Minden napra egy film

Minden napra egy film

Fiaskó

1. évad

2024. május 08. - BBerni86

Alapvetően szeretem az olyan szériákat, amelyek azt mutatják be, hogy egy show vagy film/sorozat miképpen készül el. Így a Fiaskó is kapott egy esélyt, annak ellenére, hogy attól előzetesen is tartottam, hogy mi az alapkoncepció. Vagyis, egy rejtélyes áruló, aki a film bukására játszik.

Csak éppen a Fiaskó se nem igazán komédia, se nem nyomozgatás. Sokkal inkább egy nagy adag szerencsétlenkedés. Az alap szerint Raphael végre elkészítheti élete álmát, a nagyanyja élete ihlette filmet, 000fiasko.jpgamelyben más-más történelmi korszakban állít emléket a nácik ellen partizánként harcoló asszonynak. A főszerepet meg egyenesen álmai színésznője játssza, akiért kamaszkora óta odavan. De már az első nap zsarolják és ami tönkre mehet egy forgatáson, itt tönkre is megy. Miközben a vezetőség egyre hajszolja a rejtélyes árulót, aki mindig keresztbe tesz nekik.

A gond az, hogy minden vezetőségi tag egy szerencsétlen lúzer. Raphael minimális vezetői készséget sem mutat, mindenkinek meg akar felelni és egy balfék. Én már azt sem értettem, miért akar annyira a nagymamájáról forgatni, amikor az asszony kb. megveti, mocskosul beszél vele és az egész családja egy idiótának tartja a fiatalembert. A producer le van égve, a modern világhoz kicsit sem ért. Persze játssza, hogy képben van, de még csak keresni se tud a neten, nemhogy annál komolyabb munkát végezzen. Raphael asszisztense meg azzal van elfoglalva, hogy összejöjjön a kiszemelt stábtaggal, közben meg ne engedje, hogy Raphael és a film női főszereplője, Ingrid, összejöjjenek. Ha ezek hárman valamit megpróbálnak elintézni, annak bizonyosan még nagyobb bukta lesz a vége.

Csak pár példa: a férfi főszerepre szerződtetett sztár, őt játssza Vincent Cassel, az első jelenetek leforgatása után már fel is mond. A kényszerből felvett kaszkadőr – Raphael családja kér egy barát gyerekének szívességet – az első jelenete forgatása során elveszti a lábfejét. Egy tévéműsorba mennek reklámozni a filmet és menteni Raphael renoméját, de a COVID miatt ízeket, szagokat nem érző szakácsuk akkor bosszúból hashajtót kever a szendvicsük töltelékéhez. (Aztán csodálkozik, hogy a végére inkább titokban pizzát rendel az egész stáb, de nála nem eszik senki.) De a csúcs az volt, amikor Raphael megmutatja a nagymamája házát a stábnak, és talál egy titkos szobát, amit addig ő sem ismert. Képes egyből bemenni a kamerával, azt hiszi, a nagyi ott rejtette el a zsidókat. Aztán szembesül egy náci relikviagyűjteménnyel, a nagyi többek között Hitler szeretője is volt.

Egy nagy agyatlanság az egész, eltúlzott és annyira szerencsétlenek a szereplők. Tudom, már írtam, de ez már az irritáló szint. Mert ez nem vicces, ez már kínos, amit egymásra pakolnak. Ki nevet azon, hogy pl. az asszisztens azzal akar pasizni, hogy a nyaralási videói közül a szexvideóját mutogatja? Még el is játssza, legalább az első alkalommal, hogy nem is ezt akarta lejátszani, aztán már azt sem.

Egy minimálisan szimpatikus szereplő sem akadt benne. Kretének vannak, szerencsétlenek meg másokat átverők és ennyi. Különösen rossz ötlet, hogy a főszereplő a legnagyobb vesztes az egész történetben, de már olyan szinten, hogy minden megmozdulásából baj lesz.

Pedig még csak azt se mondhatnám, hogy csupa nálunk ismeretlen franciával készítették. Cassel a legnagyobb név, de szinte mindenki mellé tudok tenni egy sorozatot vagy filmet, amit nálunk is meg lehetett vele nézni. Vagyis, nem az esélytelenek nyugalmával került fel a Netflixre. Niney különben nagyon meggyőzően hozta ezt a rakás szerencsétlenség, önbizalomhiányos író – rendezőt.

Még csak látványra se aprózták el. Az eredeti elképzelések, hogy nézett ki volna Raphael filmje, még mutatós is. Csak éppen mindent elrontanak szerencsétlennek – pl. egy beleerőszakolt szereplővel, aki nem tudja még a szövegét sem, vagy amikor termékelhelyezést kell eszközölni, és összevesznek azon, hogy Auschwitzban a sólet konzervet ne a náci egye, az nem jó reklám, hanem az egyik rab. Az, hogy neki honnan lenne konzerve, meg kit érdekel?

Hagyjuk is, ezen csak bosszankodom. Komédia, de részemről már átcsúszott abba a sávba, ami idegesítő.

Seneca

Mindig is tudtam, hogy nincs érzékem a szatírához. Intellektuálisan fel tudom fogni, miről szól, de hogy mennyire szenvedek vele és gyakran mennyire untat is, arra nehéz szavakat találni.

Ebben a filmben ráadásul abszurd elemekkel keverték és egy ponton már nézőként is elkapott a vágy, hogy én is magamba szúrjak valamit, csak legyen ennek már vége. Nem is tudom, hány olyan jelenet volt, amikor000seneca.jpg legszívesebben abba is hagytam volna a filmet. Kb. kétszer el is aludtam rajta, ez is sokat mond arról, mennyire találtam érdekesnek.

A történet annyi, hogy Néró császár lett, és korábbi nevelője, Seneca a vagyonért és biztonságért átment udvari talpnyalóba, miközben félig titokban a császárt kritizáló rendezvényeket tartott. Mikor Nérónak elege lett, elrendelte a férfi halálát, és Seneca utolsó napján erre is készül. Mint ahogy a Nérót szidó műsorait, a halálát is szervezi, eseménnyé tenné és az ember vár is arra, hogy haljon már meg, mert ez így borzalmas. A film még rá is játszik: haldokol, feléled, megint próbálkozik, haldokol és feléled, majd kezdődik elölről. Borzalmas.

