ebben vannak rá elég komoly nyomok - hogy a Conrad áldozata/cseréje miatt életben maradt ifjú Kingsman alapítótag lett, ráadásul Aaron Taylor-Johnson játszotta. Egyértelmű jel, hogy vele még tervek voltak későbbre. Vagy, a végére betett jelenet, amelyben bemutatják Sztálin ellensúlyát, Hitlert. Simán el tudom képzelni, hogy lett volna még egy II. világháborús és egy hidegháborús epizód, hogy visszaérjünk a jelenbe. De ebből már nem lesz semmi. Több okból sem.

A legnagyobb persze az, hogy A kezdetek bődületes bukta lett. Talán a hangnememből már látszik, hogy nekem is ez a leggyengébb a 3 film közül és egyszer megnéztem, de annyi bőven elég is volt belőle. Az alapgondolatra visszatérve, nem kicsit veszteséges. Még csak a kritika vagy a nézők sem szerették, mondjuk úgy, hogy inkább szidjuk, mint szeretjük ezt a filmet sokakkal együtt. Nem elég, hogy ez nem fog folytatást kapni, szerintem sikeresen összehozta azt is, hogy Eggsy se kap újabb részt, azt viszont komolyan sajnálom.

Akkor, a mostani film. Annak a meséje, hogy miért alakult meg a Kingsman és ki volt mögötte. Ezért alig Kingsman film, tényleg a záróelem csak az alapítás. Addig meg inkább egy kémes thriller, mint az akció, amit Vaughn ezzel a címkével tálalt nekünk. Én még ezt is lenyeltem volna, ha kicsit... ügyesebben van megírva.

Az egy dolog, hogy a háború mögé tett egy Moriarty szintű gonoszt, aki mindent kitervelt és segítőkkel igyekezett romba dönteni a világot. De az, ahogy a történelmi figurákat használta... eleinte még megmosolyogtatott, de amikor rájöttem, hogy az a nő bizony Mata Hari, azért kezdtem kiakadni. Pedig voltak törekvések kicsit a történelemre is támaszkodni, de elég vad irányokba kanyarogtak. Főleg a Hajnal Szeme kapcsán, de Raszputyin is megérne egy misét.

A másik, ami a cselekményben rossz ötlet volt, Conrad megölése. Nem is a halála, mert az aláhúzza, hogy az ő emlékére és tiszteletére alakul a Kingsman. (Megjegyzem, nekem jobban tetszett volna, ha Orlando hal meg és a fia hoz az emlékére létre egy kémszervezetet az apja szellemében. A folytatások tekintetében is jobb lenne, mert ha lett volna, a II. VH-ra Conrad negyvenes lehetne saját kiképzendő fiú utóddal, míg Orlando egy 60-70 éves szervező?) Az igazán rossz ötlet az, hogy mennyire a véletlenek összjátéka kellett hozzá. Conrad értelmetlenül hal meg. Túléli a bevetést, már be van ígérve a kitüntetés, amivel átkérné magát az egészségügyisekhez. Erre a sajátjai egyike lövi le, mert kémnek nézi? Ha a csatatéren esik el, egy német lövi le - bármi, csak nem ez a banális halál. Addig is voltak fenntartásaim, de ezen jelenet után már komolyan morogni kezdtem. Aztán jött Mata Hari is...

Pedig egyes helyeken még tud villantani a film. Az pl. remekül ki van találva, ahogy Raszputyin orosz táncok harcmodorában küzd. Vagy, ahogy felhasználják a mítoszt, mennyiféleképp igyekeztek megölni, mire nagy nehezen sikerült végezni vele. Az akciók, ami a filmek védjegye volt, tud működni ebben is és vannak látványos elemei. De kevés, és elveszi tőlük a súlyt a machinálás.

Még egy, amit sajnos kihagytak. A Kingsman vicces volt. A King's Man nem az. Minimális humoros elem akad benne, szinte semmi. Ezzel is vesztettek valamit, ami a márkajelük volt.

Pedig, az is látszik rajta, hogy egy nagyon sikeres filmsorozat egyik része. A kosztümök, helyszínek, a stáb. Brutális, milyen színészek vállaltak benne kisebb szerepeket is. Pl. Daniel Brühl, aki mondhatni a Marvel után már rutinos volt a hasonló karakterekben. De Tom Hollandert is emlegethetném vagy Charles Dance-t. Akkor még menő volt Kinsman-filmbe szerződni. Kár, hogy két főszereplő nem stimmel igazán - Gemma Arterton megközelítőleg sem hozza azt a Peggy Carter alakot, akinek megírták. Ahogy Ralph Fiennes is inkább hihető a konspiráló nemesnek, mint a harcosnak, aki vív és lő meg leveri az ellent. (Még egy ok, hogy nem a jó Oxford halt meg a filmben.) A mellékszereplők, mint Ifans és Hollander, sokkal eltaláltabbak és szerethetőbbek.

