Mindig is tudtam, hogy nincs érzékem a szatírához. Intellektuálisan fel tudom fogni, miről szól, de hogy mennyire szenvedek vele és gyakran mennyire untat is, arra nehéz szavakat találni.

Ebben a filmben ráadásul abszurd elemekkel keverték és egy ponton már nézőként is elkapott a vágy, hogy én is magamba szúrjak valamit, csak legyen ennek már vége. Nem is tudom, hány olyan jelenet volt, amikor legszívesebben abba is hagytam volna a filmet. Kb. kétszer el is aludtam rajta, ez is sokat mond arról, mennyire találtam érdekesnek.

A történet annyi, hogy Néró császár lett, és korábbi nevelője, Seneca a vagyonért és biztonságért átment udvari talpnyalóba, miközben félig titokban a császárt kritizáló rendezvényeket tartott. Mikor Nérónak elege lett, elrendelte a férfi halálát, és Seneca utolsó napján erre is készül. Mint ahogy a Nérót szidó műsorait, a halálát is szervezi, eseménnyé tenné és az ember vár is arra, hogy haljon már meg, mert ez így borzalmas. A film még rá is játszik: haldokol, feléled, megint próbálkozik, haldokol és feléled, majd kezdődik elölről. Borzalmas.

Most mit kezdjek egy olyan filmmel, ahol simán belefér, hogy a fiatal feleség körül egyre nagyobb a vértócsa, szédeleg és elkezd a vérveszteségbe belehalni, míg az öreg Seneca áll, vagdalja magát, csak nem vérzik. A barátai kezdik el felvagdalni az egyéb ereit, nem csak a kezén, de csak nem akar folyni a vére. Ezen nevetni kellene? Ki hogy van vele, én nem tudtam.

De mondhatnám a közvetetetten Néróról szóló színdarabját is, amiben egy ókori történetet mondanak el újra, amiben az apával megetetik a fiai tetemét. (Sültnek elkészítve, szóval, a végéig nem tudta, mit is eszik.) A darabba meg simán belevették, hogy két rabszolgafiút megölnek és feldarabolnak, hogy a fejek tányérra kerüljenek a végén. Annyira felesleges véráldozat és undorító is – miért hiszi Seneca, hogy ez a római közönségére majd hat? Nekem rosszul esett és hányingert keltő, de Senecára haragudtam érte, nem Néróra. Az ókori rómaiak meg gladiátorjátékokon szórakoztak, mit nekik két gyerek leszúrása… De tele van ilyen túlzásokkal, abszurd elemekkel a film.

Közben nagyon áthallás az egész. Ókori Róma, császárkor, Néró. De már ott szól a csengő, hogy Néró címe nem császár, itt Elnöknek hívják. Ha meg a feleségeit nézzük, a konszolidáltat lecseréli a kvázi örömlány szőkére. Általánosságban az USA ellen is felszólal, de Néróba annyira könnyen bele tudnám látni egyenesen Donald Trumpot, hogy arról is tudnék írni.

A külcsín a reneszánsz színpadot juttatta eszembe, csak itt is abszurd és posztmodern elemekkel. Nem hitelesen történelmi, csak azt idéző és modern a ruházat, de az épületek is. Minimalista mellette. Színházban sokkal inkább el tudom képzelni, mint mozivásznon. Nem mellesleg, ronda. Ahogy Seneca vendégeinek, főleg a nőknek a jelmezei, sminkje és gyakran a ruhájuk is. Valami horrorban előbb érezném otthonosnak.

John Malkovich show különben, de annyira taszít ez az egész történet, kinézet, hogy nem is érdekel. Akárhogy nézem is, nekem ez egy kínszenvedés volt.