Most mit kezdjek egy olyan filmmel, ahol simán belefér, hogy a fiatal feleség körül egyre nagyobb a vértócsa, szédeleg és elkezd a vérveszteségbe belehalni, míg az öreg Seneca áll, vagdalja magát, csak nem vérzik. A barátai kezdik el felvagdalni az egyéb ereit, nem csak a kezén, de csak nem akar folyni a vére. Ezen nevetni kellene? Ki hogy van vele, én nem tudtam.

De mondhatnám a közvetetetten Néróról szóló színdarabját is, amiben egy ókori történetet mondanak el újra, amiben az apával megetetik a fiai tetemét. (Sültnek elkészítve, szóval, a végéig nem tudta, mit is eszik.) A darabba meg simán belevették, hogy két rabszolgafiút megölnek és feldarabolnak, hogy a fejek tányérra kerüljenek a végén. Annyira felesleges véráldozat és undorító is – miért hiszi Seneca, hogy ez a római közönségére majd hat? Nekem rosszul esett és hányingert keltő, de Senecára haragudtam érte, nem Néróra. Az ókori rómaiak meg gladiátorjátékokon szórakoztak, mit nekik két gyerek leszúrása… De tele van ilyen túlzásokkal, abszurd elemekkel a film.

Közben nagyon áthallás az egész. Ókori Róma, császárkor, Néró. De már ott szól a csengő, hogy Néró címe nem császár, itt Elnöknek hívják. Ha meg a feleségeit nézzük, a konszolidáltat lecseréli a kvázi örömlány szőkére. Általánosságban az USA ellen is felszólal, de Néróba annyira könnyen bele tudnám látni egyenesen Donald Trumpot, hogy arról is tudnék írni.

A külcsín a reneszánsz színpadot juttatta eszembe, csak itt is abszurd és posztmodern elemekkel. Nem hitelesen történelmi, csak azt idéző és modern a ruházat, de az épületek is. Minimalista mellette. Színházban sokkal inkább el tudom képzelni, mint mozivásznon. Nem mellesleg, ronda. Ahogy Seneca vendégeinek, főleg a nőknek a jelmezei, sminkje és gyakran a ruhájuk is. Valami horrorban előbb érezném otthonosnak.

John Malkovich show különben, de annyira taszít ez az egész történet, kinézet, hogy nem is érdekel. Akárhogy nézem is, nekem ez egy kínszenvedés volt.

Hogyan öljük meg a férjünket

Igazából az volt benne az érdekes, hogy egy megtörtént eset az alapja. El lehet rajta gondolkozni, hogy mire nem képesek az emberek és milyen okokból.

A történet Nancy becsavarodásáról szól, ha rövid akarok lenni. Az asszonyt egyszerre több csapás éri, amin nem tud átlendülni. Állandó anyagi gondok, és a kitervelt nyugdíjas, boldog évekből nem lesz semmi. Ki is számolja, hogy kb. nyolcvan éves koráig kellene még dolgoznia. A romantikus regényeit sorra dobják vissza a kiadók, 000hogyan_oljuk_meg.jpgmiközben az egyik barátnője díjat is nyer, meg kiadót is talál magának. Ha mindez nem lenne elég, a férje nem érzi át a baját. Ő szívesen dolgozik tovább is, a regénnyel kapcsolatban meg csak annyi mondanivalója van, ha az asszonyt boldoggá teszi az írás, mit érdekli bármi más? Jó hobbi. Ezzel alá is írta a halálos ítéletét.

Nancy ugyanis nem tud majd szabadulni a gondolattól, hogy az életbiztosításból azt az életet élhetné, amit szeretne magának. És tervezni kezd, blogon rögzíti is, miket csinál. A néző meg szörnyülködhet, mert igazság szerint Nancy egy álomférjet kapott, ami imádja, mindig mellette áll és minden értelemben ott van a nőnek. Egyszerűen nehéz felfogni, hogy mi az a tüske, ami olyan mélyre ment, hogy Nancy képes lenne kiiktatni az egyetlen embert, akivel ilyen őszinte kapcsolata van, akit szeret. Az, hogy megsértődött rá, amiért nem veszi komolyan az írásait? Fejben nagyon félrement valami.

A filmet a két főszereplő eladta, meg a hangulatában is volt valami, ahogy egyszerre volt szinte paródia is, meg mindennapi emberi dráma. Hogy az álmok elvesztése miképpen forgatják ki az embert. Mert el van túlozva, paródiát idéz, ahogy írtam is – de a mélyén mégiscsak az van, hogy egy idős asszonynak szembe kell néznie vele, hogy nem olyan élete volt, mint amilyet szeretett volna. Most már látja, hogy idősként egyetlen álma sem valósul meg, beragadt egy olyan hétköznapba, ami elől menekülni akarna, de nagyon. És ebbe belekattan, ész nélkül tervez és cselekszik a menekülésért, fel sem mérve mit pusztít el közben.

Még ezzel együtt is, azért a végét elrontották. Ahogy Nancy fejére olvassák a rendőrök a bűneit, és szinte ugyanazt sorolják fel neki, amiért a regényeit is visszautasították a kiadók? Az nem vicces és frappáns, hanem zavaró. Az is jobb lett volna, ha átkapcsol valami a nő fejében, a maradék valóságot is elveszti, vagy összeomlott volna, ahogy felméri, mit tett. De ezzel a rendőri gúnyolódással a maradék valóságot is kirúgják a film alól, hiába igaz történet alapján készült.

Shepherd úgy tűnik, jól mozog a negatív szereplők körében. Undok, gazdag öreg rokonnak is tetszett az Anna Faris-komédiában - vagy az Turner volt? -, itt is jól hozza a rejtetten ördögi írónőt. Steve Guttenberg nem szépen öregedett, nem esett jól látni, hogy milyen öregembernek látjuk itt. Pedig belülről nagyon jó embert játszott, a film legkedvesebb szereplője, de annyira igénytelennek és lerobbantnak tűnt kívülről – koncepció lett volna? Az biztos, hogy nekem nehezítette, hogy igazán kedveljem, hiába vitték el már hihetetlen kedves és támogató férj irányába a szerepét.