Ok, a végére hagytam még egyet, amin bőven morogtam. Ezt szinkronnal néztem, eredetiben nem tudom, kezdett-e valamit Goode a hangjával. De a szinkronban még arra sem vették a fáradtságot, hogy álcában legalább mélyítse a hangját. Megírva úgy van, hogy meg kellene lepődni, amikor kiderül, ki a minden mögött álló sötét elme. A szinkronos változatban meg első hallásra lehet tudni. Roppant illúzióromboló volt ez is.

Vaughn ezt követően az Argylle-lel is bukott egyet, amit szintén a Kingsman-univerzumba igyekezett kapcsolni. Tartok is tőle, hogy mi lesz a következő projektje. Már láttam a neve mellett Cristiano Ronaldóét... rossz értelemben félelmetes.

Nem mondhatnám, hogy a 2. évad jobban behúzott volna. A Tomb Raider nekem jobban tetszik, amikor kalandfilm jelleget kap és nem mágiáva, mítoszokkal keverednek. Erre az évadra különben nagy kanállal etették velünk a misztikumot.

Ha nagyon röviden össze akarom foglalni, akkor Larát szépen átverik. Kicsalnak tőle egy műkincset a családi gyűjteményből, egy afrikai maszkot. Azzal természetfeletti erőket szabadítanak el és még több maszkot akarnak megszerezni istenszerű tulajaiktól. Az orisáktól. A cél pedig a világ újraalkotása. Lara persze ezt nem hagyhatja és megindul a versenyfutás a maszkokért.

Több helyszínre ellátogatunk és minden maszknak más típusú ereje van. A gazdáikkal különféle karaktereket ismerünk meg, és ezek egy része csatlakozik a csapathoz, így mindig kicsit többen lesznek egy közös célért. A végére persze a nagy összecsapáshoz is odaérünk, amiben mindenkinek ki kell vennie a részét.

Nem is lett volna nagy baj, csak valahogy olyan fura, milyen erőkkel játszanak itt. Mivel Larának van hacker barátja, mérhetetlen vagyona is, mondhatni, minden nehézséget gyorsan le tud küzdeni. Most még természetfeletti segítőket is adtak neki, akkor aztán tényleg a csillagos ég volt a határ. Annak ellenére, hogy a gonosz gyűjtötte a maszkokat, a mellékszereplők között volt olyan is, aki elesett ellene a harcban - mégsem volt igazán veszélyes mindenki másra. Túl sok mindent fel tudtak sorakoztatni ellene, akár az orisák és a népük, akár maga Lara és a barátai.

Az sem szerencsés, mennyire hasonló jellege van a sorozat nagyjának. Egyik maszktól futnak a másikig, megismerik a tulajt és kezdik elölről. Ha már eleve csak pár részes az évad, lehetett volna kevésbé azonos jellegű. 8 rész nagyon nem sok, nem kellett volna megszakadni a sok epizód megtöltésével.

Akció kalandnak azért így is elmegy. Sokféle eszköz, többféle harc, ebben az évadban mágikus is. Azért az látszik, hogy nem a Netflix zászlóshajói közé tartozik, de nem is hanyagolták el. A maszkok és képességeik meg vannak jelenítve, a csaták is korrektek. Lara mozgásába, a világába pedig nagyon igyekeznek a játékot életre kelteni. Ráismerni.

Azt nem igazán díjaztam, hogy visszatérő elem az évadban, hogy milyen az erkölcsös kincsvadászat. Egész egyszerűen felesleges moralizálásnak hat, hiszen Lara már eredendően egy más standard szerint ténykedett. A családi vagyont is mondhatni már múzeumoknak adta. Akkor már inkább az, hogy a világot érdemes-e megmenteni, vagy megérett egy újraindításra. De az kevesebb szót kap.

Sok mellékszereplő van, igyekeztek velük egy kis humort belecsempészni. Lara a komoly és komor lady, kellett mellé valami lágyítás. Nem feltétlenül hatásos mindig, de a karakternek jót tett pár lazább barát.

