Minden napra egy film

Minden napra egy film


The Bear

3. évad

2025. július 01. - BBerni86

A helyzet az, hogy még nem fejtettem meg, mi a sorozat sikerének titka, illetve miért is nézem. Elég fura nem? Ez az évad kifejezetten pörgette magát, pillanatok alatt végignéztem és mégsem tudom egyértelműen megmondani, mivel érte el nálam, hogy egyik részt nézzem a másik után. Az igazsághoz…

Tovább

Drámatábor

Gyerekek, tábor, alkalmatlan nevelők és színház. Akad bőven olyan elem a történetben, ami miatt jó is lehetett volna. Sajnos, inkább az járt az eszemben, minek is nézem ezt végig? Mert a történet sajnos nem vicces, csak az akar lenni. Az meg nagyon nem ugyanaz. A keret szeret a Drámatábor…

Tovább

Pofozóklub a gimiben

Simán nehezemre esett eldöntenem, hogy ez most egy jó komédia, vagy olyan Netflix kompatibilis tini románc, ami elől menekülnöm kellene. Még töprengek. Az egyik, hogy nagyon emlékeztet az Amerikai pitére. Ebben is vannak szüzek, akik azon ügyködnek, hogy becserkésszék a kiszemelt lányt. Csak éppen…

Tovább

The Bear

2. évad

Szerettem az első évadot is, de a második az, ami igazán meg tudott fogni. Nem mintha ez sokkal könnyedebb lenne, de valahogy annak éreztem. A fő téma, hogy a Beef bezár, átalakítják, és The Bear néven újjászületik. Rövid határidő van, sok feladat, és nem kevés összefogásra van szükség. A sorozat…

Tovább

The Bear

1. évad

Egy több díjat nyert, sikeres dramedy ez a sorozat. Le is döbbentem rajta, milyen számokat hoz és milyen jó kritikái vannak. Olvastam olyat is, hogy ez a legjobb munkahelyi komédia a Mad Men óta. Én ennyire nem tudok rajongani, bár tény, hogy egy jó sorozattal van dolgunk. Ami különben roppant…

Tovább
süti beállítások módosítása