A történet nem okos, de abban van szórakoztató elem, ahogy Nancy véghez viszi a tervét és narrálja a blogon. Nekem meg is fordult a fejemben, hogy rossz zsánert választott. Ha nem erotikus történelmi regényeket, hanem coozy crimes eseteket ír ilyen hangnemben, sikeresebb lett volna.

Nem látványfilm, a humora sem az igazi. De mégis volt benne valami kis szikra, lehet éppen Shepherd maga, ami miatt egyszer szórakoztatónak találtam a filmet.

Semmelweis

Egyszer érdemes lenne megnézni, hogy mennyire írják át a történelmet a filmek. Mely sikerfilmek azok, amelyek azért nagyjából hitelesek, és melyek azok, amelyek akár fikciós történetek is lehetnének? Még akár magyar példát is találhatnánk, elég csak az utóbbi évekből a Kincsemre visszagondolni.

De, most egy frissebb filmet néztem. A Semmelweis került sorra, anyák napjára az anyák megmentője. Mielőtt bármi rosszat elemezni kezdenék, gyorsan leszögezem, hogy én szerettem ezt a filmet. Lekötött végig, az orvosi és a magánéleti része is korrekten meg lett írva, plusz, egy kis történelmi korszakot is kaptunk. Az a film, amit időnként szívesen megnézek még egyszer.000semmelweis.jpg

Csak éppen, a szórakoztatás kedvéért nem kicsit nyúltak bele az eseményekbe. Hiába jó úgy a filmbe, és lesz vele jó a film, ha az agyam tiltakozik az olyasmik ellen, mint Emma személye vagy éppen a klinika vezetői szerepének felajánlása Semmelweis doktornak. Most az ő élete elég felkapott téma, és ha kicsit is utána olvasunk, sokkal fájóbb képet kapunk, mint amit a film mutatott. Itt ugyanis igazat adnak neki, már Bécsben megkapja az anyák megmentője címet, és helyreállítják a renoméját. Ehhez képest a valóságban végig nagy ellenállásba ütközött, és Bécsben nagyon nem látták szívesen. Itt igazgatói címet ígérnek neki - valójában meg a szerződését sem hosszabbították meg, és azért kellett visszatérnie Pestre. Bécsben még állást sem kapott. Igazat is csak jóval később adtak neki, amikor Pasteur kísérletei révén bizonyosságot nyert a baktériumok léte, és tudományos hátteret kapott, amit Semmelweis pusztán kísérletekkel és ésszel megfigyelt, változtatni akart. Annyira ellentmondásos és korában meg nem értett figura volt, hogy az ő halála körül is olyan mítoszok vannak, mint pl. Zrínyié körül. Hogy az ellenségei csellel juttatták diliházba, ahol az őrök le lettek fizetve és agyonverték a doktort. A film csak a végén egy kiírásban említi, hogy hol halt meg. Szegény Semmelweis élete sokkal lehangolóbb volt, mint amit itt eladnak nekünk.

Itt jegyzem meg, hogy bár a filmben szerelmi témának ok, de Emma kitalált szereplő. Vártam is valami búcsút a szereplők között a végén, de hogy happy end legyen, Semmelweis a film végén magával viszi. És mivel tudom, hogy később és kit vett el, hogy milyen tragédiák érték a magánéletében is, miközben filmen elnézem, mégis tiltakozik ellene az agyam.

És ez az, ami a film kapcsán végig nyomasztott. Mennyit szabad módosítani az eredeti történeten? Pedig megértem, ha az eredeti éleket és történéseket hagyják benne, a végére mindenki kiakad. Mert Semmelweis hiába érdemelt volna többet, életében nem kapott. A film adta meg neki az elismerést, amit az életében nagyon nem juttattak neki. De ettől még vívódok, ez mennyire megtévesztő. Mert akit különösebben nem érdekel, csak a filmet nézi meg, simán azt hiheti, hogy Semmelweis milyen boldog életet élhetett, és minden nehézség ellenére azért megkapta a babért és az elismerést. Pedig csak posztumusz. (Hú, de giccses volt az anyák a bébivel a karban nagytotálok...)

A film pedig a történelmi filmet, orvosi krimit és egy halvány mértékben románcot tartalmaz. Mindenből van benne egy kicsi, és lehet drukkolni a szereplőknek. Pedig filmen bőven láttam már jobb húzásokat, de itt esküszöm izgultam, hogy időben kiderül-e, ki és hogyan babrált a lepedők mosásával. Valahol döbbenet, hogy amit ma olyan természetesnek veszünk, egyszer mennyire újdonság és ellenkezést kiváltó téma volt. Mint az, hogy az orvos mosson kezet, ha már a boncteremből megy át a szülészetre.

De tetszett az a vonal is, amit talán belemagyarázok, de a hatalom és az újító között fennáll. Hogy egy elnyomó rendszer mennyire gát, miképp osztja meg az embereket. Bár a film az orvosi helyzetre van kihegyezve, de ott van sorok között a magyar - osztrák ellentét is, és a vezér kedvence - más nézetű tehetség szembenállása is. Visszatérnek olyan helyzetek, amelyek ma is bántóan ismerősek, hiába vagyunk több, mint 150 évvel később. Az emberek tényleg nem tanulnak és nem lesznek jobbak.

Nem halmoz el helyszínekkel és utcaképekkel, a fő helyszín a kórház. De az igyekezetet éreztem benne, hogy változatosak legyenek. Ha mást nem is, de a termeket legalább bőven variálták. Kórterem, előadó, boncterem, irodák, bálterem, lakások. Ahogy a korszak is megjelent ruhákban, használati tárgyakban.

A stáblista is megér egy misét. Annyi neves színészt nyomtak a filmbe, amit nem szégyelltek. A fiataloknak eladja Vecsei H. Miklós, az idősebbeknek meg lesz benne Simon Kornéltól kezdve Elek Ferencen át Györgyi Annáig sok mindenki. A kötelezőt szerintem mindenki szépen belerakta, és segítettek nekik a sminkkel, kosztümökkel is. Talán csak Nagy Katicának nem, akinek az ápolónők kötött hajviselete nem állt jól - sokkal helyesebb a színésznő, amikor szabadon van a haja. Vecsei öregítése és komolyítása viszont nagyon múködött a szakállal - első blikkre rá se ismertem.