Nem rossz, csak igazán jó sem. Lenne kaland vagy fantasy, a vegyítés egy ilyen történetben egész egyszerűen furcsa. Még akkor is, ha a Lara Croft filmekben is fordult elő természtfeletti. Ebben most egyszerűen sok a mágikus képesség és összecsapás. Jó, az sem emelte a hangulatom, hogy Hayley Atwell hangján szólalt meg. Kb. minden rész első felében Peggy Cartert kerestem, még hasonlít is a személyiségük...

Ha valaki olyan filmet keres, ami gótikus, egyedi szépségű, van tartalma, horror is, de nem is - kitől nézzen meg valamit? Gyerekkoromban Tim Burtont javasoltam volna, és sokáig ki is tartottam a véleményem mellett. De, egy ideje azért már más nevet mondanék. Guillermo del Toro.

Nem fogom a teljes életművét méltatni, de határozottan egyedi és nagyon jó abban, amit összerak. Ezt már csak azért is hangsúlyozom, mert amikor megláttam, hogy Shelley adaptációt csinált és ilyen szereposztással, szkeptikus voltam a javából. Nem véletlenül tartott sokáig, hogy rászánjam magam. Ez a történet egyszerűen nem nagyon mesélhető jól, a szörny motívum és a feldolgozások rég elvitték teljesen más irányba. Meg a casting is...

Aztán elkezdtem mégis megnézni, és azt vettem észre, hogy ez valami ritka jól sikerült. A szerkezete, amit a történettel és a mondandóval műveltek, ahogy a film kinéz. A téli időszakban eddig simán ez a kedvencem, azzal együtt, hogy én nem szeretem az eredeti Mary Shelley történetet - olvastam, de általában előbb olvasok, mint filmezek, így ez nem meglepő.

A film annál inkább az lett. Nem is tudom, kinek a tragédiáját emeljem ki belőle. Egy annyira életigenlő, a szépséget és életet ünneplő film lett, miközben mindenki szenved, nyomorult és sorra jönnek a tragédiák. Még mindig próbálom megfejteni, ez hogyan jött össze neki. Mert annak ellenére, hogy tényleg az egyik rémes eset jön a másik után, mégis oda lyukadunk ki, hogy az élet értékes és lehet szép, csak meg kell élni.

A történet első felét Victor meséli el. Hogy lett annak a megszállottja, hogy legyőzze a halált. A pártfogója, a testvére és annak menyasszonya, majd a kísérletek meséje. Zsenialitás és megszállottság keveréke, ami újabb színeket kap, amikor a Lény megérkezik. Gyönyörűen le van zongorázva, hogyan érünk el az újabb szörnyűségekig, hogy aztán majd a Teremtmény vegye át a szót.

Mit is jelent embernek lenni? Miért érdemes élni? Azok a jelenetek, amelyek inkább beleégtek az agyamba, ezen a történetszálon bontakoztak ki. A vak férfi története, aki az első barát és tanár lett. Az a horrorba is illő jelenet, amikor jöttek a farkasok. A halál, majd a visszatérés és annak a tudata, hogy még elmenni se tud. 

Van a filmnek egy nagy trükkje. Vették, amit Shelley megírt. Meg is lehet találni a filmen. De kiegészítették, sokkal nagyobb történetté írták. És múködik így, nekem még jobban is, mint az eredeti tette. Így igazán történet, fordulatokkal és még inkább kihegyezett drámával. Ez nem simán egy feldolgozás, ez adaptáció abban az értelemben, hogy tartalmat és értéket adtak hozzá.

Vagyis, a cselekmény jó értelemben változott, miközben hű is az eredetihez. Nagyon emberi és tényleg nem tudom jobban mondani, de egyszerre fájdalmas és szépséges is. Az életre is ez igaz, nemde?

A következő meglepetés, hogy mennyire jó a casting. Ebben mániás vagyok a szereposztás látatlanul nagyon nem tetszett. Oscar Isaac szerintem öreg Victornak. Elordit elég jó színésznek nem tartottam egy ilyen vállalkozásba. Mia Goth nekem mindig is ellenszenves volt. Waltz tűnt az egyetlen jó választásnak, bár látatlanul nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Az ő szerepe az egyik olyan a filmben, ami del Toróék érdeme. Az eredmény? Kb. senkiben nem tudok vagy akarok belekötni. Isaac intenzitással viszi végig a szerepét és a megszállottság, az végig lángol, ha a történet egyes szakaszaiban másért is. Jacob Elordi felnőtt a szerephez. Iszonyat jó egymás mellett Oscar Isaac dinamikája, tempója Elordi hozzá képest törékeny, mégis erőteljes szenvedőjével. Még Mia Goth se irritált, pedig ő tényleg az ellenszenvesek listáján van nálam. De kisebb szereplőket is nézhetnénk, Felix Kammerer Victor öccseként úgy odavágta Victornak, hogy ő a halál, míg addig ő volt a napfényfiú...

