A franciák után egy ázsiai sorozat, a változatosság kedvéért ez is animálva. És ez is feldolgozás. Csak éppen a Devil May Cry egy játékot vesz alapul.
Azt már írom is, hogy azzal nem tudom összevetni. Korábban a Tekken legalább x-box miatt ismerős volt, de ezzel egy másodpercet sem játszottam. Mennyire egyformák a szereplők? Követi a történet valamelyik játékot? Fogalmam sincs. Annyit olvastam neten, és nem merültem kicsit sem bele, hogy Vergil karaktere a játékokban is benne van, nem az animáció találmánya. De azt már pl. nem tudom, hogy Lady mennyire itteni karakter.
Igazság szerint a történet szempontjából nem is számít. Abban érezni a játék alapokat, hogy minden egy-egy verekedésre, küzdelemre van kihegyezve. Jönnek a pokolbéli szörnyek, nagyon ügyködnek valamin, amit meg kellene akadályozni. Nagyon számítógépes játékosan hozzávalókat gyűjtenek - itt éppen portál megnyitásához. Minél előbbre tartunk a sorozatban, annál nehezebben legyőzhető lények érkeznek. Valamint, egyre jobban megismerjük Dante figuráját és a képességeit.
Lineáris és egyszerű a sorozat. Harc a démonok ellen. Azzal sem tudom vádolni, hogy túl nagy meglepetések lennének benne. Dante azért nevezetes a démonvadászok között, mert pokolian erős és olyan helyzetekből jön ki épen, amibe bele kellene halnia. Amikor mutatják, hogy miképpen gyógyul a bőre - kvázi összeforrnak spontán a sebei és a csontjai is, már nézőként lehet tudni, mi lesz vele kapcsolatosan a csavar. Nem is írom ki, annyira egyértelmű. Ahogy a szabályok szerint az sem meglepetés, az ikréről mit tudunk meg a végére.
Nem is a történetért nézi az ember, hanem az akciókért. Az meg szépen össze van rakva. Az külön érdekes benne, hogy az emberek mivel igyekeznek javítani magukon, hogy a démonokkal is fel tudják venni a versenyt. Lady spéci holmijai, de nem ő az egyetlen, aki ilyesmikkel rendelkezik. Dante meg egy egészen más szint. Ahhoz igencsak komoly ellenfél kell, hogy őt valaki megizzassza.
Bár, a történet kapott egy vonalat, ami miatt mégiscsak egy kicsivel több agyatlan akciónál. A Fehér Nyúl története szívbemarkoló és amit mindkét világból látunk... Az emberek sokkal rémesebbek, mint akiket szörnyetegeknek neveznek. Kapunk tömegmészárlástól kezdve ocsmány húzásokig mindent, még egy mini holocaustot is. A végére el is jutottam arra a szintre, hogy vártam, mikor mennek szembe a katonasággal. De még Mary - Lady - is olyan elvakult, hogy fel sem fogja, kiknek dolgozik. Azt nagyon nehezen emésztettem meg, amit azokkal a démonokkal tettek, akiknek menedéket ígértek és akiknek az volt a legnagyobb bűnük, hogy nem akarták egy olyan világban felnevelni a gyermekeiket, ahol nem nőnek fel, mert megölik - megmérgezik - halálra kínozzák őket. Mondhatnám, hogy az emberekkel sem jártak jobban...
Szóval, én ezt viszem ebből magammal és nagyon várom, merre viszik a második évadot. Mert nem csak a démon uraknak kellene alaposan a körmére nézni, én az emberiség vezetői között is várnék szanálást. De majd kiderül.