Tényleg nem tudom, jó-e, hogy filmekkel ennyire átírjuk a történeteket, de biztosan jobb legalább így megismerni egy nevet, mint ha nem is lenne ilyen film és legalább egy ilyen történet. Szeretném hinni, hogy ha felkeltik a figyelmet, legalább 1-1 olyan akad, aki majd utánaolvas és kiszemezi az igazat a szórakoztató történetből.

Sorozatnéző

AHS, Chicago Fire & Med, Young Sheldon, All American, The Good Doctor, Palm Royale, Tracker, The Sympathyzer

Kezdjük talán egy zárással, de nem fogom túlragozni. Ugyanis az American Horror Story (s12e09) vége nem000ahs129.jpg nyerte el a tetszésem. Ugyanolyan bizarr volt, mint a sorozat egésze, de vártam valami csavart. Valami pluszt, ami mindent szépen összekapcsol és talán egy pofont is ad. De legfeljebb annyi volt a meglepetés, hogy a férj kiknek a gyereke, és milyen felhasználást talál neki – pontosabban egy szervének – a biológiai anyja. Az még sorozatos mércével mérve is beteg. De a szekta célja is, és nem tudom poénnak látni. Bele tudnám magyarázni, hogy adnak a femináciknak egy pofont, de az sem igazán áll meg. Ahogy eddig elhúzták, most összecsapnak mindent és egyszerűen nem normális megoldásai vannak. A sátánisták összekapcsolása a férfigyűlölőkkel – nem is értem, miért nem Lilith a házi démonuk, de ők nagyon a sátánhoz imádkoznak. A jelmezek és a színészek a szokottak, plusz ilyen szempontból se volt.

 

Még egy lépéssel küzeledünk a végéhez. Georgie és Mandy alapozása továbbra is kiemelt téma, megint övék volt a fő történet. Bár, a Young Sheldon (s07e08-09) utóbbi epizódjában Sheldon már elindul élete következő szakaszába. A helyi egyetemet kinőtte, és megindul érte a verseny a Borostyán Ligában. A professzorok és a rektor asszony jelenetei aranyat értek, azokon még vigyorogni is tudtam. Az sokkal jobb volt, mint a vége a téli időjárással. Mindenkit kezdenek szépen zárni, és terelni élete következő részébe – tényleg nem sok lehet már vissza.

 

Másnaposok epizódot kapott az All American (s06e04). Spencer s 21. születésnapját ünnepelte, de másnap alig 000alla64.jpgemlékszik valamire. Arra sem, milyen ajándékot kapott Livtől, ezért gyors hajszába kezd, hogy rájöjjön, mi az. De ez nem az a sorozat, ahol könnyed és vicces komédiába lépnénk át. Arra volt használva mindez, hogy Spencer többekkel rendezhesse a konfliktusait. Kiemelten Jordan és Asher kerültek előtérbe – mivel Jordan is esélyes egy díjra, Asher meg felvette a csapatba a korábbi évad rosszfiúját. Arra nem is mondok semmit, hogy az a focista most mennyire jó arcát mutatta. Kb. mintha teljesen megváltozott volna, ami még annak fényében is meredek, hogy mekkora pofont kapott az élettől. Persze a mellékszálak is jöttek szépen sorban. Még mindig az esküvőszervezés miatti balhék folynak, a szerelmi drámát és unalmat meg Patience-ék kapcsolata szállította. Mintha kötelező lenne, hogy egy pár drámázzon. A többiek rajtuk kívül elég fix kapcsolatokban vannak, szóval, kénytelenek velük kiélni magukat a készítők, de csak ugyanazokat a köröket tudják futni. Mondjuk, az még rosszabb, amikor a gazdagok és szépek világából a rasszizmus és szegénység felé fordulnak, miközben egyik témához sincs sok közük, már Spencernek sem.

 

A Chicago Fire (s12e10) hozott egy érdekesebben kinéző esetet, végre. Egy autó beleszállt egy házba, félig lógott ki a falból. Mondjuk, maga a mentés nem volt nagy szám, de most legalább kicsit megerőltették magukat, és000cfire1210.jpg nem csak füstöt és oltást láttunk. Az egyéni, drámai események kerültek most is előre. A Girls on Fire megmentése, Javi felbukkanó nagybátyja (ilyen szál is millió meg egy volt már a sorozatban) és a kamasz gyerekek mobilon való megfigyelése. Vagyis, nem sok izgalmat tudtak beletenni, műdrámáznak. Érkezett egy új szereplő is, Severide nagy rajongója, de neki meg van egy titka. Mekkora poén lenne, ha kiderülne, hogy Kelly az apja, bár ahhoz idősnek tűnik. Bár, akadémia alatti fogantatással kb. kijönne.

Még mindig jobban fekszik a Chicago Med (s09e10), ha itt is érezhető ugyanaz, mint a Fire-ben a héten. Vagyis, sok szereplő mondvacsinált okkal távol maradt. Itt éppen Ripley feküdt otthon megfázással, és Ahmad doktornőnek is megkapta a felmondást. Úgy tűnik, mégsem ő lesz Will utódja a kórház lelkiismereteként. A héten különben szervek és adományozásuk körül forgott a műsor. Vittek más kórházba szervet, meg itt is volt beteg, akinek donor kellett, meg akiből lehetett volna. Ahogy a kórházi sorozatokban lenni szokott, a héten Dean kapott olyan beteget, akivel a magánéleti vonalát is lehetett erősíteni. Vagyis, a friss kapcsolatát is mutogathatták. Egyik sorozatban sem sikerül új állandó szereplőket betenni, érdekes is lesz, meddig próbálkoznak.

 

000thes13.jpgTovábbra is kérdőjel számomra ez: The Sympathizer (s01e03). Hősünk ebben a részben azzal szenvedett, hogy az általa téglaként megnevezett, de különben ártatlan egykori katonát kellett kivégeznie. Csak éppen ő nem gyilkos, és barátja bevonásával is szenvedett a feladattal. Néhol már fekete komédiába hajlott, és a keretet még annyira sem értem, mint eddig. Mert a férfi fogolyként és láthatóan Ázsiában meséli el a történetét, de kinek, miért fogták le és mi van? Pedig elnézem, csak nem nagyon értem az összefüggéseket. A heti nagy mutatvány különben Robert Downey Jr-nek jutott, akinek volt kb. 4 szerepe ebben a részben. Saját magával forgatott több jelenetet is, többek között egy orgiát is. Az HBO nagyon kimaxolja, hogy megszerezték a szerepre, de nem volt ez már egy kissé túlzás? Valahol humor próbálkozásnak még el tudnám fogadni, csak nagyon nem érzem viccesnek.