Jól is néz ki ez a film. Végig egyensúlyoz sötét líra és horror között. Mint a Teremtmény pusztító ereje és törékenysége egyszerre. Vagy az a torony, ahol a kísérletek folytak. Nem néz ki CGI agymenésnek, de ami kell, az látványos.

Most nagyon várom, mire lesz ez elég a díjosztókon. Én drukkolok neki, ez egy sötét költemény filmkockákon. Nem tudok olyan elemet mondani, ami ne lett volna benne kellemes meglepetés. Golden Globe legjobb film jelölése már van különben, de ezt még meglátjuk. Szóval, del Toro megint csinált egy 'Ezt látni kell' filmet.

Most belegondoltam, mennyi ikonikus szerep van, ami meghatározta Neeson karrierjének egy-egy szakaszát. Ő volt Oscar Schindler, eljátszott nem egy ír hazafit, felvette a Jedi jelmezt, aztán megteremtette az akció papák korszakát. Annyira bele is merült az utóbbiba, hogy nehéz elképzelni, miket tett le korábban az asztalra.

A Feloldozás nem jelent újabb váltást vagy egy újabb nagy szerepet. Viszont, emlékeztet arra, hogy ez a színész több a keménykedésnél és a hatásos odacsapásoknál, amik már korántsem állnak úgy neki, mint az első Elrabolva idején. Egy köztes út ezek a szerepei és a komolyabb talentum között. Mert Thug kemény férfi, a maffia embere és amikor olyanja van, akkor nagyon oda tud csapni. Ugyanakkor meg egy lassan betegségben mindent elvesztő, magányos és idős férfi, aki sikeresen elidegenített magától mindenkit. De olyan szinten, hogy amikor megvan a diagnózisa és békülne a gyerekeivel, még annak is a tanúi vagyunk, hogy fogalma sincs a fia nevéről és nem a betegsége miatt.

A film egyszerre története annak a próbálkozásnak, hogy a bűnszervezetben megtartsa a helyét, és ne jöjjenek ár, hogy egyre nagyobb bajok vannak az agyával; valamint a családjával való kapcsolatfelvétele, a békülés keresése. Egyik sem egyszerű menet, és ezért kell hozzá az olyan színész, mint Neeson.

Csak sajnos maga a film, ahogy meg van írva, problémás. A legnagyobb bajom az, hogy lassú. Kevés dolog történik, vontatottan és a nagy csavarnak szánt vég, Thug utolsó nagy kirohanása, nem ül eléggé. Elhiszem, hogy nagy pofon lehetett neki, amikor szembesült azzal, mennyit ér a Connereknek az élete és a nekik tett szolgálatai, de az már szinte túl kevés és túl későn. Addig a film kétszer fullad bele a sehova nem vezető drámába.

Lassú a tempó is. Bár nem minden maffiafilm pörög és a családi drámák mellett nem is kellene, hogy elvárás legyen a haladás, így viszont engem hamar untatni kezdtek. Bár össze van rakva, kicsoda Thug, milyen ember és miben kell a vég előtt megnyugvást találnia, kellett volna egy ütősebb keret is köré. Annyira későn jön már, hogy a főnöke milyen sorsot szánt neki, csak nem számolt azzal, hogy Thug elméje lassan elszáll, de ösztönök és egy élet tapasztalata nem tűnik el nyom nélkül...

Moland és Neeson dolgozott is már együtt - a rendező szerintem legjobb filmjének csinálták meg az amerikai változatát. (Megjegyzem, nekem az eredeti Stellan Skarsgard főszereplésével ütősebb.) De, amit ebből ki akartam hozni, hogy hajlamos lennék a skandináv györekere fogni az ilyesmit - a depresszív, szakmájában remek, de különben nagyon szerencsétlen főhőst. Csak ő nem rendőr, hanem bűnöző. A társadalmi kritikát benne, mert az is bőven akad a szereplők történetében és környezetében. Meg a tempóban azt, ahogy a végére berobban, mennyire más az igazság, mint amit addig Thuggal együtt hihettünk.