 

A Tracker (s01e06) egy tucatrésszel képviselteti magát a listámon. Vagyis, a nagy háttértörténetből megint nem000tracker15.jpg kapunk semmit, de van egy heti ügy. Egy eltűnt lóé, amely milliókat ér fedeztetéssel és versenyzéssel. A pláne meg az, hogy az esetre érkezik Colter korábbi tanítványa és árulója, akivel némi szerelmi szál is van. Tipikusan olyan szereplő, akit majd elő lehet rántani, és egy-egy részre odatenni a férfi mellé. Van már egy ilyen különben: az ügyvédnő. Ugyanaz a felállás, csak ez a nő fejvadász, mint Colter. A dinamikát is kettejük játszmája kellene, hogy adja. Talán jobban is élveztem volna, ha nem lenne annyira tucatíze, noha ez még csak a sorozat 6. része. Már most úgy érzem, kezdenek kifogyni az ötletből. A krimit is hiába csavargatták, olyan kis átlagos eset maradt.

 

Gyászfeldolgozás volt most is The Good Doctor (s07e07) heti részében. Igaz, csak a mellékszereplők esetében. Shaun és a többiek már nagyban beteget kezeltek, és megvoltak a magánéleti átkapcsolások is. Aaron pl. egy olyan lányt kezelt, akit mindenki drogfüggőnek gondolt, de ő hinni akart neki. Rá is mutattak egy ponton, hogy a saját lányát látja benne. Különben meg azon ment a harc, hogy kinek legyen bébiszittere. Mert Leah talált egy jót, akit meg Morgan ellopott tőle. A férfiak meg nem akartak belefolyni, de a végére bele kellett. Több magánélet, kevesebb kórház. Azt meg kifejezetten nem bírtam, milyen új helyzetet lengettek be a végére. Steve baba kapcsán. De fogadni mernék, hogy majd erre megy a következő rész.

 

000palm19.jpgEgy mosolygós a végére: Palm Royale (s01e09) kapcsán a gazdagok megint keverték a keverhetőt. Maxine igencsak mesébe illő módon ússza meg a vízi kalandot: éppen mellette ér vizet egy űrhajós, kihúzza a nőt és még egy elnöki megjelenés is összejön a nő bulijára. Aztán persze titkos viszony, zsarolás és bocsánatkérés, még több ármánykodás lesz a részben. Krimis vonal és guilty pleasure játszmázás. Színes, nyári, csajos, és sok jó színésznő. Bár tavasszal nézem, ez tipikusan az a nyári sorozat, amin jól szórakozom.

Halott Fiúk Nyomozóiroda

1. évad

Egy ideje ez a sorozat esett legjobban – hiába, kellően beteg volt, hogy értékeljem. Akkor is, ha a Netflix sorozatok betegsége ebben is kimutatható, de itt volt mindig valami, ami ellensúlyozta.

Kezdjük azzal, hogy hatalmas mázli, hogy nem a Doom Patrol, hanem a Sandman lett, amihez hozzákapcsolták. Ok, nem Álom garázdálkodik benne, de a Halhatatlanok megjelennek és ketten fel is tűnnek a részekben. Az egyik 000halottfiuk.jpgHalál, hogy az ismertebbet ragadjam ki. Teljesen jól működik ebben a világban, és eleve egy Sandman képregényben tűntek fel először a fiúk.

A történet végig nagyon pörög, és a kedvenc formámban keverik az átívelést és a heti ügyeket. Vagyis, minden részben van egy eset, amit meg kell oldaniuk. Közben meg a szereplők nem egyének van olyan nagyobb története, amit szintén a részek során, de kisebb lépésekben rendeznek. Ilyen a fiúk menekülése a másvilágiak elől, vagy Crystal elveszett személyazonossága és harca a démon exszel. Így mindig van valami izgalmas, és az átívelésekkel végig rá tudtak venni arra, hogy nézzem egyik részt a másik után.

A heti ügyeket is kifejezetten szerettem. Küzdöttek kislányokat elrabló boszorkánnyal, rájöttek a világítótoronyhoz járó öngyilkosok indítékára, de pl. a meggyilkolt népszerű baseball sztárok ügyét is felderítették. Nagyon sokban van valami különleges vagy vicces elem, ami miatt önmagában is megérné nézni, pedig az eseteket is bírtam mellette. Az egyik nagy kedvencem a macskák voltak benne, pláne, amikor a királyuk megbízásából követték a fiúkat, távolról nézték őket, de mintha moziznának és egymás között még megjegyzéseket is gyártottak. De nagy poén volt a tengeri szörny gyomrába is benézni, vagy amikor a manók kerültek üvegbe és a beszólásaik miatt rendszeresen téma volt, hogy nem-e kellene mégis megszabadulni tőlük.

A látványvilágra sincs semmi panasz. Sőt, vannak kifejezetten erős megoldásaik. A pokol és az abból látott részek kifejezetten ütősek lettek, ha mondjuk az Edwin örök vadászatára játszó démon nem is nézett ki olyan szörnyűn, mint ami még megjelent a sorozatban egy-egy résznél. De az olyasmik is tetszettek, ahogy Lukas Gage arcán kicsit alakítottak, hogy macskás legyen. Színes, látványos, és ebben is megvannak a kis ötletek és a sötétség. Gyakran pedig tényleg a kis részletek a döntők – mint pl. a banya botja, vagy akár a meseként beletett flashback elemek.

Kifejezetten bírtam a történet karaktereit. Egyedi, jellegzetes, kellően, de nem zavaróan harsányak. Pár nagyon jó casting is akad benne. Ruth Connell megint nagyot ment, úgy tűnik, jól állnak neki ezek a kétes megítélésű mágikus lények.