Csak éppen ez nem skandináv krimi, meg film is. Lehet, olvasva sokkal jobban tetszett volna, de ezt filmen néztem. És bármennyire is nem szívesen írom le, mert örülök, hogy most Neeson több szerepet kapott, mint sima akció papa elvárásokat, én unatkoztam.

Már azért megérte írnom kicsit a sorozatról, mert ahogy lekértem a stáblistát, feljött egy számomra eddig nem ismert adat. A The Agency nem eredeti sorozat - a francia The Bureau amerikai változata. A nevét már hallottam, de nem láttam. Azt viszont tudom, hogy több évados, úgyhogy itt is megvolt az esély a folytatásra.

Ellőjjem ezt? Majd inkább a végén.

Maradjunk a cselekménynél. A főszereplő Brandon, aki egy hosszú afrikai beépülésből tér vissza Londonba. Fura is, hogy CIA ügynök és Londonban van a pihenő, de mindegy. Végülis, dolgozik és rémlik valami ilyesmi, hogy van egy olyan szabályuk, hogy a CIA külföldön, az FBI az Államokban ténykedik. Még Afrikában komoly viszonya volt egy tudóssal. Amikor Samia is Londonba jön, újrakezdik és minden dőlni látszik, amit a férfi addig felépített.

Játszmáznak az ügynökségek, a szereplők. De annyira mégsem okos, hogy nagyon meglepődjünk a csavarokon. Sőt, igazság szerint már a kezdéskor ellövik a végét is, ha nem is tudjuk, hogy már ott elmondják. Két dolog miatt lesz valaki áruló, kettős ügynök. Az egyik a szerelem. Árulkodó az opening theme is - Love is Blindness. És mit tett Brandon, amit nem lett volna szabad? Titkolhatja, tagadhatja, ahogy akarja, de szereti Samiát és elindulnak a dominók.

Érdekes a narráció, mintha utólag mesélné és magyarázná a férfi a történteket. A végére ez is értelmet nyer, de minden poént nem lövök le. Egyes elemeire jól rá lehet érezni, de a legvége azért hoz meglepetést is. Az meglepett, ki lesz az, aki végül horogra akasztja a főszereplőt.

Sok benne a beszéd, tervezés, és a cégen belüli helyezkedés. Az valahol röhejesnek is érződött, amikor a londoni vezető és az amerikai fejes videókonferencián értekeztek. Pláne, hogy az igazgató érdemben nem sok mindent mondott, inkább csak ment a parancsolgatás, hogy mit és mire oldjanak meg.

Az már jobban működött, hogy az iroda több esettel dolgozott és nem csak Fassbender köré épült a cselekmény. Van fiatal ügynök, aki az első bevetésére készül. Van elemző, akinek ki kell szállnia a terepre, de különben bentről ügyködik. Van a vezetőségben ügyködés és terepen van az egyik fejes sógora, akit szeretnének biztonságban tudni, de csak úgy nem lehet a műveletekbe sem belenyúlni. Van cselekmény, van mozgás. Nem unalmas, de különben gyorsnak se érződik. Annyi szál és szereplő is van, hogy bizonyos tempót nem érdemes túllépni.

Azért nem az a kémfilm, amiben csak intrikálnak és inkább beszélnek, mint cselekszenek. Nem a nagy bevetés a jellemző rá, de azért álcákat, trükköket kapunk, és akad benne akció is. Nem látványsorozat, de ezt-azt azért belepakoltak adrenalin növelésre.

A látványeleme a színészei. Brutális szereposztása van - azért egy-egy kiemelt szerepben ismeretlenebb színész is feltűnik, de nem az a jellemző. Mozisztár és sikeres sorozatszínész is akad benne. Jeffrey Wright itt is jó, Fassbenderrel meg elfogult vagyok.

Az ígért plusz poén? Berendelték a második évadot. Még 2024-ben. De még mindig nincs sorozat. Lesz-e? Azt nem tudom.

Bár az első évad iránti lelkesedésem nem tér vissza, azért erősödik a Landman (s02e08) pár rész után. Meg kellett szokni, hogy kevesebb az olajügylet és jönnek a keserédes családi történetek. Most már ott vagyunk, hogy Tommy és TL minden hétre kapnak valami családi jelenetet. Angela egyszerre biodíszlet és a maga narcisztikus, költekező valójában zseniális is. Ainsley karaktere ugyanezt nem tudja, de már unom is írogatni, mennyire csak Ali Larternek végszavaz idén. A héten különben Caminek kellett eldöntenie, mit kezdjen a viharban tönkrement toronnyal. Ebből nőtt ki minden, és megint jó kis feszültséget ébreszt a szereplők között. Majd kiderül, meddig húzzák - gondolom, míg eldől, megvan-e gáz. A héten azt emelném ki, ahogy és akit Tommy felvett az apja mellé edzőnek. A feleségéből előbb kinéztem volna, de az állásinterjún, ha így hívom, jókat mosolyogtam.

Ezt most eléggé felkészülős résznek találtam. A Fallout (s02e04) nagyon kis lépéseket tett - mindenki döntéshelyzetben van, kicsit megrekedve. Akciót nyomtak bele, szörnyeket és robotokat is, meg a kötelező visszaemlékezés is megvolt, de lényegében nem haladtunk sokat az előző részhez képest. Most a humora se jött be - se az elvonás, se Arias bamba feje, amikor a karakterének fogalma sincs, mire célozgatnak neki, de a ghul a páncélban olyan, mint az elefánt a porcelánboltban sem jött be. A látványra odafigyelnek, de ez különben üres volt.

A mostani legostobább sorozat, amit nézek, a Palm Royale (s02e09). Megszavaztam neki. Húztak még egy nagy titkot a semmiből - Norma kiderül, kiért mesterkedik és van rokona is. Nem mintha eddig úgy tűnt volna, hogy különösebben érdekli Linda sorsa. Az új dolgok fényében persze már másként viselkedik. A humora a résznek katasztrófa. El sem lehet mondani, mi a leggagyibb benne: a kanszarvas és Frampusz között nem tudok választani. Hoznak új szereplőt, tovább ármánykodnak és olyan beteg, mennyire súlytalan itt az élet. Ez egyszerűen butaság, még mindig.

Fordítva szokott lenni a Chicago Fire & Med (s14/11e08) kapcsán, de a héten érdekesebb volt a Fire. Kelly személyesen érintett egy nyomozásban, veszélyes helyzetbe kerültek és kreatívnak kellett lenni, hogy életben maradjanak. Írtam már szerintem, de egyszerűen jobb a sorozat, ha Kelly Severide a tűzvizsgálókkal dolgozik és nem a squad-ban nyomul. Mellette voltak magánéleti szálak, de azok olyan ismerős szappanosak, hogy nem tudtak érdekelni. Megjegyzem, ahogy megint veszélyben az 51-es, az is olyan elcsépelt már. 14 év alatt nem is tudom, hányszor akarták már bezárni. Megint ezzel játszanak? Még ha csak a fele osztag, akkor is. Kényelmes. A Med viszont katasztrófa. Cait kihallgatáson volt és a rész végére derült ki, miért hallgatják ki, mi is történt. Az ötlet jó, de nem sikerült feszültre. Van babakrízis Hannah háza táján, meg a pszichiáter is inog. Valami erős felütés kellett volna, de se látvány, se elhúzható dráma. Ez most kevésbé tetszett.

Ha már kórházas sorozat, a 2. etapjával visszajött a Grey's Anatomy (s22e07) is. Meglepetés, nem annyira Jo körül forgott, mint vártam. Küzdenek a nő és az ikrek életéért, Linc meg kivan, de mindig lesz, aki segít neki. A gyakornokok a szerelmi szálakkal szenvednek, miközben jönnek az új esetek is. Semmi félévad nyitó nagy esemény, semmi extra. Ez a szokásos kórházas szappan, de valahogy még mindig jobban eladja magát, mint a Med.

El se hiszem, hogy ezt írom le, de a héten a Spartacus: House of Ashur (s01e07) nézhető volt. Sejtettem én, hogy Korris vagy nagyon kiborul vagy nagyon vérszomjas lesz a szerelme meggyilkolása után. Ashur kicsit terelgeti, így a célzott vérszomj kora jön. A sorozat megkapta az első valóban dinamikus, hatásos harcát, pedig minden részben verik egymást és dől a vér is. Korris össze lett eresztve a gyilkosokkal és egymaga valami nagyon kegyetlenül levert mindenkit. Meg is állapítottam, Ashur úgy lenne leggyorsabban a legjobb lanista, ha nem Doctore, hanem megint gladiátor lenne az embere. Graham McTavish ezt most odatette. Persze megint volt meztelenkedés - értelme nulla és Achillia megint hadakozik a múltjával. Hű, de unom már az állandóan visszajátszott jeleneteket a fogságba eséséről. De az ármánykodások, ki kit ölet meg és kivel szövetkezik, most kicsit érdekesebb volt. De a lényeg úgy is az most, hogy Korris jött, harcolt és nagyon odacsapott. Hát igen, eredetileg is a véres harcok adták el, plusz ott volt egy cél, amivel a Spartacus tudott azonosítani. A szabadság. Az Ashur a vagyon és dicsőség ígéretével azzal nem tud versenyezni.