Viszont, akkor a fekete leves. A netflixes vonások, amelyek nélkül is jól meglett volna a sorozat, de a streaming csatorna jellegzetesen beleteszi az alábbiakat: a nagyon vegyes rasszú szereplőgárda. Charles félig indiai. Crystal fekete anya és fehér apa lánya. Niko japán cserediák. Nincs vele baj, csak feltűnik, hogy mennyire az a cél, hogy legyen ilyen és olyan szereplő is.

A másik, az LMBTQ szálak. Ahogy belegondolok, azok a végére nagyon elszabadulnak, de minek? Edwin a végére bevallja, hogy meleg. A volt iskolája pokol verziójában is találkozik szellemmel, akiről most jön rá, hogy azért keserítette meg az életét, mert úgy tetszett neki. A macskakirály, a varjú, de még a szállásadó Jenny is képvisel egy-egy betűt onnan. Megint csak az a helyzet, hogy alapvetően egyikkel sincs baj, csak a végére már túl sokat halmoznak egymásra.

Mindennel együtt én kifejezetten jól szórakoztam, és itt nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy egy-egy esetet megnézzek újra. Azért reménykedem benne, hogy lesz folytatása, és nem csak ezeket az ügyeket ismerjük meg a nyomozóirodától.

Repülés kezdőknek

Rövid leszek, mert van, amit nem érdemes túlragozni. Sejtettem, hogy ez nem lesz egy okos film, de nagyon alulteljesítette a legvadabb elképzeléseim is. Ez nem vicces, buta is, és néha már abszurdba hajlik.

Az alap, hogy van pár ember, akik félnek a repüléstől. Ők egy tanfolyamra járnak, a Bátor Repülőkhöz, ahol repülést szimulálnak, majd próbaútra is elmennek. A kiemelt szereplő Sarah, akinek nagyon gyorsan le kellene győzni a fóbiáját, mert az első közös nyaralásra készül a szerelmével és annak előző kapcsolatából született000repules_kezdoknek.jpg lányával. Ők természetesen nem is sejtik, hogy Sarah mennyire retteg. Aztán, ahogy lenni szokott, minden összejön: nem elég, hogy a férfi meglátja, ahogy az oktató ölelgeti Sarah-t a reptéren, amit félre is ért, de még ott is ragadnak Izlandon, ahova csak át kellett volna repülniük és visszajönni. A hotelben aztán mindenki kezd megkattanni: az influenszer páros édes hármasba kezd egy techmilliomossal, a sikerszerző összeesküvés elméleteket kezd szőni a repülési társaságokról, Sarah meg csak haza akar érni és rendbe tenni a magánéletét.

És annyira idióta helyzetekbe keverednek, hogy néha nem hittem, amit látok. Mert az még vicces is lehetett volna, hogy Edward csapdát állít a kisérőjüknek és kikötözi, hogy ne tudjanak hazaindulni. De mit szóljak ahhoz, amikor a milliomos orálisan játszadozni kezd az influenszer páros férfi tagjával, aztán szinte mindenki ott köt ki köröttük és éppen csak orgiává nem alakul a helyzet, vagy én nem is tudom. De különben is vannak benne akkora idiótaságok – amikor pl. Sarah az izlandi télben, a jeges szélben bugyiban és melltartóban a medencén át szökik, aztán még fut is egyet az izlandi pusztán. Hát azt a szelet jó időben se tolerálja az ember kabátban, de Sarah meg alsóneműben futkozik? Gratulálok, én jobb időben, két nadrágban és két pulóverben, dzsekiben majd megfagytam – pedig jobban bírom a hideget, mint a hőséget.

Fura az is, hogy vajon hol forgattak. Mert amit Izlandból látunk, az tulajdonképpen bárhol lehetne, ahol téli tájat és erős szelet találni. Ahogy belegondolok, egy hirdető tábla volt az egyedül ismerős – az egyik jelenetben felfedeztem a háttérben azt a táblát, ami tényleg ott van a keflavíki reptéren, ahol nyilakkal szépen fel van skiccelve, hogy Izlandról hova mennek repülőjáratok egyenesen. Ha órákig nem is, de elég sokat álltam mellette sorban, szóval, az ismerős volt. De ha tényleg átmentek Izlandra, nagy kérés lett volna ennél valamivel többet mutatni onnan?

Akkor, vegyük sorra. A poénok fárasztók, altestiek vagy buták. Nem is tudom, volt-e olyasmi, amin tényleg tudtam legalább mosolyogni. Kétlem. A történet is fárasztó – mivel komédia, a humoros részeknek kellene eladni, de ismétlem: számomra ez nem volt vicces. A szereplők túl furák és még furább helyzetekbe keverednek. Egyedül Timothy Spallnak voltak villanásai, ő volt a kattant író különben. Nem látványfilm, még a szinte egzotikus helyszínnel se kezdtek semmit.

És akkor ki is teszem a pontot, ígértem is, hogy rövid leszek. Izland miatt megnéztem, de csalódtam. Se nem vicces, se nem turistás élmény.

Ripley

1. évad

Bár az esetek 99%-ában azt mondom, előbb regényolvasás, csak utána nézem meg, amit készítettek belőle, most találtam egy olyan történetet, ahol van bennem viszolygás az eredeti anyagtól. A Matt Damon filmet láttam, A tehetséges Mr. Ripley-t és valahogy elvette a kedvem az olvasástól.

000ripley1.jpgFel is tehetném első kérdésnek, hogy ha van film, eredetileg regény, akkor mit tud egy sorozat hozzátenni? Zaillian verziójában az a hangsúly, ami a gyilkosság után történik. Már a második rész végén Ripley lecsap, és a sorozat azt mutatja be premier plánban, hogyan él majd Richard bőrében, és milyen módon próbálják elkapni, hogyan és hány módon menekül.

Ahogy a film, a sorozat is kiváltotta belőlem az idegenkedést. Valamilyen érzelmi kötődést ki szeretek alakítani a szereplőkkel. Nem feltétlenül kell szeretnem őket, legalább annyira szeretem utálni és megvetni is őket. De Thomas Ripley… én annyira üres alaknak érzem, hogy nem találok kapaszkodót. Mint egy hal, ami nyirkos és folyton kicsúszik a kezemből. Én annyira üres alaknak érzem, aki csak feltölti magát másból, hogy nem szerettem, nem utáltam. Nem tudtam drukkolni neki, de a lebukása sem mozgatott volna meg különösebben.