Évadzáróhoz értem The Iris Affair (s01e08) során. Nagy csalódás az egész, még a vége is. Kb. az volt a rész lényege, hogy mindenki hazudik össze-vissza, én meg Joyhoz hasonlóan nem is értem, ki mit akar igazából. Fura, de az őrült tudós, aki a leginkább tiszta lapokkal játszik. Amúgy visszatértek a géphez, a fele banda tönkre akarta tenni, a másik adatokat kinyerni. Hirtelen nézetváltások meg idióta tervek. De most komolyan, Iris becsempész egy bombát, aztán mégis egy fejszével esik neki a gépnek? Az a nő elvben zseniális. De ez jól jellemzi az egészet. Tiszta katyvasz volt, és így hiába a nyitva hagyott vég, ezt inkább ne folytassák.

Egy sorozat megy, egy jön - a héten a 3. kórházas. Avagy, visszatér Noah Wyle és az orvosköpeny: The Pitt (s02e01). Itt másként feszült napot kapunk, mert a formátum maradt a már megszokott. Real time, egy munkanap. Az utolsó, mielőtt Robbie doki hosszabb szabadságra megy. Betanítja az utódját, a drogon kapott doki most kezdi meg a visszatérését és az új gyakornokok is aznap kezdenek. Nyári meleg és áramlanak is a betegek. Még mindig hozza a dinamikát, ahogy a dokik sorra látják el az embereket és ömlenek az esetek. Jól építenek a sok szereplőre, így a valamivel hosszabb kezdés nagyon gyorsan lepergett. Bár Wyle a hivatalos főszereplő, ez egy team munkáját mutatja be és épít a főbb karaktereire. De ez az alapozás - gyorsan átveszi, ki hol tart most és jönnek a betegek, napkezdés. Gondolom, innen majd görgetik az eseteket, miközben az újak is érkeznek majd. Korrekt kezdés, szépen követi a korábban bevált módszereket, szereplőket és formátumot. Nekem tetszett az első évad is, ez is lekötött. Azt külön kiemelem, hogy ebben az orvosi esetek is fontosak. Ez kevésbé szappanos, mint a fentiek. Az esetek vannak a középpontban. A stáb jött vissza, emlékeim szerint a műtéteket növelték és hamar össze tudták szedni, mi történt a szereplőkkel a kiesett 3 hónap alatt. Azért az még érdekel, most lesz-e olyan központi trauma, amit az egész évad során igyekeznek leküzdeni. Vagy az Robbie nyaralása?

Éppen megy egy élőszereplős, a leírások alapján az Amadeus filmet hosszabban taglaló sorozat Mozart életéről. Még nem mertem belekezdeni, elég furcsának tűnik a casting. Viszont, BBC sorozatban szívesen nézem, mit kell tudni a klasszikus zene egyik legnagyobb mesteréről.

3 részben van elmesélve a történet. A felépítése olyan, mint a Netflix Boleyn Annájál volt. Vagyis, történészek és zenészek, színészek mesélnek Mozartról, a művészetéről. Közben élőszereplősen nézhetjük a jeleneteket is, amiben felelevenítik az életét. Ezek hátterek, filmszerű, de nem igazi film. Dialógusokat nem írtak, ennél eredetibb, a valódi életet jobban tükröző módszert találtak. Leveleket olvasnak fel, hogy a valódi személyek valódi hangja, gondolatai legyenek megörökítve.

Mozart élete elég változatos volt és bőven volt mivel és kivel küzdenie. A csodagyerek státusza, majd a zseni, aki tudatában van saját értékének, de ez a világ még nincs felkészülve arra, hogy ne szolgaként tekintsen a zenészre. Megjegyzem, azért meglepődtem, miből és milyen életet épített fel Wolfgang Amadeus Mozart. Egy visszafogottabb életstílussal megélt volna a zenéből, ahogy pár évvel később Beethoven már megteszi. Mozart a koncertjeivel, az operákkal is közel volt ehhez, de ahogy láthattuk, ő pazarló, intuitív és egy olyan életminőséget hajszol, ami a gazdagok sajátja. És ma már bármilyen magasan is jegyezzük őt, akkor még nem ez volt a helyzet.