Már az indítékkal bajban vagyok. Könnyű lenne azt gondolni, hogy az egésznek csak a könnyű pénzszerzés volt az indítéka. Dickie nagyon gazdag volt, Ripley meg nagyon nincstelen. De sok minden van, ami miatt ez mégsem áll. Ripley tovább éli majd Richard életét, és olyan dolgokkal kezd el foglalkozni, amiket az a férfi szeretett. Elég csak arra gondolni, milyen érdeklődéssel és alapossággal tanulmányozza majd Caravaggio munkáit, vagy Dickie nyomdokaiba lépve ő maga is festeni kezd. Átveszi az életstílust, de ez valahogy többről szól a kényelemnél és a luxusnál. Bár, tény, az is a része a dolognak.

Csak azt se érzem teljesen passzosnak, hogy Ripley átlényegül. Az a hideg, üres és számító belseje megmarad, végig olyan, mintha csak szerepet játszana. Azt nem mondom, hogy ne találna benne örömet, de hol van az igazi Ripley?

Ehhez jön hozzá, hogy igazából olyan szereplőt se adott a sorozat, akinek Ripley ellenében drukkolni tudtam volna. Marge-ot simán egy buta nőnek láttam, aki azt sem veszi észre, ami kiböki a szemét. Az különösen zavart, amikor annak örült, hogy lesz kiadója a könyvének. (Ami addig nyomasztotta, ami fájt, megmaradt – de mintha azonnal elfújta volna a szél.) Nyomorult Freddie volt az egyetlen, aki észre is vett dolgokat, de ő meg bután és úriemberként viselkedett – ezzel aláírva a halálos ítéletet. Nem fenyegetőzni kellett volna a rendőrökkel, hanem simán bemenni az őrsre és a rendőrökkel menni vissza. Ő azon a ponton már tudta, hogy gyilkossal áll szemben, és fel sem merült benne, hogy őt sokkal könnyebben megöli majd, mint a barátját, akit még kedvelt is? Mire számított? A nyomozó is folyton a rossz szálat követi vagy a rossz embernek hisz.

000ripley2.jpgNincs megnyugvás, nincs sikerélmény, csak áldozatok és sok buta ember. Ripley meg egyszerre több és kevesebb náluk – ő tehetséges abban, amibe belefog. Jobban ír Marge-nál, ami nem tűnik nagy kunsztnak, amit mutatnak az írói munkásságából, az alapján egy lelkes és rosszul mesélő sznob, akinek nem esik le, mennyire tehetségtelen. Dickie a festéssel volt hasonlóan, bár szerintem ő tisztában volt azzal, hogy a munkái mennyire nem sokat érnek. Ripley képei jobban sikerültek. Az ízlését meg kialakítja – az elején az újgazdagok allűrjeit hozza, de nagyon gyorsan érti meg, mi az igazi sikk és az elegancia. Közben meg érzelmileg mindenkinél sivárabb – meg tudja kedveltetni magát, de igazi kapcsolatai nincsenek, se barátai. Ezt az egyet nem veszi át Dickie-től, aki könnyen barátkozott, nagyvonalú volt, és emberek voltak körötte.

A történeten túl a sorozatban, mint tévés alkotásban is vannak érdekes döntések. Az, hogy fekete-fehér, a kevésbé zavarók között van. Drámainak tűnik tőle, Olaszország színek nélkül is szép, és Andrew Scott alakítása is valahogy erősebb tőle. Neki jól állt – Dickie alakítója, Johnny Flynn pont az ellentétje. Ő sokkal halványabbnak tűnik, és nem csak azért, mert ő szőke és fakóbb fekete-fehérben. Fanning is szőke, mégis erőteljesebb a jelenléte. Bár, az ő esetében nem tudom eldönteni, direkt ilyen ellenszenves Marge, vagy csak rosszul játszotta.

Ami viszont már zavaró elem: ahogy a homoszexualitást kezelik. Gyanúként közbe felmerül, és Ripley is használja majd a meséiben a meleg vonalat. De mégsem vállalják fel, csak sorok között témaként ott van a szexualitás.

A másik, hogy Eliot Sumner megkapta Freddie szerepét. Komolyan összezavart, hogy Freddie férfi, de akkor miért egy nő játssza? Végig azon merengtem, mikor dobnak be valami olyasmit, hogy ő nő, de férfiként él, vagy valami ilyesmi. Sumner ugyan nem sorolja be magát gender szerint, mint megtudtam, de ettől még Sting lányának született, és az arcán nagyon látni is a születési nemét. Attól, hogy nem tartja magát se nőnek, se férfinak, kinézetéből adódóan nekem nem volt hiteles férfi. Annak ellenére, hogy a műsor talán egyetlen értelmes szereplője volt, aki nem sétált be Ripley kelepcéjébe, aki átlátott rajta, ha bele is halt.

Olaszország ragyogó háttér, gyönyörű belső tereket láthatunk, Scottnak meg jól áll a szerep. Nem rossz sorozat ez, de a téma és Ripley alakja miatt mégis, én idegenkedem tőle. Azért nem bánom, hogy egyszer megnéztem, de tőlem távol esik Ripley és a világa.

Két szakács egy családban

Sok tekintetben tipikus családi komédia. Az a típus, amit inkább háttérfilmnek menet az ember. Klisékből van összerakva, ha nem nézi az ember folyamatosan, akkor is képben lehet vele lenni és akár főzni, akár takarítani, stb. lehet mellette.

A történet egyszerű. Adott egy fiatal séf, Mikel, aki újabb Michelin csillagot szeretne szerezni a családi étteremnek. A király is bejelentkezett, hogy szeretne náluk enni, éppen akkor, amikor az ellenőr is jön a csillagról dönteni. Ha mindez nem lenne elég, éppen ekkor bukkan fel a férfi 20 éve nem látott apja is. Korábban Juan vezette a családi éttermet, elismert séf volt, egészen addig, míg egy este a két fia éppen élete estéjét döntötte romba az ételekbe000ket_szakacs.jpg csempészett békákkal. A férfi eltűnt, halottnak hitték – most különben amnéziája is van, számára olyan, mintha a 20 év el sem telt volna. Mikel szíve szerint sorsára hagyná, de a csillag kulcsa az apja titkos sün-krém receptje lehetne, így hazaviszi magával, hogy kicsalja a receptet. Lehet sejteni, hogy a kényszerű együttélés majd hozza a komikus jeleneteket, apa és fia egymásra találását, valamint a férfi doktornőjének személyében Mikel életébe a szerelem is megérkezhet.

Ismerős az egész, nem tud a film meglepni. Ezért is nem igényli a folyamatos figyelmet, hiszen előre ki lehet találni, mikor mi fog következni. Próbálkoznak csavarokkal és nagy leleplezésekkel, de a legtöbb olyan semmilyen vagy egyáltalán nem meglepő. Mikel például máig bűntudatot érez a békák miatt, ami tönkretette a családjuk és az éttermet. A végére az öccse, aki azóta is inkább csak bajt kever és az étterem menedzsereként se túl ügyes, bevallja, hogy azért övé a felelősség. Mikel nem akarta a békás csínyt, végig tiltakozott, amíg a testvére a levesekbe tette a békákat. Mintha egészen addig nem lett volna nyilvánvaló, hogy minden baja a férfinak 80-85%-ban a testvére miatt van.

A humora is hasonló. Vannak poénok és nem mennek el dráma irányba. Még az apa – fia egymásra találás és a múltjukkal való szembenézés is könnyeden lett megfogva. Amint mélyebb részre érnének, mint amikor Juan az egész lakókocsiját felgyújtja, történik valami, ami megakasztja a komolyabb részeket és visszakanyarodnak a komédiába. Csak éppen igazán vicces vagy meglepő ezekben a részekben sincs. Mosolyogni tudtam rajta, nevetni már nem. Példának elmesélem, mit tartottam a filmben a legviccesebbnek. Juan végig paranoiás, hogy a katalánok el akarják lopni a receptjeit, és ezt visszatérő poénként fel is emlegetik. A végén vannak képek, mi lett velük később. Juan és Mikel majd kiadnak egy szakácskönyvet együtt, aminek A receptek, amiket NEM loptak el a katalánok címet adják.

Spanyol film, azért a nevek és az ételek hazai szemmel különösek lehetnek. Nekem a megszerezni vágyott recept neve se esett le elsőre. Azt mintha értettem volna, hogy valami krémet akar a fia megcsinálni, de sokáig el se akartam hinni, hogy a sün az előtag. Bár, azért hozzáteszem, nem az a tüskés kerti állatka, amire mi itt elsőre gondolnánk, hanem tengeri sün.

Nem látványfilm, családi komédia. A színészek és a helyzetek adják el. Kis film, így sztárfaktor nincs benne, de nem is kellett. Meg sem jegyeztem senkit, legfeljebb az jutott eszembe, hogy hiába mondja el minden szereplő legalább egyszer, hogy Juan és Mikel mennyire hasonlítanak, attól még szerintem a két színész nem hasonlít. A másik, hogy a doktornőt játszó Megan Montaner klasszisokkal jobb nő, mint amilyen pasi Mikel/Enric Auquer, úgyhogy nem nagyon tudtam elhinni az egymásra találásuk. (Különben Mikel kb. úgy van kezelve a sorozatban férfiként, mint nálunk a Pepében Simon Kornél.) A leghálásabb szerep Juan, vagyis Karra Elejalde jussa. A kattanások elég viccesre is sikerültek.

Háttérfilmnek tökéletes, nem egy kiemelkedő film, de nem is rossz, hogy az ember azonnal ki akarja kapcsolni, amint belenézett. Csak hiányzik belőle az eredetiség, annyira ismerős és kiszámítható az egész.

Mire várunk?

The Crow - A holló

Sajnos, ma megint fejfájós napom van és kb. sírhatnékom van, amint képernyőre nézek. Így filmajánlót - vagy kedvet elvevőt :) - ma nem írok, de nem is zenét hallgatunk, ahogy az ilyen napjaimon szoktam.

Inkább elmesélem, mi az a film idén, amit legjobban várok és egyszerre legjobban félek is tőle. Év elején láttam pár listát, ki mit vár idén, és meglepetésemre ezt sehol se láttam. Most pótlom akkor én.

000raven.jpgThe Crow - A holló

Igen, készült új verzió. De nem egy újabb folytatás jön, mert valljuk csak be, a kultikus Brandon Lee-film után egyre rosszabb részek jöttek, egészen gagyi irányig le. Most viszont szélesvásznon, moziba szántan reboot jön. Modernizálva, az alapokat megtartva és mégis másként.

A képregény zseniális, a Brandon Lee-film több okból is szívszaggató. Vagyis, az alapanyag erős, de pont ezért várós is, meg félek is ettől a feldolgozástól. El nem tudom képzelni, mit reagálok a változtatásokra, miközben azt is tudom, hogy az ugyanannyira bántana, ha nem mernének belenyúlni és nem lenne benne ötlet. Majd kiderül nyár végén, augusztus végi a jelenlegi premier dátum.

A stáblistán vannak nevek. Bill Skarsgard lesz Eric, aki már alapból, Hollóvá átlényegülés előtt egy extrémebb000raven2.jpg fazon, mint az elődök vontak. Ő különben az a színész, akiről simán el tudom hinni, hogy bele fogja tudni tenni Eric több arcát a történetbe. FKA twigs a szerelme, Shellyként jelenik és hal meg a vásznon. Az biztos, hogy elég szép hozzá, hogy Eric angyala legyen, filmjét még nem láttam, inkább énekes/táncosként jegyeztem meg eddig. Nekem még Danny Huston neve ismerős, ha jól vettem ki, ő lesz a főgonosz, aki megrendelte a fiatalok meggyilkolását.

A trailer különben meggyőzőnek tűnik. Skarsgard, a látványvilág, a zene és a lövések, amelyek szaggatják a testeket. Drukkolok, hogy ne legyen benne minden lőpor elhasználva.

Hát, mint tudjuk, ha valaki meghal, egy holló viszi át a lelkét a holtak világába. De néha olyan szörnyűség történik, hogy a lélek nem tud békében nyugodni. Addig nem, míg nem teszi a rossz dolgokat jóvá. Augusztus végén megnézzük gyakorlatban is Eric hogyan teszi rendbe a rossz dolgokat.

süti beállítások módosítása