Élénkebb, jobban leköt, mint egy sima életrajz. Működik ezekkel a filmes hátterekkel és a levelekkel megszólaltatva a korszak embereit.

Van még egy elem, amit érdemes kiemelni. Az a rajongás, amit vissza tudnak adni a meghívott előadók. Egyszerűen látni rajtuk, hogy nekik mennyit jelentenek ezek a zenék. Ez könnyen lehetne hamis is, de itt tényleg megvan az a hatás, hogy mennyire nagyszerűnek tartják a szimfóniákat, dalokat. Írhatnám azt is, hogy kapunk ötleteket, mit figyeljünk, más mit hall meg ezekben.

Az életrajzon nincs mit magyarázni, tényeket ismerhetünk meg. Viszont, azt kiemelném, hogy voltak benne meglepetések. Az Amadeus-film és a Mozart! musical után Constanza nekem egyáltalán nem volt pozitív személy. Simán besoroltam abba a körbe, akik felerősítették Wolfgang démonait. Ha a férj eleve pazarló, és kap egy feleséget, aki még annál is jobban, mi lesz belőle? Az Amadeus és a musical azt a történetet mondta el, itt egy egészen más nő alakja rajzolódik ki.

Szépen összerakott műsor lett ez, amelyben Mozart élete és zenéje is el van mesélve. Nem film, de mégis kissé filmszerűen tudták elkészíteni. Kellemes meglepetés volt.

Akár egy jópofa krimi komédia is lehetett volna. Az önjelölt, szerencsétlenkedő nyomozó megoldja az ügyet, amire az osztálytalálkozóján kerül sor. Volt már ilyen - mi is volt annak a címe, amiben az osztálytalálkozó utáni bulin ölték meg a mostanihoz nagyon hasonló szépfiút? The Afterparty. Kicsit, mintha ez annak lenne a gagyi verziója. Nem ugyanaz, de sok minden emlékeztetnek egymásra.

Akkor, ami itt van. Egy baráti páros, akik nem is nagyon akarnak elmenni, de elmennek. Együtt buliznak, megvannak, de reggelre valaki elintézte a házigazdát, Matthew-t. Elmenni se tudnak, mivel behavazódtak. Más se tudott ide jönni, szóval, egyikük a gyilkos. Mivel Evan rendőr, rá hárulna a feladat, hogy megoldja, mi is történt itt az este.

Ilyen filmben nem ártana, ha lenne valaki, akinek lehet drukkolni. Túlélésért, vagy valamiért. Megtalálja a szerelmét, valamit elér, de elég lehetne az is, hogy megéli a film végét. Csak éppen ez a film két típusú karaktert vonultatott fel: akik idegesítettek vagy akik még szánalmasak is voltak idegesítő voltuk mellett.

A szerencsétlenkedő nyomozás nem kötött le. A fordulat, ki a gyilkos és miért sem volt különösebben hatással. Éppen elég filmet láttam már, amiben hasonlóan mindent átíró csavart hoztak, csak sokkal több az, amit ennél jobban sikerült eladni. Nem meglepődtem, inkább olyan érzésem volt, hogy ezt meg minek kellett. Pláne így.

Látvány nem igazán van benne. Hogy is lenne, amikor egy házba vannak zárva és gyanakodva lesik egymást, hogy vajon ki a gyilkos? Lehet ezt jól csinálni, Agatha Christie nem egy ilyen helyzetből hozott ki valami zseniálisat és többet jól meg is filmesítettek. Ez viszont nem az a történet. Unalmas, ilyen tekintetben is.

Pedig vannak titkok, ármánykodások, kiderülő dolgok. A lehetőséget érzem benne, de nem sikerült jól megcsinálni.

A casting is ilyen futottak még szint. Sok az ismerős név benne, de egyik sem akkora, hogy sztárnak nevezzem, vagy eladna maga egy filmet. Még csak ki se akarok emelni senkit, annyira nem fogtak meg a karakterek. Ez persze nem csak a színészek hibája, de olyan... nyögvenyelősnek éreztem az egész filmet.

Nem szerettük, mi nézők és a kritikusok sem. Megjegyzem, nem csak nekem ugrott be róla az a sorozat. És nem csak szerintem volt az jobb, mint amit ebből ki tudtak hozni.